Re-set? Re-play? Töredezettség-mentesítés? – egy és más a magyar ifjúságpolitikáról, most

Ha jól látom a www.pafi.hu honlapján, szeptember 10-én „Reset ifjúsági műhelykonferenciát” tartottak valakik valahol (a közleményből sajnos sem a helyet, ezáltal a körülményeket, amelyek egy összejövetel szempontjából mindig fontosak, sem a résztvevőket, szereplő személyeket nem tudjuk azonosítani). Ezen a műhelykonferencián az „ifjúsági szakma, ifjúságügy iránt elkötelezett szervezetek, műhelyek, közösségek, személyek” (sic!) egy zárónyilatkozatot fogadtak el. Ez a zárónyilatkozat az, amely miatt az alábbiakat írom most.

Az, hogy az ifjúságpolitikát művelők köreiben ez a műfaj létezik, nem újdonság. Politikai akció az ilyesmi, semmiképpen sem vitatható, hogy ilyennek a demokratikus közéletben helye van. Nem vitathatjuk azt sem, hogy a magyar ifjúságpolitika két évtizedes története kevés sikert és sok kudarcot hozott azon keveseknek, akik művelik. Gyorsan tegyük hozzá azt is, hogy a magyar ifjúsági munka eddig is teremtett és reméljük, hogy mindig is teremteni fog társadalmi léptékben is mérhető értékeket, amelyekkel hozzájárul ahhoz a nagy feladathoz, hogy élhető magyar társadalomban élhessünk. A magyar ifjúsági munka – elkötelezett emberek fontos munkája jóvoltából – támogatottságát és elismertségét messze meghaladó működést produkált eddig is. Sőt, még inkább a magyar ifjúságpolitika lehetetlen viszonyai ellenére! Persze erre az áldozatos munkára is árnyékot vet az, ami a magyar ifjúságpolitika körül történt és történik. Hogy érthetőbben mondjam: az ifjúságpolitika segíthetné az ifjúsági munka társadalmi ismertségét és elismertségét, sőt ez egy eminens feladata „nekije”. Megismételjük, hogy az, ami a nyilvános politikai arénában ifjúságpolitika címén eddig történt, az inkább lehangoló, mint jó kedvre derítő. A magyar politikai életet formáló politikai pártok egyike sem volt képes eddig arra, hogy az ifjúságpolitikát közpolitikai rangra emelje. Legalább olyan szinten, mint azt megtette például a turizmussal, vagy a környezetvédelemmel. Ez az egyik magyarázata annak, hogy az ifjúságpolitikai tervezés minden eddigi politikai ciklusban a nekibuzdulások, a fogadkozások, az ígéretek, majd a kiürülések és az elvesztések története, sok redundáns beszéddel, közhelyekkel és nagyon kevés értékelhető cselekvéssel. Állandóan változó szereplőkkel ráadásul, akiket többnyire jobb híján vetett erre a „területre” a pártjuk-sorsuk, ezért motivációjuk gyenge, betanulásuk hatékonysága esetleges (no meg aztán kitől is tanulnának, és mit is? Valami olyanról, ami tulajdonképpen nekik nem is olyan fontos.) Ez a helyzet pedig mindenképpen befolyásolja a társadalmi-politikai ifjúságképet, a fiatalok társadalmi szerepeiről és cselekvési tereiről folytatott diskurzusokat (és ezek színvonaláról is érdemes lenne egyszer eltűnődni) és ebből következően azokat a társadalompolitikai cselekvéseket, amelyeket egy ilyen ifjúságkép nevében elkövetnek a tisztelt szereplők. Egy megalapozottabb ifjúságpolitika