Fölmegy a függöny

2011.07.06. 18:53

„A jövő nem főnév, hanem ige.”

(Charlotte Jarvis, MA

Royal Academy of Art)

A függöny nehéz, bíborszínű brokát, súlyos, borvörös anyag. Redőiben már megült a várakozás pora. Mert a függöny mindig a momentumra vár és ezért a várakozás talán a függöny lényege. Várakozások neszezése a függöny mindkét oldalán. A színpadon bemelegítő gyakorlatok, a nézőtéren köhécselések. Az utolsó sms. Egy perec érdes sóhaja, ahogy kettétörik. Aztán elhalványulnak a fények. A derengés lassan, kitartott szünetekkel érkezik a rendezői horizontról, fentről, a nézőtéri zörgések lehalkulnak, az elsötétedés egyetlen másodpercig tart csupán és máris felpattan egy fejgép fehér szembogara és a függöny redőire szegezi polüfémoszi tekintetét. A függöny megelevenedik, szárnyai meglebbenek, rendetlen redői most rendbe rendeződnek, elevenednek. Fölmegy a függöny, hogy kitárja a színpad mélységeit. Vajon meglátjuk-e majd azt, amiért ide jöttünk? Vajon eljátszhatjuk-e azt, amire olyan gondosan készültünk?

Ez a függöny-metafora jutott eszembe, amikor arról értesültem, hogy júniusban megkezdődik az „Új Nemzedék Jövőjéért” kormányzati segédanyag nyilvános vitasorozata. Volt szándékomban, hogy írjak arról, hogy követem, úgy, ahogyan követhetem. Szövegekben követhetem, az internet eldugott, isten háta mögötti sarkaiban megbúvó kommentekben és a lokális portálokon közzétett fotókon követhetem, no meg persze az „ügy” kedvéért megnyitott facebook oldalon láthatom, hogy hogyan is domesztikálhatóak a közösségi-szociális felületek egy kormányzati szándék forgatókönyvei szerint. Magáról a „vitaanyagról” nem kívántam írni soha. Csak a tények kedvéért szögezem le azt, hogy foglalkozási ártalomként már évek óta gyűjtöm ezeket az anyagokat otthon és külhonban is, így természetesen ezt is elraktároztam már a megfelelő folderek egyikében. A kevés avatottan és figyelmesen olvasó majd bizonyára észreveszi, hogy egy olyan dokumentumot forgat, amely szövegfolyamából két fontos szó hiányzik. Két fontos, szóbokrokat, gondolatfüzéreket elindító szó kínosan hiányzik a szövegből. Ez a két szó a Demokrácia és Európa. Két olyan entitás, amely nélkül a XXI. században ifjúságpolitikát alkotni egyszerűen nem lehet, de nem is szabad. Két olyan szó, amely nélkül Magyarország a XXI. századi állapotában egyszerűen nem is értelmezhető. Még avatottabb olvasók talán azon is eltűnődnek majd, hogy az „Ifjúsági 2008” nagymintás kutatásból ’random’ kiragadott adatokkal vajon milyen gondolatkísérleteket lehet elindítani egy alapvetően megváltozott 2011-es gazdasági, politikai és szociális szövegkörnyezetben, és talán arról is születik majd egy-két gondolat, hogy mi is lehetne az ifjúságkutatás szerepe egy ilyen dokumentum elkészítésében. A kormányzati PR természetrajzának leírásához kellő adalékkal szolgálhat maga a folyamat is. Nyilván tanulságos. Vannak azonban ennél sokkal fontosabb dolgok is itt.

Arra figyeltem fel, hogy az elmúlt hetekben a hazai sajtóban egyre-másra jelennek meg írások arról, hogy hogyan is vannak a fiatalok. Mintha egy újra strukturálódó közbeszéd körvonalai jelennének meg itt, új aspektusok vagy régi aspektusok, de már újabb összefüggések ígéreteivel. Elgondolkodunk a fiatalok helyzetén és sorsán. A jövő függönyének szegélye meglebbenni látszik. Ha valaki egy pillantást vet a HVG június 15-ei számában Simó György: „Körben az angyalok ülnek” c. cikkére vagy belelapoz a Heti Válaszban ezévi 25. számába, észreveheti, hogy ezek az írások egy diskurzus útjait jelölik meg, egy olyan diskurzusét, amelyet ritkán tapasztalunk. Közmondásos, hogy a fiatalok a Társadalom nagyítólencséjeként működnek. E lencsén keresztül a fényük lángot is lobbanthat – ezt szoktuk volt észrevenni először a kulturális akcióikban, aztán a társadalmi-szociális robbanásokban. Egyébiránt csend van körülöttük, a morális pánik „szokásos” és mindig nagyon rövid ideig tartó rohamait leszámítva ideig-óráig foglalkozunk „velük” a közbeszéd tereiben, aztán a többi mindig néma csönd. A várakozás csöndje addig, amíg a függöny felgördül.

Most mintha ez a közbeszéd meglódulna, váratlan fórumokon, e tekintetben szokatlan orgánumokban, váratlan összefüggésekben kerülnek elő írások, gondolatok, kérdések a fiatalokról. Vajon ez annak a jele, hogy a válságok korszakában többet foglalkoztat bennünket az, hogy milyen jövőt ígérnek a fiatalok aktivitásai, vajon őszinte kíváncsiság vezérel-e bennünket, vagy egyszerűen csak a jelenségek együttesen elérték azt az ingerküszöböt, amikor ez egy megkerülhetetlen kérdéssé növekedett? Még nem tudhatjuk. Rögzítsük most csak azt, hogy egy sor olyan új megszólalással találkoztunk az elmúlt hetekben-hónapokban, amelyekkel korábban sohasem.

A függöny felgördülni látszik, a színpad bevilágított sarkaiban már készülnek a szereplők, egy tolakodó bonvivánra figyel a tánckar és a közönség. Elkezdődött a fesztivál-szezon és az elemzőknek ez maga a Nirvána, tobzódunk majd a „középosztály szigetein”, szigetelünk majd Hegyaljától Sopronig. Így van ez. Felgördült a függöny?

Aztán felnézek a belgrádi Snezanában a képernyőmről, a falon függő óriási tükörben látom az üres asztalokat idebent, de a csevegőkkel zsúfolt teraszt is odakint. A Knaza Mihailan áramlik a tömeg és már felvette a fesztivál-ritmust. Meleg van és a szokásos fesztivál-viselet itt is a póló és rövidnadrág, kidudorodó zsebekkel, szandál vagy papucs, egy üveg víz vagy doboz sör a kézben, áramlások – a fesztiváli élet kiterjeszkedik és más tereket foglal el. Ott egymástól eltanult szokások válnak itt, a városi hétköznapi élet természetes jelenségeivé. Akár csak az erzsébetvárosi Kazinczy utcában lennénk …  

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr73045099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.