A már megírt és a még megíratlan magyar cédulák az ifjúsági munka könyvéhez

„…olyan kevés, mint a mackósajtban a brummogás …”

(népi bölcsesség)

Kezdetben volt a mackósajt. A mackósajton a kép. A képen a mackó, ahogy a tálcán viszi a mackósajtot. Azon a mackósajton pedig ott a kép, ahogy a mackó a mackósajtót viszi a képen. Az egyre kisebbedő tálcán egyre kisebbedő képeken csak viszi, viszi a mackó… Így van ez most ezzel a helyzettel is. Mert a helyzet – ha tehetne ilyet egy helyzet - körbejár. Szoktunk volt ilyeneket is mondani, anélkül, hogy belegondolnánk…jár-e helybe vagy körbe helyzet!? Mert egyébként: ha helyzet, akkor mindig mozog!

A fiókok még mindig tele vannak, a polcokon már nem férnek el a könyvek, az iratrendezőkben alig maradt hely új papíroknak és ezt iratfolyóméterben is ki kellene számolnunk. Időről időre nekibuzdulunk, hogy rendet rakjunk ebben a magunk teremtette káoszban, aztán ahogy kezünkbe kerül valami, azt vesszük észre, hogy olvasunk, böngészünk, félreteszünk. A túl sok papír zavar egy idő után. Útban vannak, sőt úton vannak. Azon kapjuk magunkat, hogy új kupacokat képezünk belőlük. Ami rögtön, egy felületes pillantás után is kidobható, persze már régen a papírkosárban van, de mi még mindig rakosgatjuk papír-kupacainkat, ide téve azt, amit majd még egyszer és alaposan át akarunk olvasni, oda azt, amely egy új ötletet indított el, amoda pedig azt, amihez valami kegyelet-teljes érzés fűz.

Egy emlék, egy helyzet homályosuló körvonalai élesednek ki egy pillanatra, hogy aztán alámerüljenek megint ebbe az ilyen-olyan papírokat görgető folyóba. Egy helyzet jut eszünkbe, amelyben benne voltunk, egy dolog, ami arra emlékeztet, hogy hogyan vallottunk kudarcot, valami, amiről azt jut eszünkbe, hogy ha ezt akkor nagyon komolyan vettük volna (majd’ belehaltunk konkrétabban), most talán nem itt tartanánk. Azt vesszük észre aztán, hogy mozdulataink lassulnak, egyre tétovábban matatunk a növekvő kupacok között, és míg a papírkosár is megtelik lassan, azok a kupacok csak nem akarnak elfogyni. Egyszer csak egy végtelennek tűnő utazás állomásain ácsorgunk csomagjainkkal. A rendezés vonata nem érkezik, már be sem mondják, hogy késik, csak várakozunk. Aztán hagyjuk az egészet a fenébe. Azzal vigasztaljuk magunkat végül, hogy ezen ma és most már semmi sem múlik, sőt holnap sem múlik semmi sem. „Ti céda cédulák, hitegetők, csábítók, harisnyakötőt villantók, kacérak! Miért nem segítetek!” – vonnánk már össze a szemöldökünket, hogy szigorúbbnak láttassunk. De ez sem javít a cédulák cédaságán.  

Valahogy nem találjuk a fonalat ebben a labirintusban és inkább azzal tiszteljük meg a múltat (a magunkét? a többiekkel közöst?), hogy megtartjuk ezeket a rekvizitumokat. Kidobni sajnáljuk, kezdeni velük most semmit sem tudunk. Egy könyvhez céduláznánk most, arra gondolunk, hogy ez egy szakma-történeti könyv is lehetne. Látva azonban ezeket a növekvő kupacokat, látjuk a feladat reménytelenségét is.

Sokáig hittem abban, hogy ez a könyv kollégák írásaival készül valahol, szakmai műhelyek elmélyült, alkotásban elmerülő csendjére csengett rá a fülem, láttam a kéziratok fölé hajló hátakat, vállakat, arcokat. Egy könyvben tárgyiasult gondolat megérintése, szaglása, tapintása mindig izgalmas feladat. Mostanában azt mondogatják, hogy a Gutenberg Galaxisnak vége van és átléptünk a google galaxisba. Ezt mondta legutóbb Szabó Máté ombudsman is. Csak óvatosan! Vajon nem olvasunk-e a google galaxisban is? Mit is kezdhetünk az új galaxisunkkal, ha analfabéták, értsd írástudatlanok vagyunk? El kell-e felejtenünk meister Gutenberg betűit? Enélkül a Johannes nélkül soha sem vált volna tömegessé a tudás, a gondolat, nemde? Hogyan bátorodott volna neki annak Luther vagy Károli, hogy a többség nyelvére fordítsa le a Könyvek Könyvét, a Bibliát? Ha nem tudták volna, hogy gondolataik eljuthatnak sokakhoz? Ha nem ismerték volna Gutenberg mester technikáját? A ’Biblia Pauperum’, a Szegények Bibliája nyomtatott képregény volt. Nem ismerek egyetlen olyan kereső robotot sem, amely képekre keresne most (még). Kereső robotok felületére szövegekkel, betűkkel tűzzük ki a keresés céljait. Ezért szerintem a google galaxis a Gutenberg Galaxison belül és nem azon kívül terül el. Egyelőre. Persze nagy változások érnek a Nagy Üveghegyeken túl. Persze a Nagy Változásoknak időre van szükségük ahhoz, hogy átkeljenek a Hegyeinken. „Nyugati zászló alatt hajózunk, de a Szél Keletről fúj” – mondta volt Miniszterelnökünk a minap. Vajon csak a puszta véletlen műve, hogy Tarsem Singh 2006-ban készített „Zuhanás” (The Fall) filmjében a nagyszerű kislányként fellépő Catinca Utaru „gugli, gugli, gugli” varázsszavakat használ?

