Könyveink margóján az orosz unokatestvér és a homo sovieticus
2017. február 06. írta: wootsch

Könyveink margóján az orosz unokatestvér és a homo sovieticus

Amióta csak vannak könyveink messzire látunk a múló időben, visszanézhetünk a Múltba, körülnézhetünk régen eltemetett tájakon, azóta megváltozott városok ódon utcáin sétálhatunk, megcsodálhatunk egy régi erdőt, amelynek fáit már régen kivágták. Amióta vannak könyveink, felidézhetjük régi viták élénkségét, a csakis az elmúló élettel kihunyó érzelmeket, érezhetjük titokban elhullajtott könnyek sós ízét, elgyönyörködhetünk egy karcsú boka örökké gyönyörű ívében, egy nem múló szerelem örvényeiben fürödhetünk. Amióta csak vannak könyveink holisztikusabb, összetettebb a jelen dolgairól alkotott véleményünk, gyanakvásaink bennünk fészkelődnek, sok mindenről úgy véljük, hogy már láttuk azt valahol, valamikor, talán egy könyv lapjain, talán valahol másutt. Így vagyunk a homo sovieticus-al is. Akkor is jelenlétére gyanakodunk, ha orosz nemzeti viseletben látjuk.

 

Még a múlt héten, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak, az Orosz Föderáció elnökének budapesti látogatása okán egy posztot fabrikáltam, amelynek az lett volna a címe, hogy „Oroszok, európai spájz, satöbbi”. Aztán megnéztem a látogatásról készített fotókat, elolvastam a tudósításokat, meghallgattam a magyar miniszterelnök és az orosz elnök közös sajtótájékoztatóját, rápillantottam a „népi internet” szokásos menetrend szerint kitermelt komment- és mémuniverzumára és abbahagytam azt a posztot. Abbahagytam, de ez nem segített, mert éreztem, hogy nyugtalan, mert kibeszéletlen maradtam. Nyugtalan világunk telis-teli van fóbiákkal, talán éppen ezért nyugtalan. A ruszofóbia éppen olyan káros, mint az iszlamofóbia, vagy a homofóbia, fóbiák egy-dimenziós szemüvegén át bizony, hogy nem nézhetjük az Élet 4D játék-, rövid- vagy dokumentum filmjeit.

 

Az orosz elnök látogatása Budapesten, a múlt hét csütörtökön, amikor, mint a Költőtől tudjuk, a legnehezebb, mert a csütörtök a babonák napja és ezen a napon az orosz elnök babonákat idézett meg Budapesten. Az egyik fontos babonánk az, hogy vajon tudjuk-e azt, hogy mit is akarnak az oroszok? Gyanakvásainkat a szándékaikat illetően ők maguk fűtik azzal, amit és ahogyan cselekszenek. Amikor a magyar miniszterelnök az Oroszország elleni gazdasági embargó által a magyar külkereskedelemnek okozott károkról beszélt, nagyvonalúan elfeledkezett arról, hogy ennek az úgynevezett embargónak nyomós okai voltak: nem kevesebb, mint egy hosszú évek kínjai által kialakult világrend egyoldalú, oroszok által felrúgása. Ennek a világrendnek az Európai Béke és az Európai Együttműködés volt az egyik tartó-oszlopa. Szimbóluma volt az ukrán helyzet. Az ukrán válság nem oldódott meg azóta sem, katonák és civilek halnak meg most is egy elfelejtett európai háborúban, amelyet a Donyeck-környéki falvak határán vívnak, Szimferopolban orosz adminisztráció intézi a nyugdíjasok ügyeit, Szevasztopolban az orosz flotta hajóin javítgatják a sós tengeri levegő által kikezdett harci festést, szóval mit is tettek az oroszok eddig az ukrán helyzet megoldásaiért?

 

