Ezzel a címmel tulajdonképpen véget is érhetne ez a poszt, ha nem lenne annyira erős az a politikai, szociokultúrális és szociális szövegkörnyezet, amelybe az „újnemzedék” facebook-csoport gondosan moderált üzenetei beleágyazódnak. Ez a szövegkörnyezet mostanság nagyon is erőteljes. Lehet, hogy a múltunk egy darabja a múlt pénteken, az EU legutóbbi csúcstalálkozóján belehullott abba feneketlen kútba, amelyet az emlékeknek tartogatunk. Talán most jött el az elkövetkező európai évtizedet meghatározó Igazság pillanata. Az Új Együttműködések területe, amikor már nem lehet a Régi Együttműködések megszokott kereteit figyelembe venni a megoldásokon való gondolkodáshoz. Egyeseknek ez egy lépés az Európai Egyesült Államok megteremtése felé vezet majd (egyébként teljesen logikus következményként), másoknak ez az európai Nemzetállam újrafogalmazását kívánja meg, de ez azt is feltételezi majd, hogy más, gyökeresen más gondolati kiindulópontokkal, mint az a múltban olyan sokszor megtettük már (és ez is nagyon logikus következmény lesz). „Helyzet van” vagy „Na, mi a helyzet?!” – ahogy Joey-t idézte Hamvas Laci Debrecenben, csak éppen az Európai Nagypéntek előtt, csütörtökön és ott, abban a gyülekezetben. A megfontolandó üzenetek nagy madarai felröppentek pénteken a világháló drótjaira és még most is ott ülnek, azóta is, szövegekkel jóllakott madarakként, mint sok-sok Gombóc Artúr. Szeretik is ezek a madarak a szögletes, a kerek, a lyukas, a csomagolt, a keserű, a színes és még ki tudja, hogy hányféle üzenetet. És sokáig üldögélnek még majd ottan, azokon a drótokon, biztosak vagyunk ebben. Nagyon sokáig. Miattuk sem tehetem meg azt tehát (mert ülnek, de közben néznek is), hogy ne hozzak szóba most néhány dolgot ezzel az „új nemzedék” kormányzati programmal kapcsolatosan. Kezdjük a legvégéről. Ha valaki a címben hivatkozott facebook-csoport bejegyzéseire tévedne véletlenül, és szorgalmasan nézegetné a képi idézeteket, az az érzés fogná el biztosan, hogy eltévedt volna az időben. Az egyik filmes idézetben egy túlsúlyos Ursula nővér bölcsességeit hallgathatná, egy másik idézetben részeg ludak és ütődött kutyák párbeszédére (Vahuuur!) figyelhet, ahol egy tolvaj róka válik mesehőssé, a harmadik helyen pedig a „nemzet csótányáról” rántják le a flitteres leplet és egyenesen 1977-be (!) repítenek vissza minket egy fekete-fehér felvétel segítségével. Egy olyan világba utaztatnak bennünket (a facebook-csoport látogatóit) vissza, amelyet többszörösen megtagadtunk és mindannyian megtagadtunk, mert láthattuk, hogy hogyan csaptak be akkor bennünket és amely megtagadás műveletei a jelenlegi politikai kurzus ügyeket döntő legitimációs bázisát képezik, olyan formán, mint politikai a cselekvéseik irányait kijelölő vektorok, GPS. A csoport alapítói egy olyan korban (korszakban?) teszik ezt a látogatókkal – abban, amelyben most éljük egyetlen és megismételhetetlen életünket -, amikor a biztonságosnak hitt és eddig így tanított fogalmaink is átértékelődnek (például, a haza, a család és így tovább), és mindannyiunknak arra lenne szüksége, hogy higgadtan és nyugodtan átgondolhassuk most azt, hogy hol is vagyunk, mire is jutottunk és, hogy mit is tehetnénk mi azért, hogy a helyzet megváltozzék. Együtt kell cselekednünk, ez világos, de időre lenne szükség ahhoz, hogy kitalálhassuk és együtt azt, és együttlétekre azt, hogy hogyan. Az „ujnemzedek2012” ráadásul december 7-én feltett ide, erre a helyre egy, a csoport nosztalgia-folyamát mintegy megszakítandó, kis spot-filmet is (a sorok írásakor, 2012. december 