Magyar választópolgár vagyok, ez egy felelős helyzet és én ebből a néző-pontból figyelek a kormányunk ötleteléseire. Így nemcsak azt figyelem, hogy hogyan alakul az adórendszer, az iskola, az egészségügy vagy a szociális ellátások rendszere, hanem azt is, hogy mit is csinál a kormányunk most a civil társadalommal. Választópolgárként nagy felelősséggel járó döntési helyzetben vagyok, ezért is kell, hogy figyeljek. Tudni szeretném, tudnom kell, hogy kiben bízhatok, kire is szavazhatok. Választópolgárként nekem egy fontos döntési pont az, hogy miként viszonyul egy kormány, egy politikai párt a társadalmi öntevékenységekhez, azok elismeréséhez, kezdeményezéseik támogatásához.

Azt gondolom, hogy civil társadalom nélkül egészséges modern társadalom nincsen. A civil társadalom a társadalom sokféleségének a kifejeződése, lehetőséget ad a bekapcsolódásra, az együttlétre, a közös cselekvésre, az értelmesen együtt-töltött időre, amire mindannyiunk szüksége van egy individualizálódó világban. A civil társadalomban társadalmi kohéziót (összetartozást) erősítő erő van, szétdúlása társadalmi káosszal jár, felbontja a társadalmi szövetet. Mi a civil társadalmat Nyugatról tanultuk. A magyar civil társadalom újra éledése az 1988-as új egyesületi törvénnyel kezdődött és ennek a mintája Nyugaton keresendő. A magyar civil társadalom hagyományait egy hosszú egypártrendszer semmisítette meg, a magyar társadalom új civil hagyományait nyugati minták követésével teremtettük meg. Vajon annak vagyunk-e tanúi most, hogy a civil társadalom ostorozásában jeleskedők egy új egypárt-rendszer megteremtésén munkálkodnak?

A jelenlegi magyar kormány egy ideje elég következetesen sulykolja, hogy „el kell számoltatni a külföldi támogatást kapott civil szervezeteket” és most szintet is lépett, hiszen meghirdetett egy újabb programot és ez az új program könnyen lehet a magyar civil társadalom ellehetetlenítésének a programja. Mert az eddig ismert formájában a tervezett „elszámoltatás” bizony ezt eredményezheti. Az a kérdés, hogy kinek használ a kormányunk ezzel? Megelőlegezem a választ: senkinek sem, legkevésbé a plurális magyar társadalomnak. Néhány héttel ezelőtt megnéztem a párt ökleként tündöklő párt-alelnök, Németh Szilárd aktuális sajtótájékoztatóját arról, hogy „el kell számoltatni azokat a civil szervezetek, amelyek külföldről kapják a támogatást és elképesztő nyomást gyakorolnak a kormányra”, vagy valami ilyesmi. Ott állt a sajtó nyilvánossága előtt egy egyesületi szövetség elnökeként is aktív úr (Németh Szilárd a Magyar Birkózószövetség elnöke, amely szövetség egy tipikus egyesületi ernyőszervezet és vajon ezzel az attitűddel hogyan is vezethet egy civil szervezetet?) és jól hallhatóan szidta a civileket, főleg azokat, amelyek – úgymondta – külföldről kapják a támogatást. Aztán a párt parlamenti frakciójának vezetője, Kósa úr is rátett egy-két lapáttal erre, ő még azt is hozzátette, egészen talányosan, hogy a „tervezett szabályozás amerikai mintát követ”.

A kormányközelinek mondott sajtó-felületek pedig szidják a Soros Alapítványt, kikezdik a CEU-t, a „sorosozás” divatossá lett bizonyos körökben. Valamire készül a kormányunk tehát, még ma sem teljesen világos, hogy mire és az sem, hogyan akarja végrehajtani az elképzeléseit. Magyarország első számú stand-up komédiásaként a hazai sajtót a kormány munkájáról szóló információ-morzsákkal a tenyeréből etető Lázár János is folyton vissza-visszatér erre a témára. „A magyaroknak tudniuk kell, hogy mire költik a külföldi támogatók pénzét a hazai – magukat civileknek mondó – szervezetek.” A Norvég Alappal kapcsolatos vizsgálatok fényében – amely levezénylésében nevezett miniszter úr tevőleges szerepet vállalt a nyilvánosság előtt - ezek elég baljós megjegyzések. A CÖF pedig folyton készülődik. Valamire, valahol, talán, de mindig, mert a mi kormányunk mindig készül valamire. Politikai kabarét látunk-e most vagy ez valami komoly? Hogy is volt abban a régi viccben? „Ballagnak haza a törpék a bányából. Egyszer csak Kuka Morgó hátába vágja a csákányát. Morgó megfordul: mi ez, valami komoly vagy egy vicc, mert viccnek egy kicsit erős!” Egy új, társadalmi aktivitásokat önkényesen kiválasztott szempontok szerint osztályozó, ezen osztályozás szerint aktív emberi tevékenységeket egyoldalúan büntető intézkedés-sorozat készül? Egy új, a társadalmi aktivitások közé emelkedő kerítés épül-e most, egy olyan okos-kerítés, amely Lázár János hangjával hetente figyelmeztet a helyesre és helytelenre? … és mindehhez jogalkotói közreműködés jár?

