A rue Sleidan előkertjeiben bátortalan hóvirágok emelgetik szelíden fehér fejecskéik. A buszmegálló mellett az aranyeső ágain szirmaikat bontogatják virágai, apró sárga lepkék, szirom-pillangó-óvoda. A tegnapi eső itt hagyott néhány tócsát, tükrükben kéken csillan vissza az ég, a szürke járdán a kék tavacskák talán papírhajókra várnak. A gyermekek, e hajócskák mesterei most iskolában vannak. Az École Internationale Robert Schumann udvarán kisiskolások kergetőznek-cikáznak a szünetben, tavaszi csivitelésük áthallatszik a busz becsukódó ajtaján is és a busz majd átimbolyog a csatorna felett átívelő hídon. E híd alatt mint mindig, úgy most is hófehér hattyúk emelgetik kíváncsian fejüket. A Dunkerque megálló után a házak aztán elmaradnak, kitárul az Ipari Kikötő tágas medencéje, tarka-rozsdás konténerek tornyaira ülnek le a károgó varjak. Néhány megálló csupán, elköszönök a csinos buszvezető hölgytől, „Au revoir madame”, mert itt köszönünk a buszvezetőknek (figyelem, ha erre járnak!), amikor felszállunk, „Bon jour madame, bon jour monsieur” amikor leszállunk, „au revoir, á bien tot”. Az Európa-hídon megyek át, mint mindig, általában hétfőként és ma hétfő van, és ma kék és nem szürke, nem zöldes árnyalatú barna a Rajna. A híd közepén ott van az a kis fém-tábla, FR / D: csak így, átlépem, ezzel átkeltem már az országhatáron és ez nekem még mindig, ma is egy nagy élmény, mert én a vasfüggönnyel elválasztott európai határok szorításaiban nőttem fel. Kezem a zsebben, hűvösséget fúj azért még a szél itt, a folyó felett, kabátom gallérját feltűröm. Mellettem kamionok dohognak át Németország felé, lengyel, román, bolgár, német, francia rendszámok, egy német távolsági busz Strasbourg-Basel 19 Euro, hirdeti, sok francia rendszám, és napi bevásárolók. A hétköznapi áramlás. Egyszerű hétköznapi forgalom, semmi különös, kis emberi akciók, múlik az idő, kis tennivalókkal kitelik a nap. Tavaszodik a Rajna-völgyben, a távolban kirajzolódik a Fekete-erdő hegyeinek hullámzó körvonala. Egy hét alatt a munkások előrehaladtak, már látszanak a leendő villamosmegálló körvonalai a kehl-i pályaudvar előtt és a pályaudvar épületén a molinó hirdeti, hogy „Die TRAM is da!”, a molinón a francia trikolór és a német lobogó, a kettő között pedig a Bombardier panoráma-ablakos villamos képe. Április 27-28-án két napos híd-fesztivállal köszönti majd közösen a két város, a nagyobb Strasbourg és a kicsiny Kehl a strasbourgi villamos megérkezését. Összecsiszolódik az, finomhangolásra vált, ami már összeolvadt itt, ezen az európai határon. A hídon, a velem ellentétes irányba bicikliző asszony bevásárló kosara megpakolva a DM-ben vásárolt cuccokkal, nehezen teker, mert a kosár nehéz. Tavaszodik, több tehát a kerekező, mint a gyalogos, de látszik ez a városban is, megélénkült a bicikli-forgalom. Egy hétfői nap, semmi különös. Tegnap a francia elnökválasztás kampánya megélénkült egy kicsit. Ez e a politikai Tour de France hegymenetben kapcsolt. Monsieur Fillon nagy bajban van, a konzervatívok nagy bajban vannak. Előválasztás ide-oda, de most Fillon-nak meg kell fontolnia, hogy mit is tegyen, illetve a Pártnak kell megfontolnia, hogy mit is tegyen Vele. Fillon pénteken még előre akart menekülni, bejelentette, hogy „ha nem lesz elegendő tömeg a párizsi kampány-gyűlésen” ő bizony visszavonul a jelöltségtől. Néhány héttel ezelőtt még a pártbeli, de nyitott előválasztáson jó harcban győzte le Juppé-t, Sarkozy-t, akkor mindenki mellé állt, mostanra már odahagyták. Kitört a „Penelopé-gate”, Monsieur Filon közpénzekből évekig jól eltartotta feleségét, a fiait, akiket „szakértőként” foglalkoztatott, néhány tízezer euróról van szó, ezért viszont nem dolgoztak meg, egy francia vicclap, a Canard Enchainé robbantotta ki a botrányt és a francia adófizetők ezt tényleg botrányosnak találják. Az ő pénzük bánta az akciót ugyanis és Ők teljesen tisztában vannak ezzel. Tegyük hozzá, az Államügyészség is. A vizsgálat folyamatban, a rendőrség beidézte már a „tetteseket”, a házkutatásokat már megejtették, a bizonyítékok a dossziékban a vádemelésre várnak. 