A Krunska és vidéke. Belgrádi noteszlapok

 

A madár távlatából jól kivehető, Belgrád városközpontjából – úgy az Albania „Tower”-től -  két fontos főútvonal indul ki. Ha a földszintes távlatokból, például a Terazije sarkáról nézzük, akkor is nyilvánvaló, hogy e két útvonalnak lényegében egy a mértani kiindulópontja. De már a közös forrásuktól távolodnak egymástól, mint a függetlenségükre rátarti folyók, ahogyan elválnak egymástól, máris önállóságukat fitogtatják. Először persze egyikük felülről, a másikuk alulról közrefogják az egykori Pionirski Parkot, amelynek a neve most Skupstina grada, az Aleksander királyról elnevezett fenti út innen már önálló entitás, innen egyedül fut el a Parlament előtt, mintha a másik úthoz már közös forrás sem kötné és magának kezdi meg a majd 15 km hosszú útját, kifelé a városból, valahová, Smederovo (Szendrő) irányába, míg az alsó út, a Kralja Milana, tulajdonképpen belefut a Slavija mindig hektikus körforgásába és ott szinte nyoma is vész, mint ama vizeknek, amelyek a sivatag homokjában végzik. „Ő” ott felejtkezik el a közös forrásról. E két főútvonalon, éppen úgy, mint a hullámos folyókon habosodik, árad és apad a keresztirányú belgrádi autóforgalom java. Mindkét útnak persze saját karaktere van, ambícióikban mégis nagyon is hasonlítanak egymásra. Bevásárlásra mindkettő felettébb alkalmas és mindkettő csábít arra is, hogy őket igénybe véve gyalogoljuk be a Kneza Mihaila-ra, a sétálóutca forgatagába. A két út által szigetként körülölelt városrész a Vracar negyed szíve, magyarosabban szívcsakrája. Ezen a szigeten fut keresztül a Krunska. Afféle hőmérő utcája ez a városnak, lázakat mér, miközben maga csendes, szerényen visszahúzódó, kávézó talán kettő van, üzletek alig és sokkal, de sokkal kevesebb sponzorusa imbolyog itt a 15 centiméteres tűsarkak tetején, az aktuális bulik után kutatva, mint például Dorcolban, a Szilikon-völgyben. Lázat mér a Krunska, mert egyik kiindulópontja a park, ahol az Elnök Hivatala, a Belgrádi Önkormányzat és túlnan a Parlament található. A várostörténet úgy alakította itt ki a tereket, hogy itt minden rendű, rangú és szándékú demonstráció kényelmesen elférhet, a belgrádi történetek fényes és szomorú protest-megmozdulásainak tanúi itt a park fái, a hivatalos épületek falai. Itt ünnepelték Novak Djokovicsot a minap, itt tüntettek Mladics mellett és itt bukott meg végül Milosevics is. Ha a politika szelet vet, a Krunska lázmérő-higanyszála felszalad, megjelennek a rohamkocsik, a rendőrök a hátukat az utcában található számos nagykövetség kerítésének vetik. Ilyenkor a régi villák kerítéseinek rácsaira kék fény villan, csillognak az álarcok a tekintetüket rejtő rendőrök sisakos fején és az utca megváltozik. Ha a park és az utca csendes, a Krunska visszahúzódik a maga tűnődő csendjébe, egy két járókelő lépte visszhangzik csak, csekély számú hívő óvatoskodik az utcában található katolikus templom felé és a szorgalmas kukázók is visszafogják máskor sietősebb lépteik ritmusát. Mert ha a Krunska csendes, itt tényleg nincsen miért sietni. Kevés embernek akad dolga a Török vagy a Belga, a Brazil, a Spanyol vagy éppen a Magyar Nagykövetségen. Ezeknek a régi házaknak a homlokzatán a nemzeti zászlót (és az EU-s követségeken az európai zászlót is) meglegyintgeti az itten mindig ellustuló szél, a zászlók inkább csüggedten, mintsem büszkén figyelik azt, hogy milyen kevéssé zajlik itt az élet. Pedig ez a lassító ritmus megtévesztő! Vracar-sziget főutcáján vagyunk és ez már önmagában is esemény. Hátha még végig is járjuk a Krunskát és