Európa-választások. Csak egy jegyzet Belgrádból
2014. április 24. írta: wootsch

Európa-választások. Csak egy jegyzet Belgrádból

Európa egy ismeretlen ismerős. Európai választásra készül a kontinensünk nagyobbik fele. Ez a választás is egy afféle hétköznapi felfedező út: ismerős tájakra vetjük a tekintetünket, de ismeretlent kutatunk. A felfedező utakhoz térképekre, iránytűre van szükségünk, no meg szorgalmas munkára, jó bakancsra, okosan megválasztott tartalommal megtöltött hátizsákra. Milyen európai térképen tájékozódunk most, 2014-ben és milyen iránytűvel mutattatjuk az irányt? Mi van a zsákunkban most, vajon? Milyen fontos lenne az, hogy ehhez az utazáshoz jól válasszunk térképet, irányt, eszközt! Honnan választjuk? Kitől vásároljuk kellékeinket?

Attól félek most, hogy amit az országgyűlési választások révületéből lassan felocsúdó magyar politikai pártok most kezdődő "európai kampányából" eddig láthattunk, az semmi jóval sem kecsegtet. A magyar politikai elitet súlyos felelősség terheli azért, hogy már 2002-2004 között sem beszéltek európai értékekről, azokról a szellemi és erkölcsi mozgatórugókról, amelyek a kontinensen ilyen döntő és az egyes európai polgárok életét meghatározó folyamatokat indítottak el. Még nagyobb a felelősségük abban, hogy ezeket az értékeket nem tették magukévá. Maradtak magyar pártoknak, amikor európai pártokká kellett volna végre válniuk. Most egy újabb lehetőség előtt áll ez a magyar politikai elit. Vajon él-e ezzel?

Ha jól emlékszem, az EU-hoz való csatlakozásról döntő népszavazást 2002-2003-ban elég lagymatag kampány kísérte és ezt a kampányt az a plakát uralta, amelyen az szerepelt, hogy ha csatlakozunk, akkor "Bécsben is mérhetünk majd kávét". Arról gügyögött hozzánk a kampány, hogy "utazási szabadság" vár majd ránk, no meg munkavállalási lehetőség, átugrotta azonban ez a kampány azt, hogy vajon mi is van ennek a hátterében. Nem is mozgósította a választókat ez az alkalom - a választásra jogosultak kevesebb, mint fele, emlékeim szerint úgy 45%-a körül vettünk részt ezen a nagyon fontos népszavazáson - és ez az roppant alacsony részvétel azóta is folyton visszaüt (egy kicsivel több, mint 2 millió szavazópolgár mondott igen-t a csatlakozásra a kb. 8 millióból ...).

A magyar közvélemény rendkívül ambivalens az EU-val kapcsolatban, ez a legenyhébb, amit mondhatunk erről, de ennek az egyik oka az, hogy senki, értsd: egyetlen politikai párt sem serkentette Őkelmét arra, hogy aktívan megnyilvánuljon, hát ezért nem is tette. Persze, hogy az is probléma, hogy az EU-val kapcsolatos véleményeket mérjük és nem arra kérdezünk rá, hogy mi is véleményünk Európáról ... Pedig lehetett volna érvelni azokkal az európai értékekkel is, amelyeket már 1949-ben az Európai Emberi Jogok Nyilatkozatába foglaltak, de nem akadt egyetlen olyan párt sem Magyarországon akkoriban, amely ezt az érvet, érvrendszert használta volna a kampányában. Az EU mint egy most a kapuját előttünk is megnyitó kifizetőhely állt előttünk, amely mintegy felkínálja a nálunk sokkal módosabb nyugati országok életszínvonalát és életstílusát - és aztán ebből sok félreértés és félrenézés keletkezett.

Erről alapvetően azok a magyar politikai pártok tehetnek, akiknek az a felelősségük, hogy mozgósítsák a társadalmat a választásokkor. Érdeklődve figyeltem, hogy hogyan tanítjuk Európát az iskolában és rémülten tapasztaltam, hogy az "európai tanulmányok" sok esetben intézmény- és jogszabálytörténetet foglalnak keretbe és nem az európai értékek fejlődésének és kialakulásának és nem az ebből következő együttműködéseknek a történetét. Diákok százaival bifláztatták be azt, hogy mi az Európai Bizottság és mi az az Európai Parlament, hogy mi az Európai Tanács (nem az Európa Tanács, szegény, amelynek még a zászlaja is áldozatul esett ennek a bürokrata huzakodásnak) bonyolult döntéshozatali eljárások ejtették bűvöletbe azokat, akik imádják a valószínűségszámítás és a formális logika útvesztőit, de ennél sokkal kevesebb szó esett arról, hogy mit jelent az "emberi méltóság", a mindenkit megillető szabadság európai eszméje, hogy miért beszélnek egyesek "összetartó európai társadalomról", hogy ki is az az "európai polgár" és arról sem beszéltünk sokat, hogy a mi Európánkban a halálbüntetés azért tilos, mert nem vindikálhatjuk magunkat azt a jogot, hogy fiók-istenekként viselkedjünk és úgy döntsünk élet és halál hatalmas kérdéseiben, és hogy mert van egy közös történelmünk, amely okosan megtanított bennünket arra, hogy ahol akasztanak, ott egyéb csúnyaságokat is elkövethetnek az emberi nem ellen.

