Unokáinknak is mesélni fogjuk:  ... 2015 nyarán ...
2015. szeptember 01. írta: wootsch

Unokáinknak is mesélni fogjuk: ... 2015 nyarán ...

Még véget sem ért ez az év, de már tudhatjuk: Történelem. Mesélni kell róla. Gyermekeink vagy unokáink megkérdezik majd egyszer tőlünk, hogy „mondd, Te mit csináltál, hol voltál 2015. történelmi nyarán?” Kevesen, nagyon kevesen majd azt mondják majd: „menekülteknek segítettem, szóba álltam velük, vizet, ennivalót adtam, gyermekeknek papírt, ceruzát, hogy rajzolhassanak, tartottam bennük a lelket és a hitet abban, hogy vannak segítőkész emberek a világon”. Mások, sokan, majd azt mondják el bizonyára, hogy széttrollkodták a magyar népi internet felületeit, hogy gyűlölködő szavakkal ostorozták a Világot és csak kívánni tudjuk annak az eljövendő világnak, hogy ne idézzék a gyermeki füleknek azt, amit most írnak. Egyesek elmondhatják majd, hogy kerítést építettek a szerb-magyar határon, mások meg azt, hogy rendőrködtek ott. A ma a Keleti pályaudvaron szolgálatos vasutas bizonyára a rémísztő vonatokról mesél és a kormánytisztviselő büszkén vállalja majd akkor is (?), hogy csatlakozott a határvadász zászlóaljak mellé felsorakozó kormányzati hatásvadász alakulatokhoz. Egy Nagy Dráma minden szereplője felvonul most előttünk és még sokáig itt is maradnak velünk. Még nem tudhatjuk, hogy mi lesz mindennek a vége és azt végképpen nem tudhatjuk, hogy hogyan. A menekültek áradnak Európa felé most, szétesett és háborúba süppedt el egy nagy ország, 14 millió ember elvesztette lakóhelyét Szíriában, itt a szomszédságban, abban az egykor Levanténak nevezett térségben, amely sok száz éven keresztül ezer szállal kapcsolódott Európához. A vallási türelmetlenség, a népcsoportok ellen fordított gyűlölet, a ki tudja kik által pénzelt hadurak által gyújtogatott fegyveresek felperzselte tájakon nincsen maradásra hely. E Nagy Drámában a menekültek megváltoztató erőként jelentek meg az európai társadalmak szinpadán. Milyen változások járnak a nyomukban? Merre fordulnak a társadalmaink vajon?

A Der Spiegel német heti magazin kettős címlappal jelent meg a hétvégén. Az egyik címlapon egy boldog, a derűs kék égre színes léggömböket felröppentő tömeg, az emberek magabízón mosolyognak a képen. A másik címlap tónusa komor, barnás-feketés, egy lángoló épület, Weisshachban, Baden-Würtenberg tartományban ég egy ház, amelybe menekültek akartak a hatóságok beköltöztetni. A két címlapon, a derűs hangulatot árasztó kéken és a nyomasztó érzéseket közvetítő feketés-barnán ugyanaz a felirat: „Es liegt an uns, wie wir leben werden.” Igen, rajtunk múlik, hogy hogyan élünk majd. Sűrű időket élünk most, vad ellentétek élesre exponált képei villódzak az internet felületein és igen, belőlük születik a jövő. Tetszik vagy nem tetszik, megérkezett Magyarországra is a XXI. század. Most dől el az, hogy milyen magyar társadalomban élünk majd 10 év múlva.

