Gondolatok az elektronikus könyvtárban – a könyvtárról

Itt mindent, még a legkisebb rezdülést is megfigyel, dokumentál, kommentál valaki. Ebben a könyvtárban soha nincsen csend – és csak nagyon ritkán figyelmeztet Könyvtáros arra, ha indokolatlan zajt csapunk. Persze, hogy tudjuk, itt magáról a kommunikációról is sok a beszéd – és ezeknek is sok az alja. Valaki azt mondja, hogy „troll-társadalom”, valaki azt, hogy a „ezt a szlovákok megoldották a kommentek fizetőssé tételével”. Valaki azt mondja most, hogy a „Nyugat hanyatlik”, valaki azt mondja erre, hogy „ne csak a kuruc.infot olvasd”. Új beszélgetések indáznak a régiekbe, régi csevegések öltenek új ruhát, gondolat-divatbemutatók kifutóit építik egyesek és ’fashion-show-t’ szerveznek, mások pedig visszatérnek a gyökerekhez, ha görcsös ragaszkodással is, de vissza. A változatosság gyönyörködtet. Varietas delectat. Az eszközök, amelyet oly kevesek adtak sokaknak, most íme mintha könyvtárrá állnának össze, amelynek katalógusa most inkább Google, mintsem Bonjour, vagy más kereső – és azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy ezekkel a katalógusokkal majd egyszer lesz időnk arra is, hogy rendszerezzünk, tematikusan gyűjtsünk, feldolgozzunk, megértsünk. Van miről beszélni – vajon beszélgetünk-e? Pótolhatja-e az internet-teremtette virtuális tér azt az igazit, amelyet szívesen neveznénk polgárok gyülekezetének és ahol szegény vagy gazdag, szép vagy csúnya ember egymással válthat szót úgy és azon a nyelven, amit ismer? Tudunk-e úgy beszélgetni egymással itt, mint a Piacon a kofákkal? Megértve és elfogadva a másikat, státuszát, állapotát, nézőpontját és azt mérlegelve, hogy honnan, milyen szociális helyzetből is beszél és hogyan? A fiatalabbaknak kellene mesélni egy kicsit a könyvtárról. A könyvtár csendjéről. A „zárt (mert tiltott) irodalom gyűjteményéről”, amelyet persze kevés megbízható kiváltságos azért olvashatott, kutatgathatott. A budapesti Parlament pompás épületében egy fantasztikus könyvtár is található, jó szívvel mondom, hogy fantasztikus, szakmájukért elkötelezett személyzettel. Földrajzi tájolása szerint mindjárt a bronzban ott üldögélő József Attila nevű magyar költő jobb vállánál. Egy rejtett bejárat, ahol úgy lehet beosonni az egyébiránt indokkal szigorúan őrzött épületbe, hogy azt az őröknek nem is kell tudniuk. Ez a könyvtár régóta köteles könyvtár, őrizője minden könyvnek, kisnyomtatványnak, periodikának, nyomtatványnak, amelyre véleményt, állásfoglalást, érzelem-közlést Magyarországon csak rányomtattak. Ennek a Könyvtárnak volt egy titkos és titkolt részlege még anno – és volt az első emeleten egy gondosan titkolt, reteszekkel, rejtett ajtókkal, páncélajtón kódokkal védett szobája, a TT jelzéssel ellátott nyomtatványok gyűjtőhelye. A Tiltott Irodalom kincsestára. Magas helyekről volt szerezhető ritka, nagyon ritka engedély ennek a látogatására. Nem volt ez az Elfeledett Könyvek Temetője tehát, abban a zafóni értelemben (lsd. bővebben: Angyali játszma), ez a Tiltott Gyümölcs Piaca volt. Mi volt ebben a TT-ben akkoriban? Minden, ami az akkori politikai és szépirodalmi kánonokból kimaradt. Először is Buharin, a „Párt kedvence”, meg azok, akiket a sztálini rendszer azzal a szakszerűséggel eltüntetett anno. Mindenki itt volt, aki megélte azt, hogy hitt valamiben, ami nem úgy alakult, ahogy alakulhatott volna. Bulgakov is. Aztán itt volt mindenki, aki nem fújt egy követ az akkori elvtársakkal, a rendszer ellenségei. A polgári íróknak nevezettek például. Herczeg Ferencz és Márai Sándor, akit nem tanítottak a Bölcsészkaron. A nacionalisták, mint Nyírő vagy az az Albert, a Vass. No meg a fasiszták és minden olyan nyomtatvány, amely annak a történetileg rövid, de hatásában a máig elérő korszaknak a szimbólumait viselte. A történelmi tudatból kiírt nevek azon gyülekezete, akiket majd később egy új kor megpróbál piedesztálra emelni, újra temetni, és akiknek új emlékműveket állít, most. A könyvtár nyugalmában itt húzódtak meg Lev Davidovics Trockij magyarra fordított művei, hátukat fordították az Új Magyarság gondosan bekötött példányainak, Vass Albert Milovan Gyilasszal feleselt és a Signal, a német katonaújság címlapjáról a ’Gyémántokkal ékesített Lovagkeresztet’ viselő Kretschmer korvettkapitány, az U-bootok ásza bámulta ezt a forgatagot. Horthyt és Konrád és Petri Györgyöt, a később majd demokratikus ellenzéknek nevezett szamizdat-írókat, a Szolidaritás Nyilatkozatait, a Charta ’77-et (ugye, a mai fiatalok, a „80-asok nemzedéke” például tudja, hogy ez mit is jelent?!). Ennek a díszes társaságnak nem volt sok látogatója, mint mondtuk volt korábban, mert nem is lehetett, de mégis egy teremben látni azt a díszes társaságot – és ebben a társasságban – nem volt semmi, pestiesen szólva. Abban a pompás könyvtárban, ahol évtizedek óta hagyomány az olvasók, a kutatók kiszolgálásának magas színvonala, a gondolatok minden körülmények között való visszakereshetőségének étosza. Mert a könyvtár értelme az az Olvasó, aki meg akarja ismerni ezeket a gondolatokat és kezdeni kíván ezekkel valamit. Az Internet értelme a (Fel)Használó, aki olvas. A Használó időnként alkotóvá válik, ha már ott van a közös felületen, hozzászól a világ dolgaihoz, mert ezt a Rendszer felkínálja, megengedi és mert a hozzászólás kikívánkozik. Ha másként nem alkothat, hát megmutatja magát a Facebook-on és poke-ol. Amy Winehouse 27 éves korában elment és ezt itt Belgrádban tényleg nem kell senkinek sem elmondani, mert mindenki alapból tudja ezt és mindenki ott volt az utolsó, botrányba fulladt koncertjén. Talán többen kattintgatnak erre a tag-re, mint a norvég fundamentalista keresztény tömeggyilkos körüli hívószakra vagy az „európai demokrácia jövője” tag-re és én most felnézek az AloAlo teraszán és az öreg rockert látom, akinek a trikója a Tour de France-ra sárga trikójára hajaz és vitatkoznak a teraszon és a Nap most, majd 72 óra szünet után végre kisüt. Az internet most a szövegem mögött van. A titkos könyvtárról pedig csak azért beszéltem ennyit, mert ezen a felületen mintha elfeledkeznénk arról, hogy a Demokrácia az egy Történet. Egy dráma és egy Komédia gyönyörű egyvelege. Tragikomédiánk. Egy olyan történet, amelyet Mi írunk. Nem más írja helyettünk, bár sokszor szívesebben bízzuk az írás aprómunkáit másra. Aztán elmegyünk a könyvtárba, hogy megtudjuk, hogy ezek az írás-tudók miket is írogatnak össze erről. A pontot és a vesszőt – amelyet egyébiránt nem is ismerünk, mert az interneten közzé tett szövegeinkben láthatóan össze-vissza dobáljuk „őket” – itt-ott használjuk persze, mert csábító, hogy részesei lehetünk ezeknek a nagy történeteknek. A változatosság gyönyörködtet. Hozzászólunk, csatlakozunk, lájkolunk. No meg youtube.com. E-mail, sms és harmadik generációs mobil. Csak annyi, hogy a Demokrácia él és élni akar. Soha sem akart élni ennél jobban és szebben. A demokrácia pedig a mienk, mindannyiunkké. Becsüljük meg ezt, de nagyon és tegyünk érte. Legyünk végre, legyünk európai polgárok. Ne – nagyon rossz magyar szóval – állampolgárok, mert nem Állam polgárai vagyunk, hanem a magunk közösségeinek polgárai. Az Állam képviselői mindenütt sokkal gyakrabban hivatkoznak a „nemzeti érdekekre”, mint az „Európa-polgárok” közös érdekeire és ez így van rendjén. Mandátumokat az úgynevezett Nemzet közösségeitől kapták és ez megtéveszti őket. Még most, a XXI. évszázadban is. Megérett az idő arra, hogy most már komolyan vegyük azt, hogy európai polgárok vagyunk. Görögként, portugálként, olaszként és magyarként, Belgrádtól Keletre és Nyugatra. Északon és Délen. Ne zároljunk soha gondolatokat egy TT, Titkos Könyvtár polcaira, de sem az Interneten. Mert a gondolatok végül is csak előbbre visznek minket abban, hogy megértsük egymást és, hogy beszélgethessünk egymással, mint a Piacon, azzal az őszinteséggel. Az Elfelejtett Könyvek Temetőjébe mindenki vihet krizantémokat, de soha sem volt érdemes a Piacon azért nyomozni, hogy ki is árul ma és éppen most krizantémokat, mert a vége van  ennek már, hál’Istennek és ezeknek a TT-nek … és így tovább, tovább. „Megbeszélni közös dolgainkat, ez a feladat … és ez nem is kevés” – mondja az a bronzba kiöntött költő az Országgyűlési Könyvtár előtt üldögélve, a jobbik válla fölött. De nekünk. Európában élő polgároknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr593101477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.