12-én 15.30-kor ezt 50.915-en (!) látták /86 embernek tetszik, 791 embernek nem/ és a youtube-on kommentelik is szorgosan a népek (és bizony, a facebook-on nem, vajon miért?, és nemcsak trollos tollú vitézkedők!), felületes benyomásaim szerint megint egy akár izgalmas vita is lehet van kikerekedőben arról, hogy milyenek is a mai magyar fiatalok tényleges és reális életlehetőségei a saját hazájukban most, és Európa emlegetése is sűrűsödik, de érdekesen ám, bizony. A kommentek értő elemzésére lenne szükség, ha ez megtörténik, a film elérte a célját. Ha nem, egy újabb példát tűzhetünk ki a Felesleges Pazarlás Faliújságjára. Európába, de mindahányan! Egyébként is ezen a világhálón gyúlnak itt-ott a részvétel igényét jelző kis tábortüzek, viták és dialógus-kísérletek, mert az ember élni akar és mert, az ember nem a mások általi manipulálásra, hanem az egyéniség kiteljesítésére született. Mert ott vagyunk, passzívan nézelődők, kommentelésekben aktivitásokat élők és társadalmi terekben cselekvők egyaránt. On-line, off-line. Ennek minden következményével együtt. Ez teljesen érthető és megmagyarázható az Emberből. Ezért szép és kerek ez a történet. Összetartó magyar társadalmat nekünk ebben az Európában kell megalkotnunk (és nem Oroszországban, nem Kínában, nem az Amerikai Egyesült Államokban, nem Afrikában) – és helyettünk senki sem alkotja meg. Így még inkább érthetetlen, hogy mit keres az újnemzedék facebook-csoport üzenőfalain ez a lejárt szavatosságú múlt, amelyet ezek a szubjektív válogatással felkínált mesehősök szimbolizálnak. Ha megalkotjuk a mesehősök idővonalát, máris ott leszünk a probléma gyökerénél. Egyik mesehős se fiatalabb 35 évesnél. Akkor Európa a Fal árnyékában küszködött az illúziókkal. Már szinte várom Tádét és Böbe babát, akik már nyugdíjba is mehetnének a mai nyugdíj-szabályok szerint! Hát hol vannak ők, most? A Futrinka utcából? Aztán a kívülről erre és éppen erre az akcióra ható tényezőként megjelenik az az epizód is, hogy Kőszegi Zoltán képviselő úr a „szülői felügyelettel este nyolc után” címmel elhíresülő, önálló képviselői módosító indítványt nyújtott be a minap a családok védelmét ellátni hivatott törvényjavaslathoz. Lehetetlen nem észrevenni azt, hogy a tágabb és szűkebb szövegkörnyezet alakítóinak a vakfoltjára esik a korszak, a jelen, amelyben élünk. Ifjúságtörténeti szempontból nagyon jelentős korszakot írunk most ugyanis, de ennek a jelentőségét és jelentés-teliségét az „újnemzedék” alkotói nem vették, úgy látszik, észre. Képek kavarognak itt ugyanis, de legkevésbé sem azok a képek, amelyeket a facebook-csoport tagjai filmes idézeteikkel felidéznek itten. Erőteljes képek arról, ahogyan a közvetlen demokráciát és ezért részvételt igénylő népek hogyan borítják füstbe-lángba az európai városok tereit. Ha most egy mély levegőt veszünk, innen rátérhetünk a tanulságokra is. A világhálónak nevezett technikai vívmány segítségével az „újnemzedék” által közzétett üzenetekről beszélünk mostan. Éppenséggel ez az egyik probléma. A közzétett üzenetek egy provinciális, ráadásul sekélyesen lokális mezőben helyezkednek el olyan helyi kötöttségekkel, amelyek már leváltak a tényleges helyi valóságokról, hiszen a Mobilitás Hálózati Munkája most már (2010-2011) teljességgel ellehetetlenült. Európai horizontok emlegetése itt még az utalások szintjén is mellőztetik, miközben csak Európában gondolhatunk, ha megoldásokat keresnénk. Csattanós válasz ez a helyzet azoknak, akik úgy gondolják, hogy a Hálózat maga olyan korszerű, hogy attól az ott közzétett