A jövő magyar társadalma egészen biztosan multikulturális társadalom lesz. Ha most ezt úgy írnám le, hogy „a magyar társadalom vagy multikulturális lesz, vagy nem lesz”, akkor hazaárulással vádolnának meg a mindenütt figyelő trolljaink. Pedig ezt a szlogent csak idekölcsönöztem most a Nyugat-Európában már a 80-as évek közepén lefolytatott vitákból és itt meggondolásra is ajánlom. Míg politikusaink szívesen idézgetik azt az állítólag Robert Schumann-nak tulajdonított mondást, hogy „Európa keresztény lesz, vagy nem lesz”, ezt a fenti szlogent valahogyan nem veszik a szájukra. Azt sem veszik fel, hogy azokban az európai országokban, ahol a migráció, az emigráció és a menekültek összetett és bonyolult kérdéskörei már sokkal korábban megjelentek, nos ott, „náluk”, az életmód változásairól és életstílusok sokféleségéről, az elfogadásról és mások kultúrájának tiszteletben tartásáról, a kultúrák összeütközésének lehetőségeiről és az ilyen konfliktusok elkerülésének és megelőzésének sokféle technikájáról komoly vitákat folytattak és folytatnak. E vitákban a legkülönfélébb elképzelések már előkerültek, olyan kérdések, amelyekkel nekünk most kell megbarátkoznunk. Asszimiláció vagy integráció, „társadalmi olvasztótégely” vagy „kultúrák salátástálja”, ezzel együtt az, hogy mi a szerepe az államnak, az iskolának egy modern világban, ahol egy társadalomban különböző kultúrájú emberek élnek együtt és, hogy akkor mi is az a társadalmi kohézió, amely összetartja ezeket a társadalmakat. Ezeket a vitákat Franciaországban, Svédországban, Németországban, Nagy-Britanniában, amely európai országok a leginkább érintettjei az Európába irányuló migrációnak már lefolytatták. Az új Európa egy, a történelemben korábban soha nem ismert tanulási teret nyitott minden Európában élő ember számára, e kérdésekről van mit tanulnunk, de van hol tanulnunk. Amit most észlelek, az az, hogy elutasítjuk a tanulásnak ezt a lehetőségét. Nagy kár ezért, mert rengeteg vesződséget megtakaríthatnánk a hatékony, másoktól való tanulással.

Az nem út, hogy az Európai Uniót okoljuk azért, hogy ez a helyzet előállt. Ez egy kontraproduktív viszonyulás és a saját felelősségünk elkenése. Arról nem is beszélve, hogy az „Unió mi vagyunk” (Orbán V. 2015). Éppen olyan kontraproduktív, mint azoknak a kommentelőknek az álláspontja, akik teljes határozottsággal állítják, hogy a menekültek „elhozzák az Iszlám Államot Európába”. Ha a kormánypárt frakcióvezetője azt találja mondani egy interjúban, hogy „Szeretnénk-e, hogy az unokáink az egyesült európai kalifátusokban éljenek?” (http://444.hu/2015/09/01/szeretnenk-e-hogy-az-unokaink-az-egyesult-europai-kalifatusokban-eljenek), akkor csak azt vallja be, hogy vezető politikusként fogalma sincsen arról, hogy miről beszél. Ez a névtelenül gyalázkodó, az emberi méltóságot semmibe vevő trollok szintje és méltatlan egy választott tisztségviselőhöz. Csak az a baj, hogy ezzel a „trollkodással” Rogán úr nincsen egyedül. A kormánypárti hatásvadász alakulatok rendszeresen előállnak a trollok mondanivalójával. Így aztán az internetről tájékozódó állampolgárként azt a benyomásom, hogy egy – nagyon remélem – szűk kisebbség véleményének a tolmácsolásában jeleskednek. A baj ott keletkezik, ha ez a „trollkodás” hivatalos kormánypolitika rangjára emeltetik.

