Politikailag feltámadás – talán másik élet?
2013. április 29. írta: wootsch

Politikailag feltámadás – talán másik élet?

Belgrádban forr az aszfalt, kora délután, árnyékban is 30 fok van. A tavasz, úgy látszik, hogy az idén is elmaradt, pedig lenne rá érdeklődés. A globális felmelegedés dörömböl a házak kapuján. Ha a kapu kinyílik, dől, árad, rohan befelé a meleg a lépcsőházak hűvös falán, felfelé. A fák ágain felrobbantak a rügyek, a bimbók, két nap alatt kizöldült a város, Fehérváros most Zöldváros. Egy hete már, hogy nem káromkodásból emel katedrálist a politika a város egére. Minden nap egy hír, minden nap egy alapkőletétel a jövő fundamentumához. Ivica Dačić kormánya begyorsított. A fék és a kormány bonyolult rendszerén persze Aleksander Vučić, miniszterelnök-helyettes, a nagyobbik kormányzó párt elnöke tartja rajta kezét-lábát-szemét. Május 5-én lesz majd éppen egy éve, hogy a kihirdették a legutóbbi parlamenti választások eredményeit Szerbiában. Csak emlékeztetőül: a Šešelj-féle Radikálosokból már korábban kivált Nikolić-féle Progresszívek nyerték a választásokat és egy majd hat hétig tartó tili-toli tárgyalások után Dačić-ékkal és a Régiók Pártjával léptek koalícióba. Dačić gyorsan és pragmatikusan állt át a másik oldalra (korábban a Demokraták vezette koalíció belügyminisztere volt) és cserébe ő vezeti a kormányt. Tomislav Nikolić „minden szerbek” elnökeként lemondott a pártelnökségről, jött Vučić, pártelnök és miniszterelnök-helyettes lett, majdhogynem az ismeretlenségből jött, körülnézett, dolgozni kezdett és egyelőre, úgy tűnik, hogy győzött. Most ő a legnépszerűbb politikus Szerbiában. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint népszerűsége 86%-on áll. Mindenki úgy tudja itt, hogy igazából ő a kormány erős embere. Ez a kormány meghirdette a korrupció elleni harcot és meglengette a büntetések fenyegető pallosát. Szerbia leggazdagabb embere már hónapok óta börtönben van, őrizetbe vettek itt volt minisztert, Kasza úr személyében volt miniszterelnök-helyettest, egykori rendőrfőnököt. Lakossági kampányt indítottak a meglévő intézkedések mellé és most a közszolgálati tv-ben elmés kis reklámfilmek szólongatják a lakosságot arra, hogy „ha korrupcióra gyanakszik, csak jelentse bátran” (cím, telefonszám a képernyőn). Miközben az ősszel tisztogatási hevületükben nekiestek a fékek és egyensúlyok rendszerének, kikezdték az esélyegyenlőségi biztost, az ombudsmant, az önkormányzati autonómiát, nekiveselkedtek a Vajdaság megregulázásának és persze csicskáztatni kezdték a választási patthelyzet vékony jegén korcsolyázó belgrádi önkormányzatot, élén a legnagyobb ellenzéki párt vezéreként is működő Đilasszal. A belgrádi nemzetközi közönség érdeklődve szemléli, hogy hogyan is alakul, merre is megy a kormány szekere. Az elmúlt évek tapasztalatai, a Balkánt és ezen belül Szerbiát különösen övező bizalmatlanság szemüvegén át szemlélve a rohanó történeteket a legegyszerűbben talán így lehetne összefoglalni a véleményüket: „majd meglátjuk … a korrupció ellenes perekben meghozott első ítéleteken … azon, hogy hogyan is kezelik a Koszovó-komplexumot … azon, hogy hogyan mutatkozik meg az EU-integrációs elkötelezettségük … azon … azon …”. Aztán a múlt hét óta minden nap egy érdekes meglepetés. Ez az egész Koszovó-probléma. Ennek a komplexitása olyan mélységekre nyílik, hogy egy blog-bejegyzés keretei között tartózkodnék attól, hogy akár csak megérinthessem. (Nyolc évvel ezelőtt bejártam Koszovót, két éve pedig Belgrádban élek, figyelek.) Annyit azért mégis, hogy sokáig úgy tűnt, hogy Koszovó, a szerbek szerint Kosovo-Metohija problémája a szerb politikai élet