Ezért a cédula is szöveg. Betű. Töredékes mondat. Idézet. Szavak és mondatok kivágása. Most például az, hogy „a Mobilitás teremti a szakmát, vagy a Szakma teremti a M(m)obilitást?” No meg az, hogy „ki áll ki a Mobilitásért?” Értsd ez alatt azt, hogy ki veszi azt észre, hogy ez a Mobilitás mit csinál(t) azért, hogy ez az ifjúsági szakma ébren tartsa szakmai öntudatát?

Innen kell vennünk egy mély levegőt ebből a hirtelen támadt novemberi széltől kitisztított városi levegő-égből. Ebben felkevert száraz falevelek bolyonganak, irodáik előtt az utcán dohányzó alkalmazottak cigarettáinak füstje kavarog, elkésett szépasszonyok parfűmjének illata igéz, a budapesti aluljárókban emberszag csap fel és a villamoson rosszul elhelyezett és ezért felületesen megnézett reklámok hatásaként rosszul vásárolt szagtalanítók szaga száll fel és alá. A szél felkavarja ezt a városi avart és ebben járunk. Az Ország Gyűlése felkavarja a szavak avarját és mondatok keringenek körülöttünk, mint azok a száraz levelek.

Ha most nézek fel a laptop képernyőjéről ebben az óbudai kocsmában, mégis csak azt érzékelem, amit már akkor is, amikor ehhez a tekintetektől védett sarokasztalhoz letelepedtem. Ezt a kocsmát az alkalmazottak kedvéért működtetik. Vendég van persze elég ahhoz, hogy eltartsa a korcsmáros kedvtelését, ami a Beszélgetés. Ezért ebben a kocsmában a beszélgetéseknek nem az avarja, hanem a gőze kavarodik fel. Ebben a gőzben pedig, mint Aladdin csodalámpájában, szellemek, alakok mozognak. Politika, Foci, Város, Szerelem-Válás, Élet. Kocsmáros-Aladdin pedig dörzsöli a csodalámpát, mosogat. Közben beszél. Táplálja a gőzt. Mindenkinek van szava itt. Agórában ülök.

Furcsa állapot ez. A magyar ifjúsági munkának agórára van szüksége. Egyesek azt gondolják, hogy ez az Agóra a Mobilitás. A RISZI-k például ilyen agórákat teremtettek a hét statisztikai régióban. Különböző szintű és színvonalú agórákat, de azonos szándékkal. Találkozásokra alkalmas helyeket hoztak létre és a polgárnők és polgárok éltek a találkozások lehetőségeivel. Mások most a maguk helyi agórájában ülve azt gondolják, hogy „ez is lehet”, mert ők pedig a maguk helyzetéből a maguk aktuális feladataira gondolnak. Az Agóra az, ami van, ami állandó, ami nem-csupán-pillanatnyi-érdekek-teremtette-tér. Éppen úgy, mint az kocsma, ahol most ülök. Egy kocsmát pedig – bármennyire is szeretné Aladdin – soha sem csak az alkalmazottak kedvéért működtetnek. Sőt, éppen ellenkezőleg! Azért, hogy az ide járók megtalálják a szavaik tereit. Mert azt a Gőzt, amelyben Helyzetek, Alakok, Közösségek gomolyognak fel, Ők hozzák létre!

Ifjúsági ügyekben, azokban, amelyek mindig konkrétak és mindig a helyi értékekhez kötöttek, van egy olyan – mondhatni ontológiai - sajátosság, amelyről soha sem szabad elfelejtkeznünk. Ez pedig az, hogy így vagy úgy, de mindig, annak a bizonyos jövőnek a véráram-körein tartjuk ujjainkat. Tapintjuk, hogy áramlik, zajlik-e az élet ezek a körökben és szeretnék azt, hogy ez az áramlás ritmusos, lüktető, eleven legyen. Amikor azzal foglalkozunk, hogy mit is kell Palival, Pannival, Patrick-al kezdenünk, nem teszünk mást, „csak” azt, hogy kitapintsuk, van-e jövőjük itt, ebben a Magyar Társadalomban. Mi azt szeretnénk, ha lenne.

Manapság talán túlságosan is sokat foglalkozunk az Állam szolgáival (talán már kinevezték – így tűnődünk, és erről mindenkinek más információja van…), azzal, hogy valahol, valakik (név és cím mellőzésével) eldöntöttek valamit, amit bennünket érint. És így tovább.

Ez a cédula mondja: „Vajon mikor jár le a kishitűségünk miatt magunkra mért büntetés ideje? Mit kezdjünk a Küldetési Nyilatkozatunkkal? Ha majd megíruk Kinek küldjük el?"

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr62442153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.