A mi kis világunk a Bambi teraszáról
2017. március 29. írta: wootsch

A mi kis világunk a Bambi teraszáról

Tavasz van Budapesten, gyönyörű Tavasz! Itthon vagyok, magyarok közt végre, magyar. Mondom még egyszer, hogy magyar vagyok és most Magyarországon vagyok, az én országomban. Otthonosan akarok mozogni itthon, nem vagyok turista, szavazati joggal rendelkező polgárként is figyelek, nézelődöm tehát, de ezt talán mondtam már az előző posztomban is. Érdekelnek a közügyek amúgy is, bárhol vagyok a világban, ha internet-hozzáféréshez jutok az információs sztrádán először mindig hazamegyek. Ez persze sokszor kizökkent a napi rutinokból és néha még azt is érzem, hogy nem tesz jót az egészségemnek. Szokásokon és beidegződéseken nehezen változtat már az ember egy bizonyos élet-tapasztalat birtokában és reményeit sem adja fel egykönnyen, így marad már csak ez az egész, míg csak a szemem bírja az olvasást. A szokásos itthoni hírolvasást kiegészíti a várostájban való szemlélődésből leszűrhető benyomás. Ha most nézek fel a képernyőről, akkor a Bambi teraszán csevegő, csendesen iszogató hölgyekre és urakra látok. Ebédidő közeleg, mellettem egy úr „húsos melegszendvicset” rendel, szemben velem egy másik úr egy pár debrecenit fogyaszt jóízűen, persze már sör is van az asztalon, amott egy kisfröccsben pezsegnek a buborékok, itt béke és nyugalom van. Még a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete sem zavar bele ebbe a hangulatba, annak ellenére sem, hogy a minisztere valahol a világban valakivel mindig harcban áll. A Bambi teraszán üldögélő magyar polgárok láthatóan nem harcra vágynak, inkább erre, ami itt van: egy beszélgetéseiket befogadó kényelmes térre, a figyelmes kiszolgálásra, a szemüveges pincér-kisasszony szép mosolyára. A tér túloldalon éppen fonódik egy 17-es villamos, mögötte látni a Parlament egyik felét, én azt is tudom, hogy éppen azt, ahol a Miniszterelnök dolgozószobája van, Bem apó karja elmutat a messzeségbe, szóval csendes beszélgetések neszezése, poharak csendülése, békesség van a Bambi teraszán és tavasz van Budapesten, süt a nap. A hírekben mégis furcsa feszültségek. Pedig még csak szerda van. A CEU rektora az egyetem hallgatóihoz fordult, hogy „védjék meg az egyetemüket”. Új „nemzeti konzultáció indul” és ez minden eddigi esetben azt jelentette, hogy a kormány offenzívába lendül és támadás „Brüsszel” ellen irányul. „Állítsuk meg Brüsszelt!” kiált a kormány a plakátokon, mintha Brüsszel valami ámokfutó volna, pedig nem az. Inkább az uralomra jutott párt, inkább a miniszterelnök, inkább a kormány egyes miniszterei futnak verbális ámokot, hosszú távú verbális ámokfutók váltójaként szerepel a kormány és a párt, a frakció és a kormánypárt politikusainak gyülekezete és most eme verbális ámokfutó-váltó résztávjának a céljában az emberi jogok állanak. A Bambi teraszának törékeny békéje felett a Parlamentből kiáradó fenyegetés Damoklész kardja lebeg. Úgy viselkednek itt az urak, mintha Alkotmányunk se lenne már. Pedig egy jó és működő Alkotmány nemcsak a politikusoknak, de a polgároknak is támasztékot jelentene. Annyi baj van ebben a modern világban. Annyiféleképpen bomlottak szét ideológiák, vezérlő eszmék, elvi iránymutatások. Képviselőik is nem össze-, de szétbeszélnek. Egyik neoliberális eszméket hirdet és libertiánus, más meg illiberális szlogenekkel operál és despotikus. Egyik boldogan fürdik a sokféleség sokszínűségében, a másik pedig etnikai-, kulturális-, faji-, politikai homogenitásért kiált. Egyik a plurális politikai életben és a sajtó szabadságában hisz, a másik egypárt rendszer híve és büntet mindenkit, aki pedig valami másban veti bizodalmát és sokféleképpen bünteti az övétől eltérő más véleményt, körmönfont leleménnyel nyírbálja a sajtószabadságot. Mi is lehetne így közösségi-közéleti cselekedeteim vezérfonala, egy biztos igazodási pont ebben a modern világban? Az Alkotmány például. Az Alkotmány rendeltetése éppen az lehet, hogy egy kis rendet vigyen rendetlen útkereséseinkbe. Nem csak a politikai világban, de a való életben is. Szerintem ezért egyenesen állampolgári kötelességem az, hogy az alkotmányom szellemében éljek. Mert milyen szépen mondja az alkotmányom E) cikke. Olyan szépen mondja, hogy ide