Magyarország újkori története a műszaki határzár lebontásával kezdődött el 1989-ben és a műszaki határzár létesítésével folytatódott 2015-ben és most, 2017-ben szíriai és afgán menekültek torlódtak fel a belgrádi parkokban és a szélfútta bánáti mezőkön, Horgoš környékén egy „Calais-i Dzsungel” jön létre most és vajon mit tettek a Szíriában szorgalmasan bombázó oroszok azért, hogy ez ne így legyen? Egy, a szomszédos országokban előállott, konfliktus-helyzetért az oroszok közvetlen felelősséget viselnek és ennek a konfliktus-helyzetnek sokféle ostora csattan sokféleképpen rajtunk – miért tehát, hogy a magyar kormány örvendezik azért, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics megtisztelte látogatásával hazánkat? Az orosz elnök ritkán léphet az Európa Unió által határolt földre mostanában, miért, hogy mi nyitunk erre kaput a kerítésen, miért, hogy mi, magyarok nyújtunk erre most alkalmat? Vajon miért nem találkozott Magyarország (köztársasági) elnöke az orosz (köztársasági föderáció) elnökével, csak úgy, protokollárisan, ahogyan ez szokásos? Ez persze csak az egyik talány, a nemzetközi politika az egyszerű állampolgár számára jobbára kiismerhetetlen, szövevényes történet, tág tereket hagy interpretációkra, értelmezésekre, belemagyarázásokra. Ezt is táplálják könyveink, hiszen könyvet lehet írni az oroszok ellen és az oroszok mellett, az oroszokról és Vlagyimir Vlagyimirovicsról külön is, sőt könyvet lehet írni Joszif Viszárionovicsról, minden kelet-európai szépapjáról is, no és akkor mi van?

 

Ez a cselekedetek súlyához képest valóban csekély értékű figyelmeztetésnek szánt gazdasági embargó kitüntetett helyet foglalt el a két állami vezető sajtótájékoztatóján, pontosabban a magyar miniszterelnök üzenetében. Itt ugyanis világossá tette azt, hogy az európai vezetőkkel közösen meghozott döntést opponálja. Új kommunikációs szintre emelte és az orosz elnök fizikai jelenlétével hitelesíttette az Európai Unióval való magyar szembenállás politikáját. Ez egy ügyes diplomáciai húzásnak látszik, de különösen hasznos az orosz diplomáciának – hiszen valójában ez volt ennek a protokolláris látogatásnak az értelme, nem más, minden egyéb megtárgyalható lett volna az orosz elnök közvetlen részvétele nélkül is -, szóval Magyarország miniszterelnöke elkötelezte magát az orosz álláspont védelme mellett, így olvassuk, ami történt. „Magyarország tudja, hogy hol a helye” - mondott valami ilyesmit miniszterelnökünk, most ebben is maradhatunk. Kíváncsian várjuk, hogy milyen helyet foglal el ezek után Európában Magyarországunk az európai közös tárgyaló-asztaloknál.

 

Az, hogy hogyan is született meg a homo sovieticus, akinek az árnyéka sokkal hosszabb annál, mint az sejtenénk, már Iszaak Babel is megírta. Történeteinek sokszor ukrán tájak adnak kereteket, éppen úgy, mint Bulgakov Turbin-családjának, kicsit ironikus ez, mostanában, nemdebár? Persze aztán Bulgakov halhatatlan moszkvai történetének csavarjaiban, Woland varázsló éles, mindent átlátó tekintete előtt felvonuló moszkvai társadalomban ott bolyonganak a homo sovieticus-ok és ott a Nagy Honvédő Háború emberi erőfeszítéseinek felfoghatatlan szenvedéstörténetében Grosszman által megírt epizódjaiban is, amikor Sztálingrádban tábornok elvtárs ezredes elvtársat üt arcon úgy, hogy annak kiserked a vére, meglazulnak a fogai és abban, amikor a frontharcosok arról beszélgetnek, hogy a háború után majd csak jobb lesz. Tudjuk, hogy jobb nem lett a háború után, maradt Oroszország a Szovjetunió „vezető ereje”, „a szövetségbe forrt szabad köztársaságok kovácsolt frigy” kovásza, ragasztója, uralkodója. Hogy hol ér(t) véget a homo sovieticus története és hogy hol kezdődik az orosz emberé, azt még ma sem tudjuk pontosan. Végül is, az, hogy orosz az ember, jelentéssel bír, az ismert világ legnagyobb kiterjedésű országáról beszélünk, ezt minden orosz tudja alapból, identitás-képző erő ez, már csak politika kell ahhoz, hogy a világ másik öthatoda is elhiggye ezt. Földrajzi tényből így lesz világpolitikai tényező, no meg abból, ahogyan Oroszország megtanulta, hogy önellátásra rendezkedjék be az atomfegyverek, az atomerőművek, az atomjégtörők és az űrhajók dolgában, ezt azzal almával is megtehetnék, amelyet eddig Magyarországról vásároltak és amióta az embargó miatt nem vásárolhatják, károkat okoz (az embargó) nekünk. Egyébiránt a Krímben megterem az alma, bár nem ezért foglalták el azok a titokzatos „zöld emberkék”, de hagyjuk ezt. Orosznak lenni nem egyszerű, és másként bonyolult viszonyrendszer ez, mint például magyarnak vagy dánnak lenni, a finnekről most ne is essék szó és az orosz inváziótól rettegő észtekről vagy litvánokról se beszéljünk itten, európaiak vagyunk és európai perspektívákból nézzük az oroszokat, és vannak könyveink, sok könyvünk van. Lev Davidovics Tolsztoj, Gogol, Csehov, Dosztojevszkij, az itt, a szomszédos Badenben meghalt Turgenyev, Tyutcsev, Ulickaja, no meg a filmek: Eizenstein, Mihail Romm, Dovzsenko, Tarkovszkij, Nyikita-Mihalkov, Mitta, German és a Bondarcsukok (az öregebb és a fiatalabb), no meg Jurij Ozerov háborús filmeposzai, aki egész tankhadosztályok mozgósításával készíthetett csataképeket. A filmvásznon azok az orosz arcok: Suksin, Uljanov, Jegorov, Vjacseszlav Tyihonov és a maszkokban Lenin, Feliksz Edmundovics Dzserdzsinkszkij, Sztálin, Zsukov, sőt Makarov vagy Kolcsak admirális, Kutuzov, Szuvorov, Csapajev és Alekszander Nyevszkij!

