Lakógyűlés volt a Fővárosban a minap (ott, a Városházán közmeghallgatásnak hívták…) és ez alkalommal a Főpolgármester úr bejelentette, hogy egy újabb budapesti utca neve változik meg hamarosan, sietősen (részletesebben lsd.: http://index.hu/belfold/2012/12/16/1896-os_halala_sem_vedi_meg_frankelt). Túl azon a tűnődésen, hogy vajon miért olyan fontos dolog ez, hogy ezt így és itt kellett bejelenteni – vajon a városéletben való polgári részvétel ilyen ritka, tehát kitüntetett eseményéhez ennek hozzá kell tartoznia? De ez mindegy is, bejelentetett és így, és akkor az utca- és emléktáblákban fizikai testüket viselő magyar hőskészletből megint kihullik rögtön valaki, most éppen ez a Frankel Leó. Kishős volt ő valójában, afféle nemzetközi terepeken mozgolódó magyar mozgalmár, hozta őket a XIX. század második fele, amikor a bérrabszolgák megkóstolták a kapitalizmust, oszt’ lázadoztak a rossz életkörülményeik miatt. De hát az ember mindig is kereste az igazát, sőt álmodott is mindig valamilyen ilyen-olyan Igazságról, amely elég kenyeret ad szegénynek (ha már az Egyház vagy az Állam erre nem képes), aki dolgozik és lehetőséget ad a szegények gyermekeinek. Ne is folytassuk. Nem divatos ezt emlegetni manapság. Budapesten, a „rend és az őszinteség fővárosában” pedig különösen korszerűtlen. Frankel Leóért sem hullatja könnyeit a várospolgár, miért is tenné, van fontosabb dolga ennél elég. Az elmúlt hónapokban láthattuk, ahogy újra és újra átsöprik a várost, gyanús eredetű és pedigréjű hősökről elnevezett utcák neve változik, majd’ hogy nem azzal a rendszerváltós hevülettel, a Város közgyűlései jelentős időt szánnak ezekre a változtatásokra. Egyes, a városi identitáshoz hozzátartozó nevek elenyésznek, új táblákkal ékesítik folyamatosan a régi utcákat, tereket. Az utcák attól persze még nem változtatják meg a karakterüket (apropó: készíti-e Város az igazi kognitív térképét, hogy ti. „ez az utca egy enklávé”, „ez meg változatlanul romos”, „emez pedig egy patchwork”?). A Frankel Leó utca kényelmetlen kockakövein továbbra is döcögnek majd az autók és a girbe-gurba síneken kínlódik majd a 17-es villamos – egy utcanév változtatása végül is nem váltja ki az utca saját hosszú történetében megfogant identitását.

A probléma nem is ott keletkezik, hogy az utcanevek változtatása önmagában csak egy szimbolikus cselekedet, „látvány-politika” – egy utca felújítása és a polgárok számára kényelmesebbé tétele az nyilván egy közérdekű tett lenne, de mit tegyünk, ha erre nincsen (európai) forrás. Mi budapestiek már régen hozzászoktunk ahhoz, hogy inkább az utcák elnevezését változtatjuk meg, mintsem a polgárok részvételével gondosan tervezett városrész-felújítási programokat valósítsunk meg. („De Magóg!” – lopok le most egy viccet az index mai parlamenti tudósításából …)

De ez is mindegy. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ha így folytatjuk tovább az utcák átnevezését, akkor kiderül, hogy Magyarország sokat emlegetett ezeréves történelme nem is létezik. Az véget ért a XIX. században. Egy olyan virtuális történelemben foglaljuk el a karosszékeinket, ahol senki sem állt ki a munkások jogaiért, ahol a munkások maguk soha sem gondolták, hogy megszerveződhetnének, ahol csak csupa bölcs és a haza javára figyelő gazdag ember uralja a magyar történelmet, aki „áldozott” a haza oltárán, ha úgy hozta a kedve, no meg az aktuális fordulat, egyébiránt gondosan ügyelve arra, hogy csak az a nemesi status quo fennmaradjon. Talán még a krónikásoknak juthat hely …[1]

