Bem: Budapest: olvad a hó

2013.02.22. 23:33

Ha most pillantok fel a laptop képernyőjéről, akkor a Bem … Mozi?  … Kocsma? … Betérő? … Találkahely? terére látok. „A” Bemben 2013. február 22-én, pénteken este, szitáló fény hull alá tar fejekre, hajfürtökre, gesztikuláló ujjakra, beszélgetések feszültségeitől grimaszoló arcvonásokra. Olyan ez a fény, itt és most, mintha szégyellené, hogy van, bújik a székekre vetett kabátok ráncaiba, lopakodik a kopottas falak festékhiányaival rajzolt spontán graffitiken, de lefelé, megáll azon a gyönyörű Nick Cave portrén, a pult mellett, a pultból valami otthonos, kandalló-meleg-fény sugárzik ráadásul ezért, odavonz engem, másokat, minket, akiket a kocsmaközösség tétlen testvériségébe éppen ide, de behívott ez a pénteki budapesti este (mert van az a szerdai budapesti este például, amely teljesen más típusú este, de ezért ezen most kivételesen ne nyissunk vitát). A hó most már olvad, egész délután gyönyörű, nagy pelyhekben esett, mintha a Tél megüzenné, hogy azért még itt vagyok, az ég függönye felmenőben, a Hold már gömbölyödik a Körút felett, az utcai lámpák erőlködnek egy kicsit, mintha Budapest, a fény városa sötétebb lenne most, mint máskor, de lehet, hogy tévedek, érzékcsalódás csak ez, vagy én csalok, vagy az városüzemeltető ezekkel a fényekkel. Oly ritkán vagyok mostanában Budapesten, hogy ha itt vagyok, úgy érzem, hogy újra és újra meg kell szólítanom a városomat, hogy beszélgethessünk, mert, ha itt vagyok, ez a beszélgetés oly természetes, hogy nem kell kérnem. Most ez nem így van velem. Szólongatom a várost, hogy „mi történt”, „miért vagy ilyen kedvetlen kedvesem?” Ímmel-ámmal válaszol a Város, most egy kissé gyanakodva figyel, vajon észreveszem-e a belső változásait. A Város lényege a mozgás. A Falu lassúdabb ritmusban vált időt, teret, karaktert. A Város ebben gyorsabb, szelesebb, elevenebb, sőt: éppen hogy lényegének mondja ezt a Sebességet amivel a változás elé vágtatna. A Városnak ilyennek kell lennie, mert ezt „várjuk” el tőle. „Pezsgés Pesten” írták egy tanulmány címlapjára néhány évvel ezelőtt, hogy tudniillik Pest az a megújuló szórakozóhelyek kavalkádja, ahogy kialakulnak az entrópiák, a Kazinczy utca már világmárka, tegnap a Szimplában figyeltem a fiatal életek áramlását, amelybe itt-ott angol és finn, spanyol és francia szavak keveredtek, a vonulást, amikor még nem tudjuk, hogy hol állítjuk meg az időt és megyünk egy pohár bor, egy szép lány vagy egy valahonnan kihallatszó hangzatos ritmus után. Most, a Bemben, mintha állna az idő, a Városidőben mindig ott van a múlt, még itt van az a Bem is, amikor Menyhárt Jenő is itt merengett és körülötte az az udvartartás, aki nem akart semmit sem Tőle, de annál többre tartotta magát, hogy kihagyhatná azt a lehetőséget, hogy a becherovkáját a Mester társaságában elköltheti … és akkor megint fejbeüt az a mondat abból az erős filmből, a „Besúgott barátaim” című magyar filmből, amit még a délelőtt néztem a laptopomon, mert Magyar Filmfesztivál van az index.hu-n és abban a filmben azt mondja a döbbenetes erős Derzsi János nekünk, hogy „másképpen nem kerülhettem volna ilyen emberek társaságába, akiktől sokat tanultam.” Azt is mondja abban a filmbéli tv-interjúban (amely egyébiránt talán a leginkább életünk-idegen eleme a forgatókönyvnek, mert én bizony egyetlen egy efféle tv-interjúra sem emlékszem, hogy megtörtént volna, illetve Tar Sándor versus Kenedi János … vagy hogyan is volt ez …), hogy nem bánt meg ő semmit sem, bánkódjanak a megfigyeltek, azok akikről jelentettek és minden ismerős, csak egészen kicsiny botlások vannak a filmben, szinte hibátlan alkotás, és így az egyik legfontosabb dokumentum erről a városról, amelyben bizony nem akármilyen titkok őrződnek! Fejbeüt megint tehát az a mondat, mert valaki szóba hozza ezt a szomszédos asztalnál, hangosan, erről beszélgetnek, mert nem csak én néztem meg ma, éppen ma ezt a filmet és már azt is tudom, hogy az oka is azonos: a hóesés. Aztán persze átsiklik