reálisabb ifjúságképével dolgozó kormányzat biztosan körültekintőbb lenne a fiatalokat érintő közpolitikai cselekvésekben, az egészségügy, a közoktatás, a szociális ellátás vagy éppen a sport vagy a drogpolitika rendszereinek átszervezésekor, mert rendelkezhetne egy holisztikusabb ifjúságképpel, amely megléte egy előzetes feltétel az ilyen típusú átalakítások kezdetekor és azt nem átalakítás közben kell megszerezni. Jogosítványt az autó vezetésének megkezdése előtt szokás megszerezni. Majd két évtized politikai kísérletei e rendszerek átalakítására megmutatták azt, hogy ez a holisztikus és tényalapú ifjúságkép ténylegesen és tevőlegesen hiányzik a politikai megközelítésekből. Az ifjúságpolitikai gondolkodás és nézőpont hiánya, az ifjúságpolitika más közpolitikákkal egyenrangú kezelésének elmaradása azt eredményezte, hogy ki sem alakulhatott az az intézményrendszer (lsd: 2011-ben), amely a közoktatás, a felsőoktatás vagy a kultúra-közvetítés intézményeihez hasonlóan beágyazódott volna a magyar állam- és közigazgatási intézményrendszerbe. Lehet azon vitatkozni, hogy ki a helyi színház igazgatója, de azon senki sem vitatkozik, hogy az az épület egy színház és pont. Az új hatalom elcsaphatja az iskola igazgatóját, de nem csapja el magát az iskolát (legfeljebb átfazonírozza egy kicsit), mert azt, hogy az iskola mit is jelent, azt többé vagy kevésbé mindenki majd azonosan érti. Az, amit ma Magyarországon az ifjúságpolitikai intézményrendszernek nevezhetünk, az olyan csekély méretű és a nemtörődöm politikai társadalom szereplőinek áldásos munkája eredményeként úgy összezsugorodott, hogy szinte észre sem vehető. Ha kicsi, akkor mindjárt jelentéktelen is – gondolják sokan – ezért aztán még az is, ami így-úgy megmaradt, tovább szegényedik, mert semmilyen politikai ambíció sem fűti a lehetséges szereplőket abban, hogy minőségi munkát végezzenek egy a média vakfoltjára eső területen, hiszen a kör így ördögi: a politikusnak be kell bizonyítania azt, hogy a köz érdekében fáradozik és, hogy fontos közérdek az, amiben fáradozik. Nagyjából 2006. óta gyorsuló ütemben csökkennek például az állami források az ifjúsági ügyekben. Már 2008-ban elértük azt, hogy az Európai Unió ifjúsági programja jelentette az elsődleges forrást e területen és a magyar állami költségvetés alig 600 millió forintot volt képes előteremteni ifjúsági munkával kapcsolatos ügyekre. Ennek az összegnek is a nagyobbik része intézményi működési költség (Mobilitás, BEIK villanyszámla, járulék, telefon). 2011-ben a Mobilitás felülről nézvést még megvolna, de már jóval a kormányváltás előtt elveszítette szakmai kapacitásait a folytatólagos elvonások miatt. Ez azért is nagy baj, mert közben a Mobilitás egy szakmai fejlesztő-intézmény kabátjába bújt, csakhogy ez a kabát – megint csak a nézőpont, a szemlélet és a méltó törődés hiányosságai miatt – kicsit lötyög, szabása némi kívánni valót hagy maga után és ráadásul persze a kabát zsebe is lyukas. Kigurulhatnak belőle még a forintocskák, fillérecskék, arany-kulcsocskák is.

