Aprócska német történetek. Stau
2016. május 09. írta: wootsch

Aprócska német történetek. Stau

Autópályák szövik át az egész kontinenst. Az autópályák térképe mint egy Burda-szabásminta ha így vágnánk ki Európa sziluettjét, kiszabjuk Schengen ruháját, érdekes öltözetet kapnánk. A ruha ujjai Keleten hónaljban szorítanának, Nyugaton lebegő denevérszárnyként verdesnének, Délen trapéz-nadrágot formálnának, Északon pedig zsabót. Az európai autópálya-hálózat eminens darabja a német úthálózat. Hiába no, Németország csak ott van, ahol, Európa közepén, minden irányban „rajta” keresztül vezetnek az utak. A stockholmi piacokra hurcolt spanyol narancs és ízetlen paradicsom, a koppenhágai szupermarketben árult görög olajbogyó, az abban a peckham-i lengyel boltban kapható kolbász vagy a magyar Pick szalámi a megkerülhetetlen német utakon át jut el vásárlóihoz. No az is számít persze, hogy az Autobahn német hozzájárulás az egyetemesebb európai történetekhez, na még az a motorizáció is, az az autóipar, Herrn Porsche és Herrn Benz, amelyben a németek alkottak egyet és mást az elmúlt évszázadban, szóval a német autópályákon minden irányban nagy a forgalom. Civil autók számára ráadásul ingyenesen, a kamionok útdíj-adóztatása nem hozott érzékelhető változást a forgalomban, mert Németország túl nagy ahhoz, hogy ki lehessen kerülni. A főbb európai autópályák törés nélkül folytatódnak a nemzeti határokon átnyúlva, ezért is érdekes, hogy amikor az autó átlépi a virtuálisan mégis csak létező határt például Ausztria vagy Svájc vagy Franciaország felől, megérzi, hogy felgyorsul a forgalom. „Freie bürger, freie fahrt” - mondja büszkén a német és gázra tapos.

 

Németország autópályái megteltek, ezért van az, hogy időről a politika előveszi az autópálya más európai országokban megszokottnak mondható díjfizetéshez kötött használatának kérdését, de eddig minden esetben minden kormánynak visszavonulót kellett fújnia: az autópálya-díj bevezetése mindig megbukott a polgárok ellenállásán, akik a német szabad autópálya-használatban a szabadságuk egyik fontos szimbólumát látják. Egy olyan országban egyébként, ahol meglehetősen színvonalon működtetett vonat-hálózat rajzol ki vonalakkal egy másik térképet az ország zöld testére, és ez a vasúti hálózat ráadásul folyamatosan fejlődik, bővül és a gyorsvasúti (az ICE) hálózat egyre több összeköttetést teremt a szomszédos országokkal is, így Svájc, a Benelux országok, Franciaország már Stuttgartig összeköttetett, így óránként akár 300 km-s sebességgel is roboghatunk Zürich, Párizs, Brüsszel irányába Németországból. E robogás miatt a német ICE-k is tele vannak, így a látvány a vonat imbolygása közben is érdekes a zsúfolt autópályákra látni az utasokkal teli Bistrowagen ablakából, ahol azok az utasok tömörülnek, akik nem találtak már ülőhelyet és ahol talpas pohárban frissen csapolt sört iszik az utas, amellyel a három nyelven is udvariasan társalkodó személyzet szolgál.

 