be-bepillantunk a csendes villák kertjeibe, a kerítéseken át! Akkor értjük csak meg igazán, hogy tulajdonképpen a Krunska köré formálódik itt az élet. Lázmérő-utcának mondom, mert a parktól elfutó utca végül a Kalenic-piacba fut bele. Mi mással mérik egy várostársadalom lázait, ha nem a politikai és a piaci eseményekkel? Ha a Piacon rendben mennek a dolgok, a Krunskán bevásárlókocsik zörögnek, szatyrok dagadnak hústól, zöldségtől, fehér sajtoktól és gyümölcstől és izgatott gyerekek tárgyalják a nyúl- és díszhal-piac látványosságait. Ha a Piacon rosszul mennek a dolgok, a bevásárlókocsik jelenléte visszafogottabb és a gyermekek is más látványosságok után kutatnak, például átszaladnak a Tasmajdan-parkba, hogy sorba álljanak valamelyik, Alijev azeri elnök által felavatott játszótéri játék előtt. A politikai vagy piaci lázakat nem a Krunska teremti, de méri a forgalom duzzadásával vagy apadásával. A városrész mértani középpontjaként persze, hogy más is tud. Szervezője, összefogója, kapcsa és összekötője annak a számos utcának, amely a két főútvonalat merőlegesen köti össze. Nézzük csak meg közelről! A Svetozar Markovic utca az egyik nevezetesség. Nemcsak azért, mert a Krunska sarkán található az AloAlo Café, kedves helyünk, ahol szombatonként este énekelnek az utcai teraszon, ahol bizonyos pizzák Gruber hadnagy névre hallgatnak és ahol a francia bisztrókat idéző belső teret René és Yvett fotói dekorálják. Egy kedves barlangszerű képződmény bévül ez az AloAlo, egy kult-sorozat kult-helye. Ezzel átellenben kitűnő pékség található, a Roggenart, német-osztrák minőség helyi leleményekkel. Kornspic és Kroasan (így!) éppen úgy fellelhető itt, mint alpesi, toszkánai kenyerek vagy a príma baguette. Mindig friss sütés és vasárnap is nyitva. Nett asszonyságok szorgoskodnak a pultnál frissen mosott-vasalt egyenruhában, de nem egyen mosollyal, hanem mindenkinek személyre szabottan – a nekem szóló mosoly a kicsit bamba külföldinek szól, aki mindig kerékbe töri a nyelvtant, mert mindig szerbül kérne hlebet - szívélyesen és szívesen szolgálnak ki. Mindkét hely a reggelijéről is híres. A Pékség teraszán vasárnaponként inkább tejeskávé és péksütemény, az AloAloban pedig omlettek ébresztenek, a helyiek itt töltik az egész délelőttöt egy café latte mellett az újságjaikkal és a könyveikkel, a csevegéseikkel. Kedélyes sarok ezt ettől tehát, valami egy régi és eltűnőben lévő, vagy talán soha nem is volt világból, ahol a boltosok még felsöpörték az üzlet előtt a járdát, minden nap kirakatüveget pucolnak és ahol az ismeretlen emberek köszönnek egymásnak és fogadják mások köszönését. A Markovic utca a Kralja Aleksandrától indul és a messzi távolba fut, egy másik világba. Először a Cvetni trg-hez ér. Itt érdemes megállni egy kicsit, mert ez valami olyasmi, amit csak a hagyományaira valamit is adó, de az újításaira is büszke városi élet tud teremteni. Egy kis kiöblödés ez itt, igazi térnek talán túlzás is lenne nevezni. Nevét az egykori virágpiacról kapta, de virágos ma már csak egy van, az is egy posztszocialista kioszkba zárva, egyébiránt a tér most napernyőktől tarkállik. Még mindig nem tudom, mert képtelen vagyok megszámolni, hogy hány kávézó, cukrászda van itt, mert egybefolynak a helyek, a nagyobbak több helyet foglalnak el a teraszaikkal, mint a kisebbek, talán az is lehet, hogy egy-egy kisebb helynek még terasza sincsen. A legnagyobb terasz persze a Veseli Domacice-é, de én a meleg nyári napokon inkább az első emeleti lakásban üldögélek, mert ott nem tükröződik a napfény a laptop képernyőjéről. Ez egy olyan