IMSZK 2012, Alsómocsoládon - egy el nem mondott beszéd a magyar ifjúsági munka vonatkozásában...
2012. november 07. írta: wootsch

IMSZK 2012, Alsómocsoládon - egy el nem mondott beszéd a magyar ifjúsági munka vonatkozásában...

Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Szakmai Gyülekezet!

„Azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne.” Tamási Áron Ábelje így élt az erdélyi rengetegben, de az amerikai dzsungelben is. Ez az idézetnek azonban csak a gyakran idézett egyik fele, engedjék meg nekem, hogy most idemondjam a többit, a kevésbé idézett részt is. Így szól: „- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamban. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.

Ahhoz, hogy tényleg otthonosak is legyünk a világunkban, ahhoz szükségünk van a társakra és a társas terekre, ezekre az emberi alkotásokra, amelyeket azért hoztunk létre, hogy ne legyünk egyedül a világban. Az efféle konferenciákat is ezért találtuk ki nyilván. A szakmai gyülekezeteknek is az a feladata, hogy éreztesse velünk, hogy nem vagyunk magányosak ott, ahol szakmánkat, hivatásunkat gyakoroljuk. Ezért is örvendetes, ha egy jól előkészített szakmai konferencia körülményekkel és tartalmakkal elégedett közönségére nézhetek most. Jó érzés, hogy láthatom, tanítványok és tanítók együtt ülnek itt, otthonos, hogy odabiccenthetek mindazoknak, akiktől mindig, minden találkozásunk alkalmával sokat tanulok. Örülök annak is, ha valaki visszabiccent. Jó kicserélni egymással a közös élményekre emlékeztető kis mosolyokat. Egy ilyen szakmai gyülekezetben óriási jelentősége van ezeknek az egymással kicserélt mosolyoknak! Jó érzés látni ezt a teret is körülöttünk, mert vannak itt néhányan olyanok, akik tudják, hogy ezt a teret ifjúsági kezdeményezésekből építették fel, nem egyszerű körülmények között, évek szorgos, kétkezi munkájával, sikeres pályázatokból kapott támogatásokból, a szükséges kompromisszumok egyáltalán nem egyszerű megkötésével.

Az idei szakmai együttlétet szervezők feladták nekem a leckét. Először is azzal, hogy meghívtak. Már egy ideje és nem ok nélkül gondolom azt, hogy az én szakmai nemzedékem befejezte a munkáját és, hogy a szépen és rendben megérkezett új szakmai generációk mostanra be is érkeztek. Beérkezésükkel át is vették azt a képzeletbeli botot és futják tovább a stafétájukat. Igaz, hogy Magyarországon híresek vagyunk arról, hogy milyen rosszul bánunk az emberi erőforrásokkal, így azzal is, hogy a különböző szakmai generációk között normális diskurzusok alakulhassanak ki. Magam is azt élem meg, hogy amikor tettük a dolgunkat, akkor az volt a természetes, most, hogy mások teszik a dolgukat, mi már elfelejttettünk. Ezért is volt ez a meghívás váratlan nekem, de éppen ezért azt sem tagadhatom, jól esett elfogadnom. Mindig is azt gondoltam, hogy a szakmai generációknak van beszélgetni valójuk egymással és azt is bevallom, hogy nem volt mindig jó annak a megélése, hogy ezt a lehetséges beszélgetést oly sokan és olyan sokféleképpen ki- vagy elkerülték az elmúlt években. Itt és Önök előtt talán még mondhatom, hogy semmiképpen sem mondjanak le erről a tanulási lehetőségről, addig, amíg ez a lehetőség fennáll és nyugodtan vállalják el azt is, hogy a generációk közötti dialógus nekünk is megadja azt a lehetőséget, hogy tanuljunk a fiatalabbaktól. Amikor a szervezők nevében Tibor úr felhívott, hogy tisztázzuk a részleteket, akkor egy újabb kihívást intézett hozzám, mert azt mondta – ugye így volt Tibor úr? -, hogy beszélnék talán arról, hogy milyen kihívásokat látok most a helyi ifjúsági munka előtt. Nem tagadhatom kedves Tibor, hogy ez nagyon meglepett, hiszen talán tudják néhányan itt a teremben, hogy már több, mint másfél éve nem élek Magyarországon. Igaz, hogy csak itt, a közeli szomszédságban lakom most, de mégis csak kívül, az Európa Unió schengeni határának a másik oldalán. Onnan figyelem a dolgokat, amelyekből folyamatokra próbálok következtetni. De azért ez azt is jelenti, hogy az a felület, amely a találkozásokhoz és a beszélgetésekhez kínál lehetőségeket, az most szűkebb. Kevesebb tekintet metszőpontjában állhatok, és kevesebb elforduló tekintetet tanulmányozhatok most, mint korábban, kevesebb elharapott mondatot folytathatok magamban. Arra a kérdésre tehát, hogy hogyan is van, és hogy hogyan is lehet a magyar ifjúsági munka most Magyarországon, csak egy kitérő után válaszolhatok. Ezért lehet, hogy ez a beszéd kacskaringós lesz, de kérem, hogy mindezek miatt viseljék el türelemmel. Egy konferencia végül annak az együttlétnek az intézménye, amikor rászánjuk az időt arra, hogy meghallgassuk egymást. Aztán majd egy jókor érkező szünetben lesz arra is alkalmunk, hogy perlekedhessünk egymással.

