A Campuson átfújtak a hideg szelek. Előredőlve közeledtek csoporttársaim. „Salut Mehrad!”, „Salut Sumin!” Mentünk az Amfiból a Bel-be. Vizsgáztunk. SOCLE a rövidítése a tárgy nevének (Société Française), az aktualitásokról, és -ból vizsgáztunk most, fakultáció ez, hat ajánlott „fak”-ból 3-at kötelező volt választani, ez az egyik választott-kötelező vizsgájának a második fordulója. Teszt. Majd holnap a másik kettő következik. „A videó-játékok esztétikája és szociológiája”, majd „Az irodalmi alkotások filmes adaptációja”. Izgultunk. Fújt a hideg szél is, szétfújta azt a kis havat, amely még tegnap előtt lepte meg a várost. Arcunk a hideg széltől, nem az izgalomtól volt piros. Fehér városra ébredtünk akkor, egész éjjel hullott a hó, erkélyünk előtt varázslatosan alakult át a kert, a fák ágain vastagon ült és világított a tiszta, szűzfehér hó. Az ablak előtt, reggel egy a városba melegedni behúzódott rigó csapat verte le az ágakról a havat, ott hancúroztak-keveregtek sokáig előttünk, mit sem zavartatva az utca forgalmától. Aztán felreppentek, a nyomukban a hó leszitált a járdára, ott sietős lépteink felitták, fekete ösvények kanyarodtak már össze-vissza az utcán. A havat széttapostuk gyorsan, az autók kereke felitta a fehéret és asztfaltszürkére festette az úttestet. A pékünk előtt a mi kéregető asszonyunk rámköszönt régi ismeretségünk okán, igaz, hogy aznap nem vettem friss bagette-t vagy banette-t, croisson-t vagy brioche-t, így nem is adhattam neki most pénzt. Az adás szertartása a vásárláskor visszajáró centime-hoz kötött. Mindíg előre köszön, udvariasan, szépen és méltósággal. Még mindig nem tudom, hogy román, talán magyar? Kiejtése okán biztos, hogy valahonnan onnan érkezett, arról a tájról, amit még mindig jobban ismerek, mint ezt a várostájat itt, körülöttem, de ez mindegy is, fent a háztetőkön fehér volt még a város, az utcák viszont már a visszaszürkültek megint. A botanikus kert mellett elsietve ráköszöntem az ősöreg fára, amely annyi városi emléket őriz és amelynek ráncaiban ott gubbaszt az elmúlt idő, amelyet már nem lehet kiszabadítani, mint egy emberi arcról sem törölhető le az örömmel és bánattal eltöltött idő. A Campuson átfújt a hideg szél, csoporttársaim előredőlve közeledtek, vizsgázni mentünk. Az amfiteátrumban már előkészítették a terepet, minden második sorban, minden második székre ülhettünk és előttünk már ott volt a teszt, amelyet csak akkor fordíthattunk meg, ha arra engedélyt kaptunk. A nagy elektronikus táblán most betűk helyet egy hatalmas digitális óra villogott, figyelmeztetvén az idő múlására. Erre a tesztre 50 percet szánt a Mindenható Vizsgarendező. Bizonyosan elegendő, a tapasztalat a tanáraink oldalán van, nem most kezdték a szakmát. Az Egyetem külföldi diákok francia nyelvtanulása érdekében alapított Nyelvi Intézete tavaly volt 95 éves. A teszt néhol felkínált opciók közötti választással, néhol pedig egyszerűen beírható szavakkal volt megválaszolható. Külföldi diákok vagyunk itt mindannyian, így érthető, hogy néhány kérdés nem okozna nehézséget egy franciának. Nekünk? Eszembe jutott egy múltkori vizsga, amikor egy kínai kollégánk már tíz perc után elhagyta a termet, amikor mi még csak a kérdések megválaszolásának az elején tartottunk. (Akkor a francia politikai rendszer állt a kérdések középpontjában.) Gondoltuk is, hogy Yu Lee egy zseni. Csak a folyosón derült ki az, hogy már a harmadik kérdésnél elakadt és meg is kérdezte tőlünk, hogy „que'est que-ce la constitution?” (mi a rák az az alkotmány?) Egy kulcsszó, amely hiányzott a szótárából … De ez a teszt most más és ki az ördög az az André le Nôtre? Ki a csuda lehet ez az ember? Nem jutott eszembe. Sehogyan nem jutott