Bábel az egyetemen

2015/03/12. - írta: wootsch

A tavaszi szünet véget ért, a Campus benépesült, a biciklitárolók is megteltek az épület előtt. Ha most nézek fel a képernyőről, csoportom néhány tagjára és a sütiket árulgató leányokra látok. Mert a lányok valami karitatív akciót indítottak el és ennek a része a süti, amelyet egységesen egy euró-ért árusítanak a szünetekben. Egyszerű internet-receptek alapján fabrikált brownie-k, talányos baklavák, diótól elnehezedett püspökkenyerek, almatorták, egy nagymama receptje szerint sütött stroichsel-torta, a lányok ma igazán kitettek magukért. A kávé-automaták előtt üldögélnek és kínálják a portékát. Sajnálattal látom, hogy alig vásárolják. Karitatíve püspökkenyeret tömök magamba, míg írom ezt a posztot. Mert szünet van most és mi mindannyian itt ülünk a IIEF (Institut International d'Etudes Française) büféjében és fecsegünk. Várunk a következő nyelvi kalandra. Mert nekünk kaland ez a francia grammatika útvesztőjében való bolyongás a javából. Csoportomban három dél-koreai, két kolumbiai, egy mexikói, egy kínai, egy brazil, egy guatemalai, egy szaud-arábiai, egy kirgiz és egy ukrán kolléga ismerkedik a francia nyelvvel. Amikor a szemeszterre beiratkoztam, még nem tudhattam, hogy itt az a szokás, hogy a beiratkozott hallgatók névsorát kifüggesztik az aulában, hogy láthassuk kit melyik tanuló-csoportba sorolt a bürokrácia szeszélye. A névsor nemcsak nevünket és nemzeti hovatartozásunkat tüntette fel, hanem az életkorunkat is. Nem volt nehéz megállapítanom, hogy ezen szemeszteren én vagyok a legidősebb hallgató. Négy tanárunk van, ebből hárman akár lányaim is lehetnének. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem a tudtam kideríteni, mi okból közlik mindenkivel azt, hogy mikor is születtünk …) A lista egyébként jó mintavételnek bizonyult, hiszen erről tudhatom, hogy a strasbourgi egyetem minden égtájra nyitott. A beiratkozott hallgatók közel fele ázsiai, főként kínaiak, de vietnamiak, japánok, laosziak, dél-koreaiak is szép számmal. Aztán a statisztikai sorban a dél-amerikai kollégák következnek és köztük Mexikó a listavezető, de vannak itt argentinok, bolíviaiak és mint említettem kolumbiaiak, guatemalaiak, sőt costa-ricaiak is. Van néhány kollégánk Észak-Amerikából, úgy fele-fele arányban a kanadaiak és az egyesült-államok-beliek. Európai kollégák, érdekes, de főként Kelet-Európából, egy, a szünetekben folyton együtt mozgó csoport Oroszországból, néhány ukrán, akik gondosan kerülik a társaságukat, három szerb és egy koszovói legény. Az arab világot jordán, tuniszi, szaudi, egyiptomi kollégák képviselik. Magyar magam vagyok ezen a szemeszteren. Kevés német, egy-két skandináv, egy pár olasz – ezt mutatta meg a kifüggesztett lista. Az egyetem kapui a világ minden égtája felé kitárva, az oktatás itt elérhető, mint a fán csüngő ama bizonyos alma, csak ki kell nyújtani a kezünket érte. Persze az, hogy érjük el azt a bizonyos almát, hogy van-e létránk, hogy meg tudjuk-e közelíteni a fát, amelyen oly éretten és ígéretesen csüng a tudás szép és kerek gyümölcse, az megint csak új kérdéseket és ezekre adható nagyon sokféle választ indukál. Erre más és más egyéni és családi válaszokat adnak a különböző égtájakon. Van olyan ázsiai kolléga, akit ide küldtek tanulni és állama jót áll a tanulási költségekért. Vannak kalandozó nyugat-európai kollégák, akik egyetemről egyetemre vándorolnak, tanulási költségeiket bankhitelből fedezik, amelyre különböző idejű visszafizetési kötelezettségeket vállaltak, no és persze vannak olyanok is, akik mögött ott a család gazdasági ereje. A költségek csökkentésének egyébként sokféle módja van és ebben az egyetemi szolgáltatások egész felhője segít. Mindjárt mellettünk van az Agora, a Diákközpont, ahol segítők sokasága igazít el abban, hogy milyen banki kis kockázatú banki szolgáltatásokat lehet igénybe venni, hogy hogyan és milyen indokokkal kell kedvezményeket kérni, hogy hogyan teszi olcsóbbá az életet a diákigazolvány és, hogy hol lehet olcsó szállást találni. Az egyetem egy nemzetközi nagyüzem tehát, bár ez az egyetemi hagyományok ismeretében egyáltalán nem meglepő. Az universitas mindig is nyitott volt a multikulturalizmusra. Már a régi egyetemek is teli voltak idegenből érkezett hallgatókkal. Heidelberg és a Sorbonne vajon nem része-e a magyar memoároknak? Az egyetem mindig is nemzetközi volt, tanulni oda jár az ember, ahol tanulhat. Mi még hozzátehetjük azt is, hogy az európai tudásközpontoknak óriási szerepe van az ázsiai, az arab, a latin-amerikai értelmiség megerősítésében. Ha egy térképre vinnénk ezt a mondatot, akkor azt látnánk, hogy ezek a tudásközpontok Bécsben, Németországban, Franciaországban, Angliában tömörülnek és Észak-Olaszországban, egy kicsi pontként Madridban, apróbb pontokként Finnországban, Stockholmban és Göteborgban, talán Koppenhágában. Az amerikai egyetemek egy másik földrészen vannak a szó fizikai, de tudományos értelmében is. A tudásközpontok felé való újkori vándorlás a legújabb kor regényének az egyik legizgalmasabb fejezete és ennek az egyetemi élet felé való migrációnak a története minden egyes szemeszterrel tovább gazdagodik. Hogyan abszorbálja az egyetem ezt a multikulturális közönséget? Hogyan nyit kaput az egyetem egy társadalomra, egy földrészre, egy kultúrkörre? Belépésre csábít-e vagy egy út állomásaként helyet és teret kínál a fontos döntések meghozatalához szükséges tűnődésekhez? Körülöttem most, hogy szünet van, a sokan saját nyelvi csoportjukba húzódnak vissza. Mások még olajozatlan franciául ismerkednek más csoportok tagjaival. Az átjárások az ősíbb és legtermészetesebb ösvényeken indulnak: fiúk a lányokkal, lányok a fiúkkal. Nemcsak a nyelvi, hanem a nem verbális kommunikációs eszközök Bábelja is ez most, itt. Multikulti az egyetemen. Eltérő tanulási környezetből, eltérő tanulási és tanítási kultúrák közegéből, különféle égtájakról érkeztünk ide, de van közös célunk: szeretnénk franciául kommunikálni. Az ok, hogy miért is tesszük ezt most, az egyénenként nagyon is eltérő. Később majd erről is posztolok. A szünet lassan véget ér, a stréberek becsukják a könyveiket. Csoportom spanyol nyelvi alcsoportja is szétrebben most, mert mennünk kell utunk következő állomására. Most a Salle D'Artagnan vár minket, mert itt minden teremnek neve van és minden név arra emlékeztet, hogy Frankofóniában járunk mi most, bár sokan, sokfelől, sokfélék, de egyformán diákok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr427262579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.