Láthatják, hogy Tibor úr egy szabad kártyát nyújtott át nekem és én ezért nagyon hálás vagyok, mert így az is belefér, hogy messzebbről fussak neki a kérdések. Bár azért azt is megjegyezem, hogy szerintem az ifjúsági munka annyira sokoldalú fogalom, hogy emiatt a mindenkori társadalmi-politikai-kulturális-gazdasági térben való elhelyezkedése mindig tágabb elemzési szempontokat igényel. Sőt, hogy még ennél is tovább menjek, ezt minden esetben célszerű megtennünk. Mindig fel kell emelnünk egy kicsit a tekintetünket napi ügyeinkről a tágabb, társadalmi tágasságú horizontokra. Már csak azért is, mert a „célcsoportunk” mindig a jelenben él, a jelen fogyasztója, sőt a fiatalok azok, akik a rendkívüli sebességgel veszik birtokba a jelen viszonyait – miközben mi szívesen mondogatjuk azt, hogy ők a jövő formálói. Ennek az aktív jelen időnek a tudomásul vétele, elfogadása az ifjúsági munka kiindulópontja. De emiatt nagyon is érzékenyen kell követnünk azt, ami történik. Nem árt, ha az ifjúsági munkával foglalkozók tájékozódnak a napi ügyekről, talán az sem, hogy híreket olvasnak! Egy példát mondok most erről. Talán már el is felejtették, hogy tavaly egy jelentős morális pánik forgószele kapta fel a West End diszkóban történteket. Ha az ifjúsági munkával foglalkozók olvasták a híreket, a hírekre adott kommenteket, akkor bizonyára arra is emlékeznek talán, hogy ezek kimenetei két rádöbbentő kérdés körül forogtak. Az egyik így szól: „Uramjézus, hát így szórakoznak a mi gyermekeink?” A másik pedig így hangzott: „Ki a felelős ezért?” Nem gondolnám itt, hogy a fiatalok mindig változó és a világ – ama bizonyos jelen – viszonyaira reagáló szórakozási szokásainak lenne felelőse. De azért azt észre kell vennünk, hogy ha morális pánik söpör végig a híreket a társadalmi tudat faliújságjára kitűző médián, akkor a közvélemény lázasan keresi a felelősöket.  

Most a Válság az egyik legdivatosabb szavunk. A Válság keltette morális pánik forgószele pörgeti-görgeti a híreket, mint egy tornádó. Annyira így, hogy az az érzésem, hogy ezért domesztikáltuk ilyen gyorsan a válságot. Mostanra biztosan beérhetett a válságok vetése, mert a szakkönyvtárak polcait már fel is töltötték a válság természetéről szóló elemzésekkel. Így annak az aktuális válságnak, amelyet élünk és amely körülményei között élünk e közben már történelme is kerekedett. Ezért is látszik nehéznek, hogy megértsük magát a válságot, mert egyidejűleg már a válság történészéivel is vitatkozunk. Ez csak azért tartozik ide, mert már megjelent az a válság ifjúság-történetében, hogy a ma fiatal generációkat a válság gyermekeiként azonosítják. A válság esszenciája az ifjúsági munkanélküliségi ráta lett. Annak a felismerése, hogy a mai kései tizen- és korai huszonévesek egyre nagyobb hányada nem jut munkához, vagy ha igen, akkor az inkább képzettségeihez és végzettségeihez képest alulértékelt tevékenységeket jelent. Az egyetemes ifjúságtörténet mai lapjait az ifjúsági munkanélküliség számaival írják és azzal, hogy ez a ma fiatal korosztályok társadalmi integrációját veszélyeztető faktorrá vált. Nem csupán ilyen alapvetően szegény országokban, mint Magyarország, hanem a nálunk sokkal gazdagabb nyugat-európai országokban, sőt az Amerikai Egyesült Államokban is.

