Pesti Ádám úr egy ideig az Andrássy úton lakott, egyikében azoknak az idő és a rendszerváltoztatások által romosra lerontott házban, ami előtt a nyári szezonban úgy 45 másodpercenként hajtanak el a turistabuszok. A turistabuszok fedélzetén szorgalmasan fényképező turistákkal. Innen, a busz fedélzetéről készítette Mifune Toshiro Fukuokából (a nagyszerű színész nevével egyezés a puszta véletlen műve, mit tegyünk, ha így hívják ezt az udvarias, középkorú key account managert) a fényképét a Házról, ahol mint már azt mondtuk, Ádi lakott akkoriban. Ádi a Kamiádiból. Szóval Toshiro úr éppen akkor exponált Fuji FinePix F80EXR gépével, amikor levált a vakolat Ádám úr feje fölött és az erkély alatti terasz Borsodi Sör feliratú, dominánsan zöld színű napernyőjének tetején landolt. Toshiro úr felvételén a téglányi méretű vakolat darab már megkezdte az útját lefelé, így a felvételen egyszerre láthatjuk azt, hogy Ádi, az ujjai között füstölgő cigivel az erkélyen áll és tekintete követi a lehulló vakolat-darab útját, az egy klikkeléssel akár ki is nagyítható tekintetében már ott van annak a felismerése, amit Toshiro úr Fukuokából nem tudhat, hiszen nem ismerheti a helyi viszonyokat, hogy József úr, a pincér alant mindjárt szitkozódni fog, talán azt mondja majd, hogy a „kurva életbe, már megint”, de az is lehet, hogy azt „a fene enne meg benneteket”, de valamit mond majd, az biztos. A busz továbbment, Toshiro úr visszaült a többi japán turista közé, akik szintén visszaültek és mert az idegenvezető azt mondta, hogy a túloldalon most felbukkanó házban lakott Kodály, a nagy magyar zeneköltő, akinek a nevét minden japán ismeri, arra fordították a kamerájukat és ehhez a felvételhez álltak fel most. Elmaradt mögöttük Ádi az erkélyen. Ádám úr szeme előtt elsuhant a téglányi vakolat-darab, állt az erkélyen, várta már József úr felcsattanó hangját, de aztán mégsem lefelé, felfelé nézett. Kezében a füstölgő cigarettával felfelé nézett, tehát, és megjegyezte: „felsőfokú szakképzés, nahát.” Damiel már a Hősök terén járt, Niké mellett állt fent, az oszlopon és átfuttatta ujjait a Szent Korona domborzatán. Hallotta, persze, hogy hallotta a Kodály Köröndön lehulló vakolat-darab zaját, de nem érdekelte. Már négy éve megmondta a képzés-vezetőnek, hogy oda nem érdemes tanulmányi kirándulásokat szervezni. Könnyű neki, majd nyolc évet koptatta a Szent Vaszilikosz Renddel kétszeresen kitüntetett Angyaltudományegyetem roskatag padjait. Ezek meg? „Felsőfokú szakképzés?”, két év alatt miféle angyaltudományok? – gondolta és nézte tovább a Térre betóduló turistákat. Ádám úr felfelé nézett, még látta, hogy egy veszélyesen kitüremkedő vakolat-darab, éppen felette, éppen az angyalt formázó fríz felett kilendül és visszatapad a fal maradványaihoz, a felsőfokú szakképzés angyal hallgatói csendben áthúztak most az Orosz Nagykövetség konkrét és betonszilárdságú falaira. Ádám úr ezt konstatálva lenézett József úrra, aki most felfelé nézett. „Már megint Ádi, már megint, takaríthatok.” Ádi meg leintett, hogy hát így. Még beleszívott a cigarettájába, a maradékot elnyomta a befőttesüveg-tetőből kreált hamutartóba. Bement a szobába és ráeresztett egy sms-t Kamillra. A Kamiádiból Kamillra. „Itt voltak” – így szólt az üzenet. Nem kellett sokáig várnia. „Libella, fél hét.” – írta vissza Kami. Ádi az órájára nézett, fél négy volt éppen, Kami tényleg gyorsan reagált.

Damiel lenézett a Térre, látta, ahogy Toshiro úr, key account manager fényképeket készít a Honalapító Atyák előtt és sorba állítja a turistacsoport tagjait így, meg úgy, hogy jól látsszon Tas és Huba lován a szarvasagancs. Damiel már tudta, hogy Kamiádi majd damieleznek megint a Libellában, látta, ahogy a felsőfokú szakképzés tagjai team-ülést tartanak a Orosz Kulturális Intézet tetőterében, látta, hogy József úr éppen a brassói aprópecsenyét szállítja ki a most még vidám olasz turistáknak. „Nem lesztek majd ilyen vidámak, ha megkóstoljátok” –gondolta és tovább indult. Ádi kiment az erkélyre, hogy elszívjon egy újabb cigarettát, lenézett, és éppen ezt gondolta ő is. „Csak lefagy az arcotokról a mosoly, ha ezt megeszitek.” – gondolta. Szívta a cigit, lenézett, aztán fel, az angyal-fríz felett a vakolat most nyugalomban. „Majd a következő lakógyűlésen” – gondolta még, de nem komolyan. Inkább már azon járt az esze, hogy mit talál a kisföldalattin a mai napi damielezéshez.

Damiel pedig arra gondolt, hogy alkalmasint megnézi majd Toshiro úr 1.835, Budapesten készített fotójából kreált slide-showját Fukuokában. Ha ráér.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr382602761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.