A magyar ifjúságpolitikát és a magyar ifjúsági munkát tehát nem a legjobb állapotban találta a 2010-es választás és az új kormány felállása. Ennek a posztnak a kereteit meghaladja most annak az elemzése, hogy hogyan és miként fordulhatott elő az, hogy nyolc év szocialista-liberális kormányzás nem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy például a Mobilitás jobb állapotban fogadja a várható kormányzati intézkedéseket. Hogyan fordulhatott elő és mi vezetett el ahhoz, hogy egy helyi kezdeményezéseket bátorító és a decentralizált támogatási rendszer ígéretét magában hordozó Regionális Ifjúsági Iroda Hálózat 2011-ben sokkal rosszabb állapotban van, mint volt 2002-ben? Az Európai Unióhoz történő csatlakozást megelőzően felvázolt rendszer alkalmas lehetett volna arra, hogy nagyobb hatékonysággal közvetítse a helyi szükségleteket és találkozási lehetőségeket teremtsen az európai lehetőségekkel. Abban a rendszerben „benne volt” vagy „benne lehetett volna” annak az ígérete, hogy a helyi ifjúsági közösségek megerősödésével a természetes szükségletek és igények teremtsenek egy valódi rendszert, ha úgy tetszik, az „alulról felfelé” építkezés műveletei nyomán kiépülhet a magyar ifjúságpolitika intézményrendszere és azok által, akik miatt ez fontos lenne. Annak, hogy nem így alakultak a dolgok, számos oka van. De mondom, még egyszer, hogy majd egyszer, talán egy másik posztban biztosan kitérek ezekre az okokra is. Mindezt most azért hoztam szóba, hogy a bevezetőben említett zárónyilatkozathoz fűzzek kommentárokat.

Több olyan problémát is találtam ugyanis ebben az zárónyilatkozatban amelyek az előző bekezdésben mondottakhoz tartoznak. Egy szemlélet megnyilatkozását azonosítom, amely szemlélet hozzájárult ahhoz, hogy a magyar ifjúságpolitika olyan állapotban van, amilyenben. Ez mindjárt a címben tetten érthető. Nem világos, hogy ha a szerzők reset-et (helyesebben re-set) akarnak mondani, akkor miért beszélnek régi dolgok újrajátszásáról? Ami re-play ugyebár. Reset, az több értelmű kifejezés. A számítógépek világában jártasak ezt a kifejezést az „újra-indítás” vagy „újra-installálás” értelmében használják. ’Reset’-eljük például a routert, ha laptopunkon eltévesztettük a beállításokat és gépünk emiatt nem találja a wifi-t. Gépünk és a router állandó, az újratelepítés eljárása a változó. Ennél az eljárásnál töröljük a megelőző műveleteket és új műveletet hajtunk végre, újra telepítünk, de a régi eszközökön. Reset tehát azt is jelenti, hogy gépeinken visszaállítjuk a műveletet megelőző állapotot, illetve, hogy „0” állapotba (kiindulópontba) helyezzük készülékünket. Amerikai külpolitikai elemzők (pld. Anne Appelbaum) a „reset” kifejezést alkalmazta az Obama adminisztráció előtt álló külpolitikai kihívásokról tűnődvén, mert Amerika Oroszország-politikájának változásáról kívánt értekezni. Vajon új Oroszország politikát kell-e telepíteni az amerikai Külügy „gépezetére”? – kérdezi cikkében. A magyar belpolitikai életben mást sem hallunk jó ideje, mint „reset”, vagyis egy megelőző kormányzati állapot műveleteinek törlése – ez az alapvetően fontos szövegkörnyezete ennek a zárónyilatkozatnak. Tudniillik az, hogy ezeket a műveletek re-setként fogja fel. De akkor miért mondja azt ez a nyilatkozat, hogy „ifjúsági programok gyártása és újracsomagolása helyett kezdődjék meg a Nemzeti Ifjúsági Stratégia végrehajtása” (5. pont), vagy azt, hogy „jöjjön létre állami támogatással, de valódi civil együttműködésben a Nemzeti Ifjúsági Tanács” (6. pont)? Ez ugyanis nem re-set, hanem re-play, újrajátszása azoknak a dolgoknak, amelyek végiggondolásához következetességre, felelősségre és nyitott, őszinte beszélgetésekre lett volna szükség, nem pedig kamarilla-politizálásra, megosztottságot növelő akciókra, pénzügyi támogatások egyoldalúan elfogult meghozatalára lett volna szükség, mint azt tapasztaltuk volt jó néhány éven keresztül. A zárónyilatkozat azt mondja (3. pontjában), hogy „…legyen ifjúsági törvény, garantálja törvény az ifjúsági szolgáltatásokat. …” és itt igazán nagyon reméljük, hogy nem az a törvénytervezet ugrott a nyilatkozatot formában öntők emlékezetében, amely még mindig megtekinthető a www.iszot.hu honlapon!? Ez a zárónyilatkozat így helytelenül használ egy kifejezést, amely bizony alaposan félreviszi a kezdeményezést! Reset-et mondanak, de szándékaiban Re-play ez itt a javából! Olyan dolgok újrajátszása, amelyre szerény véleményem szerint a magyar ifjúsági munkának nincsen szüksége. Ráadásul a kormányzati-intézményei környezet teljességgel megváltozott. Ma nem ugyanazt a routert kell, hogy újra telepítsük régi programokkal, nem ám, bizony!

