Baljós, fekete árnyak (népszavazás 2016)
2016. október 06. írta: wootsch

Baljós, fekete árnyak (népszavazás 2016)

Az alábbi poszthoz először csak el kell mondanom, hogy az a véleményem, hogy a XX. század második felében két fontosságában jó dolog történt Magyarországgal. Az egyik az, ami 1989-90-ben történt, amikor lebontottuk a nyugati határunkon általunk létesített „műszaki határzárat” és ezzel egy soha ki nem törölhető képi szimbólummal szolgáltattunk az eljövendő generációknak annak megértéshez, hogyan is zárult le Európában a Hidegháború és amely segített bennünket abban, hogy 1990. novemberében csatlakozzunk az Európa Tanácshoz. Ezzel lehetővé tettük a magunk számára azt, hogy az európai közös történelemből következő emberi jogi hagyományokat birtokba vehessük. A másik jó dolog, amely történt velünk az az volt, hogy 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, az ismert világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetéhez ennek minden következményével, köztük azzal is, hogy ez a gazdasági nyitás egy közös értékvilágra épül. Két olyan dolog, amely kinyitott és nem lezárt, amely lehetőséget adott és nem lehetőségeket vett el, amelyek minden magyar ember életében szerepet és sokkal inkább pozitív, mintsem negatív szerepet töltött be. Csatlakoztunk Európához, de, mint egy értékvilághoz és ez mindenki számára fontosnak bizonyult. Ebből az alapállásból írom az alábbi posztot.

 

Gyűltek, csak gyűltek a baljós árnyak a kampány alatt, itt ólálkodtak az országban, az ország körül. Most csütörtök van, amikor a legnehezebb (Juhász Ferenc), a baljós árnyak felhőkké álltak össze a város felett. Esett az eső ma Budapesten. A baljós árnyak ólálkodása itt kísért és kísérteni fog még egy darabig, addig, amíg ki nem lépünk a kampány-megközelítésből és nem kezdünk el egy higgadt és okos párbeszédet arról, hogy akkor most kinek, mi is a teendője ebben a helyzetben.

 

Legyünk stílszerűek és kezdjük úgy, hogy „Tudta”, hogy az, hogy népszavazás volt Magyarországon az Úr 2016. esztendeje, október havának második napján, és az a nap vasárnapra esett? Valószínűleg inden magyar ember tudja ezt, bárhol éljen is ezen a Földön. Ahogyan ez már az errefelé használatos Gergely naptárban szokás, vasárnapra hétfő, aztán kedd, szerda, stb következik. Most, hogy írok, csütörtök van, Budapesten vagyok és, ha felnézek a laptop képernyőjéről, a Bem Mozi közönségére látok. Ócska bútorokon kényelmes ülés esik, a hely levegője jó, szimpatikus, fiatal arcok, kedves mosolyok, okos mondatok foszlányai. Jó is ez így most, hogy így, a Bemmel mérjük a múló időt (előttem krétával írott felirat: „Ma 19:30-kor filmes kvíz” /sic/), mert ennek a múló időnek majd lesz jelentősége a következőkben. Csütörtök van tehát, a Bem-ben vagyok és normandiai Calvadost iszom most Budapesten, de közben, sort sor alá tapogatva el akarom mondani azt, hogy mi a véleményem arról, ami történt, csak néhány nappal ezelőtt, Magyarországon, egy országban, amely mindig arra panaszkodott, hogy elvesztette az iránytűjét valahol, ha nem korábban, akkor lehet, hogy az elmúlt vasárnap, de akkor aztán úgy, hogy most aztán tűvé tehetjük majd érte az egész ismert világot.

 

