Must the show goes on? – Vajon így kellett lennie? Duisburg, Love Parade 2010.

Love Parade, 2010. július 24-e, Duisburg a Német Szövetségi Köztársaságban. A „pokol alagútjában” történtekről máris tengernyi elemzés, beszámoló, hozzászólás és komment jelent meg (egy nagyon korrekt magyar hivatkozást ide is másolok, Vincze Barbarától: http://quart.hu/cikk.php?id=5266) A hívó szavak, a tag-ek már önálló életet élnek. Bevésődtek örökre (?) a kereső robotok memóriájába. Vajon azok emlékeiben, memóriájában, testébe, akik ott élték át ezt a rettenetes tragédiát, hogyan élnek ezek a percek, órák tovább? Ezek a kereső-szavak a Love Parade köré rendeződnek. Keresni lehet persze Duisburgra is, kereséseink eredményei akkor is erre az eseményre mutatnak majd, meglátjuk.

Duisburg Észak-Rajna-Wesztfália egyik városa, Európa egyik legsűrűbben lakott területében ékelődve, a Rajna-csatorna partján. Nem különösebben nevezetes város, bár úgy 420 ezren  lakják és a középkorban itt született Mercator, a térképkészítő. Furcsa, hogy igazán ezzel a tragikus eseménnyel került fel most a nemzetközi internetező közvélemény kognitív térképére, ahol Berlin, München, Hamburg, Nürnberg, Drezda ezért vagy azért, de mindig is ott volt. Duisburg éppen most készült kitörni ebből a hátrányos helyzetből, részt vállalt az „Európa Kulturális Fővárosa” mega-projektből (ott ehhez 58 település csatlakozott!) és kulturális események egész sorát csinálja meg.

Nem jártam soha Duisburgban. Soha sem voltam a Ruhr-vidéken. Amit erről tudok, jó részt háborús irodalom. Annyit rögzítettem ebből, hogy ezen a vidéken kezdődött meg a R.A.F. által (Harris légimarsall) által akkoriban oly annyira forszírozott „területbombázás”, amelynek az eredeti célja a német hadiipar gerincének eltörése volt, de amelynek hatékonyságát inkább a romokká bombázott német utcák jelképezték. Az angolok éjjel bombáztak, az amerikaiak nappal. A Ruhr-vidéken – így Duisburgban is – gyakorlatilag minden ott élő családot kibombáztak a hajlékukból. „Ezek a városok elveszítették a lelküket” – jegyezte meg egy megdöbbent angol szemtanú, aki a győztesen előrenyomuló szövetségesekkel érkezett meg erre a vidékre közvetlenül a nagy háború után. (Mások ma is így morognak: „megérdemelték, ők kezdték”.)

Ezeket a városokat újjáépítették a háború után. „Wunderwirtschaft”. A német városok visszanyerték, visszaépítették a lelküket. Ha valaki egy ilyen német városban jár, érzi a város lelkületét. Duisburg aztán Schimanski főfelügyelő, Kripo Duisburg, Mord Kommission, 1980-as évek. Georg Götz a német nyelvterületen ható színészek legendája lett ezzel a furcsa, elhanyagolt külsejű, a törvényes határokat feszegető módszereket alkalmazó nyomozó figurájával. Az élet persze utat tör magának, folytatódik, mert „él és élni akar”. Duisburg is él, mint megannyi város. Az utcákon emberek járnak. Az üzletek kinyitnak és zárnak. A parkokban ráérősen üldögélnek a polgárok. Az éttermekben szorgos pincérek hordják az ételt és az italt. Azon a tipikus bevásárló-sétáló utcán, amely minden német városban ott van, ahol lennie kell, valaki most a Tschibo-ban vásárol vagy az Aldi-ba tér be, esetleg a pékhez … Az élet folytatódik.

2010. július 24-én a használaton kívül helyezett teherpályaudvar területén megkezdődött a Love Parade 2010. Az esemény legendává alakult az elmúlt években, „együttlét”, Woodstock, Roskilde, Glastonbury, Sziget, stb. A kezdeti szándékok már a történelem és az ifjúsági kultúrát elemzők példatárában. A szervezők 250.000 résztvevővel számoltak. A helyszínre egy mintegy 20 méter széles és 200 méter hosszú alagúton juthattak el a résztvevők, amely két ellentétes irányból gyűjtötte össze a belépéshez igyekvőket. Ráadásul ez az alagút kijáratként is funkcionált. Az ellentétes irányból is itt lehetett (volna) kilépni. (Ezt észlelte a rendőrség, amikor egy élő kordonnal elzárta a haladási irányokat.)

Egy ilyen esemény sok embert vonz. Milyen banális mondat ez! Mi ez a vonzás? Aki már látta, hogy érkezünk meg a Kapu elé, el tudja ezt képzelni. Egyszer a Szigeten egy német egyetemista azt mondta nekem: „ha meglátom a K-hidat, sírva fakadok”. Tényleg könnyek gyűltek a szemébe, ahogy ott tülekedtünk a bejárat előtt a beengedésnél. Persze az teljesen más helyzet, én ott az „ottalvós” jegyekkel rendelkezőkkel tülekedtem. Hátizsákokkal, zacskókkal, sátrakkal, ’sleeping bag’-ekkel. Bocs, bocs, sorry – volt a leggyakrabb kifejezés.

Itt az alagútban azonban feltorlódott a tömeg. Gondolom, a techno behallatszott. Azt képzelem, hogy először még mindenki mosolygott a szomszédjára. ’schuldigung, sorry’ – lehet, hogy ez volt a gyakori kapcsolatfelvétel. Minél közelebb érsz a „tetthelyhez”, annál türelmetlenebb leszel. Ott akarsz lenni, nem itt, az összetorlódott és kínosan lassan mozduló tömegben. Azért jöttél, hogy „szeletelj”, nem azért, hogy hosszú percekig állj egy nagyon lassan előrelendülő tömegben. Aztán morogsz: „micsoda lehetetlen állapot! Meghívtak ide és Én itt vagyok! Gondoskodjon valaki Rólunk!”