 

Moszkva nem hisz a könnyeknek, ha csendesek a hajnalok és Boriszka harangja bong Andrej Rubljov felett, ahogy a Zóna kerítése felett a Kurszki csatatérre és a sztálingrádi romokra néz, a tavasznak tizenhét pillanata volt és a Bolsoj Balett és Pliszeckaja, Nyizsinszkij táncolta el a soha nem definiált orosz Szabadság Csajkovszkij megérezte melódiáit? Azovszkij tengeri tájképei. Micsoda nagy Kultúra ez! Micsoda talány, hogy kik ők és hogyan éreznek, gondolkodnak, cselekednek az oroszok? No nem Vlagyimir Vlagyimirovics, vagy Vlagyimir Iljics, Joszif Viszárionovics vagy Leonyid Iljics, hanem az azok az oroszok, akik vagy másfél milliónyian Nyugat-Európában élnek; azok, akik megtöltik a svájci Saint-Moritz, vagy a badeni Baden-Baden szállodáit, butikjait, fürdőit és akik francia Grenoble éttermeiben fogyasztanak jól. Azok, akik a montenegrói ingatlanügynökségek első számú kliensei, mert minden fellelhető házat, lakást felvásárolnának már Budvában, Herceg-Noviban. Azok, akiknek nyugalmát vaskos, magas, bekamerázott kerítések védik London bizonyos negyedeiben, a Cote d'Azur-ön és akik a Monte Carlo-i Cassinoban szórják el a pénzüket. Azok, akik a Novi Beograd paneljeiben vagy a Dedinjén húzzák meg magukat és akik – vagy ezren - ott dolgoznak a Gazprom belgrádi irodaházában, a városban, ahol gáz nincsen, de van ez a méretes irodaház, és bizonyára ők azok, akik friss virággal emlékeznek Vrangel generálisra, akinek a sírja ott van a belgrádi Tašmajdan park melletti kis orosz templomban és ránéznek időnként az orosz sírokra a Novo Grobljében, azokra, amelyeket oly szépen felújított a minap a Gazprom Nagyvállalat. Azok, akik egy drága motoros jacht fedélzetén hangoskodnak a dalmát Trogirban és drága francia pezsgőt kortyolgatnak ott, amit egyenruhás személyzet szolgál fel nekik elegánsan, a hajón a zászló valami csendes-óceáni mikroállam zászlaja és a hajó neve „Lucky me”, de a fedélzeten oroszul beszélnek. Azok az oroszok, akik svájci boltokban járnak bevásárolni Zürichbe és akik a bécsi Gartner Strassén grasszálnak és akik Hévízen töltik az időt, miután kikászálódtak a Sármelléken leszállt moszkvai charter-járatokból.

 

Mennyi szín, mennyi emberi változat, micsoda változatosság! Oroszország talány. Az orosz ember talány. Putyin múlt heti látogatása előtt különféle kórusok hangoltak Magyarországon. Tanulságos a kormány hangja és az azzal egybecsengő holdudvar jeleseinek dicshimnuszai, hogy Oroszország nagy és hatalmas, hogy Oroszország védi az érdekeit, hogy Oroszország megmutatja, hogy hogyan és miként – nagyon furcsa ez a megelőlegezett és feltétlen bizalom. Látható volt az ezzel párhuzamosan a szkepszis, a félelem, a tartózkodás, a bizalmatlanság is. Az orosz-magyar barátság meccse legalábbis döntetlenre áll most, a hosszabbítás és tizenegyes-rúgások előtt (a szovjet-magyar barátság eldöntése anno eléggé egyértelmű volt... mindkét félidőben).

