Kamádi, hajósok meséi a Tehénben 

Kami berobban, hosszú, fekete szövetkabátja úszik utána, látnivaló, hogy izgatott. Az ajtó becsapódik. Az ajtó mellett ülők felkapják a fejüket. Kaminak napjai vannak, hétfői és csütörtökjei vannak, meg momentumai vannak évszakonként, de évei nincsenek, ha percekben számolunk, akkor ez most egy fontos estének látszik. Ádi egyszer meg is jegyezte néhány évvel ezelőtt a Libellában, hogy: „Öregem, te teljesen hülye vagy!”. „Minek iszol ennyit este, ha másnap reggel állomány-értekezletre kell menned!” Persze, hogy a válasz sem volt meglepő: „Mert jól esett, mert helyzet volt, te ökör!” Ádi tudta, hogy ez a szeretet. Kami így deklarál vagy mi, mert önmagát is szereti szeretné ebben a barátságban és tudja jól, hogy a barátság kötelez. Így Ádi is iszik vele, sőt ki is fizeti a cehhet, aztán azért, hogy megjegyzéseket is tegyen. A barátság bánatos idején is így van ez, mint itt és most, a Tehénben. Ki hogyan és mivel támogatja Kamiádi barátságát itt, az persze rejtély. Talán Damiel hozzáfűzne valamit, de Ő nem beszél, különben is, ide nem jár, egyszerűen nincsen itt és punktum. Nem is a mi dolgunk, hogy megfejtsük ezt. Persze a hely sem Tehén, csak ők hívják így, mert ritkán, de észreveszik, fejik belőlük a pénzt, ezt nem szeretik, mert azért többé-kevésbé törzsvendégek, akik a „hely szellemének adnak asztrál-testet”, ahogy Ádi mondta egyszer, „nem túl tisztességes tehát, hogy egy ilyen nyikkhaj csak úgy egy ezrest legomboljon rólunk, mert azt hiszi, hogy nem látunk át a szitán.” De azért mégis csak visszatérnek ide, mert Kikötő ez, persze inkább Marina, korzó a mólón. Ezért ülnek úgy, hogy a Lányokra láthassanak, mert merre is nézzen az ember, ha tengerész, ha kiköt a korzón? Persze, hogy Lányokra! A galériáról a mellük vágatába vágtázhat lefelé a képzelet, a földszinten a ringó-rezgő csípőkre fel. A tulajdonos itten gyakran cseréli a lányokat, Kamiádi ezért gyakran Yossarian-t játszik, sóhajtozik Dreedle tábornok kurvája láttán, a ropogós cseresznye mellbimbók szemlélésekor, de csak úgy tesznek, nem komoly, itt tengerészek, mindig tengerre elvágyók, mert a Tehénbe csak ezért a tengerszagért járnak. Ádi érkezett előbb, itt volt az asztal, itt látta meg a pillangót, belészeretett azonnal. Közben persze kéretlenül is belehallgathatott a szomszéd asztalnál ülő két tini beszélgetésébe, nem tudott nem belehallgatni, hiszen a Tehénben az asztalokat egymás hegyére-hátára halmozta a cash-flow, így hát elkapta, hogy a magasabbik azt mondja a kisebbiknek, hogy „kérlek alássan”, a másik pedig azt, hogy „akkor még egy kólát, Tamás úr?” Mire a másik, „természetesen, Gábor uram”. Ezek a tinik magázták egymást, módosan, szertartásosan, kimérten uraztak, „urasat játszanak”, gondolta Ádi, a vasárnapi tengerész, „hogy felbosszantják majd Kamit!” – tette hozzá, magában. De a Kami berobban most, fekete kabátja úszik utána, gejzírként robban ki belőle a mondanivalója. „Figyelj, hát kirúgták!” – mondja köszönés helyett. Körül se néz, csak leül Ádi elé, kitakarja előle a Látványt. Táskájából már rángatja is elő a laptopját. Ádi izeg-mozog, átnézne most Kami hasán, mert az Új Lány most ringatózik át a színen. Az Új Lánynak, nos az Új Lánynak kivillan a tetkója a mértéktartóan, mégis de hosszú fenékvonala felett, pillangó rezeg azon a csípőn bizony, mindjárt felszáll és Ádi