Hogy mire van szüksége ennek a magyar ifjúsági munkának – és a magyar fiataloknak, akik nélkül egyszerűen nincsen értelme erről beszélni – azt meg kellene fogalmazni és ennek a megfogalmazását semmiképpen sem szabad azokra és olyan politikusokra  bízni, akiket fentebb említettem. Illúziók felidézése helyett azzal is szembe kellene néznünk azonban, hogy mi is történt itt ifjúságpolitika címén az elmúlt években, majd évtizednyi időben. A szembenézés azonban semmiképpen sem azokat a papcsáki magosságokat jelenti, amelyekben a Magyar Nemzet olvasóinak majd naponta része van, hanem azokat az ennél azért mélyebb összefüggésekre is tekintő elemzéseket, amelyek elvégezve máig nincsenek és amelyeket nem pótolhatnak az Ifjúság 2008 nagymintás vizsgálatból így-úgy és ekkor és akkor, ráadásul összefüggések feltárása nélkül idézett adatok sem. Például annak a végiggondolását és bemutatását is el kell majd végezni egyszer, hogy milyen károk keletkeztek a helyi civil társadalomban egy, az alulról felfelé építkezést éppen csak megkezdő és több szempontú támogatási rendszer működtetését erőszakosan megfordító és a támogatásokat megint felülről lefelé csatornázó rendszer életbe léptetésével. Egy ilyen elemzés egészen bizonyosan rámutatna arra, hogy a magyar ifjúsági munka rendszerének a töredezettség-mentesítés elvégzésére lenne szüksége és a tovább szűkülő magyar állami források töredékeivel is ezt a műveletet kellene/lehetne hasznosabban támogatni és segíteni más, inkább kampány-jellegű beavatkozások helyett. Különösen olyan időkben – mint most is -, amikor az elsődleges politikai ambíció az, hogy megváltoztassuk a „rendszert”. Az, hogy az ifjúsági munka ebben a nagy folyamatban hol és milyen helyet foglal el majd, az a tárgyalt zárónyilatkozatnál tisztább és világosabb szándékokat tisztábban és világosabban közlő szakmai közvéleményen is múlik. Ezért szerintem probléma, ha egy konferencia zárónyilatkozata fogalmilag pongyola, mert a különböző szándékok hangsúlyozásakor nem ügyel arányokra és erényekre és, ha ehhez nem ad nevet, arcot, személyes térfogatot. A magyar ifjúsági munka megérdemelné végre azt, hogy a maga által kialakított intézményeinek töredezettsége feloldódjék és ezáltal ne legyen politikai konjunktúráknak kitett és sérülékeny állapotban. Emberekről, egy szakmát álmodó és azt álomban gyakorló gyülekezet tagjairól beszélek itt. Meg kellene végre teremteniük saját gyülekezetüket ahhoz, hogy nevükben tisztábban, világosabban és ezáltal erősebben, hitelesebben, ezért messzebb hallhatóan hangozzék a szó! (Bár azt is mondhatom, hogy csak magamat ismételem – lsd. www.ifjúságpolitika.blog.hu)   

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr73258304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.