Szerelmetes drámák, Vendée Globe_2. Európai képeslapok

2016/11/22. - írta: wootsch

Két hét, két nap és a Vendée Globe mezőnye már átlépte az Egyenlítőt. Egy nagy, kinyíló óceáni térségre érnek majd most, egyre kevesebb hajóval találkoznak majd, egyre közelebb kerülnek az Déli 50 szélességi fok körül süvöltő szelekhez, az „Üvöltő Negyvenesek” vészt jósló közelségében fordulnak majd Keletnek, egyenes Keletnek, majd csak az Amerikai Kontinens állja útjukat néhány hét múlva. Egy ifjú angol hajós, Alex Thomson vezet most a versenyben, de nyomában ott vannak a franciák, aktuálisan Sébastien Josse, Armel Le Cléac'h és Vincent Riou1. Fa Nándor magyar hajós a Spirit of Hungary-val, a saját tempójában szépen és egyenletesen halad, valahol hátrább, most a 18. helyen, és ez nagyon jó. A minap valamelyik internetes felületen valami efféle cím volt olvasható: „Fa Nándorék jól haladnak”, így, többes számban, és ha az ember bele-belolvas Fa Nándor fedélzeti blog-naplójába (például itt: https://www.facebook.com/SpiritOfHungary/, akkor feltűnhet, hogy ő is többes számban beszél az útról, pedig egyedül van a fedélzeten. Régi szerelmi háromszög-történet ez ott, az óceánon. A hajós, a tenger és a hajó. Megcsalatások, kacérkodások, dühök, szerelmes egymásra-találás és gyors, drámai összeveszések, megbocsátó kibékülések és kirobbanó féltékenységek – nem szabadulhatnak egymástól és egymásra vannak utalva, haragjuk bár a másikra irányul, de nem élhetnek egymás nélkül és így kell élniük, ebben a szerelmetes háromszögben, amely békéjét az Út megszakíthatatlan drámája dúlja fel. A hajók mohón falják a mérföldeket, Thomson egy nap alatt 483 mérföldet tett meg a minap 24 óra alatt, a verseny rekordját azonban még csak meg sem közelítette, azt Francois Gabart tartja 545,3 mérfölddel, ő a Vendée Globe történetének eddig leggyorsabb "Földkerülője",2012-13-ban 78 nap, 2 óra, 16 perces idővel nyert. A vasárnapi hajós elámul ezen és emlékezik, hogy egyszer, az Égei-tengeren való 10 napos bolyongás után 365 mérföld került a hajónaplójába. Persze egy túrahajó, akár egy Bavaria 51-es nem is hasonlítható ezekhez a 60 lábas versenyhajókhoz, 80+ gross aránylik a 180+ négyzetméternyi nagyvitorla-felülethez, amelyet Fa Nándorék hajóinak árboca hordozhat. Ezek a 60 lábas versenyhajók össze sem hasonlíthatóak egy 41-es vagy akár egy 51-es Bavaria-val vagy Jeannau-val, más a rendeltetésük, más a küldetésük, de így volt ez mindig, amióta világ a világ. Egy klipper, mondjuk, az Ariel és egy karak, mondjuk, a Santa Maria versenyében sem kétséges, hogy ki lenne a győztes. A Vendée Globe a sebességről szól, de az, ahogyan a lehetőségeket és adottságokat kihasználják a hajósok, az az ő karakterükről szól. Bár a munkájukat a partról team-ek segítik, akik a műholdas kapcsolat jóvoltából éppen úgy napra készek az időjárási viszonyokat illetően, mint az ott lévő hajósok, a döntéseket csakis a hajósok hozhatják meg, a szél, a hullámok, az áramlatok és a hajó figyelembevételével. A hajókat természetesen sokszorosan is kipróbálják, behajózzák a verseny előtt és Fa Nándor, aki maga építette a hajóját és ezért minden négyzetmilliméterét behúnyt szemmel is végig tudja símitani, még ő is e körülmények között tanulja újra, hogy mire képes a hajó. Ezért ez a szerelmetes viszony, az, hogy többes számban beszélnek a hajósok, azt írják, hogy „most hagytuk el Isla Trista de Cunha”-t, hogy „most hajóztunk át az Egyenlítőn”, hogy „most kerüljük meg a Horn-fokot”. A hajó a latin nyelvekben, de az angolban is nőnemű, „She”. A hajósok örök kísérője, a Hold is nőnemű, csak a németben nem az, La Luna, Der Mond, könnyed, táncos, lebbenő szoknyás lény itt, komoly úr ott, de fénye ugyanaz. Csak a tengerről látni már, hogy milyen végtelen az ég és az, hogy milyen fénye is van a Holdnak, ha mosolyog. A városok fényfüzére leszoktat minket arról, hogy ismerkedjünk az ég csodáival, odakint, a tengeren, a hajós olvas a csillagokban. A hajók tehát mohón falják a mérföldeket, emelkednek és süllyednek, dülöngélnek, felkapaszkodnak a rézsút érkező hullámok tetejére és hullámvölgyekbe lezuhanó orruk áttöri a következő hullám taraját. Ahogyan a szélben kiöblösödő vitorlákig felcsap a vízpermet, vagy átzúdul a hosszú orrfedélzeten és becsap a cockpitbe, végigszalad a vízelvezető nyílásokig, felhabosodik, tolong kicsit, aztán a jön a következő hullám, becsap, levonul, tülekedik, a cockpit mindig nedves, a kormányrúdon mindig nedves a kéz és a hajós felfelé néz, mindig felfelé, a szárazföldön mindig a lábunk elé nézünk, a tengeren mindig az ég felé, a vitorlákra, az árboc csúcsára, a jósoló felhőkre, legfeljebb a hullámok