Történetek a katedrális falán ... Európai képeslapok

2013/07/11. - írta: wootsch

Nem is álmodtak akkoriban moziról, televízióról, efféle csodákról. Ott voltak a Történetek a Katedrális falán. Színház sem volt a városban, legfeljebb az ivókban zenélt néhány megszállott a vásárkor ideérkező kereskedőknek. Bibliája sem volt a szegényeknek. Óvott kincse volt a könyv az egyház kiváltságosainak, jobbára csakis ők olvasták. A város ott volt a szigeten, ott épült a Katedrális tehát, mert ott van szükség templomra, ahol az imát óhajtják az emberek. Sok százan szorgoskodtak az Imák Házának az ő építésén, sok generáció, sok évszázadon át. (Ez a csodálatos Katedrális is befejezetlen, több mint 650 év szorgoskodása után is … mégis, a Harmónia micsoda auráját sugározza …) Kevesek neve maradt fent, nem ismerjük az ismeretlen mesterek biográfiáját igazán. Nem volt még akkoriban divatban az önéletrajz sem, így aztán az már végleg az idők homályos kútjának mélyén hever, hogy mi is indította arra az embert, hogy éppen így és efféle épületet emeljen az Úr, no meg a város dicséretére. Az emberek szeme előtt készült mű, a mesterek szobraikhoz modellt bizonyára a városban találtak. Nézzük csak: ott az a gyönyörűséges cseléd a szomszéd uraságéktól röppen angyalszárnyakon, amott pedig a bőrös marcona képű strázsa, a rőfös feszít amott, mint Pilátus, emitt pedig látható, hogy fő meg éppen az ács. Fentebb az apostolok komor sorában felismerhető a tanácsos úr, itt pedig e megfeszített lator talán a takács szenvedő arcvonásait játssza el. Gondolom, a városból idejártak történetekért az emberek, itt megelevenedett a titok, amelyet oly titokzatosan ismertetett mindig az a miséző pap. Három nevet biztosan ismerünk az alkotók közül, Ulrich Ensingen 1399-től dolgozott a művön, Johannes Hültz 1439-ig egészen biztosan hozzátette a magáét, aztán egy bizonyos Jakob von Landshut Hans von Aachen úr társaságában megalkotta ezt pompás bejáratot. Volt még valaki ebben az időben itt, a városban, egy mainzi illetőségű úr, aki politikai okok miatt keresett itt menedéket. Ha szerét ejtette, biztosan ő is rá-rápillantott az itt kőbe fagyott bibliai történetekre. Vajon volt-e ennek köze ahhoz, hogy valamikor 1439 táján ez a bizonyos Johannes Gutenberg úr megalkotta a cserélhető betűket, amelyekből már tetszés szerint lehetett könyveket előállítani és annyit, amennyit csak elbírt a nyomtató. Ő hárította el az akadályt: most már a szegényeknek is lehetett Bibliája, akár haza is vihették immár a Könyv csodás történeteit. Nem tudjuk a választ, - minthogy csak keveset tudunk Gutenberg úrról -csak azt tudjuk, hogy itt lakott akkoriban a strasbourgi katedrális környékén és megszállottan dolgozott a találmánya tökéletesítésén, miközben az építőmesterek újabb és újabb szobrot emeltek az immár végleges helyükre. A szobrot megcsodálták az emberek, aztán mentek a dolgukra, sürög-forog a város a katedrális körül azóta is. A Katedrális hűségesen őrzi nemzedékek ráfigyelő tekintetét, nevesekét és névtelenekét, gazdagokét és szegényekét, koldusokéit és az alamizsnát nekik odavetőkét is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr805400778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.