Ifjúságpolitika alkotás közben? _ad 1: a szövegkörnyezet

„A Világ 2010 nyarán is bonyolult” – mondaná Garp. Ez a banalitás legalább annyira aktuális, mint Virág elvtárs azon bonmotja, hogy tudniillik a „nemzetközi helyzet egyre fokozódik”. Washingtonban Barack Obama elnök születésnapjára készülnek, de ez nem a torta-készítés rejtelmeinek feltárásáról szól, hanem az elnöki periódus eddigi kudarcairól. Afganisztánban a tálibok stratégiát váltanak. A hollandok csapatok (fegyvertársaink) ugyanott levonták a zászlót és hazaindulnak most. A baglani tábor-város magyar honvédei reméljük, jól vannak. Pakisztánban iszonyú árvíz pusztít, Karachiban a feldühödött tüntetők köveket ragadnak és összecsapnak a rendőrökkel. Franciaországban fellázadtak a cigányok. „A francia cigányok elkezdték a polgárháborút!” – ha jól idézem a Magyar Szemle vagy valami ilyesmi című szélsőjobboldali újság címlapjának öles betűit, amelyet most nyitott ki a csömöri HÉV-en egy úr, mellettem, Budapesten.

Két napilapot olvasok általában. E lapok címlapján a tegnapi alsóörsi események, egy egyelőre felfoghatatlan történet. A Magyar Nemzet címlapja így szól: „Rendőrt öltek Alsóörsön. Meghalt egy 29 éves főtörzsőrmester és egy 21 éves civil is a brutális támadásban.” A Népszabadság címlapja szerint: „Gyilkos golyózápor. Rendőrt és diákot lőttek agyon. Az elkövető magával is végzett?” Ebből a kettőből már egy egészen kerek történet kerekedhetne ki. Egy Tatort. Ugyanarról a feldolgozhatatlan szörnyűségről beszélnek, de másként. Megjósolható mégis, hogy egy egy hetes hírrel van dolgunk, nagyon szörnyű, hogy tudjuk már azt is, hogy egy hét múlva más események – és nagyon reméljük, hogy nem ilyen tragikus események – foglalják el ugyanazokat a címlapokat, ugyanakkora betűkkel, ugyanilyen sebességgel írva gyors történeteket.

„Nagy változások várnak a diákokra” – mondja a Magyar Nemzet a címoldalán (mindjárt a fenti hír alatt) és a kolofonból megtudjuk azt is, hogy miért, mert (idézem) „az új oktatásirányítás egy nyári szünet alatt felszámolta a liberális oktatási reformok jelentős részét, így a szeptemberi becsengetés merőben más tanévet hoz majd, mint az előző”. Kistörténelem. Nagytörténelem. A Világ egyetlen napja, és az ahogyan áttükröződik két napilap hasábjain. Ez egy szövegkörnyezet. Olyan szövegek környezete, amelyek egy része olyan eseményekről szól, amelyek tőlünk távol, tőlünk függetlenül és életünk mindennapi kereteit meg nem zavarva történtek meg.

Egyik felidézett eseményről sem állíthatjuk biztosan azt, hogy hatással lesz az ifjúságpolitika tervezésének és végrehajtásának a folyamataira. Egyet biztosan állíthatunk, a szövegkörnyezet mindig hatást gyakorol a személyekre, az olvasóra, az emlékezet raktárára, amelyet fejünkben és lelkünkben hordozunk. A szövegkörnyezettől távol tarthatjuk magunkat, ha nem olvasunk újságot, ha nem leszünk fogyasztói a tömeg-médiumoknak, bár ez egyre kevésbé hihető a mai média-vezérelt szövegkörnyezetben. A szövegkörnyezet ugyanis utánunk nyúl, belelép a személyes terünkbe, ha kinyitjuk a laptopot és az is fogyaszt belőle az interneten, aki egyébként nem újság-olvasó vagy nem tv-hír-fogyasztó. Na jó, egyezzünk ki egy döntetlenben! – mondaná a Fekete Lovag. Elégedjünk most csak annyival, hogy lélegzik ez a globális szövegkörnyezet körülöttünk és érezzük a leheletét a tarkónkon, ha akarjuk, ha nem.