kell idéznem: ... „(1) Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében. …” Hoppá! Magyar állampolgárként én csak egy csekély hatókörű ember vagyok. Közreműködésem is csekély e roppant feladathoz, de van, mégis adott! E minőségemben mások szabadságát én meg nem zavarom. Udvariasan szemlélődöm most is például itt, a Bambi teraszán. Semmi olyat nem teszek mással, amit nem szeretnék, hogy más kövessen el ellenem. Én nem lopok mások zsebéből, így jólétüket sem háborgatom. Senki biztonságát nem veszélyeztetem, nem építek egészségre káros anyagok kibocsájtására alkalmas üzemeket, nem vágok ki friss levegőt kilélegző fákat, nem grasszálok tankokkal a sétálóutcán, nem foglalok el másoktól fegyverrel területeket. Amúgy nincsen is fegyverem (nem is szeretném, ha lenne) és nem vagyok öngyilkos merénylő sem, erre semmiféle hajlam bennem nincsen. Tisztelem az Életet. Nemcsak a magamét, a másokét is. Nem bélyegzek meg senkit sem azért, mert másban hisz, mint én, arra követ nem vetek, sokszor szót sem pazarolok erre, elfogadom olyannak, amilyen egészen addig a határig, amikor véleménye mások emberi méltóságát sérti, a közrendet veszélyezteti, az ember jogainak megcsorbítására irányul. Akkor fellépek e vélemények ellen, akár másokkal is összefogok annak érdekében, hogy e vélekedésekből az embert méltóságától megfosztó cselekedet se lehessen. Ha szükséges, vitatkozom vele, sötét, ember-ellenes eszmék hirdetői ellen szót emelek. Töredelmesen be kell vallanom, hogy el tudok gyönyörködni abban, hogy milyen sokfélék is vagyunk mi, európai emberek, milyen változatos kultúráknak vagyunk a hordozói. Nekem Európa ennek a sokféleségnek a földje és mindig örömmel fedezem fel azt, hogy ez a sokféle ember sokféle hagyományt tart fel itt, elevenen. El tudok gyönyörködni abban, hogy az európai emberek egyik közös szava az, hogy demokrácia, meg az, hogy jogállam, hogy emberi jogok. El tudok abban is gyönyörködni, hogy e szavak tisztelete és szeretete milyen cselekedetekre sarkallja az európai embereket. Észre tudom venni azt, ha nem állnak néhány politikusi szájra jól ezek a szép, tartalmas szavak és, ha kimondásuk nekik tantaluszi kínokat okoz. Ha magyar vagyok, akkor egy kis Magyarország vagyok, nemde bár? Így közreműködök én az európai népek szabadságának, jólétének, biztonságának kiteljesedésében, a magam módján és ott, ahol vagyok, mert, ha másutt is vagyok, akkor is Európában vagyok magyar. Ha vendégmunkás volnék, akkor úgy, ahogyan egy német, angol, belga vagy olasz cégnél végzem a színvonalasan a dolgomat. A dolgomat tehát jól végzem, a fizetésemet pedig okosan beosztom, hogy haza is tudjak belőle küldeni. Adómat előtte persze megfizetem, a befoglaló ország törvényeit és szabályait követem, szokásait elfogadom, a szomszédaimmal szóba állok. Kocsmai beszélgetésekben én az európai egységet írrel, angollal, némettel, olasszal, franciával vagy portugállal meg nem bontom. Finnekkel sem. Románokkal vagy szerbekkel sem. A finnekkel talán Karusmaakiről beszélgetek. A románokkal talán a Kaliforniai álomról. Sörömet persze megfizetem, sőt alkalmanként meghívok másokat is (angol, német, olasz, spanyol, osztrák, szerb, román stb) egy sörre (franciákat egy pohár borra). A berlini S-Bahn-on sem szemetelek, Budapesten sem teszem, jegyemet ott is megveszem, még a takaríthatatlan londoni Tube-on is kifizetem. Így teszek én egyébként minden helyi európai járaton. Odahaza pedig figyelem, hogy Magyarországot képviselő kormányom vajon tartja-e magát és hogyan az általa a Parlamenten afféle fideszes dérrel-dúrral keresztül erőltetett Alaptörvény E) paragrafus (1) bekezdésében foglaltakhoz (lsd idézet fentebb) és vajon tényleg az „európai egység megteremtéséért” munkálkodik-e? Minden magyar állampolgár alaptörvénye szellemében!? A Bambi terasza pedig közben megtelt egymással a legteljesebb békességben beszélgető, ráérősen iszogató magyarokkal, jelentem. A terasz előtt álló hirdetőoszlopon ma még a Gusto Café-t népszerűsítő plakát szerepel, holnap talán már az, hogy „Állítsuk meg Brüsszelt!”, ezért aztán ma még a terasz e békességét semmi sem zavarja meg.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr7912385623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása