Offline vagy online (…) demokrácia?

A belgrádi Sava Centar, Novi Beogradban egy régen letűnt korszak emlékműve – de még mindig működik. Konferencia- és közösségi központ ez á’la kommuno-szocializmus, a titoista korszak itt maradt betonemlékműve. Tartottak itt annak idején pártkongresszusokat, korifeusok bálját, a „harmadik világ konferenciáit”, koncerteket. Multifunkcionális tér – de egy homogenizált korszakból itt maradtan. De mondom még egyszer: működik, rendezvényekkel eleven. Hasonló társait megtaláljuk az alaposan átalakult egykor-szocialista fővárosokban. Budapesten a Kongresszusi Központ. Berlinben persze lebontották az ’Erich Lampenladent’, de nyomai még ott vannak a Dóm másik oldalán, Bukarestben a gigantikus betonszörnyeteg új funkciót kapott, Ljubljanában, Zágrábban, Szófiában, Varsóban – nem tudom, de biztos vagyok abban, hogy ott vannak ezek a mára már megkopott betonkolosszusok valahol a városok központi, jól megjárható helyén és unatkozva várják a sorsukról szóló döntéseket. A Száva-centerről már megszületett a döntés, úgy látszik. Mert a Száva-center befogadja a postát, az üzleteket, a kávézót, az éttermet, a konferencia-tereket és itt sok nemzetközi eseményt rendeznek ma is. Egy ilyen alkalommal ismerkednénk a hellyel, ha nem akadályoznák az ismerkedést a konferencia üzenetei.

A 4. „Euro-Dig Conference” szándékai szerint olyan nyitott dialógus, amely széles platformot kíván teremteni az internet funkcióival és ellenőrzésével kapcsolatos diskurzusoknak. Oldalhajtása ez egy nagyobb projektnek, amelyet az Európa Tanács kezdeményezett néhány évvel ezelőtt – annak, amelynek gyűjtőcíme a „Demokrácia jövője Európában” (lsd: ’Future of Democracy in Europe’), és amely az elmúlt néhány évben számos fontos felismeréssel, megjegyzéssel, hozzáadott értékkel gazdagította ezt a soha be nem fejezhető dialógust, amelyet polgár és polgárok szövetkezései, kormányok és nemzetközi intézmények részvételével folytatunk, megismétlünk, vizsgálunk, folyton folyvást hölgyek és urak, mert egy olyan emberi jelenséggel állunk szemben, amelyet csak mi magunk tehetünk mássá, jobbá, minősséggé. Emberi gyülekezetek egy ilyen európai konferencia körülményei között is összeállnak, szövetkeznek, veszekednek. Az Ember zsivajgó természete itt is, ott is mindig átüt a hivatalos, tervezetten szőtt konferencia-szöveten. A kormánytisztviselők leadják a kötelezőt. Úgy tesznek, mint aki értik, hogy miről is van szó. Így tudjuk meg azt például, hogy Észtország egy olyan IT-ország, ahol ma már a „harmadik generációs problémákkal” küszködnek. Tudniillik azzal, hogy hogyan is lehetne visszavezetni a polgárokat a társadalom természetes színtereire az internetes platformokról. Aztán persze kiderül, hogy félrehallhattunk valamit, mert az észt társadalom sem más, mint a többi: az emberek valódi és nem 3D életet élnek, kávéházakba és koncertekre járnak és társasságban élvezik a szavak eleven jelentéseit, éppen úgy, mint máshol. Az, hogy magán- és közügyeik jelentős részét internetes támogatással intézhetik otthonról, az semmiképpen sem oltja ki azt az igényt bennünk, hogy érezzék, szagolják, tapintsák és lássák a másikat. A kormánytisztviselők büszkén jelentik, hogy az elérhetőség tekintetében majd elérték a lehetséges maximumot. De aztán gyorsan rájövünk, hogy baj van az indikátorokkal – a megszámlálható statisztikai indikátorokat használjuk (pld: hány háztartásban nagy sebességgel), miközben csak statisztikai értelemben tudjuk azt, hogy „mire is használjuk” ezt a felületet. Az internetes hatások mérésének kvalitatív indikátorainak kidolgozása még – úgy tűnik – még váratnak magukra.   

Negyedik konferencia ez, mondtam már, én kellemes pozícióban figyelek, szabad kártyás résztvevő vagyok. Ebből a megfigyelői helyzetből persze könnyebb észrevenni a törésvonalakat is, amelyek a szakértők, a kormányzati képviselők és az NGO-k képviselői között húzódnak. Könnyebb észrevenni talán azt is, hogy mit is jelent az Európai Ifjúsági Fórum képviselőinek az, hogy most először vesznek részt egy ilyen rendezvényen. Most ők képviselik a „fontos felhasználók hangját, vagy a jövő felhasználóinak hangját (ami, ugye értelmezhetetlen)” és ennek a tudatában próbálják elfoglalni a konferencia-pozícióikat, már a jövőre – ti. a jövendő konferenciákra - is gondolva. „Internet governance” alcímmel beszélgetünk – ez bizony sokféle jelentés felé ágazható el. Vannak, akik ebből az internet ellenőrzésének problémaköréhez jutnak el. „Milyen módszerekkel ellenőrizhető az internet?” – kérdéskör. A Google jelenlévő képviselője, Markko elmondja, hogy mit is csináltak Egyiptomban akkor, amikor az akkori egyiptomi kormány „lekapcsolta” az internet-forgalmazást. „Viszonylag könnyű technikai megoldást találtunk viszonylag gyorsan. Egy telefonszámot generáltunk, amelyen keresztül elérhetővé tettük a Twitter-t” – meséli. Persze, hogy, mert az akkori kormányzat is ezt a kommunikációs csatornát használja. Nem béníthatja meg azt a kommunikációs felületet, amelyet ő a megmozdulásokat elfojtó kormányerők mozgatására és külföldön „szerecsenmosdatásra” alkalmaz. Ilyen egyszerű ez. A XXI. században legalább a telefonhálózatoknak működniük kell. Így Googlistan, mint egy önálló külpolitikát generáló kvázi-állam vonult be a történelembe az „arab tavasz” idején. Az pedig majd egy másik kérdés lesz, hogy ez hogyan kamatozik felfelé szárnyaló részvény-árfolyamokban, fel- és kivásárlásokban, stb. Sőt, és így tovább.