Most, hogy ezt a posztot írom, itt ülök valahol Strasbourgban, mögöttem Franciaország, előttem Németország. Két olyan ország, amelyet már régóta foglalkoztat a menekültek sorsa és az, hogy vajon hogyan illeszkedhetnek a társadalmaikhoz. Két nagy európai ország, két eltérő út. Mindkét nagy társadalom jelentős változásokon ment át az elmúlt két évtizedben. Mindkettőben jelentős számban élnek olyan polgárok, akik nem itt születtek és sokuk úgy érkezett ide, hogy még a nyelvet sem beszélte. Mindkét országban kiegyensúlyozott béke van, a gazdaságuk kiegyensúlyozott, most éppen „kilábaltak” a minapi gazdasági válságból, amelyhez a menekülteknek egyébként semmi köze sem volt és a munkaerőpiacuk kiegyensúlyozott, amelyre a menekültek beáramlása semmilyen lényegi hatást nem gyakorolt. Németországban a munkanélküliségi ráta évek óta nem volt olyan alacsony, mint most például. Franciaroszágban sok a gyermek, nem a menekültek vagy leszármazottai szülnek, hanem a „francia franciák” (ha egyszer majd valaki át képes világítani azt, hogy ez mit is jelent). Németországban nem száműzték az éttermek étlapjairól a „schweinebratent” vagy a „bratwurst-ot”, jóféle sülze-ket is ehetnek az ínyencek, csupa „disznóságot”, de a német kulináris tradíciókat nem a beáramló muszlimok változtatják meg, hanem az egészségtudatos magatartás választása. Aki kóser vagy halal ételt enne, az is megtalálja a maga helyét, nemdebár? Vajon ettől szegényebb vagy gazdagabb lesz-e egy társadalom? Azokban a jól élhető francia vagy német városokban, amelyek ezer éves városi hagyományokkal büszkélkedhetnek, mindenütt ott vannak és működnek a templomok. Vajon ki tart fent egy templomot? A templomra Istennek nincsen szüksége, arra az imádkozó embernek van szüksége, így tanultam egy kedves hívő katolikus barátomtól és az ima mélyen emberi szükséglet. Ha tehát egy katolikusnak e szükségletéhez rendelkezésre áll a temploma, mi kivetni való van abban, hogy egy muszlimnak, egy zsidónak is rendelkezésére áll? Európa a saját történelméből tanult, amikor vallási türelmetlenség helyett vallási türelmet és békét hirdetett és ezt európai normává tette. Ma teljességgel természetesnek tartjuk, hogy ama európai városokban (már ahol) ott a protestáns gyülekezet és a katolikus közösség, keresztélyek, de vajon elfelejtettük-e már, hogy ez nem volt mindig így? Éppen innen, Strasbourgból mesélhetnék egyet és mást arról, hogy keresztélyek hogyan gyilkoltak keresztélyeket a vallásháborúk idején.

2015 mindenképpen egy történelmi év. E Nagy Dráma kibontakozásában megmutatkoznak jellemek, erények és fogyatékosságok, a tényekkel szembenézés bátorsága és a jövőre irányuló tetteket helyettesítő gyávaság, a felelősség vállalása és a felelősség elkenése, az, hogy minek tartják államukat a polgárok és az, hogy államuk minek nézni a polgárait. E dráma felméri állapotainkat, a közállapotokat, a magyar politikai elit állapotát, a médiumok állapotát és képet ad arról, hogy mi a becsület és a mi becstelenség fogalma. E Nagy Dráma még nem tart a végkifejlet felé, mert azt a véget csak évek múlva látjuk meg majd. De addig se töltsük tétlen szemlélődéssel az időt, nehogy aztán csak annyit tudjunk mesélni az unokáinknak, hogy „hát tudod, csak nézelődtem, élni is kellett ám ...”. E Drámának mi is szereplői vagyunk, hogy epizódistaként vagy főszerepben, azt el kell döntenünk. A Der Spiegelnek mélyen igaza van a maga manifesztumával. Igen, mi döntjük el azt, hogy hogyan élünk majd. Egy befogadó, segítőkész, toleráns társadalomban egészen biztosan jobb élni, mint egy parttalanul türelmetlen, a másságokat és különbözőségeket visszautasító, meggondolatlanul, zsigerekből gyűlölködő társadalomban, ahol ember ember ellen fordul. Az, hogy hogyan viszonyulunk a nálunk, Európában menedéket keresőkhöz és, hogy milyen minőségű segítséget nyújtunk nekik az nem csak idegenrendészeti-hatósági kérdés.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr127751852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.