Budapesti zászlók

2010.10.22. 09:52

"Mit számít, hogy hányféle mocsok
száradt és fakult el rajtatok..."
(Vas István: Zászlók)

A zászló nem bot és nem vászon. A zászló nem él, mert anyag, hiszen csak bot és vászon. A zászló mégis élőlény, megelevenedik. Hiszen mozdul, beszél, üvölt, betakar. Anyag, de ha fellobog a szélben: kiáltás vagy csend, elnyelt könnyek. Énértem moccan. Ezért a zászlót megértem. Mindig jól megértem. Követem a csatamezőn, békében mellé szegődök, mellette vagyok, ránézek. Apám azt tanította, hogy a zászlót tisztelnem kell. Anyám megigazította a zászlót azon a tetemen, azt mondta azért, hogy „rendbe legyen”.

Az iskolában is a zászló alá és elé álltunk. A hadseregben is. Közös ünnepeken is úgy, ahogy testvérünk, apánk, nagyapánk. Így a zászló mintegy összefogja korszakainkat. A színe nem változott a zászlónak, legfeljebb kifakult. Zászlót soha le nem ettünk. Közben vérfoltos zászlókról szólt a történelem-óra, Békében azonban ezzel semmire sem mentünk. Képzeltünk tehát csatát, küzdelmet és nehézségek után a szent győzelmet, amit persze, merthogy mivel mással is, de a zászlóval tettünk teljessé.

A zászló sóhajt. A zászló kiált. A zászló sokszor csak úgy elvan. Dániában akkor húzzák fel a zászlót, ha valakinek születésnapja van. Koppenhágában mindig találsz olyan levelezőlapot, amelyen a zászló mindig fent lobog. Franciaországban a trikolór mindig nagyon nagy, feltűnő a középületeken. Angliában? Némethonban? Amerikában Egyesült Államokban? Lásd meg, nézd meg közelről. Magyarországban voltak olyan évek, amikor azért büntettek valakit, mert kitűzte vagy felhúzta a zászlót. Erdélyországban, a Felvidéken vagy a Vajdaságban ezért le is csukták az illetőt. De ez a zászló ugyanaz, ugyanarról a zászlóról beszélünk. Ez a zászló pedig lobog, fecseg, üzen. A bot megtartja a lobogást. A bot mindig megtartja a lobogást. A bottal lehet ütni. A vászonnal lehet üzenni. A kettő egy, ki lehet hát tűzni. Elfoglalt várfokra, egyszer az elfoglalt lövészárokra, máskor a házoromra, erkélyre.

Mit is üzen a zászló a kéznek? Hogy fogd, markold, el nem ereszd? Hogy lobogózd ki az Eget, a Földet, az Álmokat? Azt üzeni, hogy Te is megragadd? Ez a zászló szélre vár ezen az erkélyen. De mik ezek a folytonossági hiányok körülötte? Ezek a lyukak? Golyónyomok vagy hanyag kőművesek kezének nyoma? Elmaradt házfelújítás, mert a ház tulajdonosi közössége elszegényedett és a közös költségekből erre már végképp nem futotta? Golyónyomok ennek az Andrássy-úti palotának a falain? Ötvennégy évvel a Forradalom után és éppen itt, a Sugárúton? Mintha mégis a zászló ezekkel a lyukakkal, foltokkal lenne teljes. Októberi budapesti zászlók bedőlő kapuk felett, aládúcolt erkélyen, panelbeton háttér előtt, zászlórúd hegyén fent kinek felemelő ünnepen, kinek elmosott emlékekben.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr312390326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.