tarajára, ajkukon mindig ott a tenger sójának az íze. A hajó vibrál, remeg, megdől, a fedélzeten soha sem mérhető derékszög, a szél dönti a hajót, a hajós izmai megfeszülnek és elernyednek, hogy csak ül a kormányrúdon tartva a kezét, az is izommunka, még ezeken a modern hajókon is, aztán, hogy állítani kell a vitorlákat, ereszteni-feszíteni, reef-elni, még a sokszorosan áttételes modern csörlők (winch-ek) is fizikai feladatokat adnak a kéznek, deréknak, comb-izmoknak, bokának. Száguld a hajó, most a mezőnyt mindegyik hajója 12 csomó feletti sebességgel halad, vagy többel, kinek-kinek mit adagol éppen most hajósok két ősi istensége, viharokért felelős Neptunus és szeleket küldő Aeolus. Két hete és két napja van úton van a mezőny, a verseny Út, az út monotóniája a tennivalók ismétlődő sorozata, sok százszor kell megfogni ezt vagy azt a kötelet, sok százszor kell winch-elni, átfogni egy pillantással a horizontot, visszanézni a szétterülő nyomdokvonalra, amelyet gyorsan eltöröl a tenger, mintha soha nem hajózott volna ott senki sem, hány ezerszer kell igazítani a vitorlákon, ki számolhatja ezt meg? A hajós kezében, de nem is, az egész testében ott vannak ezek a tennivalók, ha alszik, egész testével figyel a hajó jeleit. A megszokott zajok nyugodt álmot hoznak, egy váratlanul megcsikorduló hang azonnali éberséget. Az éjszaka és a nappal határai elmosódnak, éjjel persze még megfeszítettebb a figyelem, a kabin éjszakai világításának vörös lámpája dereng csak és ennek a fényében minden sejtelmesen távoli. A hullámok döndülése a hajó testén, a fedélzeten végigfutó víz surrogása, a szél hangja két hét után már olyan ismerős, hogy nem is tudja elképzelni azt az ember, hogy vannak városok, ahol autók dudálnak, hogy egy ablak előtt motorkerékpár brummog, hogy egy bárból kihallatszik a zene, itt csak a Nagy Természet énekel. Itt az Óceán, a tenger hatalmas és az ember kicsiny, az igazi hajósok tisztelik a tengert, nem akarják legyőzni, mert tudják, ó, ők igazán tudják, hogy Őt legyőzni nem lehet. A Vendée Globe egy verseny, a hajósok egymást akarják legyőzni, nem a tengert és önmagukat akarják meggyőzni arról, hogy ő-ember képes arra, hogy egy vitorlás fedélzetén körbehajózza a Földünket, amely nagyrészt tenger és nem város, nem megművelt kukorica-föld, nem hegyvidék és nem síkság. A Föld a Világtengeren körbehajózható, de a Földünk szárazföldön nem járható körbe. A Föld az Űrben megkerülhető, de az Űrben nem járható körbe (elég hosszú űrséta lenne az, talán még értelme se lenne). A hajós tehát nekivág a hullámoknak, szeleket keres meg és hív segítségül, a versenynek ez a része egészen közeli kapcsolatban van a sokfelé bolygó Odüsszeusszal, a viking Leif Eriksson-al, a portugál Bartalomeo Diaz-al és Ferdinao Magelhaes-el, Cristoforo Colombo-val és James Cook-al, de még inkább Joshua Slocum-al, Sir Francis Chichesterrel és Robin Knox-Johnsonnal, Eric Tabarly-al és Dame Ellen MacArthur-ral. A Vendée Globe versenyzői idén is keresztezik a nagy elődök gyorsan elenyészett nyomdokvonalát, átélik az álmatlanság, a fizika és szellemi fáradtság hullámhegyeit és völgyeit, úgy, ahogyan ők, terveznek és aztán alkalmazkodnak a terveiket keresztező természeti akarathoz, mint ők, haladnak előre, egy cél felé, amelyet most nem a felfedezés kíváncsisága, hanem a versenybíróság jelölt ki a számukra, megkerülik a Földünket a Világtengeren áthajózva. Hajóik tervezéséhez és vitorlázó-tudásukhoz minden nagy előd tapasztalata hozzájárult, hiszen mindenki elmondta, hogy milyen hajóval mit és hogyan csinált végig. Minden hajós egy nagy előd nyomdokvonalában halad, kevés hajós rejteget titkokat, ráadásul a hajó ott van, mindig kitárulkozik a szakértők kíváncsi tekintete előtt, a hajótest formáját, a vitorlákat, az árboc csatlakozásait és a kötélzetet nem rejti motorház-tető – bámulatos, hogy a hajózás-története az egymástól-tanulás nagy története is. No, meg a tenger drámái is ismétlődő, de örök történetek.

 

1Mielőtt elküldtem volna ezt a posztot, még egy pillantást vetettem a verseny hivatalos honlapjára, ahol látom, hogy Vincent Riou – akit nagy esélyesként emlegettek a verseny előtt és aki a 2004-es verseny győztese volt -, szóval Vincent Riou feladta a versenyt és most Cape Town felé fordította a hajóját. Vasárnap este egy azonosíthatatlan objektummal ütközött a hajó, a keel (tartó-egyensúly) megsérült, eltörött, a hajó nem biztonságos többé. Ki kellett szállnia. A legutóbbi hír szerint nincsen veszélyben, lassan haladva biztonságban elérheti Cape Town-t.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr8311990588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.