eszembe, mindenféle dolgok futkároztak át az agytekervényeimen. Dodzsemet játszottak tények, dátumok, adatok. Összeütközéseikkor mégsem pattant ki a szikra. Egy kérdés, amire nem tudtam a választ. Amikor kimentünk az épületből, az Internet-mindentudóhoz fordultam a helyes válaszért. No, igen. A „Napkirály kertésze”, a versailles-i park tervezője, a francia stílusú kastélykertek idös apukája – dobta ki a google, aki mindent tud, ha akarja. Az egyáltalán nem francia stílusú Campuson átfújt a szél. Feltűrt gallérral, piros arccal siettünk vissza a következő órára, mert vizsga után óra következett, hiszen még szorgalmi időszak van, no meg beléhelyezve a vizsgák. Érdekes kombináció. A kertész-mester és egyéb érdekességek után futur simple és futur anterieur, nyelvtan. Fényes emlékezetű elszásziak felidézése után „holnap miután az irodában végeztem a munkámmal, a barátaimmal fogok találkozni”. Híres elszásziak? André Wegener például, az Arsenal menedzsere, aki itt végzett a strasbourgi egyetemen, ezért különösen kedves az ittenieknek. Itt végzett jogot egyébként Juncker is, mások mellett és persze, itt volt laboratóriuma Louis Pasteur-nek is, de ez sem érdekes, egy vizsgával kevesebb. Amikorra átrágtuk magunkat az aktuális nyelvtani szabályokon, már sötétedett. A Campuson változatlanul átfújt a szél, emelgette a sietősen a hirdetőtáblákra ragasztott cetlik sarkát, itt is, ott is valami manifesztációra hívtak valakik valakiket. Öreg fám már aludt a botanikus kertben, de törzsének ráncaiban kicsit parázslott a múlt idő. Aurája derengett, mint igazán öreg angyalok repedezett glóriája. Csak bicentett egy kis ágával, mint egy ismerősnek, aki minden nap áthalad előtte. A rue Geiler kis üzleteiből meleg fények üzentek a most már egészen szürke utcának. Ciro-nál hárman is ültek a pultnál és talán Valpoliccelo-t, talán Brunello-t ittak szép, karcsú pohárból. Sybille, a fodrász éppen hajat mosott és a pékségben valaki tarte frommage-t vett éppen. Ez a téli városi világ ezekkel az üzletekből kivetített fényekkel üzente, hogy teszi a dolgát. André le Nôtre hátra maradt. Most már megjegyeztem a nevét egy életre. Egy vizsgával kevesebb. Ez is egy pont (egy ilyen vizsga egy egész pont, de tört pontokat is lehet szerezni, úgyhogy könnyen lehet, ez az André kitolt velem, nekem csak 0,8 vagy 0,6 pont jár majd ezért …) A maximálisan megszerezhető pontok száma 10. André, André. Holnap majd írnom kell a Nyomorultakról, mert azt választottam, hogy a Nyomorultak filmváltozatairól írnék. Jean Gabin, Lino Ventura, Gérard Dépardieu mind eljátszották Jean Valjean-t és eljátszotta Liam Neeson is, de milyen szépen egy, a dán Bille August által 1998-ban jegyzett változatban. Holnap lesz majd a vizsga, vagyis hamarosan. Holnapra egészen szürke lesz majd a város, mert a maradék hó is felolvad majd. A Campuson holnap is átfúj majd a decemberi szél, huzatos hely a Campus, a szél ott kevereg a nagy épületek között, nekik ütközik, kitér, kanyarog, lecsap. Holnap is piros lesz az arcunk a széltől, nem az vizsga-drukktól, már tudom, hogy koreai csoporttársam a „Szép és a Szörnyeteg” friss változatáról írja majd kis esszéjét, mert megosztotta velem. Így van ez most, itt a Campuson. Most meg felnézek a képernyőről. Az ismerős DownTown Café, Kehl-ben. Francia társalgás a pultnál, ahol új pultos lány van, akivel eddig még nem volt szerencsém. Egyetlen német vendég sincsen most itt. Végül is „repetio est mater studiorum” - lesz még francia társalgás-vizsgám is a jövő héten, gyakorolhatok rá. Egy német kocsmában.

A bejegyzés trackback címe:

http://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr7613453809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.