2012. szeptember 12-én a németországi Spiegel magazin ezzel az alábbi címlapképpel jelent meg. "Ahogyan a németek megtanulták megszeretni a demokráciájukat". (Ez az esemény a sajtó-szabadsággal kapcsolatos ún. "Augstein-affér" volt. 1962. október 17-én vették őrizetbe a Spiegel akkor főszerkesztőjét amiatt, hogy nem adta ki a feljelentésre nyomozó ügyészségnek azokat az információs forrásokat, amelyek alapján a lap leleplező cikket közölt a Bundeswehr-ről.)

spiegel_democracy.jpg

Vajon milyen olyan események történtek Magyarországon az elmúlt 21 évben, amikor a magyarok megtanulták megszeretni a demokráciájukat? Mi hogyan, milyen eseményekben való részvételünkön át tanultuk meg szeretni a demokráciánkat? Azt hiszem, hogy Magyarországon még mindig keressük azokat az eseményeket, amikor megtanultunk szeretni a mi demokráciánkat.

Amikor most a magyar középiskolások és egyetemista diákok kimennek az utcára, vajon nem azt élik-e meg, hogy szeretnék szeretni a demokráciájukat? Nem azt, hogy hisznek benne? Vajon ez most Nekik, a Számukra a demokrácia-tanulás alapélményévé lesz-e? Hogy a szabad véleménynyilvánításért, a közakarat kimondásáért mindig bátran kiálló felnőttek legyenek? Nem ezt óhajtanánk?

Ezért a diákok által elfoglalt állami irodákban, a petíciókat át nem vevő minisztériumok szobáiban, a kínos furcsaságot mondó kormányszóvivő irodájában és a másutt, az eseményektől éteri távolságra üldögélő hivatalosságok jól teszik, ha kellő alázattal néznek szembe ezekkel a fiatal tekintetekkel. A megmozdulások tétje nemcsak az, hogy eldöntessék a régi vita, hogy tudniillik vajon mindent mindig be kell-e árazni és, hogy csupán költségvetési tételekben írható-e le a világ, hanem az is, hogy ezek a fiatalok megtanulják-e szeretni  a demokráciájukat!

Ugye emlékszünk Örkény István történeteire? Az egyik így szól (Ifjúság a címe): "A Széna téren, a földalatti fúrótornya körül, húsz-huszonöt felnőtt és százhúsz kamasz tartotta a barikádokat másfél napig a szovjet páncélosok ellen. Este tízkor eleredt az eső. A parancsnok őrséget állított, s a többieknek azt mondta: - Fiúk, ti húzódjatok a kapuk alá. - Itt maradunk - mondták a fiúk, és maradtak. Ó, kamasz fiúk, szívünk reménye, kik nemcsak meghalni, hanem megázni is akartatok a hazáért!"

Hogy ne vádoltassak azzal, hogy illetlen és történelmietlen párhuzamot teremtek össze nem hozható események között, íme egy másik történet a száz éve született nagy magyar írótól arról, hogy nem biztos, hogy minden, ami fontos az megszámolható, illetve, hogy meg kell számoltassék. Így szól ez az 1978-as klasszikus: "- Halló, gépterem? - Skultéti, jelentkezem. - Mennyi, Skultéti? - Harminchárom. - Mi harminchárom? - Mi mennyi főmérnök úr? - Az, ami harminchárom. - Nem annyinak kellett volna lennie? - Mindegy, Skultéti, csak csinálják tovább." (Nyilván nevek és géptermek ízlés szerint behelyettesíthetőek ebbe az ismerősen magyar keretbe.)

A tüntető diákokról készített legfrissebb fotókat és videókat az érdeklődő olvasó a folyamatosan frissülő magyar hírportálokról töltheti le. A tudósítók együtt fagyoskodnak az utcán a diákokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr404964222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.