A fiatalabbak talán úgy gondolják, hogy kissé sommásan intézem el itt a dolgokat. De csak reám kell nézniük, láthatják, hogy én az ötvenes években születtem és úgy nőttem fel, hogy legalább tízévenként hallottam ilyen-olyan válságokról. Az én generációmat „kis generációnak” hívták. Ez a kis, bár létszámában nagy és „Ratkó-gyermekeknek” nevezett generáció a permanens válságokban nőtt fel. De bennünket mégsem hívtak a válság gyermekeinek, mert volt munkánk, elfoglaltságunk, feladatunk. Vajon mára tényleg elfogytak volna a munkák, a feladatok, a küldetések? Nem gondolom, sőt, a ma, most és itt fiatalok előtt minden korábbi generációnál nagyobb feladatok állnak. A Világ visszavezetése a normalitásokhoz a mai információs társadalmakban ez egy igen nagy feladat. Megőrizni az Európát összetartó értékeket és megújítani azokból azokat, nagy feladat. Elhelyezni Magyarországot a Világ új szociális-gazdasági-kulturális-politikai térképén roppant fontos feladat. Alapvetően és elsősorban azért, mert a mai társadalmak egy minden eddiginél kiterjedtebb globális erőtérben élnek, a feladatok értelmezésének a horizontja sokkal tágasabb, mint az a mi korosztályainkban lehetett. Ahhoz, hogy láthassuk, hogy hol és hogyan van otthonunk a világban, jól körül kell néznünk benne. Mi a dolga ezzel az ifjúsági munkának?

Ezért például az az aktuális morális pánik, amely végigsöpör a politikai közbeszédben, hogy tudniillik „sokan, köztük sok fiatal elhagyják az országot” szerintem körültekintő és sok szempontra figyelmes megközelítéseket igényel. Vajon arról van-e szó, hogy a fiatalok egyszerűen és természetesen élnek a nyitott világ és az Európai Unió jelentette jogi keretek, vagyis az európai polgárt segítő intézményes lehetőségek nyújtotta adottságokkal, vagy arról, hogy a szűkebb társadalmi terekbe is behatoló pártpolitika frusztrálja őket és hogy emiatt nem igazán látják a saját cselekvési tereiket? Vajon nem arról van-e szó itt, hogy az európai határok elolvadásával a mi általunk oly szeretett és alapvetően XIX. századi gyökerekre visszavezethető magyar nemzet-fogalom – amelyet iskoláinkban még mindig így is tanítunk! – az összeütközésbe kerül a XXI. század realitásaival? A fiatalok elhagyják a Magyarország történelmi határain belüli területeket egy jobb és tartalmasabb élet kedvéért – nem erről van-e szó? Vagyis arról, hogy az egyéni életstratégiák tervezésekor a mai fiatalok egy a számukra teljesen természetessé vált tágabb környezetet vesznek figyelembe? Ezt csak azért érdemes itt szóba hozni, mert eljöhet az az idő, amikor a magyar ifjúsági munkát vonják kérdőre majd emiatt. Az Új Populizmusba ez is belefér! Ajánlom ezt szíves figyelmükbe. Ajánlom azért is, mert az ifjúságpolitika és az ifjúságtörténet egybevágósága egy nagyon fontos kérdés. Most az ifjúságpolitika a fiatalok itthon-tartását tűzte ki alapvető célul. Vegyék ezt mindenképpen figyelembe!

Azért kell mindezeket szóba hoznunk itt, mert ez egy olyan státuszkonferencia, amely a magyar ifjúsági munka helyzetével és intézményeinek állapotával foglalkozik. 2012-ben foglalkozik ezzel, amikor annyi, de annyi minden történik. Ne tegyünk úgy, mintha minderre nem hatnának a Válság jelentette körülmények, ezek következtében a munka-feltételek, az Önök fiatalokkal végzett munkájára nehezedő külső körülmények! Az Önök fizetését, társadalmi státuszát, a közösségi tereik fenntarthatóságát és az azokban végzett munka körülményeit meghatározó dolgokról beszélek, amelyek bizony eldönthetik a munkájuk hatékonyságát és hatással vannak a munka eredményeire.

Sok mondanivaló gyűlt össze itt – látom a programból. Engedjék meg, most, hogy néhány tételmondattal zárjam eszmefuttatásomat.

A jelenkori Magyar Kormány a Válság kihívásaira az intézményrendszer erőteljes központosításával válaszol. Az Alaptörvény átrendezte az Állam feladatait – az Állam az elmúlt húsz év állami felelősséget lebegtető és szerepvállalásaiban bizonytalanná váló intézményrendszerét egy Központi Akarat szolgálatába állította. Ennek következtében az az állami vagy az állammal érintkező intézményrendszer, amely a magyar ifjúsági munkát eddig befogadta, alapvetően megváltozott. Egy felülről lefelé kiépülő intézményrendszer áll most előttünk. Új hivatali utak, új szereplőkkel. Egy szakmai gyülekezetnek fel kell dolgoznia az új körülményekhez való alkalmazkodás jó és rossz példáit! Ebből nagyon sokat tanulhatunk!

