Egyik napról a másikra fehér lett Fehérváros és hetekre úgy is maradt. Ha most nézek ki az ablakon, az ólomszürke ég alatt fehérlő háztetőkre, a klíma-dobozokról lecsüngő méretes jégcsapokra látok. Valahonnan a közelből egy hólapát karistolgatása hallik a zeneszünetben. A sarki Podrumban francia sanzonok járnak körbe most, Padampadam-al ríkat Piaf és La Mer-el csiklandoz Charles Trenet. Méretes hóbucka teteje sötétlik a kirakat előtt, éppen a gyalogátkelő kellős közepén. Amikor nekieredt a hó, jöttek a szokásos dörgelmek. „Mindenkinek kutya kötelessége eltakarítani a havat az ingatlana, boltja, háza előtt.” Ez mindig jól hangzik, nyilván nem nélkülözi a logikát, hiszen a letakarított felületek egyszer csak összeérhetnek, ha minden úgy működne, ahogyan elképzeljük. De nem így működik. Ezért egy ilyen helyzet arra is alkalmas, hogy tanulmányozhassuk a hóeltakarítás tömeglélektanát. Isten mentesen, hogy ebből néplélektani következtetéseket vonjunk le, én csak megosztok itten néhány tapasztalatot arról, hogy hogyan is működik ez a nevezetes szerb inat, ha szakadatlan, megállás nélkül hull a hó. Nos, aki lapátolt, becsületesen szórta ki a saját havát a járdáról az úttestre. Onnan tolta vissza a járdára a fürge kis városi traktor. Az óvatlanok, akik vigyázatlanul helyben hagyták az autójukat a járda mellett, most pórul jártak. A kívülről befelé és a belülről kifelé épülő kis kupacoknak elébb még Volkswagen Passat vagy Jugo alakja volt, aztán, ahogyan növekedtek a halmok – hiszen a hó csak nem tett itt szívességet senkinek – Matterhon, Andok, Avala alakot öltöttek. Most már talán a tulaj sem tudja, hogy melyik hegy kinek az autóját rejti. Ez mindjárt jótékony hatással volt a közlekedésre is. Soha ilyen könnyedén nem lehetett álkelni a Slavija cseles körforgalmán! Ha azonban átkeltünk, akkor már a házunkat is illenék megközelíteni. Nos ez a fentebb nevezett akadályokban ütközött. Mert a parkoló kocsikat takaró hegyek völgyek nélkül értek össze. A máskor két perces átkelés így a kényszerű kerülők miatt igencsak hosszúra nyúlt. A főutakat ugyanakkor rendesen, folyamatosan takarították, a városi tömegközlekedés „fennakadások nélkül” működött és működik. Az egyik kedvenc sarki kioszkom előtt mindig tisztára söpört járda fogadott, de a Svetozar Markovic és a Krunska kereszteződésében egyik zebra sem volt megközelíthető egy darabig, mert majd embermagasságú hófalak zárták el az átjárást. Az eresz nélküli öreg házak tetején időnként megcsúszott a méretes hófal és az utcára zuhant. A házak lakói kis eltereléseket rögtönöztek a gyalogosok figyelmeztetésére és ez egy új színfolt most. Pazar! Pazar! – kiáltják a sete-suta rögtönzött feliratok, madzagokon, szalagokon. A város most is felfelé nézelődve közlekedik, mert a múlt héten egy gyilkos jégcsap halálra sújtott egy ártatlan hölgyet! A tűzoltók darus kocsijaikkal sziszifuszi küzdelmet vívnak a gyilkos jégcsapokkal, csak hát nem lehetnek ott egyszerre mindenütt. Így aztán Fehérváros lakói 3D-vel közlekednek, de közlekednek, a Város éli megszokott életét. A kávézókban a szokásos