Nemzeti ügyek és az ifjúságpolitika. Egy hangulat

„Hány az ország most?” Kéretik az afféle ízetlen megjegyzésektől tartózkodni, hogy „nem hány, hanem böfög”. Mert régies szerkezetű a kérdésünk és ennek mindjárt magyarázatát is adjuk. Modernebb magyarul úgy is kérdezhetnénk, hogy „Hány Magyarország van?” Az emberi eszmecseréknek az internetes felület mégis csak az egyik és korántsem az egyetlen lehetősége, de még ezen a viszonylagosan tágasnak mondott kommunikációs térben is mennyiféle válasz születik erre a kérdésre! Más a válasz az index.hu-n, más az origo.hu-n, a hirszezo.hu-n, másként árnyalja a hvg.hu, másként a nol.hu vagy a kurucinfo.hu. Másként beszélgetünk erről társasságban és másként a kocsmában. Sólyom László az egyik, hivatali idejének lejártát követően adott interjújában azt mondta pld. egy, a blogokkal kapcsolatos véleményét firtató kérdésre, hogy „ … tájékozódni nem kocsmába járok …” Szóval: tán még az is lehet, annyi Magyarország, ahány a magyar. Mi Magyarország vajon a szabadkai, a késmárki, a kolozsvári vagy a sepsiszentgyörgyi magyarnak?

Aztán fel lehet tenni az ősi kérdést, hogy ki a magyar ma, sőt – emelt szinten azt is, hogy mi a magyar ma és válaszok skáláján játszottak már őseink is eleget. A gestaíró Anonymus, a jó Kézai Simon, a magát mentő Tótfalusi Kis Miklós, Berzsenyi Dániel, a kardos Petőfi és a szelíd Arany, angyaltollal író Babits és Kosztolányi, a mennydörgő Ady és Illyés Gyula a párizsi hun, Vas István és a XX. századi gondolatok óriása Bibó István, sógora Ravasz püspök, az emigráns Cs. Szabó László és Márai Sándor és … és … és … A Magyar Nemzet c. napilap minden szombati számának második oldalán ott a kérdés és ott a véget nem érő névsor, lapozzunk bele időnként! Nagyon érdekes szerkesztői lelemény!

Innen, a XXI. századból milyen megindító ez a törekvés: a nemzeti identitás „mibenlétének” a meghatározása! Ámbár úgy tűnik, hogy Bibó István minden erőfeszítése ellenére máig nem végeztünk ezzel a kérdéssel. Nem végeztünk, mert így vagy úgy, de újra megkérdezzük, megjegyezzük, kibeszéljük azt, hogy ki a magyar, hogy mi a magyar. Úgy tűnik, hogy a válaszok keresése folytatódik. Itt valahol, ott valahol négy-öt magyar összehajol és kérdez, beszél, kinyilatkoztat, beszélget. A minap Hoffmann Rózsa államtitkár asszonytól hallottuk azt, hogy „Harry Potter leelőzte a János vitézt és, hogy helyre kellene állítani a nemzeti értékeket az oktatásban …”. Talán ez egy igazi magyar sajátosság, ezeknek a kérdéseknek és ezeknek a válaszoknak ez a hosszú, évszázados sora, sorozata?

Vegyünk most itt egy mély levegőt. Kérdezzünk mást. Azt kérdezzük most, hogy vajon van-e dolga az ifjúságpolitikának a nemzeti kérdésekkel? Ha a NEFMI tisztségviselőit hallgatjuk most és majd, akkor a válaszunk egészen egyértelmű: a magyar ifjúságpolitikának más dolga sincsen, csak az, hogy nemzeti kérdésekkel foglalkozzék. (Még az is lehet, hogy azt is hallani fogjuk hamarosan, hogy „olyan lesz az ország, amilyenné ma formáljuk a fiatalokat” … Tessék majd ilyen esetekben a szövegkörnyezetre is figyelni!) Ez tehát egyenes beszéd, világos válasz, bár még mindig zavarban vagyunk azt illetően, ha tovább folytatnánk a kérdésünket azzal, hogy „ez mit is jelent”, milyen választ is kapnánk erre? Hogyan tanuljuk meg szeretni a hazát? Vajon ex-katedra tanítható-e a Haza szeretete? Tanítható-e a szeretet és tanítható-e a Haza? Hol tanuljunk meg a hazaszeretet érzéseit és gyakorlatát?

