Megjegyzések a bevezetés bevezetéséhez. Van-e egy ilyen könyvnek olvasója? Mi is ez a könyv? Érdemes-e még könyvet írni és erről? A XXI. században is olvasunk? Ha igen, mit és hogyan? Stílus, terjedelem, terjesztés: csatornák az olvasóhoz. Ehhez pedig meg kell határoznunk azt, hogy „a” könyv kihez íródik. Előbb vagy utóbb minden könyv az Elfelejtett Könyvek Temetőjében lel nyugalomra.

Örvendetesen növekedett az ifjúsági munkáról szóló kiadványok száma itthon és külhonban egyaránt. Most nem azokra gondolok, amelyek az ifjúság életét és az életkereteinek változatásait faggatják. Ezek száma is szaporodott. Egy tisztes gyűjtőkörű ifjúságszociológiai könyvtárban új polcokat kell most vásárolnunk. Apropó! Jó is lenne elkészíteni és frissíteni, aktualizálni ennek a szakirodalomnak a repertóriumát és bibliográfiáját, kiterjesztve az összeállítás szempontjait a különböző képzési műhelyekben (egyetemi és felsőfokú szakképzés) készült dolgozatokra is. Ezek dokumentálásában például alaposan lemaradtunk. Ezért tulajdonképpen nincsen képünk arról, hogy milyen területeket is fog be a hallgatók érdeklődése. Azt is érzem, hogy nem is annyira a mennyiségi, mint inkább a minőségi szempontok kijelölésére gondolok. No meg arra, hogy egy ilyen szempontrendszer felállítása és ezt követően az anyag- és dokumentumgyűjtés csak team-munkában képzelhető el.

Van ennek a folyamatosan gyarapodó könyvtárnak azonban egy másik vonulata is. Ebben a tápláló folyamba is mindjárt legalább két patakból hordjuk a vizet. Az egyik csermely azokat a szakmai kisnyomtatványokat görgeti-sodorja, amelyeket egy-egy szakmai közösség vagy egy mögötte álló közösség erejét-szükségleteit érző elkötelezett személy készített. Ilyenekre gondolok most mint az „Édes és sós”, a Regionális Ifjúsági Irodák által jegyezett „Regionális Helyzetképek”, az IITI-k módszertani kisfüzete, egy projekt-folyamatot lezáró elemzés, vagy a Mobilitás Módszertani Füzetsorozata, no meg sok lokálisan kötött kisnyomtatvány. A másikba az ún. szakmásodási folyamatból, az ebben való személyes helykeresésből és az ehhez illeszkedő felsőfokú szakképzésből – annak vélt vagy valós szükségleteiből – kicsurranó kötetek tartoznak szerintem és ezt az irányultságot nagyjából az ISZT and Co kiadványok jellemzik (pl.: Nagy Á. 2008, 2010). Sem egyik, sem másik áramlat esetén sem rendelkezünk kritikai megközelítésekkel. Sem egyik, sem a másik „ág” esetében nincsen jelenleg kritikai áttekintésünk a tartalmakról. Nem vitathatjuk azonban azt sem, hogy ennek a folyamnak a forrása az a szociális és pedagógiai tartalmú munka, amelyet Ifjúsági Munkának nevezünk és amelyet néha Ifjúságpolitikának hívunk. Ráadásul – ha nem is minden esetben – Magyarnak.

 Üdvözöljük az olvasót! Lectori Salutam! Az ifjúsági munkát végzők sokszor elbizonytalanodnak azt illetően, hogy vajon az a munka, amelyet Ők végeznek, látható-e mások számára és ha ezt mások észreveszik, vajon ugyanazt látják-e itt, mint Ők? Ehhez a sommás kijelentéshez persze jó lenne azonosítani azt, hogy kik is azok a mások? Úgy tűnik, hogy e „mások” meghatározó köre a politikai társadalom közepe és perifériája. Közepe, akiken a döntéshozatal felelőssége nyugszik, akik Terveket készítenek, Programokat valósítanak meg és akik ehhez rendelt eszközökről vagy erőforrásokról, pontosabban az erőforrások elosztásáról döntenek. Ők az Ország Gyűlésében vagy a Helyi Közgyűlésben választott Képviselők, Hölgyek és Urak, legtöbbször a Pártok Köpönyege borul vállukra.

A politikai élet perifériáján az ún. szakértők mozognak. A Gyártók. Nem mérnökök, inkább technikusok. Ideákat, papírokat gyártanak, Ők írnak és olvasnak, súgnak, elemeznek, értékelnek. Egy sokszor láthatatlan, rejtőzködő sereg, akiknek a kezenyomát azért fel lehet fedezni itt-ott. Akikről tudunk és akik helyére sokszor a civil társadalom aktorai is igényt tartanak. Az elmúlt években ez a helyzet volt jellemző: szakértőként befurakodok a Párt bástyái mögé, elmondom és megírom ott a mondanivalómat, majd „kívülről”, mint civil szereplő nyomást gyakorolok én magam a döntéshozókra annak érdekében, hogy elfogadják ők is azt, amit már, mint szakértő el- és megmondtam nekik. Hétfőn a civil sapkámat, kedden a szakértői sapkámat viselem. Szerdán harsány érdekvédő vagyok, csütörtökön fegyelmezett pártkatona. Pénteken pedig a bennfentes társasági életét élem: szerepeket osztok, kijárom támogatásaimat, bátorítok másokat is arra, hogy engem támogassanak. Az ilyen hatás-többszörözés gyakran nagyon is sikeres volt az elmúlt években. Jelentős hatást gyakorolt az elosztható erőforrásokra is.