hely, ahol már a második alkalom után megkérdezik az emberfiát, hogy „Kako ste?” és itt jó szívvel válaszolhatom, hogy „Ja sam dobro.” Hangulata van a virágpiacról elnevezett térnek, szolid és szelíd városi hangulata, ráérős csevegésekben elrejtett mosolyok. Ráadásul mindezt jobbról egy aránylag szépen megóvott szecessziós házsor, balról pedig könyvárusok pultjai szegélyezik, mintha a Szajna-partján volnánk. A Markovic utca itt sietősen átfut a Kralja Milanan, az ott túlnan már nem Vracar, annyira nem az, hogy nem is nézünk utána. Annyit még persze érdemes megjegyezni, hogy a Krunska környéke valahogy Belgrád emberi jogi központja. A Markovic utcában van az Ombudsman Hivatala, de itt van az UNICEF Regionális Irodája is. A másik, a Krunskát keresztező utcában, a Beogradskán van az Esélyegyenlőségi Kormánybiztos, a Belgrade Centre for Human Rights (Beogradski Centar za ljudska prava), amelynek vezetője a balkáni térség emberi jogi történéseinek emblematikus figurája Vojin Dimitrijevic professzor. A Beogradskaról egyébként is annyit, hogy ez a Krunska belső határa is egyben. Innen az utca egy allé-ra vált. Májusban a Krunskáról hársfa-illat árad szanaszéjjel, behúzódik a kapualjakba, utat keres a polgárházak szalonskiainak belül rejtőzködő sarkaiba és csendes estéket varázsol, ahol régi párok is csak megfogják egymás kezét egyszer. Szelíd nyári estéken itt még régi árnyak suhannak át a villák titkos kertjeire nyíló kapuk diszkrét nyílásain. Megvillan egy girardi kalap, szép úrhölgyek pajkos szeméről lebben fel a fátyol, a kertből kihajló szederfa éppen félbehagyott egy charlestont, mert a Krunska egy letűnt polgár-világból maradt itt, hogy lázakat mérjen, hogy összekössön, hogy bevezessen a szigetre, no meg, hogy a megmutassa a menekülések lehetséges útvonalait. A városlakó birtokos és vagyona egy hangulat. A Krunska vidékén tehát sok a gazdag ember. Egy bemetszett tér, egy sarok, árkádok. A vendéglátás teraszai. No meg az oszlopok árnyékai, délután. A Krunskán még találkozhatsz azokkal, akik ezt a szigetet teremtették. Egy idős hölgy virágot adott itt nekem egyszer, mert tetszett neki a bajuszom. Az a sárga rózsa összefoglalta a Krunska lényegét. A lehulló virágszirmokból mindjárt új installációk születnek. Most a szeptemberi lombhullás sárgáival keveredve. De már megtanultam, hogy mindjárt, majd csak mindjárt, májusban, a Krunska hársfáktól lesz illatos és jönnek majd a fiatal párok, kéz a kézben, andalogva. A Szigeten. Belgrád közepén hajónk a villamos, a busz, de ők csak átfutnak a Krunskán, a Beogradska utcán és csörömpölésüket a Slavijara vagy a Kralja Aleksandrara tartogatják. A várakozások jobb időkre. A Krunska pedig bölcsen hallgat, mert látott már mindent. Lázmérő utca és sportszerű a mérésben, mert a pillanatnyi politikai lázakat éppen olyan alázattal méri, mint az egyénieket: elkíséri végtelen útjukon a szerelmespárokat is.

Utószó

Most, hogy pontot teszek ennek a posztnak a végére és felnézek a laptop képernyőjéről nem az AloAlo teraszát látom. A prágai repülőtéren a betonra nézek. Sört iszom és beleszívok a cigarettámban, mert itt ezt is lehet. A repülőtér kellős közepén. A Krunska felé közeledtemben ide vetett a Malév szeszélye (egyszer fent, egyszer lent), de hogy hogyan, annak elmesélése majd egy másik poszt dolga lesz. Csak annyit erről, hogy ehhez képest Svejkünk Budejovicei anabázisa csak egy futó kaland. Prágában csak eszébe jut az embernek ez a Svejk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr823231647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.