Ma az ifjúságpolitika tervezésének a szövegkörnyezete globális. Ez az egyik tételünk. Nemzetinek mondott értékeinket is egy globális szöveg- és intézményi környezetben kell elhelyeznünk. Emlékeink szerint pld. a „nép” már döntött arról, hogy csatlakozzunk a NATO-hoz és arról is, hogy az Európai Unióhoz. A „nép” ezen döntéseit nem írta felül más akarat. Ó, Szent Démosz-krácia! A népet ugyanakkor nem kérdezte senki arról, hogy akarunk-e az ENSZ-hez vagy az Európa Tanácshoz csatlakozni, de még ezeknek a nem lebecsülendő hatókörű szervezeteknek is tagjai vagyunk, mert a mi felhatalmazásunknál fogva eleve bölcs kormányaink különböző korokban, de erről döntöttek, és a „nép” ez ellen kifogást eddig nem emelt. Ezek a tények ma legalább is négy pólusúvá teszi azt az erőteret, amelyben a nemzeti érdekeket el kell helyeznünk. Ezért tehát, ha meg akarjuk határozni a magyar ifjúságpolitika hatókörébe tartozó alanyokat és őket „magyar fiatalként” határozzuk majd meg, egészen biztosan, csak úgy beszélhetünk magyar fiatalokról, ha őket magyar-európai fiatalokként szemléljük.

Azért, mert az Ő élőhelyük már nem csupán a Kárpát-medence meteorológiai térképeken olyan jól kivehető körvonala, hanem mert tudjuk, hogy az élőhelyeik határai ennél Nyugatabbra, sőt Keletebbre is húzódnak. Ebből az élettényből még egy tiszteletlennek tűnő kérdés következik majd a magyar ifjúságpolitika célmeghatározói számára és ez az, hogy vajon mi a magyar oktatás küldetése ma, ebben a világban? Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a tömegoktatásnak (vagyis a köz- és a felsőoktatásnak, valamint a szakképzésnek) az a feladata, hogy „felkészítse a tanulókat az élet állította kihívások megválaszolására”, akkor mi ez a feladat, 2010-ben? A Garp szerint „bonyolult világban”? Mi az élet ma, most, 2010-ben? És itt, Magyarországon?

Az ifjúságpolitika tervezőinek persze nem kell ezekre a kérdésekre válaszolniuk. Nekik most alapvetően egy kormányzati politika és egy ebből következő (?) kormányzati szerkezet kihívásaira kell válaszolniuk elsősorban. DE ezen a koordináta-rendszeren belül meg kell válaszolniuk azt a kérdést, hogy a magyar ifjúságpolitika kinek az ifjúságpolitikája, ki ennek az alanya? Ki lesz a támogatások célcsoportja? Most megelőlegezzük azt, hogy erre a válasz majd az lesz, hogy a mai magyar ifjúságpolitika alanyai azok a magyar fiatalok és az értük és velük együtt cselekvő civil szervezetek, akik cselekvéseik terét az európai Magyarországon jelölik ki. Ha pedig itt kijelölték, ennek a cselekvésnek az iránya a fiatalokkal együttműködő olyan ifjúsági munka támogatása és segítése, amely hozzásegíti a fiatalokat ahhoz, hogy öntudatos, felelős, az emberi közösségi-, az épített- és a természeti környezetért felelősséget vállaló felnőttekké váljanak.

Ha pedig ezzel megvolnánk, rátérhetünk arra a néhány apróságra, amelyet az angol szakmai nyelv „implementation”-nek vagyis a valóra váltás eszközeinek nevez. Ez pedig egy olyan kihívás, amelyhez meg kell várnunk az új magyar ifjúságpolitika gondolati és szemléleti kereteinek leírását, megnevezését, hogy abból arra tudjunk következtetni, hogy milyen módon, milyen eszközökkel, milyen tanulmányokra és tapasztalatokra – szövegkörnyezet! – építő személyiségekkel és főleg, hogy hogyan, vagyis milyen lépésekben valósulnak meg a tervek.

A magam szerény nézőpontjából úgy tűnik, hogy most kezdődik meg az ifjúságpolitika megalkotásának folyamata. Ez azonban szerintem egy kollektív-közösségi műfaj. Mert az „általa” érintett és tárgyalt kérdések túlságosan is bonyolultak ahhoz, hogy csupán csak egyéni vélemények és túlélési stratégiák dönthessenek mások sorskérdéseiben. Először tehát most kollektív megoldások formáinak, módjainak kialakítására várhatunk.

Egyébként pedig-persze mindegy is. A Világ formálódik. A Karaván halad. A fiatalok a maguk életét élik és köszönik szépen, de jól el vannak nélkülünk is. Ennek tudatában sem mondhatunk le arról, hogy az ifjúságpolitika tervezésének, megalkotásának megvan a maga logikája. Ennek a kiindulópontjairól beszélünk most.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr942201513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.