A Zóna, a Sztalker, a Menet és a Dörzspapír ...
2015. szeptember 08. írta: wootsch

A Zóna, a Sztalker, a Menet és a Dörzspapír ...

Annyi minden történt az elmúlt hetekben, hogy ma már csak kevesen emlékeznek arra, hogy mikor és hogyan jött létre a Zóna. A menekültek nem egyszerre érkeztek a budapesti Keleti pályaudvarhoz, a tömeg egyszer csak feltorlódott, a vonatok akkor még jártak, a folyamatosan érkezők csak gyűltek az aluljáróban, elfoglalták a folyosókat, megágyaztak maguknak ott, ahol helyett találtak, és a Zóna nőtt, gyarapodott Gyermekek szaladgáltak, a felnőttek kimerülten hevertek a hideg kövön, egy piros pöttyös labda gurult a tömegben. Fáradhatatlan önkéntesek ételt és vigaszt osztottak, rajzfilmeket vetítettek a gyermekeknek, a vonatok nem jártak már, a tömeg nőttön nőtt, dagadt a Zónában, az alant világban közben járt a metró, volt néha, hogy megállt, néha meg megállás nélkül átszaladt a megállóban.

Csütörtökön este, hírektől és képektől kótyagosan érkeztem Budapestre, még előtte voltunk annak a Nagypénteknek, amikor minden órában történt valami és annak a cáfolata, nyilatkozatok és tettek keresztezték egymást, a helyzet fokozódott, a türelmüket vesztett emberekből álló tömeg megoszlott, sok százan nekiindultak gyalog, mentek át az Erzsébet-hídon, gyalogoltak az autópályán, Bécs felé mentek. Később, a Népligetnél huligánok törtek-zúztak, a magyar válogatott meccsére gyülekező, gyász-fekete pólóban (amelyen Magyarország felirat világított neon-fehéren) parádézó ultrák „meglátogatták” a Zónát, meggyötört, rendkívüli feladatokkal túlterhelt, fáradó rendőrök szolgáltak és védtek és hallgathatták, pocskondiázzák őket, hogy „a menekülteket verjétek ti g***k, ne minket”, autók égtek, a Planetáriumban „kárt tettek” és a Zónához megjöttek azok a kék, városi buszok, mikor az üres pályaudvarra vonatok is befuthattak volna.

Európa vitáktól volt hangos, megtörtént az első, nagy verbális összecsapás a felek között, osztrák-német-magyar nyilatkozatok mellé felzárkóztak a franciák, az angolok. Az európai televíziókban Magyarországról sugárzott képeket kapott az európai polgár, vezető hírként. A Menet ment az úton és szétszakadt, a lemaradók az út mellett éjszakára vackolódtak, a Zóna zsibongott, a pályaudvar hatalmas csarnoka üresen kongott, a pályaudvari üzletek szürke-zónája is bezárkózott már, az aznapi bevételeket végigpörgették az arab pénzváltók ujjai, taxis hiénák unatkoztak a parkolóban, a Thököly úton, a Hamwaw egyesület kirakatában Asszad elnök Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnal parolázva mosolygott az estében egy Nehéz Nap Éjszakáján.

Hogy mikor jött létre a Zóna, ma már senki sem tudja talán pontosan, ilyen sűrű időkben könnyebb dátumot, eseményt téveszteni, de a Zóna ott van, mintha mindig ott lett volna, megnéztem. A város körülveszi, a város körülötte éli a megszokott életét, a metró jár ma rendesen, mert most rendkívüli esemény nincsen, menetrendszerűen megáll a megállóban, az utasok le- és felszállnak, végigsietnek a hosszú folyosókon, felemelkednek a mozgólépcsőn és bámulják az ellenkező irányba tartó emberek arcát, akik visszanéznek rájuk, vagy telefonálnak, valaki újságot olvas, egy idős házaspár méretes bőröndöt tuszkol. Aztán végigsietnek a Zónán, ki vonathoz, ki egyéb dolgai után, sokan körül se néznek. A pályaudvar főbejáratánál ért véget ez a budapesti modernizáció. A pályaudvar évek óta Budapest egyik szégyenfoltja, de most ott a Zóna, milyen jellemző, hogy ott és nem máshol Budapesten, ebben semmi sem véletlen. A peron most a Zóna perifériája, mert a Zóna központja ott van, ahol a ruhák, ahol az étel, ahol az önkéntesek. A peronon állva valaki egy nagy köteg pénzt számol teljes nyíltsággal, még súlyra is tekintélyes summát. A Zóna vámszedői, pénzügyőrei, nem is annyira rejtőzködő haszonlesői ott nyüzsögnek a pénzváltóikban, a gyros-büféikben, a lepukkant pultok mögött.

Észre kell venni, hogy a Zóna Röszkénél, Zóna Hegyeshalomnál, Zóna Münchenben, Zóna a macedón és szerb határon, Zóna a görög szigeteken, Kos és Lesbos, Lampedusa Zóna, Málta és Ciprus Zóna, libanoni zónák már évek, évtized óta, ahol felnőttek már a menekültek első nemzedékei is, a török Zónák, zóna-térképek eldugott honlapokon. A Zóna, amely felizzítja szenvedélyeinket, megcsalja hitünket, összezavarja eddigi tudásunkat az emberi természetről és nyomorúságról, felébreszti szunnyadó karitatív énünket, mozgósítja düheinket, szétzúzza illúzióinkat. A Zóna sztalkerei a bloggerek, az internetes hírportálok, fotósok, twitteren és facebookon, komoly híradókban árad szét a Zóna, sztalkereink elvisznek minket a Zónába, a Tudós vagy az Író, a Háziasszony vagy a „key account menedzser” egyaránt keresi az Élet igazságait a Zónában.