A tervezett intézkedések horizontján még nem bomlott ki minden fényesség, ezért hozzá kell tennem, nem láthatóak át a tervezett intézkedések irányai és arányai és az intézkedések érintettjei is csak részben azonosíthatóak. Egy valami azonban elég világosan összeállt és ez önmagában is eléggé aggasztó. A diszkriminatív szándék a civil társadalomra irányul, kibontakozik belőle az egyesületi világ társadalmi funkcióiról való gondolkodás iránya. Ha egy hetedik éve kormányzó párt így gondolkodik a civil társadalomról, akkor ott nagy baj van. Miért is? A kormány-kampány célkeresztjében a Soros Alapítvány áll most. Mi is ez a Soros Alapítvány? Egy nem-kormányzati szervezet (ez nem tévesztendő össze az önkéntes tagságra és az erre épülő önkormányzatiságra épülő egyesületekkel, bár az eddigi kormány- és/vagy párt kommunikációban ez az összemosás mindig megtörténik), amelynek jogi testét egy magánalapítvány jelenti és amelynek irányítását az alapító (ez esetben egy gazdag, magyar származású, de amerikai állampolgár) egy kuratóriumra bízott. Az alapítvány e szempontból éppen olyan, mint a Magyarországon szintén jelenlévő német pártalapítványok (pld: Adenauer Stiftung) vagy akár a magyar alapítású Századvég Alapítvány (ha emlékszik valaki a kilencvenes évekre), egy bevált, nemzetközileg is elismert forma ez, a Soros alapítvány egy politikai think-tank, egy politizáló alapítvány, határozott támogatási filozófiával, cselekvési irányultsággal, de e szempontból semmiben sem különbözik másoktól. E nem-kormányzati szervezeteket az általuk képviselt politikai ideológia képviselete különbözteti meg egymástól. A kormány tehát ideológiai alapon támadja éppen ezt az alapítványt és ideológiai alapon nem támad más, hasonló működésű alapítványokat. Világos, hogy az alapvető alapítványi filozófia – a nyitott társadalom eszméje – az a támadási felület, így aztán értékelhetnénk ezt az egész akciót is úgy, mint ezen ideológia ellen irányuló támadást. De kinek használ az, ha a kormányunk ilyen ideológiai küzdelmekben jeleskedik? Szerintem a kormányoknak a kormányzásban kellene jeleskednie – és a demokratikus kormányzás a demokratikus módon előkészített és elfogadott törvények és előírások színvonalas végrehajtásának művészete - és az ideológiai küzdelmek megvívását rá kellene hagynia azokra, akik ezt hivatásszerűen művelik: a filozófusokra, akik el tudnak gyönyörködni abban, hogy ideológiai köntösben fedezik fel a világ sokféleségét. Egy ideológia csak árthat akkor, ha kizárólagosságra és egyeduralomra törekszik és kirekeszt más ideológiákat a plurális élet-keretekből, de ezt egy olyan országban, amely megélte a totális kommunizmus uralmát, amely uralmat az ideológiai kirekesztéssel és a másként gondolkodók véleményének büntetésével hosszabbította meg, talán nem is kellene részletesebben megmagyarázni ezt senkinek.