alfája és omegája. A szerb alkotmány szilárd álláspontként szögezi le, hogy „Kosovo-Metohija a szerb állam területének integráns része, a független szerb államon belül autonómiát élvez …” Ez egy olyan megfogalmazás volt az alkotmány elfogadásakor, amely majd osztatlan egyetértést élvezett minden politikai párt részéről. Amikor Koszovó ehhez képest egyoldalúan kikiáltotta a függetlenségét komoly tüntetések voltak Belgrádban és a vidéki városokban. Egyesek már-már a kert végében elásott Kalasnyikovok után kaptak volna. Eddig a szerb diplomácia minden erőfeszítése arra irányult, hogy késleltesse Koszovó ENSZ-tagságát. A nemzetközi diplomácia pedig arra irányította az erőfeszítéseit, hogy mérsékelje egy fegyveres konfliktus kitörésének lehetőségét. Hosszú történet, hosszú ideje uralja itt a közbeszédet, hétköznapokig hatol, befolyásol emberi cselekedeteket. Kosovo Mitrovica változatlanul kettéosztott város, az Ibar folyó egyik partján koszovói albánok, a másik partján koszovói szerbek élnek. „Az észak-koszovói tartományok” szerb lakosai folyton-folyvást protestálnak, önvédelmet szerveznek, jogaikat követelik. A koszovói albánok minden lehetséges módon érvényesíteni kívánják országuk területi egységéhez fűződő érdekeiket. Ezek az egymásnak feszülő akaratok diffúzzá tették a Szerbia és Koszovó közötti határokat. Égtek ott autógumik, épültek impozáns határzárak szerb traktoristák jóvoltából, felgyújtottak határállomást, néha lőttek is és áramlottak a mindenféle kategóriájú illegális árúk. Mindezeket keresztül-kasul szabdalták a személyes, a belpolitikai és a külpolitikai érdekek, a nemzetközi közvélemény még talán legkevésbé a szerbek pártján állt ebben, miközben persze maga sem egységes. Öt európai uniós tagország máig nem ismerte el Koszovó független ország voltát, egyikük a katalánok számára adott példa erejétől, másikuk a magyar kisebbség számára sugallt esetleges példától tart, de közben a diplomácia szekere is halad és azért csak megérkeztünk a XXI. századba is. Erről majd máskor többet, de azért csak írjuk ide, hogy a múlt héten megállapodás született felek között, Lady Ashton védnöksége mellett Ivica Dačić és koszovói kollégája Thaci aláírták a megállapodást és az események begyorsultak. Ivica közben még elugrott Moszkvába, hogy aláírjon egy 500 millió dollárnyi hitel-megállapodást az oroszokkal (kedvező visszafizetési feltételek mellett), majd szerdán a szerb kormány, pénteken pedig a szerb parlament ratifikálta a megállapodást. Pénteken reggel ötszáz rendőr és kétszáz tüntető nézegette egymást a Skuptsina előtt. Tanúja voltam annak, hogy amikor a véletlenül a helyszínre keveredő német turisták igyekeztek át a tüntető tömegen egy szerb zászlót lengető tüntető odaszólt nekik, hogy „sorry, but we’re demonstating here”. „No problem, don’t say sorry for that” – válaszolták a németek és mentek tovább a Skadarlija nyújtotta kulináris és hangulati örömök felé. A város, mint máskor is, ahogy az életét éli egy forró napon. A teraszok már reggel 10 óra körül is telnek, olvasták az újságokat a népek egy kávé mellett, ahogyan itt szokásba maradt. Hogy ez se legyen elég, a miniszterelnök szenvedélyes beszédet mondott a parlamentben, a http://vajma.rs portálról idézem most a kulcsmondatokat: „minden tekintetben ezek voltak a legnehezebb tárgyalások Koszovóról, hiszen ez volt az első olyan tárgyalássorozat, amely Koszovó önkényes és egyoldalú kikiáltása után zajlott …” (az cikk itt: http://www.vajma.info/cikk/szerbia/18468/Dacic-Valakinek-ezt-meg-kellett-tennie.html) … és így tovább. „Valakinek meg kellett ezt tenni…” Ő csak tudja, majd minden héten elrepült Brüsszelbe, hogy