Május 5-én, robogtunk a német autópályán és a GPS zavarba jött. Nem tudom, hogy ki hogyan van ezekkel a gépi szolgákkal, amelyek ma már oly természetes helyet foglalnak el az életünkben, de mi nevekkel illetjük őket, így domesztikálván a szolgáltatásaikat. Feleségem autójában a GPS neve Luise. Németül beszél hozzánk ez a Lujza, komoly és kimért hangú, soha sem kapkodó, távolságtartó, de mindig pontos, soha sem tévedő hölgy. Úgy ismeri Európa útjait, mint a tenyerét, még azt is tudta anno, hogy a Novi Sad előtt a Bečka-nál lévő Duna-hídon munkálatok folytak, ezért a két sáv egyre szűkült, nem árt az óvatosság. Általában két kilométerrel az irányváltoztatás előtt már figyelmeztet, hogy hamarosan balra vagy jobbra kell fordulnunk, egy kilométerrel később egy kissé felemeli a szigorú hangját, aztán 500 méterrel az aktuális forduló előtt megfellebbezhetetlenül közli, hogy még 500 méter, aztán ránk parancsol, hogy „jetzt links”. Szóval robogtunk az autópályán Lujza értékes társaságában és közben szólt a rádió, amelyet egy német autópályán érdemes bekapcsolva tartani, mert ajánlott meghallgatni a fél óránként közölt a közlekedési információkat. Baden-Würtenbergben az ajánlott adó az SWR3 vagy a Radio Regenbogen, Bajorországban a Radio Bayern3. Németország föderális állam, minden államnak megvannak a maguk közszolgálati és kereskedelmi adói, Hessenben például biztosan nem érdemes SWR-t hallgatni, mert ott csak a Baden-Würtenbergre eső útszakaszra vonatkozó híreket közlik. Németország „Stau Republik” - így mondják a németek és mélyen, de milyen mélyen igazuk van. „Stau” az a híres német dugó az autópályákon és, hogy ez szó ismétlődik a rádióban monoton egyhangúsággal, mint egy német rap. Az ember ezt hallja a hangszórókból például: „A3 richtung Nürnberg zwölf kilometer stau, A6 zwischen Würzburg und Sisheim acht kilometer stau, A2 rund München zwanzig kilometer stau”..., stau Stuttgart előtt és után, stau Regensburgnál, stau mindenütt. Az autók türelmesen araszolnak az aktuális staukban, van idő szemlélődni és észrevenni azt, hogy németek jobbára német autókat vezetnek, Volkswagen, Audi, Opel, BMW, Mercedes, a „népautó Fauvé” még mindig vezető márka, az a tavalyi, amerikai indíttatású környezet-szennyeződés-botrány nem ingatta meg a német autóvásárlók hitét ebben, úgy látszik. Alig-alig látni francia gyártású autókat például, talán ötven autóként egy-egy német rendszámú Peugot vagy Citroën, feltűnik egy tűzvörös Alfa Romeo, amott egy Maseratti, egy bátor Fiat Topolino, de mellettük egy Porsche, sehol egy Volvo, sehol egy Ford, talán egy-két Honda itt-ott, néhány Škoda, persze az is „Volkswagen” már, mint tudjuk, de a stauban a német autópályán jobbára német autókban araszol a német polgár.

 

Ünnepnap volt aznap, emiatt szerencsénkre a kaminonok a parkolókban várták a szabad jelzést, ha ott lettek volna az úton, Lujzánk bizonyára idegesebb lett volna a külső sávban mozgó, de összetartó falként mozgó kamionok miatt. Így csak át- és áttervezte az utat, kis jeleket tett ki a GPS kijelzőjére, elakadás jelzőket, amelyekre a rádió kommentátora még csak nem is utalt, Lujza sem tudhat mindent, monoton változtatta az időt a képernyőn, eredetileg négy és fél óra szintidővel indultunk utunkra, egy órával később már öt, két órával később már hat és fél óránál tartottunk úgy, hogy a megteendő távolság semmit sem változott. Udo Lindberg szólt a rádióból, mert Udo most volt hetven éves, az összes adó az új lemezéről beszélt, amelyen előadta új slágerét, a Keresztapa film nagy dalára írott emlékeit összefoglaló opuszt és egy kvíz-kérdésre adott helyes válasszal jegyek voltak nyerhetőek Herbert Grönemeyer júniusban esedékes müncheni koncertjére, amely miatt volt egy kis tülekedés az éterben és maga Grönemeyer is ideénekelte, hogy „alles am den weg, das ist sonnenzeit ...” Egy autóvezető számára biztos, hogy rosszabb nincsen, mint ez az araszolás egy német stauban, három méter, stop, tíz méter stop, ötven méter, ráfékezés, Lujza áttervezte az utat megint és elküldött valami mellékútra, a térképen látszott, hogy egy kerülő útról van szó, amellyel megkerülhetünk néhány elakadás-jelzőt. A rádióban szólt rap, hogy „stau, stau, stau”.