ezt mutatná „a” Kaminak, akit már nem lehet visszatartani attól, amire készül, amit persze Ádi olyan jól ismer, mint hangulatot, mint percet, mint napot, de éppen ez most egyáltalán nem érdekelné. Az Új Lány megáll a látó-térben. Ádi a csípőjére mered, Kami odadörmögi, úgy, hogy rá se néz, hogy „A szokásosat”, mert még azt sem fogta fel, hogy ez a lány Új! Mit is tudna ez az Új Lány arról, hogy mi az a szokásos, mert még soha sem látta Kamit és a szokásos az itt egy calvados (ha lehet, Boulard) meg egy pohár Gösser. Kami még annyit sem lát, hogy a Új Lány, pedig máskor bezzeg éppen Ő az, aki erre felhívja Ádi figyelmét! A lány kicsit tétovázik a Kacérság és Bunkóság mezsgyéjén, belemozog a rendelésbe, Ádi a segítségére siet, mert bosszantja ez a mozdulat és siettetni szeretné, hogy megforduljon ez a Lány, hogy menjen, hogy a pillangó szárnyai összeverődjenek! Mondja okosan: „két calvados, meg két üveges Gösser” – mert ilyen nagyokos Ádi. „No, te nagyokos!” – mondja Kami és rángatja máris kifelé laptopját a táskájába beledobált könyvek, papírok és dossziék, no meg a határidőnaplók mellől (mert Kaminak mindig két határidőnaplója van, majd egyszer elmesélem azt is, hogy miért)  közül. „Most megmutatom!” A laptop az asztalon, a szomszédságban Gábor úr és Tamás úr a Pepsi-jébe kortyol, Kami nem reagálhat erre, mert mindjárt belelép a cyber-térbe. Még a kabátját sem tette az műtonett szék karfájára. Csak belépni igyekszik, mert ez a legsürgősebb most, mert mutatni akar valamit.

„Te, mi a hálózati kód?” – kérdezi. „Már megint elfelejtettem.” „Miért nem mented el már egyszer, te barom.”- mondja Ádi szeretettel telve, mert érti, nagyon is érti, esemény van, van Ő is ezzel így néhanap. „Ádi, figyelj! Azt, hogy leváltották!” Matat a gép körül, Ádi nem látja, hogy mit csinál, nézi a pillangót, most lebben fel megint, előtte. Szárnyain álombeli éjszakák színei, bár ezekkel a színekkel Ádinak már jó ideje illendő lenne óvatosabbnak lennie. Egy rétet látna most, szásszorszépeket, lepkék rebbenését, de nem a szárnyak hegyén, nem ám! Csípők ívein, szorongatni való mellek dombjain, fenn. De az a rebbenés, az a hajlás, a felszálláshoz nekikészülés, simogatások! Kami meg még a kabátját sem dobta félre, mint szokta volt. Matat a keyboardján és csak a szemét látja Ádi, ahogy cikázik ide oda a képernyőn. „Az a kurva pászvőrd! Mi a pász Ádi?”- szinte kiabálja, mintha egy fuldokló kiáltaná: ’Man over board!’ „Cseszd meg Kami” – mondja Ádi megfontoltan. „Tudod-e, hogy hol vagyunk mostan? Tegyél még hozzá két nullát.” Kortyol a calvadosból, elmereng. Ádi most látja be, hogy eredetileg is arra készült, hogy ez egy ilyen ivásos este lesz, calvados-sör egyenleg, az elhagyott napok elsüllyednek majd, mint a Nap a horizonton. Holnap új nap, és így tovább. De nem lehet Kamival bírni ma, mutatni akar valamit a laptopján és, ha ez így van, akkor ennek így kell lennie. Helyzet van. Kami felnéz, Ádira néz a képernyőről. „A Tehénben” – böki ki tétován. „Na, te nagyokos. Akkor … gondolj, gondolj, Micimackó!?” Többet. Itt. Mondani. Felesleges. Neki sem kell több. Matat egy kis ideig. Megtalálja. Tolja Ádi elé, mint a mindent. Mint mindig. A barátságban minden a mindig. Az életük. Mert barátok. Sőt: Barátok. Már legalább negyvenkét éve. Ádi nézi a képernyőt. A képernyőn http://www2.gorchfock.de, Kapitän Shranz elköszön.