Szóval mi lehet a baj a Soros Alapítvánnyal? Hogy elemzéseket készíttet és közöl? Hogy támogat olyan szervezeteket, amelyek a korrupciós folyamatok feltárásában vitézkednek? Hogy közlési felületekhez juttatja őket egy olyan média-világban, amelyet nem a közlés minősége, hanem a tulajdonosi eltartó-képesség határoz meg és amelyet közpénzekből tesz biztonságosabbá a neki kedvező orgánumok gavalléros támogatásával maga a kormány? Hogy olyan személyek mellé áll a támogatásaival, akik véleményét a kormány nem szereti? Mondom még egyszer, ha valaki ránéz a Soros alapítvány tevékenységére, támogatásaira, működésére és összehasonlítja azt más, hasonló alapítványok tevékenységével, akkor mi a különbség? Miért, hogy itt büntetés jár azért, amiért ott dicséret? Vajon az a tükör, amelyet a Soros alapítvány tart a magyar politikai társadalom elé, annyira torz lenne, hogy ezért kell harcot indítani ellene? Vajon a tükör a felelős, mint a mesében? „Külföldi támogatások...” - ez egy érv, „illegitim beavatkozás a magyar belügyekbe ...”, „senki által nem választottak ...” és ilyesmik. Amennyiben pedig a Soros alapítvány és a CEU túlterjeszkedne a hatókörén és nemzet biztonságát veszélyeztető tevékenységeket végezne – például illegitim puccsot készítene elő a legális kormány ellen -, akkor erről a nemzet biztonságának védelmére hivatott intézményrendszernek kell eljárnia, hiszen e kérdésnek ők a szakértői és a fellépésre nekik vannak meg az alkotmányos jogosítványaik. E sorok írásáig a Kormány semmi olyan kézzelfogható vádat sem fogalmazott meg a Soros alapítvánnyal kapcsolatban, amelyek okot adtak volna e fellépésre. Vagy nem tudunk róla, minthogy arról sem tudunk, hogy mit is tesznek a magyar titkosszolgálatok ez esetben? E területeket vastag, fülledt homály fedi és a Kormány kontrollálhatatlan operálhat pillanatnyi szeszélyei szerint. Akárha Törökországban lennénk, akiből bárkivel megtörténhet bármikor, hogy „gülenistáknak” nevezik. Mifelénk meg az az új kirekesztő-szitokszó, hogy „soros-bérenc”. A mi demokráciánknak azonban magyarnak kellene lennie végre és nem töröknek, orosznak, uram bocsá' amerikainak.

Március 15-e bebizonyította, hogy a kormány-vezérelte és átfogó propaganda-hadjárat eredményes volt. A magyar közbeszédbe beépültek a „sorosbérenc”, „soros-huszár”, „soros-majom” szavak és időskorú magyar állampolgárok képesek ezeket a szavakat mások arcába vágni a nyílt utcán, a nemzeti ünnepen is. Íme, itt van előttünk a példa, hogy válhatunk törökké. Már csak az a kérdés, hogy örökké vagy átmenetileg? Ezt a kérdést részben válaszolja meg majd a beígért elszámoltatási javaslat és a születendő rendelkezések végrehajtására rendelt intézkedések.

Gondoljuk egy kicsit tovább a dolgokat és állapítsuk meg azt, hogy ma, Magyarországon a civil társadalom igazán hatékony, jól működő szervezeteinek nagy többsége bizony külföldi támogatásokból „él meg”. A magyar költségvetés már jó ideje nem fordít adóforintokat ifjúsági vagy szociális projektek támogatására, mert azokat zömmel európai forrásokból finanszírozza. Ifjúságpolitikai támogatásoknak költségvetési sora az állami költségvetésben már évek óta nincsen például. A nagy hangon bejelentett ilyen-olyan támogatásokat, ifjúsági-, szociális-, kulturális-, oktatási területeken mozgolódó civil szervezetek számára nyitott pályázatokat a magyar kormány az EU-tól kapott európai adófizetői támogatásokból finanszírozza. Mert a magyar támogatási rendszer a korábbi évekhez képest bizony leépült. Magyar egyesületek és közhasznú alapítványok egész sora gazdálkodik az Európai Uniótól vagy az Európa Tanácstól (vagy az EU-tól nem függetlenül létrejött Norvég Alaptól) kapott támogatásokból és az adományozó által előírt elég szigorú elszámolási rendben el is számol ezekkel a támogatásokkal annak, akitől a támogatást kapta. Úgy látszik, hogy Oroszország lehet a kormányunk példaképe ebben az új, tervezett szabályozásban. Tudják vajon, hogy mi történik Oroszországban e szabályozás mentén? Például az, hogy az Európa Tanács Ifjúsági Alapjából kapott – és csekély összegű – támogatások 35%-át be kell fizetni az orosz államkasszába, hogy le kell jelenti, hogy megkapták és azt, hogy felhasználták. Emiatt ez egy állandó téma az Európa Tanács illetékes fórumain. Csekély és helyi ható-értékű szervezetekről beszélünk, akik e pénzekből például emberi jogi képzéseket finanszíroznának és nem mondja senki azt nekünk, hogy Oroszországnak ne lenne szüksége olyan állampolgárokra, akik legalább e képzések segítségével megismerik az emberi jogokat. Az orosz szabályozás mindenkit büntet, akik – úgymond – külföldről pénzügyi támogatást kap, bárminek a szolgálatában is áll ez a támogatás. Vajon erre készül a mi kormányunk is? A frakcióvezető úr által említett amerikai példa is sántít egy kicsit, mert a 30-as években Amerika a kommunista befolyástól rettegett, és a hivatkozott amerikai szabályozás ezt volt hivatva szolgálni. Az éppen a kommunizmus zárt rendszerét felnyitó nyitott társadalom eszméje és a kommunizmustól, mint fertőzéstől való rettegés nem említhető egy lapon. Büntetni azokat, akik az Európai Uniótól vagy az Európa Tanácstól kapnak támogatást? Tegyük hozzá, hogy Magyarország e két szervezet tagországa, részt vesz a támogatási filozófiák kidolgozásában és jóváhagyásában. Oroszország is részt vesz az Európa Tanács munkájában és mégis, bünteti azokat a szervezeteket, amelyek onnan támogatást kapnak. Hogy is van ez? Vajon a Soros alapítványra irányuló propaganda mögött milyen valódi szándékok húzódnak meg? Miért kellene a magyar és meglehetősen szigorú közhasznúsági szabályozás mellett ún. „vagyonnyilatkozatot” kérni a magyar civil szervezetektől, mint az a kormánynak szándékában áll, az eddig megszólaló korifeusok szerint? Miért kell olyan gyanúba keverni nem-kormányzati vagy civil szervezeteket, hogy tisztségviselőik dőzsölnek a pénzben? Mi olyat mutathat meg egy ilyen „vagyonnyilatkozat” ahhoz képest, amelyet a közhasznúsági jelentésben közölni kell a vonatkozó törvény szerint? Kinek használ mindez, kérdezem még egyszer? Mihez kéri a magyar kormány a Magyar Országgyűlésnek az asszisztenciáját most? Vajon előfordulhat az, hogy a magyar civil társadalmat mindenkor képviselni hivatott Országgyűlés a civil társadalom ellen fordul a „sorosozás” ürügyével?