üzenet is korszerűvé válik. Majd mindjárt elindul az www.ifjusag.hu, és akkor majd kapunk egy újabb adagot ebből a vidéki-provinciális gondolkodásmódból és valaki majd jó sokat keres rajt’ a válság idején. Ha valaki annak a sokat kárhoztatott magyar vidékiségnek a sztereotípiát alkotná meg, bízvást meríthetne jó példákat erre ezekből az üzenetekből. Mert a kép – ha másoktól idézett is – az bizony üzenet. Vajon tényleg ez a legjobb módja (ti. ezek az üzenetek) annak, hogy a magyar fiatalokat a saját hazájukba „maradásra bírjuk”? Vajon miért gondolják ezt így a szerzők? Vajon akad-e olyan hungarikum ma a nagyvilágban, a globálisan elérhető üzenet-hordozók korszakában, amelynek a nélkülözése tartós honvágyat okoz ott bévül, a szívünk tájékán? Mert jól csak a szívével lát az ember – tanultuk a Kishercegtől, de mit is tanít a szívnek a Haza most? A Haza „ad”-e munkát és kenyeret? Tényleg azt adja, amit „jól láthatunk”? A nyelvben biztonság mellett az élethez szükséges egyéb biztonságokat is, amelyek a kiszámíthatóság, a jogállam, a beleszólás lehetősége, az emberi jogok bibliai tisztelete a hétköznapokban és amelyet az ezen érzés állam által garantált és ezért intézményesített jelenléte mindig ott tart életünk egyszerű, napi színterein? Vagy a Kényszerfoglalkoztatást, a munkanélküliséget, az átjárhatatlan szociális barikádokat a pesti utcákon? Itt találjuk meg a második alapvető problémát. Megint azt kell mondanunk, hogy annak vagyunk tanúi, amikor az ifjúságpolitika leválik a valóságról. Tények tisztelete és azoknak az értő elemzése helyett ráolvasásokkal, párbeszéd és dialógus helyett felülről és szigorúan kijelölt csatornákban zajló és központból küldött üzenetekkel és a csatorna tervezésére sok, de a mondanivaló megtervezésére kevés energiát fordító helyzettel állunk szembe. Ne tévesszen meg senkit az, hogy a www.ujnemzedek.hu honlapon láthatja a „road-show” ütemezését és átszűrt tanulságait. Ezek szervezett és gondosan tervezett események voltak, de a ún. modern média-demokrácia minden eszköztárát alkalmazva. Ezért mondom azt, hogy a kommunikációs csatornák megtervezésére nagyobb gond fordíttatott, mint a mondanivaló megtervezésére. A szép, színes-szagos füzet már életre kelt és a magyar ifjúsági munka megmaradt kicsiny fórumain osztogatni kell, sőt kötelesség, még ma is, most is. Én is táskámba vágtam egyet Debrecenben, csütörtökön. Hallgattam, Debrecenben és csütörtökön egy Hölgytől, aki „politikai tanácsadónak” adta ki magát aznap, előttünk, hogy „biztonságos szórakozóhely”, miközben a szerény fényben csillogott az orr-piercieng-je, ez is rendben van. Festhetett volna egy szép graffitit is „a Péter” portréjával, ahogyan a kormánymegbízott urat bátorkodott nevezni a bennfentesek fuvolázó szavajárásával. Úgy történt ez és olyan természetességgel, mint mindig. Mint sokszor. Mint hosszú, nagyon hosszú éveken át. Mint nagyon sokszor, sőt mindig abban a korban, amikor Ursula nővér óvta Dr. Bubó egészségét, amikor Vuk végül családot alapított és, amikor a Mézga család nem álmodta, de élte a jövőjét, mert Köbüki segítette őket ebben akkor, amikor Máris szomszéd mindig csak áskálódott. (Máris? Nem volt ez szlovák, valahol?) Nos, az „újnemzedék” kormányzati program furcsán halad előre a gondosan megtervezett kommunikációs csatornákon, a facebook-on, a spotokban. Egyre költségesebb, egyre drágább megoldásokat fogunk látni itt, megjósolhatjuk, hiszen a Proviniciában ez a dolgok rendje. Takarékosságot hirdetünk, mert elfogyott a közpénz, de azért drága játékszerekre mindig