Saint-Dié-de-Vosges egy kisváros, körülbelül 100 kilométerre, dél-délnyugatra van innen Strasbourgtól, ahonnan ezt a posztot írom most. A Vogézek egyik jeles csúcsa, a Grand Ballon mögött, egy kis völgyben fekszik ez a városka, az útikönyvek sokszor még csak meg sem említik. Turisták inkább az Elszászi Borút, a Route de Vin festői kisvároskáit látogatják, Kaysersberg, Ribeauvillé, Riquewihr, Danbach mindig teli van velük, Saint-Dié pedig nincsen. Pedig Ötszáztíz évvel ezelőtt e városkában volt egy intézmény, a Gymnasium Vosagense és abban az intézményben volt egy, magát kozmográfusnak nevező ember, Martin Waldseemüller. Ő is a környékről való egyébként, a szomszédos Breisgau szülötte, az a dél-keleti irányba megtett másik nyolcvan kilométer lenne innen, de a Rajna túloldalán, Freiburg mellett látta meg a napvilágot ez az úr, aztán a túlpartra vetette a sorsa, egy meghívás, az akkori Európában sem volt ez szokatlan. Itt készítette el Cosmographia introductio c. munkáját és ebben a könyvecskében közzétett egy térképet és ezen a térképen Ő volt az, aki egy új kontinensnek nevet adott. 'America', így szerepel ezen a térképen a márka-név, aminek neve van, azt birtokban vesszük, nevet kell adnunk a gyermeknek, a térképen ez a bizonytalan körvonalú földdarab az America nevet kapta a keresztségben. Waldseemüller úr volt a keresztapa tehát. 1507-ben történt, hogy egy strasbourgi nyomdász Matthias Ringmann segítségével ki is nyomtatták ezt a könyvet, mert kinyomtatták, terjedt, megismerték, így ízlelgették a nevet, America, így terjedt el, így rögzült, így ismerjük ma is. Waldseemüller úr még több térképet is alkotott ez után is, de ezeken már soha többet nem használta az America nevet, mert közben történt egy és más, talán rájött arra, hogy Amerikát nem Amerigo Vespucci fedezte fel, hanem Kolumbusz Kristóf, nem vallotta be soha, de talán szégyellte, hogy ezt figyelmen kívül hagyta volt akkor, amikor Amerigo neve-variációjával tisztelte meg az Új Világot, de erről nem szól a fáma, csak azt tudjuk, hogy az elkövetkező 14 évben kiadott térképein soha többet nem használta újra az America nevet. Fennmaradt például egy térképe 1513-ból és azon ott, ahol korábban az America név szerepelt, 'Terra Incognita' látható. Hogyan történhetett ez? Ma talán azt mondanánk, hogy a manipuláció győzött a tények felett. 'Postfachtisch'. Kolumbusz soha sem mondta azt leveleiben, naplójában, hogy egy Új Világot fedezett volna fel. Ő megszállottan kereste a Kína felé vezető utat, előtte Cipangú képe lebegett, a Nagy Kánnal akart találkozni, akinek az udvara gazdaságáról már vagy 250 éve olyan érzékletes képet festett egy másik olasz, Marco Polo. Amikor partot ért azon a Karib-tengeri szigeten (Guahani), amelyet ő San Salvadornak nevezett el, akkor ő még mindig a Nagy Kánt kereste, no meg az aranyat és ezt ismételte meg a további útjain, kompromisszumként indiánoknak nevezte el az őslakókat, akikkel találkozott, mert India szülötteinek gondolta őket, és csak utazásai végén, a harmadik útján, amikor valahol a mai Venezuela partjain járt, kezdte sejteni, hogy valami mást, valami új földrészt talált, de addig ez fel sem merült benne. Amerigo Vespucci egészen másként viszonyult ehhez. Csak közbevetőleg, Kolumbusz és Vespucci személyesen is ismerték egymást és Kolumbusznak egészen jó véleménye volt honfitársáról egyébként. Szóval Amerigo négy utazása során, valahol a ma brazil partokon jött rá arra, hogy amit talált, az egy „mindenütt tenger által körülvett sziget, egy új kontinens, egy Új Föld, amelyről elődeinknek nem volt eddig tudomása”. Kolumbusz pechjére ezt gyorsan meg is írta. Ki is nyomtattatta, el is terjesztette. Éppen ezek az évek hozták meg a könyvnyomtatás európai elterjedésének nagy éveit. Éppen ezért terjedtek az írások nagy sebességgel. Vespucci útibeszámolója és jelentése arról, hogy egy új földrészre bukkant, a