 

Az autópálya melletti világ kiszínesedett. Az autópályáról a vidéki táj szépsége alig látható. Nem lehet elmerülni ebben a májusi, virágzásban kiteljesedő tájban, mert az autópálya aszfaltjának szürke szalagjára és az autópályát övező kerítésekre, acélkorlátokra, az araszoló autók fékezés-jelzőire lehet látni. Az autópálya nem szemlélődésre való, koncentrált mérnöki táj, a szürke és acél- és alumíniumszürke szalagokra kell koncentrálni. Az a májusi friss zöld valahol odakint van. Az autópályán egy csőben ülünk és autók fala vesz körül minket, a színek egyhangúságán legfeljebb egy nyitott ablakból kilógó könyök, egy napszemüveg ránk villanó csillanása, egy türelmetlenül izgő-mozgó kisgyermek aprócska ujjainak rózsaszínje enyhít. Egy türelmetlen vezető, aki le akarja győzni a lehetetlent és ki akar szorítani a helyéről egy másik kocsit, hogy egy hellyel előbbre kerüljön az egyébként mozdulatlan sorban. Szóval elhagytuk az autópályát Lujza tanácsára és hirtelen, kinyílt egy nagy függöny egy csodálatos tavaszi színpad előtt. A táj kiszínesedett. Május van és ott sakkozott a Nap előttünk. A zöld különféle árnyalataiban hullámzó friss vetések, a szelíd-barna szántások, a répce vakító arany-sárgája voltak a sakktáblája kockái, amelyre fény-bábuit léptette. Sakkot adott az árnyékoknak, megmattolta az erdők egyenes derékkal messzire néző fenyőfáiból összeállt szelíd sötétséget. Az autópályáról a vidéki táj csak egy átmenet, az indulási és az érkezési cél közötti senki földje, akár úgy is tűnhet onnan, hogy az acél és alumínium-kerítéseken túl élet sincsen, csak azok az út menti táblák jelzik az élet jeleit, amelyek valami helyi nevezetességre hívják fel a figyelmet, egy kastélyra, egy múzeumra, egy ódon város középkorból itt maradt magjára, amelyről érdemes azt is megjegyezni, hogy a „Világörökség része”, de persze innen, az autópálya araszoló, aztán meglóduló, aztán megint megtorpanó kocsisorából hangulatát beszívni nem lehet. Mert mindig benne kell lenni a tájban, legyen az a maga-alakított Természet, vagy emberkezek-alakította város-természet ahhoz, hogy megérinthessen minket a nagyszerűsége és ezt a „benn-levést” az autópálya nem tudja. Az csakis arra szolgál, hogy két pont között, indulástól érkezésig elvezessen minket. Az autópálya az mégis csak a kötött pályás sínek szinonimája.

 

Kanyargott az a régi akaratokat követő vidéki út ezen a szép német tájon és fel kellett sóhajtani, hogy milyen szép is ez, ez a domesztikált táj, a rendben tartott és gondosan művelt földekkel, a déli lankákra telepített évszázados szőlőkkel, a hegytetőket uraló vár-romokkal, a fák fölé magasodó templomtornyokkal, a kis falvakkal, amelyeken úgy kanyarog át ma is az út, ahogyan az valamikor hatszáz évvel ezelőtt kialakult és egy kanyarban egy ódon, favázas ház állja el úgy az utat, hogy hirtelen éles jobbkanyarral lehet csak kikerülni, egy cégér, amely a „Falken Virtshaus”-ba invitál, de a Sólyomhoz címzett fogadónak sörkertjében két helyi polgárra villanhat rá a tekintet és egy kicsinosított, de régi lábasházban a kicsiny Rathaus, ahol a polgárok intézik az ügyeiket. Lujza hallgatott, mi élveztük a tájat és elmerültünk benne. Futottak a képernyőn a percek, a méterek, a kilométerek, Ég és Föld sakkjátszmája még tartogatott izgalmakat. Aztán Lujza visszavezetett minket az Autobahnra. A rádióban meg sem említették az A81-et, ott felgyorsultunk, mehettünk. A kocsi is, a vezetője is élvezte ezt a rohanást, leegyszerűsödött az út, visszatértünk Lujza eredeti elgondolásához, az út most már egyenesen Würzburgba vezetett.