Már talán nem is emlékszünk arra, hogy az első Orbán-kormány idején (1998-2002) az a kormány indította el a megyei civil központok programját. Ez a civil társadalmat támogatásokkal, együttlét-alkalmak szervezésével, képzésekkel, információkkal segítő intézmény-rendszerként szerveződött és kifejezte, hogy a kormány fontosnak tartja a civil, öntevékenységre épülő, a maga erejéből intézményesedő társadalmat. Az akkori civil házak – amelyeknek még költségvetési sora is volt -, talán hozzájárultak ahhoz, hogy a civil szervezetek azzá legyenek, ami a fő társadalmi küldetésük: a társadalmi összetartozás műhelyeivé. Aztán ez is elenyészett, mint oly sok más akkoriban még fontos ügy. Maradt mára a „sorosozás”, a CÖF, büntetésben lévő civil szervezetek, megbélyegző megjegyzések az Echo TV-ben tündöklő, de mindig ugyanazon „szakértő személyek” ajkáról, akik saját hangjukon kívül másokét soha nem hallgatják meg.

A kormányunk tovább „trumposodik” és, mint Trump elnök maga, kifogyhatatlan az ötletekből. Ugyanakkor a kormánynak programja nincsen, projektektől projektekig tart a kormányzati tervező és végrehajtó munka és azért egy kormánynak egy projekt-koordinátorként működő entitásnál többnek kellene lennie! A program nélküli kormányzás ugyanis egyszer ide és egyszer meg amoda sodor minket. E sodródásról érkeznek a baljós hírek, szinte naponta. Ilyen baljóslatú hírfolyam az is, ahogyan a civil társadalomról a kormány tagjai és az uralomra jutott párt tisztségviselői megnyilvánulnak. Óvatosabban kellene bánni a civil társadalom intézményeivel kapcsolatos megjegyezésekkel!

Apropó, ha már civil társadalom! Azt viszont nem ártana már egyszer átlátni, hogy hogyan is van ez a sportegyesületek világában, mert a sportegyesületek is a civil társadalom részei! A sportági szakszövetségekhez (esernyőszervezetekhez) bőségesen áramlanak a külföldi támogatások a nemzetközi szövetségeken keresztül. Mi itt még azt sem tudjuk, hogy mennyit keres egy labdarúgó szakmunkás Magyarországon. Ez egy jobban védett adat ma Magyarországon, mint a miniszterelnök fizetése. Csak azt látjuk, hogy a mi labdarúgó klubjainknál nagy a jövés-menés és ilyenkor a játékosok cseréje, bérlése, elbocsátása és felvétele mindig pénzmozgással jár. De mennyivel is? És ki is fizeti ki ezeket a pénzeket kinek? Még azt sem tudjuk, hogy a sportegyesületeink hogyan is használják fel a külföldről kapott támogatásokat … (lsd. Például: nemzetközi kupaszereplésekből nemzetközi szövetségektől beérkező pénzeket … amelyek sokszorosai annak, amelyről egy egyszerű vidéki egyesület álmodhat ... avagy Kuka úr és az ő csákánya Morgó úrnak a háta közepében ...). Ius murmurandi, egyelőre most morgolódunk. Ha meglátjuk, mi is ez az egész, akkor majd elemzünk.