Az iránytű egy fontos műszer, ezért van az, hogy nem is birtokolhatja akárki. Kapitányok, navigátorok eszköze, szerszáma. Modern tömegdemokráciáinkban kapitányaink az általunk választott miniszterelnökök, köztársasági elnökök, miniszterek, államtitkárok, parlamenti képviselők. Az elmúlt hetek magyarországi kampányaiban az ő kompaszuk már a kampány kezdetekor sem volt velük, ez egészen így visszanézve a már magunk mögött hagyott hetekre, egészen bizonyos. Az a kampány már véget ért, majd mindjárt kezdődik a másik, ezért az most már csak a dolgunk, hogy megőrizzük az utódainknak azt, hogy a 2016-ban kapitánykodó magyar politikai elit mit és hogyan is adott elő az elmúlt hetek kampány-lázában! Ne felejtsük el soha azt nekik, hogy felületesek és arrogánsak (értsd: kételyekre nem tekintők, kérdéseket nem ismerők, csak kijelentő és felkiáltó módban fogalmazók), hogy tényeket ferdítők és tényeket elhazudók voltak, hogy kirekesztők, rasszisták, előítéletesek, egyirányban elfogultak és ember-tagadók voltak. Ne felejtsük el nekik ezt azért sem, mert velük éljük az életet a következő választásokig, és ez a politikai elit, vagyis: ők most tanúbizonyságot adtak arról nekünk, hogy ügyeink így, ezen a színvonalon intéződnek, legyen szó kórházról, iskoláról, nyugdíjról, útadóról. Mindenki migráncs. Ez a politikai elitünk.

 

Csütörtök van és én már megjártam a várost, átkeltem a Nyugati-aluljáróban és megfigyeltem az ott habzó életeket, ahogyan vágyaik és álmaik szerelvényei vakvágányokon tolatnak. Turkáltam egy kicsit az Eiffel Antikvárium kicsit túlárazott kötetei között; közben székely legények népdalokat harsogtak az üzlet előtt, hogy a'szondja: „Híres Komárom be van véve, Klapka György a fővezére”, vagy azt, hogy „Magyarok vagyunk mi, nincsen szabadságunk, mert szerencse helyett gyász borult reánk, sebaj, sebaj, éljen a haza, a nép-társadalom ...” (Ezt a dalt Cseh Tamás Jancsó Miklós filmjében még úgy énekelte, hogy „munkások vagyunk mi, nincsen szabadságunk ...”, de a népdalok variánsai megszámlálhatatlanok) és zengett az ének az aluljáróból a Westend felé vezető folyosó falairól; bekúszott az antikvárium szomszédságában gyrosokkal üzletelő törökökhöz, az átellenben mobiltelefonokkal üzletelő arabokhoz, a használt ruhákkal kereskedő kínaiakhoz, mert bizony mondom, hogy itt, a Nyugati aluljáróban ott van, odaragadt már az a bizonyos multikulti, az az állítólag nem is létező multikulturális magyar társadalom, de hát ott van ám, látom; a stricijeikkel évődő prostik, a keresztény dalokat pengető, valami új-keresztény gyülekezetből érkezett hittérítői hajlamú egyedek torkuk szakadtával kiénekelt Krisztusaival, a lejmosokkal és a kéregetőkkel, no meg a bevásárlóközpont felé átsiető népekkel, a BKV jegypénztárnál sorba állókkal, a metró-állomásról kiáramló tömeggel, a metróállomáson ácsorgó és gyűrött ruhás, gyűrt-arcú orkokkal, akik már szemükkel sem tudják követni a csúcsforgalom áramlásait. Ott van ez a magyar multikulti, csak le kell szállni a Várhegyről, csak le kell menni a Nyugati-aluljáróba, ott van, itt van, nem lehet ezt plakátokkal megállítani, befolyásolni, habzik ott az élet, na.

 

Volt tehát itt egy kampány, volt egy népszavazás és látszik már, végre, hogy látszik, mivégre is volt ez az egész. Valamikor vasárnap, de még éjfél előtt elhangzott egy mondat a kormányzó-párt eredményváró rendezvényén, a népszavazás kezdeményezőjeként tündöklő miniszterelnökünk szájából és ez valahogyan így hangzott: „Többen szavaztak most nem-el az EU politikájára, mint 2003-ban arra, hogy ez EU tagjai legyünk”. Én pedig ebből megértettem, hogy a „foglalkozás elérte a célját”, mert a cél ez a szám volt, minden egyébnek csak jól bedőltünk. 10 milliárd forintért nyert Orbán Viktor 226.901 szavazatot. 2003-ban, az EU-s tagságról döntő népszavazáson 3.056.027 választópolgár szavazott a csatlakozásra (igen), 2016-ban, az EU migráns-politikájáról szóló népszavazáson 3.282.928-an szavaztak nem-el. Az előbbi szám e két szám különbsége. Ennek a számnak a növelése volt ennek az ocsmány, minden határon túlmenő, ostoba, helyzet-hamisító, hazug és megalapozatlan állításokat sulykoló kampánynak a célja. El kellett érni egy számot és így a kampány sikeres volt a kezdeményezők szempontjából. Ezért triumfálhatott Orbán Viktor, fékezhetetlen jókedvvel, viccelődve és könnyedén azon a vasárnapi estén. Ő értette egyedül, hogy mi is történt. Rajta kívül pedig senki más.