 

Egy olyan városból néztem én mindezt, amely az Európa Tanács székhelye. Az Európa Tanácsnak 1995. óta Oroszország is tagországa. Az ET mellé rendelt állandó képviselet (nagykövetség) nincsen messze az utcától, ahol lakom, majd minden nap elmegyek az ott lengő orosz zászló alatt. Néha találkozom, beszélgetek is olyan oroszokkal, akik az ET-ben dolgoznak. Emiatt megfigyelhetek dolgokat, eseményeket, azokkal kapcsolatos személyes érzéseket, véleményeket hallgathatok. Az Európa Tanács térképén Európa határai valahol Vlagyivosztoknál húzódnak és ott Japán a szomszédunk. Lentebb Kína. Ha tag, Oroszország is vállalta az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatában foglaltak betartását. Igyekszik ezért. Az Európa Tanács végül is egy európai kapu, találkozóhely, interakciós mező. A krími és a donyecki dolgok miatt (és nem feledkezzünk el arról a szerencsétlen maláj repülőgépről és az áldozatokról sem) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében felfüggesztették az orosz képviselők szavazati jogát. Ez egy elég erős figyelmeztetés és még mindig érvényben van. Itt azért bíznak abban, hogy ez is segít abban, hogy az orosz diplomácia is megértse, hogy egy nemzetközi közös erőtérben, Európában még mindig kitartanak bizonyos normák mellett, amelyek az országok együtt-élésének – és nemcsak az egymás mellett élésének - mikéntjeit szabályozzák. Az Európa Tanács fenntartja a kommunikációs csatornákat és az együttműködések egyik nyelve változatlanul az orosz. Az ország nagy és polgárai titokzatosak, de – reméljük – tanulékonyak. Az Európa Tanács nem ruszofób. Az emberi jogok, a demokrácia és a joguralom hármas jelszava nem egy Jereváni Rádió által elmondott vicc, hanem egy komoly dolog. Európa türelemmel várja, hogy ez Oroszországban is belátható legyen. Bizonyos dolgokat nem ennek az Európának, hanem az oroszoknak kellene megtenniük. Néhány aprócskának látszó, de fontos gesztust. Az európai forrásokat elnyerő civil szervezetek pénzügyi büntetésétől való eltekintés például egy ilyen és senkinek sem fájó gesztus lenne. A sajtó szabad hangjának elfojtásával való körmönfont játszadozással való felhagyás ilyen lenne. Az emberi jogi aktivizmussal és aktivisták nyilvános meghurcolásával kapcsolatos politikai magatartás ilyen lenne. A politikai ellenzék elhallgattatásával kapcsolatos durva hatósági fellépés ilyen lenne. Oroszországban még mindig túl sok emberi áldozata van annak, hogy emberek szabadon véleményt nyilvánítanak. Oroszország egy nagy, de multikulturális ország, ahol különböző - nemzetiségi, nyelvi, nemi identitásbeli – társadalmi csoportok élnek együtt. Egy ellenük irányuló diszkrimantív felfogással való szakítás, egy kicsivel több tolerancia megmutatása a hatóságok hétköznapi működésében egy ilyen gesztus lenne. Európa országai több-kevesebb empátiával és sikerrel, de járnak a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása és a jog uralma hármas és egymással szorosan összefonódó eszméje kikövezte útvonalon. Oroszországnak is felkínáltatott ez a választás. Amióta az Európa Tanács tagjai, nem mondhatják azt, hogy nem tudják, hogy ez egy lehetséges és választható út. A dokumentumok a rendelkezésükre állnak és van módjuk tanulmányozni a jó példákat az ezen az úton való járás gyakorlatairól. A jó példákból való választások lehetősége, vagy azok jobb példákkal való helyettesítésének joga az övék.

 

1984-ben Sting elmondott egy dalt (Russians), amelynek az volt a refrénje, hogy „I hope the Russians love their children, too” - miért térnénk vissza egy olyan időbe, ahol ezt kellett egy nagy művésznek elénekelnie? Hiszen vannak könyveink és amióta csak vannak könyveink messzire látunk vissza az Időben és messzire láthatunk a Ma környezetében is. Csak remélni tudjuk, hogy a magyar miniszterelnök és a kormányának tagjai is olvasnak eleget 2017-ben is, amikor közeledik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kirobbanásának 100. évfordulója. Vajon hogyan emlékeznek meg erről az Orosz Föderáció városaiban? A moszkvai Vörös téren vagy szentpétervári Szmolnij előtt? … és Budapesten?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr9212188930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.