Számomra a XXI. század első évtizedének utolsó évében nagyon kevésnek tűnne erre a kérdésre az a válasz, hogy „nyilván itthon és nyilván magyarul”. Illyés azt mondta, hogy a „haza a magosban van”. Ott fenn, ahonnan „nézvést még megvolna az ország”? A lelki és nyelvi közösség, amely az égre szálló szavakból, imákból, óhajtásokból és sóhajtásokból borul fölénk? A magyar panaszokból, dühkitörésekből, fohászokból és együtt-kiáltásokból összeálló, majdhogynem templomi kupola, amely inkább kulturális toposz, generációk által összehordott értékek gyűjteménye, vívódások és töprengések terméke, alkotások közösen használható eredménye, cselekvések összekapcsolódó láncolata, amelyekből valami együtt (de magyar sajátosságként soha sem összességében, mindenki által) elfogadott dolog született. A haza védőszárnya. Az a Magyar Haza, amelyhez való érzelmi viszonyunkat oly sok dolog formálta ki századokon át. Ha azt mondjuk, hogy „csonka ország”, akkor végül is ennek a Magyar Hazának a földrajzi koordinátáit egy Kogutowitz Manó (egy szerencsétlen betegség következtében 1908-ban elhunyt) által készített térképen jelöljük meg. A Kogutowitz térképek gyönyörűek! Hasonlóképpen gyönyörű (és az adott történelmi időpillanatban mélyen igaz és becsületes) az a Teleki Pál által készített etnikai térkép is, amelyre a Kis-Trianon Kastélyban olyan felületes pillantásokat vetettek annak idején.

Most a XXI. század hullámai más ritmusban mossák ki a partra a múlt emlékeit. Ebben a budapesti Internet-caféban egymással beszélgető fiatalokat látok most. Ha felnézek a laptop képernyőjéről egy egymással összehajoló párt, leányt és fiút szemlélhetek, ahogyan a cigarettájukra gyújtanak. A leány szemüveges és úgy fogja a cigit, mint egy írótollat. A hamut úgy veri le, mintha írna, levelet, számlát, ki tudja mit, de ír. A fiú Jim Jarmusch Kávé és cigarettájából: rövid slukkok, a csikk elidőzik a végtelenben gesztikuláló kezének ujjai között. Beszélgetnek. Elmélyülten beszélgetnek egymással, de a cigarettájuk is dialógusban. A kétféle füst összegabalyodik, összefonódik, összefújja a szavakat. A fiú másik keze a leány kezén. Tekintete a füstben rejtőzik el, de én látom, hogy csak azért, hogy a leány szemüvegének villanásaira figyeljen.

A másik asztalnál egy éppen olyan magányos harcos, mint most én vagyok. Kávéívó, ’café latte’ – így kérjük itt a készséges személyzettől, Budapest közepén. A laptop képernyőjének fénye van és ebben a fényben arcunk figyelő, feszült tekintetét kiemeli a környezetből ez a kékes villódzás. Ő levelet ír, látom az arcán. Én mostan éppen blogolok. Leány-társaság billen és libben elém, egy másik asztal. Fagylalt-kehely és Cola, egy Caipirinha-koktél, kávé, mentes vizek. Lányok, ahogyan egyikük viszi a szót, ahogyan egyikük helyeslően bólogat, ahogyan egyikük a poharába mélyed. Mind magyarok. Fiatalok. Fiatal magyarok, a nemzet reménységei. Most vagy majd „holnap”? Ugye ez az ifjúságpolitikai tervezés egyik legnagyobb kérdése!? Ez ugyanis a Részvételről, a Jövőtervezésről és az ezekhez szükséges Rendelkezésre Álló Eszközök megtervezéséről szól.

Kérdésemre magam is csak további kérdésekkel tudok válaszolni. Milyen eszközeink vannak most és itt a „hazaszeretet” tanítására? (Persze, megismételve azt a kérdést, hogy hol és hogyan tanuljuk meg szeretni a Hazát – a XXI. században?) Mi áll az ifjúságpolitikai eszköztárban a rendelkezésünkre és mi az, amire szükségünk van a terveink végrehajtásához, de amivel más rendelkezik és akkor, mi az az eszköztár, amellyel azt az erőforrást alkalmazhatjuk, amivel más rendelkezik, de amelyre nekünk (is) szükségünk van? Hogyan szolgálhatja a magyar ifjúságpolitika a „nemzetben tudatos” ifjúság felkészülését az európai Magyarországon? Hogyan válaszol ez az ifjúságpolitika a globális nyomás problémáira? Kis közösségeinkben mit tudunk megtartani? Hogyan beszélünk magyarul tágabb hazánkról, Európáról és hogyan a Világ Gondjairól?

Nem is folytatom. De szívesen beszélgetnék, sokat beszélgetnék másokkal erről és arról, ha egy politikai kurzus új kihívásokat állít az ifjúságpolitika elé, akkor arról is, hogy ezt hogyan, mivel, kivel és miként képzeli el.

Tőlem talán megint unalmas. De ennek a diskurzusnak és dialógusnak szakmai felületekre lenne szüksége. A magam kávéházi nézőpontjából nem látom ezeket. Jó lenne megteremteni őket, hogy itthon beszélgethessünk arról, hogy mi az az otthon most, 2010-ben.

Na és persze: az ifjúságpolitikának van küldetése a nemzeti kérdések ügyeiben. Csak bánjunk ezzel óvatosan, gondosan, mint a rózsa-töveket metsző kertész. Nagyon gondosan kell mérlegelni azt, hogy melyik az a tő, amelyet kivágásra ítéltünk, csak azért, mert a virága nem kedvünk szerint illatos.

(Úgy látszik, a megfigyelt ifjú pár láncdohányos. Most éppen megint összekapcsolódik cigarettáik füstje, kígyózik, rejti arcukat, de beszélgetésük elmélyült, tartalmas, felemeli Őket az Égig.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr962247391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.