 

Mi is történt? A magyar választópolgárok felhatalmazást adtak a magyar miniszterelnöknek arra, hogy szét- verje, trollkodja, blokkolja az Európai Unió nevű európai intézmény döntéshozatali mechanizmusát. Ha jól gondolom, akkor a már bejelentett alaptörvény-módosítás alapvetően köti majd a Magyarországot képviselő miniszterelnököt megállapodások megkötésében, vagyis egy-egy – ráadásul az általa tetszőlegesen kiválasztható témákban! - az történik majd, hogy a magyar miniszterelnök, az Európai Tanács tagjaként majd időt fog kérni, hogy megkonzultálja a javaslatot a magyar parlamenttel. Hogy itthon majd miről, mit és hogyan fog mondani, az az ő leleményein múlik majd, ahogyan eddig is így volt. A magyar sajtónak változatlanul nem erőssége az, hogy az európai intézmények működéséről tényekként tudósítson, ezért a magyar/európai választópolgár fejében alapos zűrzavar van, a legtöbben azt sem tudják, hogy milyen módon születnek ott Brüsszelben/Strasbourgban a döntések és azt sem, hogy ebben mi lehet a szerepe egy miniszterelnöknek, egy miniszternek vagy egy európai parlamenti képviselőnek. A magyar sajtó egésze elbukott az európai vizsgán, sajnos. A magyar sajtó ez irányú osztályismétlései sem voltak sikeresek. Sajnos. Ezt nem lehet azzal megmagyarázni, hogy az „európai politika aprómunkája unalmas az olvasó számára”, mert ez nem igaz. Nagyon is izgalmas dolgok történnek arrafelé! Tessék csak megnézni, hogy miről, mikor, melyik írott vagy elektronikus sajtótermék hogyan is számolt be, ha beszámolt egyáltalán!

 

Rendben van, ez van, ezt kell szeretnünk. Erre az adottságra épített is ez a népszavazás-kampány. Építhetett, mert nálunk lett egy hagyomány. 2003-ban, az akkori, az EU-csatlakozásról döntő népszavazáskor éreztem is, hogy ez az alacsony részvételi arány (45,62%) nem lesz rendben. Egy ilyen súlyú kérdésről szóló döntés csak nem fulladhat ilyen érdektelenségbe …, de megtörtént, ami és úgy történt meg, ahogyan. Azt gondoltam akkor, hogy ez az alacsony részvétel (a 2004-ben az EU-hoz csatlakozó tíz ország közül Magyarországon volt a legalacsonyabb a részvétel) vissza fog ütni később, mert egészen egyszerűen nem tudjuk, hogy a távolmaradóknak mi a véleménye erről a nagyon fontos és egy egész ország sorsát meghatározó kérdésről. A magyar választók több, mint fele számára ez a kérdés nem bizonyult elég fontosnak ahhoz, hogy részt vegyenek a szavazásban, vagy azért nem vettek részt, mert úgy ítélték meg, ezt a kérdést már mások valahol eldöntötték és, hogy ezért az ő szavazataikra már szükség sincsen. Ha így volt, akkor ezért az akkori kampány a felelős. Az egész magyar politikai elit, kormánypárttól az ellenzékig felelős azért, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló nép-döntés nem vált a Demokrácia Ünnepévé. Az akkor kormányzó szocialisták lagymatag kampánya, amely a bécsi kávémérésre irányította a választói figyelmet az európai értékek helyett, az éppen úgy rosszul mozgósított, mint az akkor ellenzékben lévő Fidesz óvatos kampánya. A Jobbik plakátjain pedig ez állt: „Mindegy melyiket szívod! (ez egy olyan cigarettásdoboz volt, amelybe a magyar pártok emblémáival átrajzolt cigik voltak...) Az EU súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét!” Az is fellelhető az internet örök életű memóriája segítségével, hogy Orbán Viktor annak a választásnak az éjszakáján így idézte Kohl kancellárt: „az Európa Unió nem más, mint az európai emberek szövetsége a békéért” (lsd: http://hirtv.hu/hirtvarchivum/orban_viktor_beszede_az_eu-nepszavazas_estejen-1239). … Innen jutottunk el ehhez az idei kampányhoz, amelyet erőteljes (bár egyoldalú) kampány-munka ellenére is alacsony részvétel jellemzett (40,41%-os részvétel). Bármennyire is triumfál most a Fidesz és a KdNP, ez az alacsony részvétel is vissza fog ütni. Minden demokratikus választásnál kulcs a választópolgárok részvételi aránya. Most megértük azt, hogy a Fidesz, mint kormányzó-párt az alacsony részvételű választásokban érdekelt. Legyünk biztosak abban, hogy mindent el is követ majd azért, hogy ez a későbbiekben is így legyen. Az alacsony részvétel csakis a Fidesznek kedvez.