Kamiádi tengerészek. Míg Ádi csak olvasott, addig Kami mindig cselekedett. Míg Ádi bármikor felmondja az a leckét, hogy mit is írt Pigafetta a naplójában, addig Kami telis teli van balatoni élményekkel. Kami Füreden szállt először hajóra. Ádi Olbiában, csakhogy legalább huszonöt évvel később. Kami az Adrián folytatta, Ádi Ithakában. Kami ismeri a magyar terminilógiát. Ádi könnyebben mondja, backbord, steuerbord, mert inkább német legénységgel próbálta ki magát eddig. Így hozta az Élet. Közös vágyuk az, hogy egyszer együtt is gyakoroljanak, de eddig még nem sikerült. A Tehénben ez mindig Szentség: a Baj forrása. Előbb vagy utóbb Kami úgyis megjegyzi majd, hogy „miért nem hajóztunk együtt Ádi?” Ádi meg hallgat majd, nézi Kamit és arra gondol, hogy „miért is nem”, miközben van neki egy válasza erre, talán igazság vagy mi, de azt is tudja, hogy ezt hiába is mondaná el Kaminak. Így van ez.

 „Figyelj Kami, mit nézzek?” – kérdezi hát Ádi, hogy kimenekülhessen a várható kérdések labirintusából. Csak azért is helyénvaló ez a kérdés, mert ez egy német site és Kami nem beszél egy szót sem németül, Ádi azonban tanult németül, hellyel közel még érti is, Kami azért nem tanult soha ezen a nyelven, mert a „német nyelv utálatos”, mint mondta volt nemegyszer. „Emlékszel még a Chopin-re?” – kérdezi most Kami. „Na most, a kedvencedet! Gorch Fock!” Néznek a képernyőre, egy gyönyörű bark teljes vitorlázattal. A keresztrudakon kadétok állnak a képen. A tragédia még az elmúlt novemberében történt. Egy huszonötéves kadét-lány lezuhant az árbocról, meghalt. A vizsgálat éppen hogy elkezdődött, Schranz sorhajókapitány már elköszönt a tengerész-szolgálattól Theodor zu Guttenberg miniszter parancsára. Kaminak meg az jutott eszébe, hogy a Frederic Chopin éppen az elmúlt év novemberében került bajba. Százhatvan mérföldnyire az angol partoktól. Már kapcsol is a http://www.bbc.co.uk/news/uk-england-cornwall-11663942-ra, hogy emlékeztesse Ádit arra az estére, amikor ezeket a képeket mutatta és úgy kiabált a Tehénben, hogy az akkori Új Lánynak oda kellett jönnie és csendre kellett intenie a semmit sem látó Kamit és Ádi szégyellette magát, mert annak a Lánynak a vállán sárkányok küzdöttek a melléért.