50 nappal az elnökválasztás első fordulója előtt. A francia választási Tour de France sárga trikóját most Madame Le Pen viseli, de ő sem úszta meg. Két közeli munkatársát már le is tartóztatták. Néhány tíz ezer euróról van szó ez esetben is, de közpénzről, amelyet illegálisan fizettek ki valakik, valakiknek. Madame Le Pen-nek azzal is meg kell küzdenie, hogy nem szeretik azt sem a francia választók, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin oly gavallérosan 2 millió eurót kölcsönzött a Front Nationale-nak. Nyomozások folynak, rendőrség, államügyész teszi a dolgát. Semmi különös, a demokrácia hétköznapjai. Tavaszodik, az elnökválasztási kampány egyre fokozódik, mint a nemzetközi helyzet. Monsieur Macron kerekezik most a népszerűségi indexek második helyén, az egykori miniszter, akinek Madame Le Pen felrótta, hogy jól beszél angolul és, hogy ezt kihasználva angolul tartott előadást Berlinben (!), „hát hová jutunk, mi franciák”. Európai hétköznap, a működő demokrácia egy aprócska momentuma. A Canard Enchainé már megint odaszúrta Macron-nak, hogy „egy mosógépnek is több programja van, mint neki”, erre Macron a közvetlen demokrácia útjára lépett és konzultációkat szervez a választópolgárokkal a program dolgában, teheti, független jelöltként áll a népszerűségi listák második helyén most. A szocialisták sincsenek jó passzban, szocialista kormányzás közben sem rendelkeznek átütő erővel. Elnökválasztási kampány van Franciaországban. Semmi különös, mégis ez itten a Demokrácia Tour de France-a, érdemes visszagondolni arra, hogy hogyan is volt ez odaát, Amerikában. A demokrácia egyszerű hétköznapjai, ahogyan átkelek a hídon Franciaország és Németország között, erre gondolok. Tegnap a népszerű és nagyszerű Anne Will 'talk-show-jában” a törökökkel foglalkoztak megint, van miért, a nemzetközi helyzet fokozódik, Deniz Yücel német újságíró letartóztatása és öt évre való elítélése no meg közben a tervezett alkotmány-módosítás, amely korlátozhatatlan hatalmat adna Erdogannak, nos ezek így együtt betették a kaput. A németek a sajtószabadságon keresztül tanulták meg megszeretni a demokráciájukat a hatvanas években. Németországban törökök milliói élnek, mégsem féltek attól, hogy szóvá tegyék, ez azért mégsem járja. Erről szólt a talk-show az ARD közszolgálati csatornán és erről szólt az is, hogy a kis Gaggenau polgármestere nem engedélyezte a török miniszter kampány-fellépését ebben a badeni városkában, amely egyébként itt van, néhány kilométerre Kehl-től. Amikor Erdogan felhívta ez ügyben Angela Merkelt, hogy mégis, ezt hogyan képzelik a németek, a német kancellár azt találta mondani a török elnöknek, hogy „nekem semmi befolyásom sincsen arra, hogy egy helyi önkormányzat hogyan is dönt, nálunk ugyanis demokrácia van” és ezt Erdogan annyira nem értette, hogy tegnap a német eljárását a náci Németország dolgaival bátorkodott összehasonlítani mostanában gyakori tömeggyűlésein elmondott szónoklatában. Erre azért a német demokraták eléggé érzékenyek. Aztán meg erről az is eszembe jutott, hogy Hódmezővásárhely határozatot fogadott el a Heineken-termékek bojkottjával kapcsolatosan, állítólag egy Lázár János miniszter úr telefonon (!) iniciálta akcióban és ha ez igaz, akkor ez a magyar települési önkormányzatiság karikatúrájának a megalkotása, gratulálunk ehhez innen is, de spongyát erre, hiszen ez régen volt, igaz volt, tél volt még akkoriban Budapesten is. Mi azonban itt vagyunk, innen figyeljük a hétköznapok múlását. Tavaszodik a Rajna-völgyben, bimbóznak a fák, könnyebbednek errefelé a kabátok, a sálak, a kesztyűk bekerültek a fiókokba, könnyített ruhákban kerekeznek most már errefelé az emberek. Reméljük, hogy a tavasz csak így, természetesen fokozódik majd tovább, nem a nemzetközi helyzet. Monsieur Filon pedig elégedettnek mutatkozott tegnap azzal a tömeggel, amely összegyűlt ott a párizsi Trocaderon, hogy jó fényképeket lehessen készíteni az elnökjelölt úrról az Eiffel-torony körvonalaival.