találkozzon Thacival, aki UCK-s múltja miatt ’persona non grata’ Szerbiában. Közben meg ott ült az asztalfőn a Lady, aki felismerte annak a lehetőségét, hogy hogyan tágíthatja mozgásterét ebben a most képlékennyé vált európai intézményi struktúrában és közben ott volt az egész EU a maga vágyaival, akarataival és elképzeléseivel … biztosan érdekes lesz majd egyszer, ha a szerb és a koszovói miniszterelnökök elmondják azt, hogy hogyan is érezték magukat ebben a helyzetben. A politika soha sem függetlenedik el a személyiségtől, az emberi felelősség nem hántható le a politikairól, azok az intézmények nem idegenedhetnek el az „őket” mozgató személyiségektől. Senki sem különálló sziget, nem csavar egy gépezetben, nem kenőanyag mások által mozgatott fogaskerekek között. Majd egyszer ez a múlt heti történet így lesz olvasható. Talán. Míg a szerb parlament ratifikált, aközben a Kralja Aleksandra folytatásában, a Metropol Szállodában az EU és az Európa Tanács közös, korrupció-ellenes projektjét indították útnak, ott Mr. Füle, az EU-bővítésért felelős biztos és Vučić küzdöttek meg azzal a feladvánnyal, hogy ha az EU eddig azt mondta, hogy a „koszovói megállapodás az eminens feltétele annak, hogy Szerbia megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat”, akkor most, ma mi van. Küzdöttek az urak becsülettel, küzdött a parlament is a felelőssége súlyával, a beidegződésekkel, az előítéletekkel, a kötöttségekkel, az ismeretlennek szóló félelmekkel. Másnap azt láttam, hogy mindenki megoldotta a maga feladatát. A hét egymás utáninak tűnő eseményei valahogyan egységgé rendeződtek. Politikai Nagyhét volt Belgrádban, történelem íródott, olyan esemény-sorozat, amely okként szolgál majd következményeiben. Nem lábjegyzet, önálló szócikk majd abban a lexikonban, amely ezt a viszonyaiban bonyolult, az emberi természetre mindig érzékeny, az intézményi történetre ezért mindig bizalmatlanul figyelő balkáni világot be kívánja mutatni nekünk. Tegyük hozzá még azt is, hogy Nikoliċ elnök is kivette a maga részét, mert ő meg azt találta mondani, hogy „térden állva kérek bocsánatot Srebenicáért” … és már képzeli is az ember ezt a Willy Brandt-os gesztust ott, Boszniában … hogyan hogyan gyógyíthatók, gyógyíthatóak-e egyáltalán ilyen mély sebek gesztusokkal …? Vagy ez a gesztus egy szorgos, hétköznapi, állandó, intézményesített és a bosnyákokkal közös munka kezdete lehet?

Vasárnap, míg sétálgattunk egy kicsit a Terazijén, feltűntek az „1386 Mozgalom” (talán úgy egyszerűsíthetném, hogy az „itteni 64 Vármegye Mozgalom”) ’flyer-jei’ a falakon, a kapuk közömbösen pattogzó festékkel lustálkodó felületein. Így kezdődik: 'Xristos voskrese. Srbje voskrese. Úgy gondolják az urak itten, hogy ezzel valamiféle felkelésre hívnánk a népeket, május 10-re. Ezt majd meglátjuk akkor. Az eddigi demonstrációk enyhén szólva sem hatottak mozgósító erővel. 

Mindjárt itt az ortodox Húsvét. „Krisztus feltámadott” – így köszöntik egymást az emberek. „Szerbia feltámadott?” ’Srbje voskrese’ – most vált követhetővé egy eddig nagyon bonyolult történet Európában. Szerbia és Koszovó polgárainak a sorsát befolyásoló döntésekkel most Szerbia arra mutatott példát, hogy elkötelezett Európa békéje iránt. Én, a szomszéd, a komšija azt gondolom most, hogy jól van ez így. Aztán felnézek ezekről a sorokról és látom a terasz belgrádi közönségét, az egymással önfeledten fecsegő-locsogó embereket, a sürgő-forgó pincéreket, a nyári melegben párló aszfalton andalgó szerelmespárokat. Nyári délután, Belgrádban.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr835253147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.