Furcsa ősz, gesztenyével
2015. november 12. írta: wootsch

Furcsa ősz, gesztenyével

Ez a furcsa ősz. 2015. novemberében, amikor már délután ötkor elkezdik a munkát az égi kovácsműhelyben és hat órára vörösre kalapálják az ég acélkékjét. Egy őrült virág lázas feje tör utat az avarban, ide-oda kalimpálva keresi a napfényt és az zuhog miránk, akik kiskabátban napfürdőzünk a csatorna partján. Reggel könnyű ködökkel incselkedik a Nap, aztán emelkedetten, kerekdeden ragyog odafent. Ez a furcsa ősz, ideges nyilatkozatokkal teli van a média, zizegnek-nyikorognak a szociális média felületei. Cenzorok törölnek meggondolatlan mai gondolatokat, a holnapról senki sem beszél, a jövő érdeklődés hiányában most kicsit elmarad(?), akár a korábban megszokott, a kabátok alá bújó, didergető, nyirkos őszi délutánok és a hideg esők, csak ez az éles fény, ez zuhog, egyre rövidebbek a napok, de egyre fényesebbek. Tetőzik az aggodalom, vajon ez már a Végleges Felmelegedés Jele lehet-e, üzenet, amelyet most dekódolhatunk, üzenet arról, amiért mi vagyunk a felelősek. Nem a természet harcol velünk, de mi küzdünk a természettel. Az égi kovácsműhely fujtatói zúgnak, vörösen izzik az ég, holnapra emelkedő hőmérsékletet jósol a meteorológia. Így vagyunk most.

Az utcában, ahol lakom, egy kis tér öblösödik és a kis téren egy öreg gesztenyefa levelei zörögnek. A haldokló levelek alatt érett gesztenyék görögnek. Az öreg fa Radnóti-verset szaval: „Il faut laiser” - így mereng, de nem tölgyet, gesztenyét ejt a gőzölgő avarra. Az avart gesztenyebarna ujjacskák túrták a minap, hazafelé mentem, egy afrikai úr, a kisfiával keresgélt a csörgő levél-tetemek között. „Monsieur, monsieur” - fordult hozzám izgatottan, tenyerét nyújtotta, barna tenyerében barna gesztenye - „C'est un marron, n'est-ce pas?” „Oui, monsieur, c'est un marron.” - mondtam és elnéztem, hogy milyen boldogan bólogatott, odamutatta a kisfiának is, hogy „c'est marron, marron”! A gesztenyék ragyogtak, ahogyan kézbe vették őket, én már régóta tudtam, hogy a gesztenyében összegyűlik a nyári, lusta langymeleg, a gesztenye érintése ezért is kellemes, kerekded, meleg felület, csillogó-barna, mint annak a boldog kisfiúnak a szeme, a bőre, az ujjai. Ó, azok az első találkozások! Talán így kezdődik a barátkozás a távoli világok között, talán így kezdődik egy ismerkedés, amely élethosszig kísér minket, mert bármely kontinensen is, de emberek vagyunk: kíváncsiak, otthont-keresők, a hétköznapok avarjában kincsek után kutatók. Ó ezen a furcsa őszön, milyen sokan kezdték meg ezt az ismerkedést ezzel a nekünk otthonos, de nekik ismeretlen világgal!

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr178074128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.