ügymenet, a Vesele Domacice közönsége zajong, a lányok tíz centis sarkakon imbolyognak át a jégtorlaszokon és a madarak jégre szállnak a Kalemegdan előtt. Belgrád a télben is Tesz-vesz Város. A városi buszok és villamosok új szenzációja az elektronikus jegy, február elseje óta csipogunk szorgalmasan. Háromféle változatban is kapható ez az elektronikus jegy. Arcképes csipkártya, arckép nélküli és tetszés szerint feltölthető csipkártya vagy papír alapú kártya, amely csak egyszer tölthető. A leolvasókat mindenütt felszerelték és a legtöbb kioszkban vásárolhatóak és tölthetőek a kártyák. A feltölthető kártya 250 Dínárba (2,50 Euro) és egy utazásnyi egység változatlanul 60 Dínárba (60 eurocent) kerül. A leolvasókat úgy állították be, hogy a megálló elhagyása után 80m-el kikapcsoljon és már csak a következő megálláskor aktivál újra. Így az ellenőröknek bizonyára egyszerűbb lesz a dolguk, mondhatnánk úgy is, hogy az új rendszer objektiválja azt, amit eddig így-úgy megpróbáltunk kidumálni. Tesz-város tehát modern város. De feltétlenül modernnek akar látszani! Igaz, hogy az ötvenes években Bázelben gyártott villamosok ajtajai már nem záródnak tökéletesen és néhány ablakot már egyáltalán nem lehet becsukni. Így a peronon – belül – hízik a jég, kapaszkodni tessék! A buszokon nem futja téli gumikra sem, némelyikük fedélzetén nem működik a fűtés, de csipogni mindenikükön lehet és csipogunk is szorgalmasan Tesz-vesz városban, miközben végeláthatatlan hófalak között csúszkálnak a buszok, szorgoskodnak a trolik, a villamosok. Egyébként új villamosok is érkeztek, mintegy előrevetítve annak a lehetőségét, hogy majd egyszer, majd egyszer ilyenek járnak itt is, egységesebb lesz a járműpark és modernebb, feledésben mennek a sárga buszokon a feliratok, hogy „a japán nép ajándéka” és majd minden busz egyen festést visel. Egyszer majd, talán. Egyszer még majd földalatti is lesz itten – mostanában, hogy közeledik a választási kampány, nincsen magára is valamit adó párt, aki ezt ne ígérné, nem is Belgrádnak, de országnak, a nemzeti önbecsülésnek, hogy lesz majd itten metró is, hamarosan. Lassacskán kiírják a választások időpontját és akkor majd élesbe megy ez az ígérgetés, de addig itten van ez a Tél, a rendkívüli állapotok néhány nap után véget értek. Odakint, vidéken kemény helyzetek alakultak ki, tízezreket vágott el a hó és a fagy, Zomborban mínusz 26 fokot is mértek, Novi Pazar, Kraljevo szinte megközelíthetetlenek voltak. Smederevonál hajók fagytak a Duna jegébe, helikopterekkel látják el a hajón maradt legénységet és attól tartanak, hogy a jég beroppanthatja az olajszállítók oldalát és akkor aztán … Tesz-vesz Város Fehérváros, lakói itt-ott karistolgatják a járdát a lapátjaikkal, a kocsmák, kávézók tele vannak, az ügymenet a szokásos, a városlakók többsége a megszokott kedéllyel alkalmazkodott a Télhez. A repülőtér folyamatosan működött és működik. Különösebb cécó nélkül fenntartják a folyamatos forgalmat, a legnagyobb hóesésben és fagyban sem álltak le. Így aztán egy gyors pillantást vethettünk egy másik Tesz-vesz Városra is.