futja majd. Ez az „újnemzedék” nevű valami („vagy valami, vagy megy valahová” – ahogyan az egyszeri székely bácsi mondaná), biztosan nem megy sehová sem, mert ha menne az csak különféle tudományok megerőszakolása által lenne csak lehetséges. (Megerőszakolt tudomány e helyen például a szociológia, ifjúságszociológia, stb. de erről tovább majd máskor érdemes beszélni.) Persze, ilyenkor a tudományt, az objektivitás szimbólumaként illendő kihajítani az álomfényezők színes léghajójából. Ez, úgy tűnik, hogy most meg is történt, pld ezzel a filmmel. Az csak egy nagyon személyes keserűség, hogy ezzel a kormányzó párt a hagyományainak egy részét is kihajította a léghajóból. Kidobta, mint a ballasztot, de a léghajó csak nem akar, ennek ellenére sem akar emelkedni. Vajon miért? Nem kellene ezt a facebook-csoportot törölni azelőtt, mielőtt ez a bornírt kormányzati butaságok iskolapéldájaként állna meg előttünk? Nem kellene abbahagyni a hosszabb távon nagyon költséges játszadozásokat a magyar ifjúságpolitikával? 2004. óta játszadozunk ezzel (!). Az ifjúságpolitika ugyanis nem játék. Nem on-line (multiplayers game?) vagy offline játék ez, nem bizony! Sőt, ha off-line akarjuk játszani, akkor egyenesen nem szabad az on-line játék szabályait követni!

A magyar ifjúságpolitika alapvető rendeltetése ugyanis az, hogy a maga eszközeivel hozzájárulhasson ahhoz, hogy a magyar társadalom összetartó, az európai értékekre figyelő társadalomként működjön. Az itt és most magyar fiatalok európai tájékozottságának az érdekében. Ebben az örök küldetésben a magyar ifjúsági munka célja az, hogy felületeket, tereket, lehetőségeket biztosítson és tartson fel azoknak a készségeknek és képességeknek a kipróbálására, amelyek személyes hozzájárulásokként épülnek be ebbe a nagy folyamatba. A jó polgár soha sem érkezik ejtőernyővel az égből. „Létrejötte” pedagógiai és szociális folyamatok eredménye. Az elmúlt péntek óta már semmiképpen sem fogadható el az, hogy fenntartunk olyan helyzeteket, programokat, amelyeknek társadalmi haszna nincsen. Minden erre kiadott fillér pazarlás! A részeg főosztályvezetők nem szédülhetnek le büntetlenül immáron a „magyar kormány” nevében bitorolt szószékekről, ahonnan halott elképzelések mondatait mondják fel egy európai közvéleménynek. Nincsen értelme megkettőzni egy intézményes irányítást akkor, ha az intézményeket fenntartó pénz elfogyott. Nincsen értelme ott, a fent nem tartott intézményekben tartani embereket hónapokig, ha szándékunk az, hogy kiszárítsuk azokat a közpénz-csapokat, amelyek eddig táplálták őket közfeladataik ellátásában. Tényleg, de tényleg gyökeres változtatásokra van szükség a magyar ifjúságpolitikában. De: az az út, amelyet az „újnemzedék-facebook-csoport” sugall az egy olyan zsákutca, amelybe belemenni nem lehet, nem szabad. Ennek az útnak a végén ugyanis egy olyan fal magasodik, amelyen Böbe baba hirdeti az igét, a már ezerszer átalakított, mégis még mindig, még ma is kátyúkkal teli Futrinka utcából. Ez az út – ha nem előbb, de péntek óta bizonyosan – járhatatlan.

Ha most nézek fel a laptop képernyőjéről, akkor a belgrádi Vesele Domacice közönségére látok – és sajnálom, hogy ilyen unalmasan önismétlő vagyok. Beáradnak a helyiségbe ezek a remek belgrádi lányok és a nevetésük felemeli a tetőt, egészen az egyébként nagyon is ismerős csillagokig.

Utóirat egy komment, amelyet idemásolok youtube kommentek közül. Igazán sajnálom és félek:

Leriel 2011.12.09 10:10:22

Az élet Budapesten tényleg pont olyan szar és semmitmondó, amilyen ez a film is. -_-'