 

Apák napja volt a városban. Régi német hagyomány. Egyen trikóban üldögéltek az Alte Kranen sörkert padjain a férfi-csapatok és sört ittak persze, bratwurstokat toltak magukban sok mustárral, múlatták az idejüket, valami Kegelklub csapata itt, valami biciklis társaság amott, meglett korú férfiak együttléte és sütött a Nap a Main felett és arra gondoltam, ezt látván, hogy hát így van ez, ilyen egyszerű ez: csak következetesen kell őrizni a megteremtett hagyományokat, csak nem engedni abból, amely hagyományokban felnőttünk, csak vinni fiainkat magunkkal (ha már érettek ehhez) Apák Napján, együtt a többiekkel, a sörkertben és inni azt a sört, amelyet 1267 óta csapolnak itt, éppen itt, ezen a helyen, amely azóta persze megváltozott és amelyet 1945. március 16-án úgy porrá bombáztak, hogy egyetlen darabka kő sem maradt a helyén és ötezer würzburgi polgár halt meg akkor, de Apák napján (amely réges-régi hagyomány errefelé) 2016. május 5-én itt lehet ülni, pontosan itt és nem máshol, a sörpadokon és a városokon kívül tombolt a Nap és Föld sakkjátszmája és kiegyeztek egy remiben és mivel az Ég is beleszólt egy kicsit, kék volt aznap a Majna folyó.

 

A folyó, amelyen kőhíd vezet át és ahol a hídon bort lehet inni, hogy körülnézzük a várostájon, jobbra a Vár, balra nagy templomok tornyai, a Rezidenz-palota teteje. A nagy bombázás okán semmi sem eredeti itt, mert mindent, de mindent újjá kellett építeni, a régi városból csak por és hamu maradt 1945. márciusa után, de megmaradt a polgárok szelleme, városuk iránti elkötelezettsége, úgy építették vissza a város modern házait, hogy megőrizték az utcák középkori kanyarulatait, a városterek akkori nyitottságát, a Rezidenz pompáját. Köszönhetően Baltasar Neumann-nak, a nagy építőmesternek, a Rezidenz kupolája túlélte a Háborút és így meglátható, hogy mit is festett oda a velencei Tiepolo mester. Két és fél évig élt a városban, idehívta a püspök, hogy fessen, megalkotta a barokk falfestészet egyik örök remekművét, a hatszáz négyzetméteres felületen négy kontinens allegorikus története kavarog barokk lendülettel. Bámulatos történetek életteli, vaskos vagy éppen ellenkezőleg légies figurákkal. Puttói elbájolóak, elbűvölőek, szeretni valóak. Valójában ők azok, akik az életnek ezt a folytonosságát ideüzenik még most is nekünk. Bebújnak a méltóságos püspök köpönyege alá, átszállnak az alkonyatba hajló égen, tiszteletlen követik Apollót, a Fény hordozóját. Felhőcskéken pajkoskodnak, rózsaszín ülepüket mutogatják, aprócska szárnyaikkal televerdesik a képet tiszteletlen mozgásokkal. Hogy értette-e a megrendelő püspök Tiepolo humorát? Erről már nem szól az idegenvezető. A Rezidenz-ben beáramlanak turisták, mert a Rezidenz UNESCO Világörökség, „must-to-see” látványosság persze hogy az, köszönjük Baltasar, Giovanni Battista, hogy megmaradtatok nekünk minden más akarat ellenére is. Német történet itt, a palota előtt téren az Apák Napját megjáró társaság vonul el, egyikük kis kocsit húz maga mögött, a kis kocsiban sörösüvegek zörögnek, mert macskakővel kövezett a tér, így össze kell bólintaniuk a már üres üvegeknek a telikkel. A palota folyosóinak és termeinek zártsága után kitáruló égbolton mint kis puttók, aprócska fehér felhők lebegnek két égkárpiton. Egy másik német történetre utalnak talán? Arra, hogy Würzburg az Unterfranken, de 1814. óta Bajorország része? Az itt élők mind a mai napig számon tartják ezt és sok kertes házban a Frankok zászlójának piros-fehérjét lengeti a szél, a kék-fehér égbolt alatt. Aprócska német történetek. Németországban a történelem stau.

 

img_0533.JPG

(Illusztráció: Würzburg, Bahnhof strasse)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr488699840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.