 

Ebben a Városban a buszok és a villamosok egységes típust képviselnek és egyformán zöldek. Mindegyikükön tökéletesen záródnak az ajtók és a fűtés olyannyira működik, hogy célszerűnek látszik megoldani a kabátok gombját, hogy ránk ne melegedjék a ruházat. A buszokon már régóta csipognak az utasok. Amikor néhány évvel ezelőtt láttam ezt a rendszert, egyszerűen nem értettem, hogy amikor táskákat érintenek ehhez a masinához, akkor vajon mi is csipog itten? A kártya mellett papír alapú jegy is járja itt, amit a legtöbb megállóban mindig működő automatákból lehet vásárolni, amelyek egyébiránt öt nyelven „szolgálnak” (!). A jegy ára 1,12 Euro egyébiránt, és ezzel egy irányba egy álló óra hosszat lehet közlekedni, egyszeri érvényesítés akár több átszállással is. Egy óra alatt egyébként Strasbourg Tesz-vesz Várost keresztbe-kasul is át lehet utazni, beleértve úti célként a németországi Kehl-t is. A járművek érkezését a megállókban elektronikus kijelző mutatja, amely csak nagyon ritkán téved. A kiírt időben a jármű megérkezik. Szisszen az ajtó, az ember felszáll, a vezető azt mondja, hogy „Bon jour, monsieur/madame” és az utasok visszaköszönnek. A járművek éppen a megfelelő tempóban mozognak, sem túl gyorsan, sem túl lassan, kiszámíthatóan. Amibe még az is belefér, hogy az a testes arab asszonyság a burkhájában, a botjaival felszuszogjon a fedélzetre, fújtatva-szenvedve. „Bon jour madame. Bon jour monsieur. Merci monsieur.” Így. Aztán leszálltunk a Place Arnoldon és tovább ballagtunk. Egészen ezekig a dobozokig. Mert komposzt-állomást láttunk meg a Place Arnoldon, mindjárt a Saint Maurice templom mellett, ott álldogáltak. De nem közönséges komposzt-ládák ám! Participatívak! Íme egy példa a szelektív hulladékgyűjtésre. A résztvevő hulladék-gyűjtés. A biológiai hulladék eleddig ment a többivel, már tudniillik azzal, ami nem papír, nem műanyag, nem üveg vagy fém, mert ezeknek megvolt a maguk helye eddig is. De most! Itt állnak ezek a komposzt-ládák a Place Arnoldon, a templom mellett. Szerényen tudatják a feliratok, hogy az itt nyert komposztot a felújított városi park növényeinek ápolására hasznosítják majd, így az, aki itt „adja le” a komposztálni valót, az a saját közvetlen környezetének fenntartásában segédkezik. A biológiai egyensúly azonban kényes dolog – hiszen tudjuk, nemde bár. Ezért aztán ezeket a komposzt-ládákat csak azok a polgárnők és polgárok használhatják, akik részt vesznek egy kis oktatásban. Az oktatás minden kedden és szombaton ettől-eddig, hirdeti a felirat. Aki részt vesz, az kapja meg a lakatok kódját, amivel kinyitható lesz a komposzt-láda szezámja. Aztán lehet várni a Tavaszra, amikor is a komposzt beérik és a szorgos városi alkalmazottak szétterítik, itt a Place Arnoldon.

Aztán a gép nagyot döccent a Nikola Tesla Aerodrom havas-jeges betonján. Mínusz 18 volt aznap este. A repülőtér feliratán majd karvastagságú jégcsapok lógtak. Hűséges bőröndöm elakadt egy jégtorlaszban, de a Lux Taxi készséges sofőrje máris elém pattant túlfűtött Seat-jából, hogy segítsen. Elhelyezkedtünk, „Dobro vecer”. A kocsi nekivágott ennek a majd 15 kilométeres útnak, át a Tesz-vesz városon. Hullott a hó és új fehérrel terítette be a már megszürkült régit. Fehérváros fehérlett az óvatosan pislákoló városi fények alatt – mert takarékoskodni kell itt az árammal most és a díszkivilágításokat is lekapcsolták a Szkupstinán – és mentünk. Befordultunk az utcánkba és egy jeget kapirgáló polgárra esett a reflektor fénye, mintegy kihasított őkelmét ebből a környezetből egy pillanatra, hogy aztán visszamerüljön.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr334124700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.