Kamiádi a Jégkertben: gazdagok a szegények ellen, első félidő

 

Barlang ez a javából. Itt döfködik most az alkony falára felfestett bölényeiket Pesti Ádám és Budai Kamill. Döfködik: tehát fröccs, hosszúlépés vagy házmester. Kinek mi. Budai Kamillnak Buda, úgy általában, mindig nyűgös, mert ő Pesten él, Ádámnak meg most ez az otthonos. Pest pedig odébb van, ha nem is messze, de mindenesetre odább. Eleget vitatkoztak már azon, hogy Budapestnek hol is van az ő identitása. Melyik hídnak melyik oldalán. A Jégkert nem a törzshelyük. Szívesebben térnek vissza oda, olyan helyekre, ahol valami történt. Velük és csak velük történt és ott, a Libellában például elég sok minden történt, vagy „ölég sokk”, ahogy Ádi mondaná, de ma és most ez a Jégkert. A barlang, ahová csak nagyon távolról szűrődnek le a zajok. Egy kis öböl, ahol kikötöttek most. Körülöttük ezek a rózsaszín lampionok csak inkább növelik, de nem oszlatják a homályt. Mintegy függetlenül himbálóznak itt a besurranó szeptember esti szélben. Függetlenül tudniillik attól, ahogy a bölényeket rajzolják felfelé a falra, hogy legyen mit döfködni itt is. Két budapesti értelmiségi. Kamiádi a Jégkertben. Fociznak a kivetítőn, a Stoke City most 1:0-ra vezet. Innen kezdődik Kami bölény-döfködése. „Figyelj, olyan ez, mint egy focimeccs. Mióta is fociznak? Régóta, nem? De ez a meccs mindig ugyanaz. Kupadöntő, vagy mi. Gazdagok a szegények ellen. Ki választhat pályát itt? Nem? Első félidőben döntetlen. A felek a hosszabbításra játszanak. Pontosabban a hosszabbításért, mert elfogytak az ötletek és egyikük sem tudja már, hogy hogyan is győzhetne a rendes játékidőben. Mi lesz majd a tizenegyesekkel? Ettől mindenki fél. Csak a hülye edzők játszanak erre, nem? Ki rúgja és hová? Ki védi ki? Ki lesz az, aki bevédi? Figyelj, nem szociális játszma ez, de foci. Annyit beszélnek már a válságról, hogy végül is mindenki elhiszi, hogy mély és komoly válság van. Csak nézz körül Ádi, nézzél. Mit látsz itt? Válságot vagy álságot?” – így ömlik a szó Kamiból, csak úgy belefeledkezik a mondandójába, Ádi hagyja, tulajdonképpen, mit is mondhatna erre. Kami úgyis csak a magáét mondja, mint mindig, monológot. Megisszák majd, ami van, két budapesti értelmiségi. Nem világmegváltás ez itt, csak beszélgetés. Döfködik a bölényt, a budai alkonyatban, amely már le sem merészkedik ebbe a gödörbe, a Jégkertbe. Csak a rózsaszín lampionok jelzik, hogy itt jár valahol a Mamut körül. „Micsoda bizonytalanság költözött bele a szociális terekbe, nem?!” –folytatja Kami – „A jóléti állammal kapcsolatos álmoknak most vetünk véget éppen és ezért a Stadion felmorajlik. Szegények a gazdagok ellen. Ki van itt hazai pályán? Mégis, kinek a szegényei? ’A te hibád, ha lecsúsztál.’ – mondja az egyik fél, kissé közömbösen. ’Gondoskodj magadról.’ – veti oda fokhegyről. ’Tenném én, ha tudnám’ – mondja a másik. ’De mi már nem segíthetünk Neked. Értsd meg már végre, hogy nincsen miből!’ – mondja a másik fél, most udvariasabban. Mégis fenyegetés van ebben. Innen ered a tehetetlenek párbeszéde. Figyeled Ádi, hogy ezek a demonstrációk, szakszervezeti megmozdulások milyen üresek? Ugye, figyeled, Te is? Közben meg meccselnek. A meccs most döntetlenre áll, az első félidőben. Mindjárt térfelet kell cserélni. Mindjárt folytatódik a játék, sőt tulajdonképpen meg sem áll. Zakatolnak, rakkolnak a csapatok, izzadnak és küzdenek azért a kis gólért, amely győzelemre fordítja majd ezt a meccset. A gazdagok a szegények ellen. Kivel van itt a bíró? Megvették ítélőképességét a gazdagok? Nyomást gyakoroltak rá a szegények? Odasziszegték talán, hogy ’vigyázz, te köcsög, ha jót akarsz!’ A bíró is küzd ezért. Nemcsak a meccsel, bár az is elég lenne, mert az iram öldöklő, de önmagával is. A meccs szabályait ugyanis csak a minap módosították. Talán csak két nap állt a rendelkezésre ahhoz, hogy megtanulja. Bizonytalan tehát a szabályok alkalmazásában. De ezt a bizonytalanságot kimutatnia nem szabad. Egy bíró nem árulhat el bizonytalanságokat, nemde? A meccs ettől is élesedik.” – itt harapja el a szót Kami. Csak néz maga elé, mintha Ádi ott sem lenne. Ádi tiszteletben tartja ezt a csöndet, a Jégkert csöndjét, amely persze alapzajos. Csöngenek-bonganak a poharak a pultnál. Egy lány arcát metszi ki a sötétből a mobiljáról kiszűrődő fény. Sms-t ír, Kamiádi asztala mellett áll, elréved az üzenetben, arcán smink ez a kékes villódzás, jól áll neki, mert kiemeli a szempillákat. Ádi észre is veszi, hogy milyen anakronisztikusak itt ők ketten, a jelenben, a Jégkertben, ahogyan bölényeket festenek az alkonyat falára, hogy jól megdöfködjék őket, majd mindjárt, mindjárt, ha Kami is magához tér a monológ után. Ádi már tudja, hogy holnap Kami majd megint munkába indul és megoldja a napot. Aztán, ha nem sikerül, hát rátelefonál, hogy a Libellában, vagy a Szlovák Sörözőben, a Csarnokban, vagy hol, ahol a minisztériumból jövet a leggyorsabban zsilipelhet át, hogy kibeszélje, kiigya magából a napot. „Szegények a gazdagok ellen” – mondja most megint Kami és elgondolkodik. „Mi lesz itt a hosszabbításban, Ádi?” – nézik egymást. Ádi megvonja a vállát. „Mit kérsz, Kami?” – kérdezi és veszi a kártyát, indul a pulthoz, a választ meg sem várva, mert tudja ő, nagyon is jól tudja, hogy ez most egy házmester lesz, vagy mi. Az első félidőben. Mert valóságos bölénycsorda van már az alkony falán. Két budapesti értelmiségi döfködi beléjük szavaik dárdáit most Budán. Ádi már tudja azt is, hogy Kami azt mondja majd hamarosan, hogy „de most már megyek” – és elindul, vissza se néz, mert holnap 9-kor főosztályi értekezlet lesz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr343229920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.