A Love Parade (http://www.loveparade.ro/News-Loveparade2010.html - egy érdekes hivatkozás, érdemes ránézni!) már régen nemzetközi eseménnyé vált. Európában, az Utazások Szabadságának a Földjén a határok már réges régen virtuálissá váltak. Erre az eseményre (a rendőrségi becslések szerint) 105 ezren érkeztek vonattal. Köztük sokan nem voltak németek. Az áldozatok között is sokan voltak más országokból érkezők. Ez az egyik európai dimenziója ennek a Rettenetnek.

A Tömeg összetorlódott, várakozni kényszerült, idegeskedett. A Tömeg az soha sem arctalan. Csak akkor az, ha nagyon messziről szemléljük, olyan nézőpontból, ahonnan nem vehetjük ki az arcokat. Például egy biztonsági kamera képén. Az Alagútban nem voltak biztonsági kamerák. A Tömegben: az arcok, a gesztusok, a beszólások, a könyöklés, az előrenyomulás. El tudjuk képzelni, ugye? A Tömeg-élményeink!

Egyesek menekülő útvonalakat kerestek és találtak az alagút kijáratánál egy meredek lépcsőt, egy meredek lejtőt (amely „kordonozva” volt”), egy ott parkoló kisbuszt, amelyről könnyebben elérhető a tető – és a tetőn ott az áhított cél: a Terület, ahol dj-k, ahol kamionok, ahol techno, ahol a ’tucc-tucc’, ahol az Együttlét. Ahol a Szabadság és a Szerelem.

Néhányan megmászták az akadályokat. Nem mindegyiküknek sikerült. Egy magasból lezuhanó test súlya megsokszorozódik. Mai tudásunk szerint ez gyújtotta be a pánikot. Azon a helyen nem volt elégséges rendező (talán, mert azt gondolták, hogy a kordonok elegendőek a visszatartásra). A Pánik beindult. Minden, ami történt erre a viszonylag kis területre lokalizálódott. Sokan hátul, elől nem is érzékelték, hogy mi történt. A Területen szórakozók egyáltalán nem tudták, hogy mi is történik akkor, amikor Ők önfeledten ’szeletelnek’. Tőlük úgy négyszáz méterre emberek estek el. A tömeg átcsapott felettük, ember-cunami. Az emberek emberek arcára, mellkasára léptek. Összeszorultak, mert sokan nem voltak arra képesek, hogy mások testén át vezethet a megszabadulás lehetősége. Az embert mindig visszatartja valami attól, hogy másokon áttaposva jusson levegőhöz. Talán. A több, mint 350 kórházi ellátásra szorultnak – az orvosok szerint – összenyomták a mellkasát. Bordatörések, belapult tüdő, kéz- és lábtörés. Ezek a kifejezések kerültek a kórlapokra.

A bbc.com-on gyűjtött reakciók között egy ott dolgozó angol orvos megjegyzése: „a lánynak (akit elláttam) kitépték a haját, sokkos állapotban volt. Amikor magához tért, csak azt kérdezte, hogy hol van a barátom … Még a kórházban volt, amikor kiderült, hogy a barátja meghalt …” Tegnap este halt meg a 21. áldozat. A legfiatalabb halott 18, a legidősebb 38 éves volt. A hivatalos adatok szerint még legalább négy életért küzdenek az orvosok most is.

Miközben az alagútban összeszorult a tömeg és abban a pokoli sarokban emberek haltak meg, testek törtek úgy, hogy sokan életük végéig viselik majd ennek a Love Parade-nak a bélyegét, eközben a Buli folytatódott ott fenn. Szóltak a dj-k, a tucc-tucc, jártak-keltek a kamionok azokkal az extravagáns táncosokkal. Még száz méterre sem voltak a tragédiától azok, akik a mobiljukon fényképeket, videókat készítettek. Talán káromkodtak is, hogy nem jutnak gyorsabban előbbre, mert hiszen hallhatták, hogy szól a tucc-tucc, a kamionok, … és így tovább.

Miközben a party egyesek szerint majd egy millió résztvevője önfeledten szórakozott, százak az életükért küzdöttek. Szó szerint. A rendezők később majd azt mondják, hogy biztonsági okok miatt nem szakították félbe a Love Parade-ot, de ettől a tény még a tény marad. A zene teljes erővel dübörgött, miközben jobb sorsot érdemlő életek húnytak el, méltatlanul, méltóság nélkül. A Halál méltósága nem adatott meg ezeknek a fiataloknak.

A Zsivajgó Emberi Természet megint megmutatta egyik arcát. A mobil-telefon-hálózat lebénult. A televíziós csatornák megszakították az adásukat („breaking news’) és élőben közvetítették az „eseményt”. Az aggódó szülők nem tudtak kapcsolatba lépni a gyermekeikkel. A gyermekeik amúgy sem tudtak volna mit mondani Nekik, hiszen Ők szórakoztak éppen.

Most abban az alagútban gyertyák égnek. Tegnap majd’ hogy megverték a város polgármesterét. A Sajtó nyomoz. A családok temetésekre készülnek. Duisburg levegőjét talán – nem vagyok ott, nem tudom – valami furcsa felhő járja át. Az Élet él és Élni akar.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr692185443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2010.07.30. 14:55:48

Pár éve írtam, nem gondoltam, hogy ilyen szomorú aktualitása lesz...

A parádé vége: Zsákmány a hegyről

holnapkapitany.blog.hu