Dörzspapír-keménységű nyilatkozatokkal hadakozik a kormányunk (© Orbán Viktor, 2015. szeptember 7.), de még soha nem tette bele a lábát a Zónába, Sztalkerre sincsen szüksége, apparátcsikok kórusa zeng, de a Zónán kívül. A Zónában elenyészett a városimidzs. Azok a fránya német polgármesterek bezzeg nem átallanak erőforrásaikkal a menekültek támogatására sietni, sőt még találkozni is velük. A mi kis városunkban Főpolgármesterünk láthatóan utálkozva és kelletlenül tesz-vesz és ha kell, ha nem buszokról és metró-felújításról beszél, mintha buszok és villamosok választotta tisztségviselő volna és nem a választópolgárok bizalmából kormányzó. Szégyenkezem városom vezetése helyett, hogy ilyen hetykén és hányavetien mellőzi a primér segítségnyújtást, pedig lenne itt infrastruktúra, lehetőség, csak élni kellene ezzel. Napokig nem került vízcsap, mobilvécé abban a városban, amely imidzséhez egy olyan Fesztivál járul hozzá, amely képes 400 ezer szigetlakónak a semmiből egy olyan infrastruktúrát felépíteni, ahol mosdókonténerekben zuhanyozik a kedves szigetlakó és ahol a ToiToi-ok katonás rendben sorakoznak egy négy kilométer hosszúságú területen, ahol mindent ehet vagy ihat a kedves vendég. A Fesztivál sikeresen véget ért, Főpolgármesterünk ennek nagy barátja, mint tudjuk, a Zóna azonban nem lett Fesztivál, a vendégszeretet, a megértés és az elfogadás fesztiválja. Zóna az, ahol emberek alszanak a hideg kövön, ahol aprócska gyermekek bolyonganak a felnőttek lábai körül, ahol csecsemőkre borított alkalmi kendők alá fúj a szél, ahol mosakodni csakis a tér nyilvánossága előtt lehet. A Főnök kiadta az új jelszót, hogy „Ne gyertek!” és a Főváros készséggel alkalmazkodik ehhez. A menekültek azonban itt vannak, ide szorultak, még továbbiak sokan vannak úton, jönnek egyelőre vége-nem-látható sorban, Zónából Zónába tart az útjuk és beh szívesen acsarkodnak sokan, hogy „ezeket nem lehet integrálni..., mert” (itt egy nem is olyan hosszú felsorolás következik, de erről valójában senkinek sincsen tapasztalata, hiszen meg sem próbáltuk még). Bencsik úr még azt is hozzátette a minap, csak úgy futtában, hogy „ezek állatok” - és úgy tesz az a kórus, mintha ennyi lenne csak a dolga, felmondani a központilag kiagyalt mantrát. Gyűlöletbeszéd hajt nehezen gyógyuló sebeket ejtő tüskéket a felületeken. A Zóna pedig ott van és a Zóna szembesít. Igazságokat és hazugságokat csupaszít le, mezítelen tények állnak szemben a ráolvasásokkal és a hazugságokkal, a szociológia a tényeket mellőző kreálmányokkal. A Zónában megmutatkozik a magyar társadalom kettősége, amely szétfeszíti azt a sokat emlegetett Nemzeti Együttműködést. A Civil Összefogás Fóruma ma éppen kétkezi munkásokat toboroz, hogy határidőre (?) megépüljön a „műszaki határzár”, amelyet persze, hogy meg kell védeni, ha kell fegyverrel is, mert az állami tulajdont (mindegyikünk tulajdonát) védeni kell, alkotmányos kötelességekre hivatkozik itt mindenki most. Alkotmányunk pedig kimondja, hogy „Az emberi méltóság sérthetetlen..." (Alaptörvény, II. cikk) és a menekültek ott fekszenek az aluljáró hideg kövén és a Főváros most már napok óta valami új Zónát fabrikál a Verseny utcában, de a baj már megtörtént. A Zóna felépült és kiépült a Főváros nélkül is. A városimidzs oda van. És … A Menet bebizonyította, hogy a menekülteknek is van érdekérvényesítő képességük. E jogfosztott, úton lévő, szabadságaikat veszítő emberek is képesek szerveződésre, fellépésre, érdekvédelemre. „A menekültek egyre követelőzöbbek” - mondta a Kancellária minisztere, kifogástalan öltönyben, sajtótájékoztatókra formázott frizurával, rezzenéstelen arccal.

A Zóna egy tükör és benne társadalmunk elmosódott képe kiélesedett. A képet majd jól meg kell nézni el kell rajta gondolkodni. A nagy munka most kezdődik majd, hogy kitaláljuk, hogyan integrálunk, hogyan segítünk, hogy mit tekintünk segítségnek, karitásznak és mi az, amit elvárunk Államunktól és az azt vezető Kormányunktól. Látni fogjuk, hogy a Zóna tükrében a Szegénység és Kirekesztettség, a Hajléktalanság és a cigányság „felzárkóztatása” mind-mind másképpen látszik majd ettől kezdve. A Zónába való belenézés nagyon kellemetlen és nehéz, de hozhat katartikus élményeket, felismeréseket is. Smirgli-keménységgel kellene végre beszélni a közös feladatainkról és arról, hogy hogyan lesz fenntartható egy ÖSSZETARTÓ magyar társadalom.

Most felnézek a laptop képernyőjéről a Bambi Presszó teraszán. Körülöttem a megszokott belbudai közönség. Nevetgélések, korsó Dreherek, gesztusok. Itt, a Zónától távol minden éppen olyan, mint máskor.. Biztos?

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr37771536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.