Mi, budapestiek ezekkel a XXI. századi utca-átnevezésekkel egyre messzibbre megyünk és elkanyarodunk a valódi, az emberi cselekedetek mozgatórugóit vizsgáló kihívásoktól. Ha így folytatjuk tovább, elérjük általuk, hogy fontos eszmék kihullanak belőlünk. Ha így folytatjuk tovább, akkor kiderül majd, hogy itt soha sem volt munkásmozgalom. Itt csak fegyelmezett munkavállalók robotoltak a nagyra nőtt budapesti gyárakban és tartották a szájukat és hálásan megköszönték a Gazdag Embernek az odavetett fizetést. Eszükbe se jutott soha, hogy csoportos érdekvédelmi harcokat kezdjenek a jobb bérezésért. Csak kiderül lassan, hogy mi csak úgy kollaboráltunk egy szörnyű rendszerrel, senki sem emelt fegyvert (Pesti Barnabás utca, Ságvári Endre – de van-e Széchenyi Pál zászlós utca Budapesten?) a fasiszták ellen, minek is lett volna lenne, hiszen minden úgy volt jó, ahogyan. Jöttek a németek, oszt jó napot, csak tessék, tessék. Egyesek ma úgy gondolják, hogy a szovjet Vörös Hadsereg csak úgy véletlenül tévedt Magyarországra 1944-ben és amikor a Szabadság-téren emlékművet állított 1945-ben, akkor egy igen nagy illetlenséget követett el a magyarok ellen. Pedig vannak kötelességük teljesítésébe odahalt magyar katonák jócskán, akiknek a sírját még ma sem ismerjük, mert olyan távol a hazától földelték el őket, hogy a családtagok értesítésére már nem is futotta. Ez a két „dolog” pedig nagyon is összefügg. (Közben meg tessék ránézni a Fiumei-úti Nemzeti Panteonban a szovjet katonák sírjának felújítási munkálatait … az oroszok fizetik…). De mi szívesebben találunk új utcaneveket, mintsem, hogy szembenézzünk azzal, hogy mi is történt itten, a Városunkban az elmúlt évszázadokban, és persze ezzel elkerülvén a rendszer identitás-építéséhez szükséges patentek vizsgálatának műveleteit. Azt gondolom, hogy nem járunk jó úton. Teljességgel rossz úton járnak Budapest XXIII kerületi (járási) Önkormányzati Közgyűlésének választott tagjai akkor, amikor budapesti utcák újra-nevezésében találják meg aktivitásaikat. 

Közben pedig nagyon is sajnálatos, hogy a budapesti utcanév-változtatások során nem találunk huszadik századi hősöket. A Frankel Leó utca új neve majd Zsigmond király lesz, ha jól értettük Főpolgármester úr szavait. Az elmúlt hónapok utcanév-áttűnései alapján úgy tűnik, hogy Magyarországnak nincsenek huszadik századi hősei (most a XXI. században élünk). Úgy tűnik, hogy itt senki sem állt ki az emberi jogokért, senki sem követelt lehetőségeket, beleszólást, demokráciát, úgy tűnik, hogy a „rendszerváltoztatás” (a diktatúra lebontása és a demokrácia megteremtése[2]) semmit sem ért, valójában egy személytelen hősök nélküli folyamatként történt meg, semmi közünk sincsen hozzá, hiszen még csak egy utca elnevezését sem érte az, hogy megemlékezzünk erről a Nagy Történelmi Pillanatról. Maradunk a jól bevált Kossuth, Petőfi, Rákóczi és Zsigmond király utcáknál, esetleg hitükért minden körülmények között kitartó római katolikus papoknál …? Református-protestáns hitükért kiállók megítélése már annyira sem egyértelmű, hogy utcát sem érdemelnének? Mi van ezzel a Luther Mártonnal? Csak arra a kicsiny józsefvárosi utcára futotta?

Abba is hagyom. Mindegy is. A Kormány a helyén van és teszi a dolgát. A Fővárosi Önkormányzat is a helyén van és teszi a Kormány által kijelölt dolgát. A kerületi önkormányzatok is helyükön maradtak (vajon miért is? ha már átalakítjuk az országot?) és teszik a Kormány által kijelölt dolgukat. De azért csak megkérdezem, hogy ezen közben: miért nincsenek az elmúlt évszázadból olyan hőseink, akikről akár utcát is elnevezhetnénk és úgy, hogy arra az ott lakó várospolgár még büszke is lehetne, mert kifejezhetné a számára azt, hogy valami érte és nem ellene történt?   


[1] Persze nem akarok leszólni senkit innen Belgrádból, ahol szintén nagy divatja volt néhány éve az utcák átnevezésének. Egy-egy régi tábla azért csak kintmaradt, innen tudom, hogy a Kneza Milana néhány évvel ezelőtt még Bulevar Tito nevet viselte, szóval semmi baj ezzel. Minden rendszerben, ha rendszerként viselkedik, bele van kódolva az, hogy az utcák elnevezésével kezdi, mert a rendszernek új identitásra van szüksége. A szomszédos Szkopjéban például milliárdokat áldoznak arra, hogy új, méretes emlékművekkel állítsanak örök emléket Nagy Sándornak, kifejezvén, hogy mi, macedónok uraltuk a világot valamikor és kissé ironikus, hogy közben az utcák kivilágítatlanok, a városi tömegközlekedés csapnivaló és, hogy a havat a város nem képes eltakarítani.

[2] Lesz-e majd egyszer például Főpolgármester úr kedvenc III. kerületében „1990-es Fidesz”-utca az egykori Banán Klub előtt?

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr254970263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.