a beszélgetés arra a kevésbé ingoványos talajra, hogy „Nem tudom, hogy milyen lehet, ha a gyermek rendezi apját”. Azt gondolom én, hogy az bizonyára nem lehet azért olyan nagyon egyszerű. Cserhalmi Sára filmjében ott van Apának ez a fantasztikus budapesti arca és ott van ez a Budapest, az az igazi város, amelynek a határai elnyúlnak az Alföldig és odaát, Budán a Pilisig és így ez a Város, a legnagyobb vidéki város folyton folyvást arról álmodik, hogy ő a fő – és ebben az álomban fő már évtizedek óta. Milyen félelmetes is az, hogy ha belegondolunk, hogy tartótiszt és a megfigyelt, a megfigyelésből gyűjtött információk alapján lett áldozat itt él, egymás mellett és ráadásul abba is, hogy mindezt még Cserhalmi Sára le is fényképezi nekünk, arcokkal mondatja el a meséjét - mert mi mást is tehet egy film még az akciófilmek korszakában is? - el ne felejtsük: arcunkon viseljük a leginkább történelmünket, a személyest és a kollektívet egyaránt, egyszerre. De él ez a Város abban a filmben, a korosodó magyar férfiak arcának a filmjében ott van a múltja, az azokban a titkos lakásokban eltemetett múltja (amelyekről van fotóalbumunk is már) és ott van a jelene, ahogyan Cserhalmi György a Bakáts téren egészen az Onkológiáig kíséri egykori barátját, de úgy, mintha azon vívódna, hogy a budapesti barátságokat egyáltalán fel lehetne mondani. Szerintem nem lehet egyébként, mondanám itt a Bemben most, ha körülnézek, látom, hogy mennyire nem lehet, ki más, mint egy barát beszélgetne így, ahogyan itt ez a pár, az három fiatalember, az a négy már sokkal-többet-látott úr összeszokott asztaltársasága, ahol a visszatérő rítus azt, hogy „ez most az én köröm”. Megváltozott azért a Bem közönsége, ez itt persze mindig kikötő volt, de ez egy nagyon tág műfaj … régebben mintha inkább az a kikötő lett volna, ahonnan a Nagy Út előtt még erőt gyűjt az ember, vagy az ellenkező irányból érkezvén a Nagy Út után kimerülten és fáradtan, de még levonja az Út tanulságait. Most a Bem inkább egy afféle Marinának látszik, ahol az Út, illetve az, hogy ez most annak a kezdete, vagy a vége, egy megállója vagy csak egy afféle technikai pihenőhely, az nem látszik érdekesnek. Van pult, szék, asztal, szitáló fény és nyitva van – most a Bem Városvándorokat fog fel, többségüknek láthatóan mindegy is, hogy hol vannak. Ezek a Városvándorok nem feltétlenül járnak át már Pestre, a Kazinczy utcába innen nem mennek, minek is tennék, készleteiket itt is feltölthetik. Most elmennek azok az korosodó urak, akik szót váltottak a megfigyelőkről és a megfigyeltekről, látom, hogyan olvad odakint a hó, szitál a fény a Bem Kikötőben, eldübörög egy Combino az ablak előtt, valaki viccet mesél és az asztaltársasága röhög. Valami Nick Cave és a Bad Seeds által összerakott hangulat bújik elő a hangszórókból és jól azonosítható Blixa Bargeld gitárja, az a hangulatodtól függően befogadható vagy kínzó akkord, a Bemben vagyunk, péntek este van, szakadt a hó Budapesten máma, most este már feketére taposták a város járdáit a városjárók lábai, a Margit-körút aszfaltja is fekete immár, bármily halványan is, de csillognak ezen a felületen a városi fények. Egyenes derékkal bulira siet a városi ifjúság, a mellékutcák sötétjében ügynökök osonnak új feladatok régi kihívásai felé. Zsebükben lista van. „Pistának jó lesz”.

Ma ez. Holnap majd valami más. Egy megrendítő film, arról, amikor mások voltak a listák és a listák tétje maga volt az Élet. Ó vajon miért, hogy minden generáció csak újra elköveti azt, amiért apáik már megszenvedtek elégszer?! „Aki nem tanul a múltjából az arra ítéltetik, hogy újra elkövesse azokat a hibákat, amelyeket az elődök elkövettek.” (Fukuyama) – mindez csak eszembe jutott a Bem Kikötőben, én Belgrád és Budapest között hajósinas, csak eltűnődtem egy kicsit ezen, belehallgattam a zajba és belenéztem a térbe a Bemben, közben csak leírtam ezt.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr735099451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.