Az ifjúsági munka tényleges szereplői sokszor viszolyognak a kijárások, az informalitások, a bennfentesség eme belterjesnek látszó és magát annak is mutató világától. A politikai folyamatok idegenek, külsők, hatásukban fontosak, de érthetetlenek, mert a legtöbb szereplő számára elérhetetlennek tetszenek. A magyar ifjúsági munka egyik kulcsproblémája éppen az lett az elmúlt években, hogy a politikai folyamatokból oly annyira csak a visszatetsző és ezért elidegenítő folyamatokat látta, hogy ebből azt a következtetést vonhatta le, hogy ettől „neki” távol kell maradnia. Az „úgysem rajtunk múlik” vagy a „maguk ott fent” vagy az, hogy „útálom a politikát” gyakori szófordulatai szakmai kiskörök intim beszélgetéseinek.

Megkockáztatom: bajaink vannak a „politikai cselekvés” ifjúsági munka-területeken való értelmezésével. Az előítéletek képlékeny masszája sokszor betonként köt meg fejben, szívben – gondolkodásmódban, érzelemben. Ebből elhatárolódás következik együttműködés helyett, kesergés cselekvés helyett. Az ifjúsági munka területén dolgozóknak nem csupán „lobbizniuk” kell azért, hogy az elosztható közjavakból ők is másokkal egyenrangú félként részesülhessenek, hanem mindig készen kell állniuk arra, hogy be is bizonyíthassák azt, hogy az, amit csinálnak az messze több annál, mint amit mások arról gondolnak.

Sok kollégánk érzi most, hogy tudása, tapasztalatai margóra kerültek az új politikai hatalom berendezkedésekor. Igaz, hogy ez az új hatalom – legalább is az eddigi megszólalásokban – még nem mutatta jelét annak, hogy tudomásul vette volna azt, hogy hol tart az ifjúsági munka Magyarországon. Néhány kolléga egyenesen úgy is fogalmaz, hogy egyelőre nem „mutatnak érdeklődést” ez iránt. Ez azonban még nem elégséges ok arra, hogy el is keseredjünk. A fiatalokkal foglalkozók számára alapvető, hogy higgyenek abban, amit csinálnak. „Szegények vagyunk, de ez még nem ok arra, hogy ostobák is maradjunk” – ezt mondta a Király Grundtvig püspöknek akkor, amikor a Püspök meggyőzte őt a vasárnapi iskolák (a népfőiskolák) hasznosságáról. Ebből Dániában iskolarendszer, iskolán kívüli tanulási rendszer (Népfőiskola), sőt iskola közötti iskola (Afterskolen) is született. Így igaz ez a mi „szakmánkban” is – szegények vagyunk és sokszor nagyon szegényes körülmények között végezzük a dolgunkat. De ez még nem ok arra, hogy felmondjunk, hogy feladjuk azt, amiben hiszünk és, hogy lemondjunk arról a lehetőségről, hogy azokat az Értékeket, amelyeket a „jó” ifjúsági munka képvisel, azt ne tudassuk úgy és olyan színvonalon, ahogyan azok a dolgok megérdemlik.

Az ifjúsági munka egy olyan cselekvés, amely egy normális, élhető, összetartó és mindezért csakis a Demokrácia talaján álló Társadalom szolgálatában áll. Jelszavaink, hogy ti. „emberi, természeti és épített környezetéért és a befoglaló közösségekért felelős fiatal” nem lózungok. Van gyakorlati jelentése. Van gyakorlati és kézzelfogható jelentősége. Az ilyen fiatal nem pottyan csak úgy, magától alá az Égből.

Ama könyvnek talán arról is kellene szólnia, hogy hogyan is képviseljük, képviselhetjük az ifjúsági munka értékeit a Politikai Társadalom döntéshozói (a csúcsokon és a helyi társadalomban), de méginkább a Társadalom más fontos aktoraival való kölcsönhatásban. Nem ideál-képek, délibábok kergetése az, amiről beszélek – hanem a módszerek megkeresésének szándéka. Ifjúsági munkásként nekünk igazán tudnunk kell annak a megkerülhetetlen állításnak az igazságát, hogy „a demokrácia sokkal komolyabb dolog annál, mintsem csak a politikusokra bíznánk”. Ezen az alapon tudnunk kell azt, hogy van ám tudásunk arról, hogy ez mit jelent. Hiszen akkor, amikor fiatalokkal dolgozunk értük és velük, ezt képviseljük. Igaz?

Biztos, hogy „cédulázni” kell tovább (…)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr972398180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.