Az az Európa, amely elfogadásról, a különbözőségek tiszteletben tartásának fontosságáról, az elesettek iránti szolidaritás fontosságáról beszél, az nagy humanisták és az európai háborúk rettenetes következményeitől megrendült gondolkodók álmait érinti. A megosztottság, az egymásra való acsarkodás, a területi álmokban megtestesülő ambíciók - és ezért az egymásnak hátat fordítás, a beszélgetések beszüntetése, majd fegyveres akciók vagy finomabb formában gazdasági eszközökkel megvívott helyi háborúk (amelyek következményei egyébként szintén rendkívül súlyosak lehetnek a polgárok életére nézvést) semmi jóra sem vezettek. A II. világháború felfoghatatlan szörnyűségei után Európa új életre vágyott és Új Utat keresett az itt élő népeknek. Valami tényleg Új, korábban soha nem volt született ezzel. Az ötvenes és hatvanas években a nyugat-európai országok - amerikai védőernyő alatt - mégis csak kialakítottak egy együttműködésre épített formát, amelyet egyre nagyobb kedvvel töltöttek fel tartalommal is. Európa soha nem vált Amerikává, az európai identitás nem hasonlítható össze az amerikaival. A mi identitásunk megőrizte nemzeti karaktereit, lokális identitások sokaságának szövedéke.

Az egyik dolog, amelyről beszélnünk kellett volna - sokat! - a 90-es években és az EU-s népszavazás előtt, hogy milyen következtetéseink vannak erről az együttműködésről. Nem tettük. Nyugat-Európa együttműködésben edzett országai örömmel figyelték a mi küzdelmeinket. Szolidárisak voltak velünk abban, hogy fellázadtunk a "Homo Sovieticus" uralma ellen - és, hogy a mindenkinek megadatható Szabadságot és Egyenlő Bánásmódot választottuk. Ennek a Szabadságnak a jogi kereteit okos emberek átültették a jogrendünkbe. Így váltunk alkalmassá arra, hogy tagjai legyünk az európai népek együttműködésének. Az azonban nem a tudós urak és hölgyek dolga volt, hogy mindezen értékekkel az Egész Társadalom foglalkozzon. Nem is tette - és ez a mi civil társadalmunk felelőssége. Amikor arról szavaztunk, hogy tagjai legyünk-e az Európai Uniónak, akkor a magyar társadalom, a magyar választópolgárok csak igen csekély hányada mondott igent. Kinek-kinek volt persze egy térképe, egy iránytűje, egy hátizsákja akkor is, de ebből nem sok volt másokkal közös. Itt kezdődött el valami új történet, amelynek a következményeit ma is nyögjük, akkor is, ha nagyvonalúan úgy teszünk, mintha ezek a problémák nem léteznének. Mondok most néhányat.

A magyar politikai pártok "a magyar érdekek brüsszeli képviseletéről" beszélnek most. Vajon miért? Európa és az európai érdekek nem lennének fontosak most, amikor a "Homo Sovieticus" 'Ante Portas'? Szép dolog, hogy az európai együttműködésből egyelőre kimaradt országokban élő magyarok képviselőit szerepeltetik a listáikon, afféle magyar módi ez, szimbolizmus. De mit csinálnak majd ezek a képviselők ott, az Európai Parlamentben vajon? Vajon mit kereshet Tőkés László azon a listán, olyan előkelő helyen, egy olyan ország állampolgáraként, amely egyébként már tagja ennek az európai együttműködésnek? Nem furcsa ez egy kicsit? Akik összeállították ezt a listát, vajon értik-e Európát? Ők milyen Európa-képpel dolgoztak a listájuk összeállításakor? Vagy ez nem is volt szempont?

Vajon melyik párt kezdi el végre azt, hogy megfordítja ezt a zsákutcás gondolkodást, ezt a furcsa megközelítést és arról kezd el majd beszélni, hogy mit is jelentenek az európai értékek az életünkben. Arról, hogy attól Európától kaptuk azt, hogy a rendőr sem tehet bármit velünk, azt, hogy kinyithatjuk a szájunkat a köztereken még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik, hogy Szolidaritást vállalunk azokkal, akiknek a csónakja léket kapott a Fogyasztói Társadalom különös zátonyain és kimenteni igyekszünk Őket. Vajon melyik magyar párt kezd arról beszélni, hogy milyen ez az Európa most a végre elkezdődött XXI. században? Tényleg csak a pártjátszmák fontosak? Európa karizmatikus politikusokért kiált most, nem Bürokratákért. Ínséges időket éltünk sokáig, mert így hozták a pártcsaládok játszmái, hogy színtelen-szagtalan figurák képviseljenek minket (inkább a pártcsaládokat, nem?) - most vágyunk arra, hogy erős, határozott, karakteres, aurával rendelkező vezetők vegyék át európai intézményeinket. Már egy ideje azt figyeljük meg, hogy azok, akiknek megadatik - a jóvoltunkból - a döntés lehetősége, olyan biztonságra törekvő bürokratákat választanak az európai intézmények élére, akiknek nincsen aurája. Miért kell ennek így lennie? Minden csak pártcsaládok játszmája itt vagy van itten valaki, aki vállalja a mi, európai polgárok által közvetített vélemény képviseletét is? Aurát sugárzó eredetiséget, európai értékekben biztosságot sugárzó személyekre vágyunk ott ... E személyek megválasztásában a mostan megválasztandó magyar képviselőknek kell közreműködnie.Tudják, európai demokrácia ...

Európa készen van és nincsen készen. Európa egy alkotás, amelyet mindannyian alakítunk. Európának vannak intézményei, amelyek fenntartják a résztvevők közötti kommunikációt erre a közös alkotásra és ezek az intézmények helyet adnak konfrontációknak, konfliktusoknak is. Csak gondoljunk egy kicsit bele abba, hogy ezeknek a kommunikációknak és konfliktusoknak 100 évvel ezelőtt lövészárkok adtak nyomatékot, amelyek egész nemzedékeket nyeltek el - és most minden európai városban koszorúznak majd, mert szeretjük a kerek évfordulókat. De nem hiányoznak-e nekünk azok a fiatal életek, akik álmodhattak, tervezhettek, megvalósíthattak volna más életet is? Milyen erőforrásokat pazaroltunk el? Vajon most, 2014-ben, amikor a "Homo Sovieticus" felébredt Csipkerózsika-álmából és kihívást intéz nekünk - nekünk, az európai polgároknak az értékeink oldaláról, vajon akkor most aktuálisan mit jelent Európa? Nem kellene-e vajon a magyar politikai pártoknak arról beszélni most, hogy hová is állnak az orosz-ukrán (h)idegháborúban? Az európai intézmények azonban arra is készen állnak, hogy azokról a kérdésekről beszéljünk a kereteik között, amelyek mindegyikünk, minden európai polgár életében fontosak. Miért töltenék mással a drága időt megválasztott képviselőink? Úgy, ahogyan az eufemisztikusan "euro-szkeptikusoknak" nevezett képviselők töltik. ...

A zsák megtalálja a foltját. Az oroszok most lelkesen ügyködnek azon, hogy elfoglalják az Európai Parlamentet. Eddig is ott voltak Le Pen, a belgák, finn szélsőségesek és a holland nacionalisták képében, felsorakozott ehhez a Jobbik nevű magyar párt is. Elfoglalni: ez technikailag azt jelenti, hogy obstruálni, szétbeszélni, szétszavazni, követhetetlenül szervezkedni szükséges együttműködések ellen. A demokrácia európai vonalában persze ez is belefér. "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de akár az életemet is adnám azért, hogy elmondhasd" - nem így mondta Voltaire? Nem ez az egyik kulcsa annak, hogy az "európai csatlakozás" óta ily erővel kaptak lábra a szélsőséges, vagyis az eltérő vélemények? Csakhogy mindez sok fontos időt emészt fel olyan döntések és érdemi kérdésekről folytatott viták elől, amelyeket éppen ott kellene lefolytatnia a megválasztottnak, mert e vitáknak ott van a helye. Az Obstrukció a fő célja ennek az Új Európai Nacionalista Koalíciónak. Obstruálni azt az Európát, amely Álom, amely Tény és amely Cél. Amely egy Út, egy Camino. Erre az obstruálásra minden választópolgárnak illene figyelnie. Az európai szavazatunknak nagy az ára ... meg kellene akadályozni azt, hogy ez a formálódó új-régi nacionalista koalíció létrejöjjön. Nem kellene visszamennünk a már magunk mögött hagyott időben. A magyar szavazóknak is jut ebből a feladatból: nehogy már bejuttassák a Jobbik képviselőit az Európai Parlamentbe? Ne dobják ki az ablakon a szavazatukat! Ha kidobják, lelkük rajta, majd a következő generációkra hárítják annak a feladatát, hogy átgondolják, mit is jelent a közös Európa most.

Egy európai választás megint lehetőséget kínál arra, hogy elgondolkodjunk Életünk Vezérlő Csillagán. Legalább is a Fényén, amelyet lépéseink elé terít. Nem kellene hagynunk, hogy az önvezérelt - értsd, saját logikája szerint működő - Politikai Elit kisajátíthassa, Pártcsaládok játszmájává tegye ezt az választást, ezt a Felfedező-utat. Nem kellene elfoganunk azt, hogy amikor Európáról beszélünk, akkor árazunk, akkor a kapott pénzekről, akkor a kifizetőhelyről beszélünk. Európa értéke nem fejezhető ki pénzben, még akkor sem, ha Európának van "saját pénze", az Euro, amelyben még akkor is kalkulálunk, ha nekünk forint van a zsebünkben ...

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr926082605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.