Hajlamosak vagyunk hinni az illúzióknak és ezért sokszor úgy gondoljuk, hogy az internet és kiterjesztései egy olyan korlátozás nélkül eszköztárat adott a kezünkbe, amellyel viszonyaink javításához korlátozás nélkül járulhatunk hozzá. Honnan és miből táplálkozik akkor az az igény, hogy ellenőrzés alá vonjuk ezt az eszközrendszert? Hiszen ez az igény időről időre, nagyon is sokféle formában bukkan elő. Ha pedig ez az igény megfogalmazódik, hogy, akkor mi ennek a módja? Hihető vagy sem, de ezek a kérdések uralták az internet funkcióiról és lehetőségeiről szóló és politikai indíttatású közbeszédeket az elmúlt években. Beleértve annak a „világméretű terrorizmus elleni küzdelem” jegyében indított átfogó ellenőrzési rendszernek a kiépítését is, amely segítségével most mindjárt majd én is azonosítható leszek, valahol Amerikában. Az is nyilvánvaló volt, hogy a gyorsan fejlődő és gyarapodó új üzleti szektor képviselői és a politikai-civil társadalom képviselői között semmiféle párbeszéd sem zajlott erről az elmúlt években. Az internetben a profit-maximalizálás új lehetőségeit meglátó befektetők és az internetet az úgynevezett társadalmi erkölcs védelmében (és persze a civil társadalom kézbentartása érdekében) regulázni akaró kormányok között csak a „kerítésen átkiabálgatunk egymásnak” viszony alakult ki. Ebből pedig a civil társadalom tényleges aktorai kimaradtak. Nos, ez az „Euro-Dig” ezen a hiányosságon kíván változtatni, a többpólusú diskurzusok hiányából következő félreértések javításán munkálkodni. Ez pedig nagyon dicséretes. Annak a felismerése pedig, hogy egy olyan folyamatról van szó, amely intézményeket kell, hogy teremtsen ahhoz, hogy hosszabb távon is hatékony és fenntartható lehessen, az is magától értetődő. Minél több szereplő kapcsolódik be egy ilyen diskurzusba, annál hatékonyabban lehet megtalálni a megoldásokat – gondolom én. Ezért láttam örömmel azt, hogy a Szerb Kalózpárt mind a három képviselője is felvonult egyen-pólójukban a konferencia 450 résztvevője között…

Talán ezért fontos, hogy kiemeljünk egy aprócskának látszó, de szerintem lényeges momentumot ebből a bőséggel áradó szófolyamból, mert ez visszakanyarít bennünket a diskurzus igazi értelméhez. Ahhoz tudniillik, hogy vajon az internet a demokrácia kiterjesztésének soha korábban nem ismert eszközeként áll-e előttünk, vagy egy olyan eszközként, amelyre ugyanazok a történelmi-társadalmi tapasztalataink által rögzült szabályaink vonatkoznak, mint oly sok más dologra? Így ütötte meg a fülemet a résztvevők által gyakran használt „offline és online demokrácia”. Hogyan van ez? Lehetek-e demokrata a másik szaga, gesztusaival kiterjesztett személyes terei nélkül? Tényleg nincsen szükségem a többiekre ahhoz, hogy „demokráciát” csinálja a magam személyes tereiben? (Értsd úgy, hogy a demokráciát, amely mindegyikünk tudata, érzékelése, létezésmódja kellene, hogy legyen – nos, hogy ezt ’online’ éljem meg?) Van-e jelzős demokrácia? A mi kelet-európai történelmünk számos tragikus fordulata kötődik a demokrácia elé aggatott jelzőkhöz. Miért kellene most egy másik megkülönböztető jelzőt bevezetnünk itt?

Meg is kérdeztem a munkacsoportom résztvevőitől azt, hogy vajon rendjén van-e ez így? Miért használják az offline és az online kifejezéseket ellentétpárokként? Jól elbeszélgettünk, megoldást nem találtunk, „show must goes on”. Jövőre Stockholmban. Figyeljük meg a folyamatot, érdemes! (Alaposabban érdeklődőknek lsd: http://www.eurodig.org)

Amikor most nézek fel a laptop képernyőjéről, az Allo Allo Café teraszára látok. Most is tele van az egymással csevegő, egymást néző emberekkel. Hétköznap délutáni forgalom, Marko pincérnek folyamatosan akad dolga, megállás nélkül teríti a kávét, a mineralnaja vodát, nulla colat. Csak én ülök a laptop klaviatúrája felé hajolva, a többiek „offline” – bizony!

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr502961628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.