A tanulás bizalmi állapot. Egyetemi jegyzetek
2017. október 05. írta: wootsch

A tanulás bizalmi állapot. Egyetemi jegyzetek

A nemzetközi helyzet mindig fokozódik, valahol valahogyan. Az Önzés, a Nagyravágyás, a Bírvágy, a Hiúság nem veszett ki a Világból. Valahol, mint fekete felhőkből lecsapnak az Emberi Gyarlóságok villámai. E távoli égzengés sápadt villámfénye visszatükröződik fiatal arcokon, de halványan csak, egy pillanatra csak, mint egy most bekapcsolt mobiltelefon kijelzőjének visszfénye. Megint villámlott valahol a nemzetközi politika zivataros egén. Érzékeltük már a villanást, de a hang majd csak később gurul ide, erejét vesztett bömbölésből hírek háttérzaja lesz. Megyünk tovább, haladunk az anyagban. Mondatszerkesztést gyakorolunk. A kicsit gépiesen, iskolásan összerakott mondatok kiszínesednek, felöltik az egyéni stílus színesebb ruháit. Egy egyetem nem atombiztos bunker, ahol a Tudás szilárd falainak a túloldalán van az Élet sokszor olyannyira megmagyarázhatatlan káosza. Az Egyetem egy híd a Magyarázatok és az Érthetetlen között. Az Egyetemen otthon van a Bizalom, mert még mindig bízunk abban, hogy a megszerzett tudás, a tudatosan gyarapított ismeret, a Világ és a Természet nagyszerűségének, az emberi természet Okos és Jó Oldalának megismerése egyszerűen csak jobbá tesz bennünket is és így mi is a világunkat. A tanító-tanuló környezet bizalma ránk is sugárzik. Itt megtanuljuk tisztelni az Életet, mert mi más is lehetne a Tanulás célja, értelme, ha nem az, hogy a megértett összefüggésekben, a megismert információkban észrevegyük az Embert. Az Élet tehát itt van, ebben a jól kihasznált teremben, a tanulószoba kopott asztalainak és agyonkoptatott székeinek ebben a környezetében, a mások által itt hagyott befejezetlen mondatok levegőjében. A székeken fiatal emberek ülnek, státuszuk és szerepeik szerint diákok, de mennyi változatos életút! Az a sokat emlegetett nemzetközi helyzet is itt van, ebben a teremben, mert itt ül Thuraya Damaszkuszból, itt ül Hana Szöulból, itt van Farinaz Teheránból. Szöul csak karnyújtásnyira van a határtól, annak a túloldalán pedig egy furcsa rezsim, amely atomrakétákkal fenyegeti a világot. Damaszkusz már régen kikerült a hírekből, pedig a háború elérte ezt a nagyvárost is, most a harcok súlypontja áttolódott Észak-Keletre, háború van Szíriában és Thuraya menekült. Trump elnök már ki-tweetelte, hogy Irán is egy lator állam, hát büntethető lenne hamarosan és megint, és itt, mellettem ülnek Nasim és Farinaz, eljöttek Teheránból, de nem Donald Trump fenyegetőzése, hanem a fenyegetőzésre okot adó kormányuk miatt. A nemzetközi helyzet fokozódik, a nemzetközi helyzet távol van, a diák-társaim itt ülnek mellettem és most éppen a megújuló energiákról (Énergies renouvelables) kell beszélgetnünk, mert beszélgetés-óránk van. A nagy történelem kárpitja, kis emberi utakat takar. Az út, ahogyan ideáig eljutottak most még homályban. Még csak három hét telt el a szemeszterből, a ritmus már beállt, mélyebb megismerkedésünkhöz is a napi találkozások képei szolgáltatnak új forrásokat. Hana például nagyon csendes, de mindig időben elkészül a feladatokkal. Thuraya nagyon okos, élénk és szépen és elfogódottság nélkül, jó kiejtéssel beszél, de házi feladatait ritkán csinálja meg, otthon a gyermekek várják és adnak neki elég anyai feladatot. Nézzük is, érzékeljük is egymást. Beszélgetünk egymással. Összemosolygunk a folyosón. A csoport élete a magányos kóválygásokkal és a szünetekben az elkülönüléssel kezdődő életből egy közösebb forma megszilárdulása felé halad, lassan csoporttá alakulunk. Az, ami most még csak egy adminisztratív jelzőnk, egészen bizonyos, hogy minőségi tartalmat kap majd. Mi az A Csoport vagyunk, szerintem hamarosan megkülönböztethetőek leszünk a B, vagy a D csoporttól, sőt a F-től is! Az Auditoriumban most mind együtt vagyunk, az összes csoport, a mai nagyelőadás témája a francia politikai élet, bizonyára Macron minap elmondott, Európát közös cselekvésre szólító beszéde. Még szünet van, még ide gépelek egy sort, még felnézek a képernyőről, még befogom egy pillantással, ahogy a török kollégánk már megint és most az orosz lányokkal pletykálkodik. A tanár belép, egy pillantással átfogja most a lejtős padsorokban ülőket, a csevegések zaja lehalkul, a mobiltelefonok képernyőjén elhalványodnak a fények. Tisztelettel figyelünk és szomjasak vagyunk, mire is? Tudásra, ismeretre, életre? Megértésre és a magunk másokkal megértetéséhez kellő szókincsre? Aztán persze mindjárt lekapcsolják a villanyt, a képernyőre képeket vetítenek, illusztrálandó, hogy miféle politikai botrányok hideg vize oltogatta el az emberek demokráciáért való lelkesedésének kis tüzeit Franciaországban, amelyek mellett pedig mindig melegednének az emberek …és, hogy hogyan próbálja meg most Macron elnökként a demokrácia jóravalóságába vetett hitet visszaadni.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr312931759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.