De, ami a lényeg. Itt van ez a két barát, aki soha sem hajózott együtt, miközben barátságuk egyik kovácsa éppen ez a rajongás a hajókért.  Mert ők ketten bizony kétféle hajósok. Ádi inkább a német, Kami inkább a magyar. Kétfelé hajóztak eddig mindig. Éppen ez az a bizonyos örök probléma, amely bizony elérte már a lételméletek szintjét is. Ők még nem hajóztak együtt. Mindig külön hajóztak. Még az is előfordult, sajnos, hogy ugyanazon a tengeren. De nem ugyanakkor. Nem együtt. Órákig képesek beszélgetni egymással a hajózás rejtelmeiről. Ádi belekortyol a calvadosba és mondana is már erre, vagy ehhez valamit, de Kami csak mutat, bökdös, mutat és bökdös, hogy Ádi ránézzen már végre a képernyőjére. Hogy láthassa azt is, megint, ahogy az a halászhajó bevonszolja a Chopint a falmouth-i öbölbe. Látta már ezt a képet azelőtt is, hogy ide indult volna. A barátságok játéka szent, elfogadja hát a kihívást. Nézi a képeket Kami laptopján. „Figyelj” – mondom – „hogy sikoltozhattak azok a srácok!” De Kamit a lényegtelen dolgot nem érdeklik, de nem ám. Másképpen jár az ő agya az ilyen történetekre. Ő azt mondja: „negyven kissráccal a fedélzeten, figyusz, negyven kiskampó, micsoda egy skipper, micsoda egy figura ez a Ziemowit Baranski kapitány!” Na jó. A helyzet reménytelen. Ádi beledugja a nyelvét a calvados olajos tó-tükrébe. Hallgat. A barátság különb történeteket is érdemel. Bár nekünk, hajósoknak mégis csak egy Nagy Történet az egész. Talán éppen ez a baj. Különben is telis-tele vagyunk Nagy Történetekkel. „Látod, látod ezt?!” – izeg, mozog Kami, bökdösi Ádit. Látja, persze, hogy látja. Ezt a linket is ő küldte el neki, csak három órája volt. Aztán ide érkezett. A szomorú árnyékok az egész úton csak mögötte jártak. Követték. Megfordult és visszanézett. Lorca jutott az eszébe, az, hogy „favágó, vágd le az árnyam”, de hiába, az árnyékok csak követték idáig, a Tehénig, ami persze nem Tehén, egy jobbféle belvárosi kocsma Pesten, csak Ők hívják így. Ádi belépett és azonnal meglátta az Új Lányt, a pillangót, szásszorszéppé változott volna nyomban, várta volt, hogy az a pillangó csak leszáll valahol mellette, megpihen virágok kelyhében. Akkor a Kami berobbant a laptopjával, és a hírrel, hogy a Gorch Fock most Kielbe tart, a Chopin már régen biztonságban van most már, minden novemberben történt. Most még bökdösi Ádit: „Ádi, te mit csináltál volna azokkal a kölykökkel? Ott sikoltoznak a fedélzeten!” Most már tényleg lebegne, lepke-fiú. Csípővonalakba szeretve. Nem lehet. Mondja is Kaminak: „Mit, mit csináltam volna? Leküldtem volna őket. De mit mondhattam volna a senioroknak?” Éppen ezt mondta novemberben is. Kami persze, már elfelejtette. Aztán csak ülnek, néznek egymásra, két tökkelütött barát. Már Kamit sem érdekli a végső mozzanat, az hogy hogyan dobják ki a kötelet. A Gorch Fock majd csak megérkezik egyszer, a Chopin-t még javítgatják, ha lehet. Holnap egy másik nap kezdődik. A barátság napja lesz az majd megint. Megint. 

Ádi mondja: „Parancsolhatok tengerészeknek …”. Kami folytatja: „de nem parancsolhatok a szélnek és hullámoknak.” Az Új Lány pillangója felrebben. Még egy kör. Kami látja, ahogy a tihanyi-öbölben visszanyomja az Edinát az szél, Ádi arra a délutánra gondol, amikor Montechristo szigete előtt három hosszú órán át egy tapodtat sem jutott előre a Hajó. A Tehénben a tinik tovább magázódnak és még Kamit sem bosszantja fel ez a gesztus. A barátságok határai kiszámíthatatlanok.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr62613113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.