könyvek jóvoltából gyorsan terjedt, egy éven belül az olaszul közzétett iratot kiadták németül (egy éven belül öt kiadás!), franciául, angolul, latinul is. A kiadók gyorsan megszimatolták a szenzációt. A könyvnyomtatással új korszakába lépett az európai emberiség. Így ismerte meg Waldseemüller úr is Vespucci beszámolóját. Így választotta az ő nevét az új kontinens elnevezésére, amikor a felfedezések legújabb eredményeit hasznosító és ezért forradalmian új világtérképét megalkotta. Kolumbusz soha nem publikálta ilyen széles körben felfedezéseinek történetét. Santagel úrnak írott leveleiben, a Kasztíliai Udvarnak írott beszámolóban közli gondolatait, szóval egy sokkal zártabb olvasói kör számára, ráadásul, hogy megismételjem, soha azt, hogy egy Új Földrészt fedezett volna fel. Így áll előttünk két eltérő karakterben egy nagy korszakváltás. Kolumbusz még a Középkor embere, Vespucci már a Reneszánszé. Az ő beszámolója bővelkedik színes részletekben és annak a szenzációs hangsúlyozásában, hogy itt egy új kontinensről van szó, amelyről „az apáinknak nem volt tudomása”. Ez így tényleg szenzációs felfedezés volt! Hogyan lehet az, hogy vannak olyan világok, amelyekről a Biblia nem tesz említést? Miféle népek élhetnek azon az újonnan megtalált földön? Vespucci beszámolója jól kiszolgálta az ez irányú kíváncsiságot, mert részletesen szólt a „hibátlan testű bennszülött lányokról, akik természetesen és készségesen viselik adottságaikat” és a kannibálokról, hogy a horrort kedvelő olvasók is megtalálhassák a kedvükre valót. Vespucci (és/vagy a kiadói) jól kiszolgáltak valami közönségigényt, Kolumbusz aszketikusabb, álmodozóbb, ha úgy tetszik katolikusabb alkatától ez idegen maradt. Csak később, jó néhány évvel később (a XIX. században konkrétabban) vette észre a világ azt, hogy Cristoforo már Amerigo előtt járt az új világban (bizonyíthatóan legalább egy évvel korábban), de akkor már késő volt mindenhez. Amerika Waldseemüller úr által Amerigo Vespucci nevéből lett elnevezve. A Középkor és a Reneszánsz határmezsgyéjén Kolumbusz keserűen, a mellőzésektől soha meg nem békélten halt meg a Rábídia kolostorban, még koporsójának kontinensek közötti bolyongása is egy újabb felfedezés-regény, Amerigo Vespucci pedig annak a megélésével tért meg az Úrhoz, hogy ő volt egy új kontinens névadója. Waldseemüller úr pedig magasan jegyzett alakja lett a térképészet európai történetének. Annak a műnek, amelyben először (és egy ideig utoljára) használta az America szót az Új Föld megjelölésére, ötszáztíz évvel ezelőtt, 1507-ben, annak is megvan a maga története. Ennek első eredeti nyomatából egy példány maradt fenn. Ez a példány most Washingtonban van, a Library of Congress könyv-leltárának darabjaként. A Kongresszusi Könyvtár 2009-ben 10 millió dollárt fizetett ezért egy német magánszemélynek, akinek a családi könyvtára megőrizte a nyomtatványt, de ez persze egy másik történet. A Könyvtár „Amerika keresztleveleként” őrzi-óvja gyűjteményének e becses kincsét.
Aztán, hogy csavarjunk még egyet ezen a történeten, elmondjuk, hogy egy másik Vespucci is örökre bevonult az Egyetemes Emberi Történelembe, bár ezt így csak kevesen tartjuk számon. Botticelli mester híres, a Reneszánsz egyik nagy szimbólumává vált képének, a gyönyörű „Vénusz születésének” a modellje nevét ismerjük. Akkor emelkedett ki a habokból a képen, amikor Amerikát megismerték az európai emberek. Ő Simonetta Vespucci volt, Marco Vespuccinak, a Felfedező Amerigo unokatestvérének a felesége. Firenze legszebb asszonya, Botticelli ihletője 22 évesen halt meg Firenzében, de a Mester képein már évszázadok óta az Ifjúság és a Fiatalság Szépségének a szimbóluma. Két Vespucci. Egyik egy Új Kontinens névadója, a másik az Női Örök Szépséggé. Így van ez.
(Felhasznált irodalom: Jerry Brotton: A history of the world in twelve maps, Penguin Books, 2013, Discovery fejezet 146-186.o.)
