A Pénz balkáni karusszelén - szezon előtt. Belgrádi noteszlapok

2013/06/17. - írta: wootsch

Felfigyeltem arra, hogy a gazdagok gyakran a szegény országokban keresnek kalandot, felüdülést, kikapcsolódást. A szegények mindig a gazdag országokban keresnek rendet, biztonságot, munkát. A gazdagok nyaralás után hazamennek gazdag-országba. A szegények sokszor már csak látogatóba járnak haza, de, ha mennek visszafele a szegény-országba, nagy csomagokban mindenféle hasznos és haszontalan dolgokat cipelnek a rokonságnak. Amikor Kelebiánál feltorlódik a kocsisor július-augusztusban, látni a holmikkal a tengelyig megrakott autókat. A szegények a gazdag országban megszerzett jövedelmükkel, ahogyan megszerezték, máris a bankokba járnak, hogy hazautalhassák. Albánia nemzeti jövedelmének kb. 10%-a származik a hazautalt pénzekből, Romániában ez úgy 8%-ra becsülhető, Lengyelországban talán 2-4%, Magyarországon úgy 1,5%-a a GDP-nek. Biztos pénzeket becsülgetünk, csak kitalálja majd egy unortodox pénzügyér, hogy hogyan lehet ezt a pénzt megadóztatni. A pénz persze megy kifele is, illetve marad ott is, gazdag-országban. Sokszor lesz belőle tandíj, egyetemi tanulmányokhoz hozzájárulás, gazdag-ország drága városában az albérlet díja. Ez az állandó vándorlás úgy látszik, hogy a pénz alaptermészete. Zsebben vagy bankszámlákon csak akkor időzik egy kicsit, ha sok van belőle. A gazdag ember pénze szegény-országban többet ér. Bankkártyáját értékén becsülik. Talán ezért van az, hogy ezekben a szegény balkáni országokban mindenütt lehet bankkártyával fizetni, még a legeldugottabb helyeken is. Talán ezért van az, hogy tranzakciós adókban gondolkodnak azok a bevétel-bűvölők, akik sokkal több figyelmet szentelnek annak, hogy hogyan lehet a bevétel több és sokkal kevesebb figyelemmel vannak az iránt, hogy hogyan lehet a kiadás kevesebb. A bankkártyás tranzakciók nagy többsége egyébiránt veszélytelen a Balkánon, illetve semmivel sem veszélyesebb, mint egy fejlettebbnek mondott országban.

A szegény ember gazdag-országban tovább szegényedik vagy csak egészen kis lépésekben gazdagodik, miközben gazdag ember gazdag-országban gazdaságilag tovább izmosodik. Persze, hogy a gazdag ember szegény-országba nyaral. A nagy hitelminősítő intézetek jól fizetett minősítői szegény-országban jól érzik magukat a pénzükért a nyáron, mert a pénzük ott sokat ér. Aztán kipihenten és üdén, a nap friss pírjával a bőrükön hazamennek és jól leminősítik azt az országot. Ott, ahol az idegenforgalom a nemzetgazdaság tartó-pillére, ahová turisták százezrei áradnak a szezonban, ott, ahol majd mindenki a vendégekből él, ott általában rosszul mennek a dolgok. Pedig úgy árad oda pénz minden szezonban, ahogyan a turisták cunamija árad a rodoszi utcákon vagy spliti promenádon, és mégis Görögország válságban van, Spanyolországban, Olaszországban, Portugáliában sem mennek jól a dolgok, sőt Horvátországban sem. Ezek az országok a nemzetközi turizmus elsődleges cél-országai Európában. Mindegyikük gazdasága beteg – így mondják. Egyes minősítők egyenesen PIGS-országoknak hívják őket. … Pedig forog ott a pénz, hajajaj, de hogyan forog! Hallani, ahogyan zizegnek a bankók, az éhes bankomatok csak úgy nyelik a pénzt, forgalmasabb helyeken naponta kell újratölteni az automatákat. Vajon miért van az, hogy az a sok pénzt költő sok turista sem tud egyensúlyt teremteni ezekben a deficites gazdaságokban?

Horvátország két hét múlva az Európa Unió tagországa lesz. 5.000 kilométeres tengerpartja turisták millióit hívja minden évben és ezek a turisták szorgalmasan fogyasztanak mindent, amit csak a horvátok kínálni tudnak. Talán észre sem veszik, hogy a fogyasztásukat 25%-os ÁFA terheli, hogy a horvát autópálya-díjak már most is az egekben vannak (Belgrád-Zágráb, 360 km, horvát szakaszon 121 Kuna, azaz úgy 15 Euro …, Zágrábból Dalmáciába, mondjuk úgy Tribunjig még egy euro-huszas …, mennyit is kóstál egy tíz napos matrica Magyarországon vagy Ausztriában, no és Németországban?). Azt csak a túra-hajósok észlelik, hogy a marinák és a kikötők díja már most csillagászati (egy görög vagy egy török marina árának átlagosan a kétszerese és a szolgáltatások többnyire nem minőségiek), és, hogy mindenféle ravaszkodásokkal ott is pénzt kérnek már egy öböl-beli horgonyzásért, ahol addig a fáradt hajósok szabadon horgonyozhattak. Horvátország egyre drágábban kínálja a szépségeit, áraival már egzotikusabb távoli tájak áraival versenyez. Talán a pénz balkáni körforgása teszi ezt? A fehérgalléros, pallérozott kormányzati korrupció árát fizettetik így a turistákkal? Ki tudja ezt? Az igaz persze, hogy a Balkán folyton-folyvást emésztési problémákkal küszködik és a kormányzati korrupció ennek az egyik szimptómája, felböfögött formája. Horvátország is balkáni ország, a hétköznapi kultúra gyökerei ott is abból a sokakkal közös balkáni táptalajból merítik táplálékukat, mint a szomszédságokban. Vajon a Balkán Béccsel kezdődik vagy ott véget is ér? Ez egy olyan örök kérdés a térségben, amelyre szerintem senki sem tudja a választ.