Azt gondolom, hogy az ifjúsági munka küldetései nem változtak – ha komolyan hiszünk ebben – nem is változhattak meg ezzel az állami központosítással. Az ifjúsági munka olyan szociális-kulturális-pedagógiai tevékenységek összessége, amelyet alapvetően a fiatalokkal és a fiatalokért végzünk annak érdekében, hogy kellően felkészülhessenek az aktív és felelős (állam)polgári életükre. Magyarországon. Európában. Ez a „készülődés” alapvetően a fiatalok közösségeiben történik. Az ifjúságsegítő fontos feladata ezeknek a közösségeknek az óvatos és értő támogatása. Most is.

Az ifjúsági munkát ott végezzük és olyan körülmények között, ahol a fiatalok vannak. Ez nagyon eltérő, nagyon is sokféle feltételrendszert jelent. Az ifjúsági munkának sokféle támogatásra, cselekvéseihez alkalmas terekre, alkalmas gondolatokra, elkötelezettségekre, alkalmas eljárásokra, irányultságokra és jól alkalmazható módszerekre van szüksége. Ezek megalkotása alapvetően ennek a szakmai gyülekezetnek a feladata. Ha megalkották, ezek „államosítása” egy másik akció kérdése. A támogatások között fontos pénzügyi támogatások kiszámíthatósága, rendszeressége, állandósága az államháztartás terhére csak akkor érhető el, ha ez a szakmai gyülekezet kellően körültekintő. A magyar ifjúsági munka még mindig küzd az elfogadottság és az intézményi befogadás hátrányaival. Ennek a szakmai gyülekezetnek ennek a feloldása még mindig a legfontosabb feladata.

A helyi ifjúsági munka szereplői között most az lesz majd a nagy kihívás, hogy hogyan alkalmazkodnak a települési önkormányzatok új helyzetéhez. A Kormányhivatalok, majd a Járások felállásával a támogatásokra vonatkozó kijárások, elfogadtatások, jelenlétek irányai és állandó szereplői most jelentősen megváltoztak. Az ifjúsági munkát képviselők azonban nem mondhatnak le arról a felelősségről, hogy a fiatalok vágyait, törekvéseit és az ezeket keretbe foglaló jelenét képviselik intézményesült folyamatokban. Legyenek bátrak ebben! Ha jól végzik a munkájukat, mindig lesz elég mondanivalójuk az újdonatúj szereplők számára is!

Az ifjúsági munka alapvetően a fiatalok közösségeinek szolgálatában áll, mert hiszünk abban, hogy a Társadalmat közösségekben tanuljuk meg igazán. Ezért az ifjúsági munka alapvető dilemmája mindig az, hogy milyen határok között és meddig mehet el az iskolarendszer korrekciójában. Az ifjúsági munka pedagógiai kihívás tehát. E szakmai gyülekezet nem mondhat le arról, hogy e pedagógiai kihívásra folyamatosan válaszoljon szakmai-képzési sztenderdek kidolgozásával, jó módszerek átadásával, rossz példák elemzésével. Ezt csak azért mondom, mert ennek a konferenciának a programjában ezt az elemet egy kicsit gyengének érzem.

Végül, de nem utolsó sorban: Európában vagyunk otthon. Mondom ezt az európai Magyarországról. A magyar ifjúsági munka akkor teljesedett ki igazán, amikor intenzív és napi kapcsolatba lépett az európai intézményeivel. A magyar ifjúsági munka soha sem mondhat le arról a küldetéséről, hogy azt az Európát, amelyet az elmúlt évtizedekben egyre inkább megérinthetett, hogy azt közös otthonként tanítsa abban a „tamási ároni” értelemben. Azt a Földet, ahol otthon vagyunk, mert szolidárisak, mert elfogadók, mert befogadók és az emberi különbözőségeket tisztelők vagyunk. Az az értékvilág, amely Európával érkezett el a magyar ifjúsági munkában – ne felejtsük el, hogy ez jóval az EU-csatlakozás előtt már megtörtént – az is változatlanul a magyar ifjúsági munka küldetése, sőt! Ne engedjék ki ezt az Európát a kezükből!

A Nagy Átrendeződés körülményei között nem lesz ez könnyű, egyszerű persze. Ilyen körülmények között egy szakmai közösség nagyon jelentős támogatást nyújthat, mert e támogatásokra nagyon is szüksége van azoknak, akik „otthon vannak” a saját feladataikban. Látom a konferencia programjából, hogy számol ezekkel a támogatásokkal. Nekem különösen tetszik a „Van egy történeted nekünk?”- szekció nyitott programja. Remélem Tibor úr, hogy sikeresen vezényled majd ennek a szekciónak a beszélgetéseit!

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szép és csúnya, jó és rossz tapasztalatokat egymással őszintén megosztani képest együttlétet kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr374895974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása