Campus-mesék ... Strasbourgból
2015. március 24. írta: wootsch

Campus-mesék ... Strasbourgból

Jönne is, vissza is menne a Tavasz. A Nap sem melegít még. Hosszú, hideg árnyékok rácsán döccennek át a biciklik a Bulevard de Victoire-on. Ez Strasbourg egyik főutcája, a Campus egyik határa. A túlsó oldalon egy talányosan sok nevet viselő másik főutca kanyarog. Az egyetemhez Rue Zürich-ként érkezik, aztán rue du Maréchal Juin-ként folytatja és rue de Rome-ként fut bele az Esplanade-ba, amely egy tér, inkább egy kiöblösödés, afféle helyi csomópont, buszok, villamosok találka-helye. Az egyetemet fennállása óta abszorbálta, befogadta, magába olvasztotta a város. Volt rá idő. Az egyetem története az 1538-as évszámmal kezdődik. Most mintegy 43 ezer diák, 2.600 oktató, évente 400 doktori dolgozat, 38 fakultás. A fakultás diáknyelven „fac” (ejtése diáknyelven: fuck), a Campus Centre-en csoportosuló diákok között pillangóként rebben ez a szó itt is, ott is. Itt tanulunk. Egyetemi campus egyébként négy is van a városban, én a Központi Campus-ra járok, ahol ott a Jogi Kar (… fac...) és a matematikusok (...fac...), no meg a lingvisztikusok és a mikrobiológusok, a neurobiológusok és a kémikusok, a nukleáris molekulákat kutatók intézete és fac, fac, fac itt is ott is. Ez a campus a 60-as években építtetett és a Nagy Diáklázadás után az építkezés, bővítés érthetően nyomós okokból új lendülettel folytatódott, a 90-es években új könyvtárépületet is kapott a campus, most is építenek valamit ott, a mi Pangloss mesterről elnevezett épületünkkel átellenben. Mert itt az épületeknek, a campus utcáinak, a termeknek, ahol tanulunk, ilyen neveik vannak. A Campus Centre főutcája Descartes nevét viseli, a terem, ahol még a reggel ültem D'Artagnan, de holnap a Madame Bovary-ban teszem tiszteletemet, csütörtökön pedig az Arséne Lupin-ben magolunk majd.

img_20150309_110527.jpg

Az egyetem a városban van és a Campusra lenéz Strasbourg ezer éves katedrálisának a tornya, amely tényleg látta, nézhette, hogyan alakult az egyetem története – ez az ízig-vérig európai történet. Lutheránus intézményként született, egy gimnáziumból csírázott ki a XVI. században, amikor Strasbourg 'urbs imperialis libera' (szabad birodalmi város) volt, és nem tartozott számadással a német-római császárnak, de a francia királynak sem. Akkoriban az egyetem egy épület volt, nagy, nehezen nyíló, vaskos kapukkal, kicsiny termekkel, az utcán megsüvegelt professzorokkal, akik nevét mindenki ismerte a városban. Az itt megszerzett tudásnak messzebb földön is megvolt a reputációja, volt vonzása, kisugárzása, amelyet még a Napkirály is tiszteletben tartott, amikor Elszászt és vele Strasbourgot a Francia Királysághoz csatolták. Az egyetem az elmúlt évszázadokban majdhogy nem töretlen lendülettel növekedett, bővült, gyarapodott. Az 1870/71-es porosz-francia háború után, Elszásznak a frissen létrehozott Német Birodalomhoz való csatolásakor az egyetem a német kulturális expanzió eszközeként bőséges forrásokkal rendelkezett, sok ma is használt épületét akkor emelték. A németesítés a francia professzorok eltávolítását, illetve elvándorlását hozta magával, mint ahogyan 1918-ban a régió és a város visszatérése Franciaországhoz a német professzorok és diákok exodusát. De bőséges források is érkeztek a francia „gloire” jegyében … A szegedi egyetemi kollégák számára ismerős lehet ez a történet … Az egyetem főépületén látható az intézmény mottója: „Litteris et patriae”, ez anno a német egyetem professzorainak döntése volt, de a „franciásítást” hozó esztendők és a viharos történelmi idők után, akár azok ellenére, de ma is változatlan formában leolvasható Rektori Hivatalnak otthont adó épület homlokzatáról. A birodalmak között vándorlás nem törte meg az egyetem hírnevét, amelyet a német birodalmi időkben a „legnyitottabb német egyetem”, a francia időkben pedig a „leginkább nyitott francia egyetem” kifejezések foglalnak össze. Talán ez is vonzotta azokat a diákokat, akik ide jöttek tanulni? Ha van alumni az égben, akkor az ottani öregdiák-találkozókon felismerni Johann Wolfgang Goethe-t (két évig tanult itt jogot és esett itt valami nagy szerelembe), egy bizonyos Metternich herceget, no az ottan bizony Kutuzov, az a későbbi tábornok, aki Borogyinónál az oroszokat vezette Napóleon Grand Armée-je ellen, amott pedig Albert Schweitzer, a humanista, aki talán Robert Schumann-al cserél eszmét arról, hogy vajon bevált-e az a bizonyos „európai eszme” és, hogy az Európa Unió vajon …? Persze, hogy ott vannak a régi korok híres oktatói is, Louis Pasteur, Wilhelm Röntgen, Georg Simmel és Max Weber is feltűnik egy pillanatra. A mai diákok azt is tudhatják, hogy innen indult Jean-Claude Juncker politikai karrierje, aki, ha az Európai Parlament aktuális ülésére érkezik, bizonyára ismerős utcákra lát és talán elgondolkodik azon, hogy is van az, hogy a Gallia, ahol az egyik egyetemi menza van, az ma is éppen olyan, mint 1872-ben volt, amikor a diákok házaként felépítették. A focirajongók kedvéért megjegyezzük, hogy itt tanulta ki a mendzsmentet André Wégener, aki a londoni Arsenal-nál kamatoztatja ezt a tudást most már több, mint egy évtizede. Színes egy európai társaság, nemde? Ha körülnézek, láthatom, hogy a jelen még ennél a múltbelinél is színesebb. Csoportomról és a szemeszteremről már írtam az előző posztomban, az egyetem honlapjáról azt olvasom, hogy az e tanévre beiratkozott diákok 23 %-a külföldi, a doktori iskolában és a posztgraduális képzéseken ez az arány sokkal magasabb.

A Campus Centre egy városka tehát, de a városban. Az egyetemet nem kerítik körbe falak, így az utcái, amely megközelítési és távozási útvonalakként funkcionálnak szervesen folytatódnak a városi utcákban. Ezekben az utcákban pedig megtelepült és elevenkedik a diákok életéhez igazodó ritmusával az Üzlet. A Krutenau városrész sokáig lesajnált és a történelmi városmagtól az Ill folyó által elválasztottan elkülönült negyed volt. A folyó túlpartján volt a polgári Strasbourg, itt pedig a proletár-város. Iparosok, kis üzemek negyede, amely ma már teljesen átalakult és kávézók, bisztrók, kocsmák, éttermek színes egyvelegeként kínál találkozási lehetőségeket. Némely kocsmában diákigazolvány felmutatása ellenében kedvezmény is jár a sörivóknak. Azon a kis téren pedig, ha kisüt a nap, pétanqe-ot játszanak a népek. A fal nélküli egyetemi városka utcáiról kiáramló diákok könnyed természetességgel részesei a városi életnek, azok a cselesen kanyargó utcácskák, amelyek vonala a középkor óta egy centiméternyit sem mozdult el, szelíd természetességgel fogadják be az áramlásokat, a vándorlásokat. Kialakult és intézményesedett a város Bohémiája. Gondolom, hogy így van ez a tudásokkal is. Ha egy egyetem a városban van és nem valahol a kültelkeken (amelyre sok példa van egyébként Európában is), akkor az egyetemi polgárok tudása, attitűdjei táplálják a várost. A város pedig minden szeptemberben üdvözli az egyetemistákat – ilyenkor a villamosok oldalán a város által fizetett színes hirdetések tudatják, hogy Strasbourg büszke arra, hogy egyeteme van és tudom azt is, hogy Strasbourg egy másik város júniustól augusztusig, amikor kiürül, elcsendesedik, töprengésbe süpped és amikor visszavárja diákjait, de nagyon.

A város szövetében beleszőtt egyetem, a város állandóan ott van az egyetem faliújságjain. A diákok kognitív térképe harmonikusan egybevág a városéval, a koordinátáik rácsai nem különböznek nagyon a városi turista térképekéitől. Azt azért mégsem mondanám, hogy Strasbourg városa egy egyetem, mert a városnak megvan a maga szociális és kulturális, politikai és gazdasági létezése, amelyek sok vonatkozásban nem találkoznak az egyetemnek a maga sajátos szabályai és hagyományai által működtetett életével. Az viszont tagadhatatlan, hogy a város törekszik arra, hogy használja és alkalmazza azokat a tudásokat, amelyek az egyetemen megvannak. Apróbb és nagyobb léptékű városfejlesztési feladatokban mindig részt vesznek az egyetem oktatói, kutatói és diákjai, a kulturális szolgáltatások felhőit senki sem rajzolja meg az egyetem nélkül és elképzelhetetlen lenne az, hogy a városi tömegközlekedés olyan horderejű kérdését, hogy például hol létesítsenek egy buszmegállót, azt az egyetem megkérdezése nélkül intéznék. A Tavasz érkezik lassan. A Campuson virágzik már a magnólia, gyengécske fűszálak nyújtózkodnak óvatosan és köztük itt is ott is jácintok szegik fel a fejük. A szünetekben kitódulnak a népek és napfénybe fürdetik az arcukat. Ez is jelentős esemény most errefelé.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr317302019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.