Mindenesetre forog a pénz a Balkánon és a pénz balkáni körforgása egy napi huszonnégyórás járatban forgó karusszel. A szerb, a román, a bosnyák, az albán vagy a macedón bankjegyek általában agyonhasználtak, gyűröttek, zsebekben koptatottak, foszlanak. Még a másutt ropogós, frissen harsogó euró is elnyeri itt helyi karakterét. Montenegro az EU-n kívül van, a schengeni határoktól messze. Hivatalos fizetőeszköze mégis az euro. Ez az euro azonban oly gyakran forog, annyi kézből annyi kézbe vándorol, hogy használódik, kopik. Ez az euró állagában akárha szerbiai dínár is lehetne. A pénz megszerzése, megtartása, megforgatása és elköltése kultúránk része. Montenegroban a pénzt balkáni módon használják akkor is, ha eurónak hívják, balkáni euró az Koszovóban is. Belgrádban dínárral fizetünk, de mindenki euróban kalkulál. A szerbek, ha Szegedre bevásárolni mennek, euróban gondolkodnak és forintot euro-árfolyammal váltanak aztán azt, ha lehet, az utolsó fillérig ott el is költik. A forintnak Belgrádban semmi értéke sincsen. Felületes szemlélő számára Belgrád a pénzváltók városa, Menjačnicák mindenütt, afféle hangzatos és találó nevekkel, hogy Piraňa, Panter, Tiger. Hiába no, a pénznek van egy ilyen ragadozó természete is. Pénzt, értsd eurót dínárra vagy dínárt euróra itt bármikor, éjjel és nappal is lehet váltani.

A montenegroi euró körforgatásának sajátos színezetet ad az, hogy sok ott az orosz. Nemcsak turisták, hanem befektetők is, virágzik az ingatlanbiznisz, az ingatlanok ára a csillagokban. Moszkvából vagy Krasznodarból úgy látszik, hogy a montenegroi ingatlanok birtoklása jó befektetés. No persze nemcsak arra kell gondolni, hogy az oligarcháék vásárolnak itt, hanem arra is, amikor a most már körvonalazódott orosz középosztály néz körül befektetések után. Ők vesznek építési telket, félkész szálloda-befektetésekhez társulnak, házat, lakásokat vásárolnak. A nagyok egész szállodákat, tengerpartot Budvában, az alumínium báró Deripaszka méretes marinát építtet Tivatban, a Porto Montenegroban igazán nagy hajóknak alakították ki a kikötőhelyeket. Montenegroban az euró sokszor orosz módra forog. Ki tudja, hogy a sok itt befektetett euróból mennyi kezdte meg Cipruson a körforgását? Az efféle pénzkultúra persze az élet minden területére besettenkedik. Kotorban egy közepesnél alig rosszabb étteremben egy palack Plantaž Chardonnay-t 19 Euróért kínálnak. Ezt a bort egy belgrádi boltban 460 dínáért vásároljuk (az úgy most 4,50 euró), ez az ár körülbelül értékarányos, mert a Plantaž az egy ipari méretekben előállított tömegbor, amely nem ihatatlan, de nem is emlékezetes. Fröccsnek például egy forró nyári délutánon éppen megfelelne. Egy Antinori Chianti Classicoért 46-52 Eurót is elkérnek ugyanott. Ezt itt, Belgrádban 1.600 dínárért lehet megvásárolni és magas kategóriájú bornak számít ezért a pénzért. Persze, ilyet egy orosz oligarcha semmiképpen sem inna a Porto Montenegro pálmafákkal árnyas teraszainak egyikén. Neki ott akár Petrus Gran Vin-t is kínálnak, az 1982-es évjáratot 840 Euróért. Persze ez a vendégkör 100 euro-milliós yachtjain múlatja a drága idejét és a Tivattól légvonalban alig 5 km-re lévő Herceg Noviba helikopterrel ruccan át. A Boka Kotorska, a Cattaró-öböl pénz-szivattyú, pénz-pumpa, euro-körforgás. Montenegroban, Európában. Az öblöt körülautózni nem feltétlenül ajánlott. A közutak állapota az öböl nyugat-délnyugati kanyarulataiban kétségbeejtő. A tengerparti sáv után felmagasodó impozáns hegyek eldugott völgyeiben legatyásodott kis falvak tengetik időtlen életüket. A látható gazdaság és a látható szegénység éles kontrasztjai, de euró-alapú gazdaságban. Belgrádi vásárlásokkor már hozzászoktunk a nullákhoz, ezek után elsőre egy kicsit szokatlan ez a montenegroi euróvilág, ahol a fémpénzeknek domináns szerepük van. Gondolkodtam azon, hogy vajon miért? Valószínű, azért, mert a viszonyítási pontok elnagyoltabbak, esetlegesebbek.