 

Mondjunk el valami mást is. 2003-ban, az EU-s csatlakozásról döntő népszavazáson 8.042.272 választópolgár szerepelt a választói névjegyzékben. Ennyien voltak jogosultak a szavazásra. Most, 2016-ban a választásra jogosultak 8.261.394-en voltak. 226.000 szavazatról beszéltünk fentebb, mint arról a számról, amely „megadta a felhatalmazást” ahhoz, hogy „folytassuk a harcot, a küzdelmet, sőt a háborút” az EU politikája ellen. Miközben a demográfiai apály tart, miközben a magyarok országból való elvándorlása erősödő tendenciákat mutat, a választói névjegyzékben felvettek számának ez a növekedése legalábbis érdekes.

 

Ma már azt is tudjuk, hogy a nem-választók száma több, mint 5 millió polgár volt. Egy „nemzeti-társadalmi kérdésről” szóló szavazásról (ahogyan ezt a népszavazást a Fidesz bekategorizálta), ennek az öt millió embernek a távolmaradása legalábbis elgondolkodtató és ez a szám, a maga méreteket jelző voltában éppen úgy problémákat jelent majd a jövőben, mint az EU-s népszavazásról távolmaradottak közel ekkora száma. Ezt láttán senkinek sincsen oka örülni. Marad a bizonytalanság és marad a kétely, a politikai otthontalanok száma csak növekszik, részvétel helyett érdektelenség, közélet helyett individuális érdekek mentén történő közösségi hasadások következnek ebből és az, hogy egy jelentős probléma (értsd: európai menekült-válság) közös megoldásából a magyarok nem veszik ki a maguk részét.

 

Valójában inkább az az érzés marad meg az emberben, hogy bármennyi szlogent is puffogtattak el ebben a kampányban, a menekültek csak egy másik játszma kedvéért szerepeltek e szlogenekben és valójában a kampány nem is róluk, hanem arról szólt, hogy most mi, magyarok megleckéztessük az Európai Uniót. Egy ténylegesen létező probléma európai-közösségi megoldási lehetőségeiből szállunk ki most azzal, hogy a népszavazás eredményeit annak rendelte alá a kormányfő és ezzel a kormánya, hogy „többen szavaztak most nem-el az EU politikájára, mint igen-el az EU-hoz történő csatlakozásra”. Ennek az irányvonalnak a következményei ma még beláthatatlanok.

 

Baljós árnyak gyűltek össze Magyarországban és Magyarország körül és milyen szimbolikus is ez, hogy e héten az időjárás e baljós árnyakat idéző felidéző felhők képében változott. A fekete-szürke felhők a Hármashatár-hegy felett … hideg volt az eső ma Budapesten. Ha hidegen fújnak a szelek, akkor azok nem jót jelentenek. No és aztán, hogy sokasítjuk a problémáinkat, ezzel a tarisznyával, és benne ezzel a hamuba sült pogácsával vágunk bele az 1956-os „forradalom és szabadságharc” megemlékezéseinek. Tíz évvel ezelőtt, az 50. évforduló zaklatott, ideges, helyenként brutális és ezért ünneptelen körülmények között múlt el. Most, a 60. évforduló kapcsán megint csak az a helyzet, hogy e népszavazás és eredményeinek ilyetén feldolgozása, kormányzati interpretációja, olyan lelki közeget teremtett, hogy megint csak elmarad majd az 1956-al való kollektív szembenézés lehetősége és egyedülálló alkalma.

 

Maradunk itt, iránytű nélkül, pedig baljós árnyak ólálkodnak körülöttünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr3211776749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.