Az olyan megállapodott gazdaságokban, mint a német, például elég jól be lehet mérni, hogy mennyi pénzért hol, mit és hogyan kaphatok, legyen az árú vagy szolgáltatás. Aki ott drágább, az magasabb árért ott többet is és mást is ad. A kínálat a keresletekhez jobban és kifinomultabban igazodik. Egy berlini Biergartenben pompás helyi menüket kínálnak, aki egy bratwurstra vágyik az azt egy krigli sörrel együtt mondjuk 4,80-ból is megúszhatja. De ehet 60 euróért is kiadós vacsorát valahol a berlini Gendermarie markt-on, ha erre szottyan kedve. Ahhoz perszer illik legalább egy zakót felvennie és jól kell tűrnie a kimérten udvarias és pontos pincérek szolgálat-készségét. Kotorban nem kell feltétlenül kiöltözni a vacsorához, azt a 60 eurót egy átlagos étteremben is el lehet költeni egy-semmi-különös-másnapra-el-is-felejtettem vacsora áraként. Plijetben, az orosz tulajdonos kedve szerint kellett szólnia a muzsikának, idegesítő tucc-tucc, mondjuk a recepción, hogy mi lenne, ha levennék a hangerőt? „Nem lehet” – mondja a boldogtalan recepciós – „ennek így kell szólnia.” „Más zenéjük nincsen, csak ez?” – kérdezzük afféle mentőkérdésként. „Majd a jövő héten lesz.” – mondja a boldogtalan recepciós, aki reggel és este, nonstop ott üldögél, váltása nincsen, a pult mögött kis szobába beállított tábori ágyon hanyatlik el egy kicsit, ha éppen szünetelne a szerviz. Öt napon át figyeltük az orosz tulajdonú szálloda életét Montenegroban és tűrtük a tájnak kijáró türelemmel a tucc-tuccot, soha sem találkoztunk mással, csak Vladimirral, a boldogtalan bosnyák recepcióssal, hja forog a pénz, az euro Montenegroban is. Balkáni módon, orosz módon forog, afféle orosz rulett ez a gazdaságban, miközben az Elnök rokonsága tulajdonolja a tivati kompot, amely öt perc alatt szeli át a habos hullámokat a túlsó partra autónként 4 euróért … Egy éves adózott (?) bevételből már régen meg lehetett volna építeni azt a legfeljebb 200 m hosszú hidat, amely könnyebbé tehetné az ott élők és az oda érkező turisták életét, de nem, hát nem. Jobb ez itt így. Az Elnök családja csak gazdagodik. Kurjantgatnak a komposok, a vidám legények, rutinosak, ők visznek át minket a túlsó partra, ez a szolgáltatás bizony jól működik. De ki viszi át a túlsó partra ezeket a gazdaságokat, a fogában tartva a kötelet, turisták hordáinak figyelő tekintete előtt, ahol úgy csattognak a fényképezőgépek, mintha véget nem érő vastapssal üdvözölnének egy produkciót? Nemcsak a vizek, de az árak is emelkednek a Balkánon. Stagnáló vagy visszaeső gazdaságok körös-körül. Mégis, az emberek élik azt, ami az élet, a teraszokon pezseg ez az élet, mert most meleg van és süt a nap. A vége-hossza-nincsen beszélgetések szavaiból emelkedik ez az örök balkáni katedrális az égig és ezeknek a beszélgetéseknek a visszatérő motívuma az, hogy „ez Crna Gora”, vagy az, hogy „ez Horvátország”, vagy az, hogy „ez Szerbia”. Még csak nagyon kevesen mondják úgy, hogy vajon ennek mindig így kell-e lennie? Közben meg jön is meg megy is a pénz, ide-oda vándorol, a pénz balkáni karusszelén euróban kalkulál a nép, de dínárban, kunában, lek-ben fizet. Most pedig megkezdődik a messziről ideutazó turisták szezonja. Új pénzek áramlanak át a horvát, a montenegroi vagy a szerbiai gazdaságokon, a görög gazdaságban, de még a török partokon is új bevételek keletkeznek majd – feltéve, ha a „a török középosztály lázadása” nem hoz drámai fordulatokat -, de az a balkáni nap süt itt Vis-szigetétől az Ohridi-tóig, az Égei-tenger szigetein át az Antalya-i szállodák teraszaiig, de még a mangaliai vagy várnai campingekig is. Mégis, ki viszi át ezeket a gazdaságokat a túlsó partra?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr105365946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.