Olyan ez a magyarországi választás, mintha a kampányoló politikai társadalom valahol a magyar társadalmon kívül lebegne. Lebegő szellemalakjai fújnak hideget-meleget, térfogatuk egyszer kiterjed, máskor összezsugorodik, szavakkal táncolnak, mondatokban elbújnak, odaragadnak a kocsik kipárolgásaitól mocskos, esőktől kirongyosodó plakátokra, félképekre töredezett és szemétbe hajított szórólapokra. Mintha Borges képzelt lényeinek könyvében járnánk. Egy demokratikus választás mindig a vég kezdete vagy a kezdet vége. Egy választási ciklusnyi idő megint felszaladt az égi lajtorján. Választás van és saját érzékenységeink, tudásunk, vágyaink, elvárásaink alapján állást foglalunk hamarosan. Utat nyitunk egy újabb választási ciklusnak. Négy politikai évvel megint idősebbek lettünk. A magyar társadalom? Vajon mit akar, mit vár ettől a ciklustól a magyar társadalom? Van-e még magyar társadalom, mint olyan, amely nemcsak statisztikai adatok összessége, hanem az emberi vágyak, elképzelések, napi döntések, életszervezési stratégiáké?

 

A politikatudomány szubjektív tudomány. Ahány az elemző, most annyi a jóslat. Konjunktúrája van a jóslatoknak. Tölgyessy Péter a minap kopogó tőmondatokban adott egy elemzést a www.444.hu-nak. Egy értelmiségi morzejelei, rövid-hosszú-rövid-rövid. Egy „elkötelezett szemlélődő”, hogy a nagyszerű francia szemlélődő Raymond Aron szavait kölcsönvegyük ide. Morzejelei a magyar társadalomban pont, pont, vesszőcske. A baráti kör megnyilvánul: „Gázálarcban sem szavazok a Jobbikra”, mondja valaki. „Gyurcsány?”, ugyan, legyint a másik, „egy politikai bohócra, erre a minden botrányát túlélő krakélerre, erre a világszámot hazudó cirkuszi artistára?!” No és a kormányzópárt? „A Fideszre? Ugyan? Viccelsz? Semmiképpen! Németh Szilárd nekem nem haverom.” Lebeg a kampány, ködében kampányalakok. Plakátokon útálat, gyűlölet, gyalázkodások. „Csakis a Fidesz! Nekik Magyarország az első!” rikkant egy budai polgár. Nyugdíjas nénikék bólogatnak szaporán egy alföldi nagyfalu kínai üzlete előtt. Van választék hölgyek, urak, magyarok! Önök most a magyar demokrácia intézményeinek mozgatói, hiszen itt minden hatalom a dolgozó népé. Önöké, még akkor is, ha közmunkából élnek vagy munka nélkül. Legalább négy évenként és egyszer, hiszen egyfordulós a mi választásunk. Legalább egyszer most Önök gyakorolják a hatalmat, úgye? Azok a morzejelek. „Megkésettség”, „lemaradtunk”, „új és a politikai hatalomhoz lojális nemzeti vállalkozói réteg megteremtése”, „széttöredezettség”, „fegyelmezett és fegyelmezetlen szavazótábor”, „úgy jött nekik a migráns-válság, mint egy falat kenyér”, „Orbán Európa-politikája”, „az oroszok”, „a teljes foglalkoztatottság az összeszerelő-üzemekben”, „a hozzáadott értékeket elő nem állító magyar gazdaság”, „rogyadozó egészségügy”, „roskadozó iskolák”, „korrupció”, „oroszok és kínaiak a spájzban”, „elvándorlás”, „népesség-fogyás”, „népesség-átrendeződés”, „elmagányosodott és nagyüzemeknek kiszolgáltatott vidék”, „korrupció”, sőt „rendszerszerű korrupció, mert valakik itt megfontoltan lopják a vagyonunkat”, na és a csattanó, hogy „NER”. Kattognak a választási morze-készülékek. Kódoljuk az üzeneteket! Dekódoljunk, ha továbbküldjük! Csak az a kormánypártinak mondott média fújja ugyanazt a iszlamofób gyűlölet-dalt következetesen. A Der Stürmer és a Jereváni Rádió egykori szerkesztői is megirígyelhetik azt a bravúrt, amelyet az origo.hu, a riposzt, a TV2, az Echo és egyéb társai, no és persze a „királyi magyar televízió” naponta végrehajt. Persze ebben a gyűlöleletes, veszélyes előítéletekre ráerősítő kampányban azért ott vannak a hamarosan megválaszolandó kérdések is. Például az, hogy milyen alapon állítják ezek az orgánumok azt, hogy a „közbiztonság megbukott” Svédországban, Franciaországban, Németországban? Miért sulykolják azt, hogy ezekben az országokban a hatóságok (értsd: az Állam és szolgálatra rendelt szervei) nem látják el alkotmányos feladataikat? Értem én: maradjunk csak otthon, (a kormány és Bakondi úr által) jól védett otthonainkban, Bécs, Párizs, Stockholm, Berlin rettenetes helyek, oda ne merészkedjünk, mert identitásaink veszélybe forognak! (Erről persze egyszer majd sokkal higgadtabban és részletesebben kell írni, mert ebben ott van egy nézőpont, egy ember- és világkép amellyel minden körülmények között vitatkozni kell, és ezzel világképpel a választási láz csillapodtával is jelenlévőként kell számolni és sok lesz itt még a feladat, a munka.)

 

Közben persze Miniszterelnök kimegy a kedvenc csapata aktuális meccsére. Nincs az a választási kampány, hogy egy meccset is elmulasszon. Nyilván elégedetten konstatálja, hogy a legerősebb összeállításban áll fel a Csapat. Játszik Ulysee Dialo és Vega Gonzalo, játszik Ezekiel Henty és Patrick Mevoungo, játszik mindenki akinek a neve -ič-re végződik. „Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!”, jó lesz ez a szöveg srácok. A labdarúgó iparban, a kézilabda-iparban a külföldiek már régen elvették a magyarok munkáját. Felkészül a magyar labdarúgó válogatott. Miért lenne más migráns egy labdarúgó, mint egy afgán? „Azt, hogy ki a migráns, azt majd én mondom meg” - mondja büszkén a dolgos propaganda-miniszter. A Magyarországon élő, de nem Magyarországon született emberek száma évről évre nő mindeközben. Budapesten kicsit gyorsabban, a társadalmi felzárkózásban megrekedt észak-keleti végeken egy kicsit lassabban. Az alföldi falvak arab, vagy afrikai körorvosai jól teljesítenek. Szeretik őket ott a népek. Chinatown lesz néhány év múlva a Rózsadombon. Angyalföld, Józsefváros után felkészül a II. kerület. Nem készül fel, mert a három éve azzal kampányolunk, hogy „Stop!”. Csak úgy, felkészületlenül és figyelmetlenül hozzászokik majd ahhoz, hogy a kerületben megugrik az „idegenek” száma. Gondja legyen ez az óvónéninek, tanítónak; magukra hagyatottan küzdenek meg majd a multikulturális osztályaik pedagógiai kihívásaival; a kampányban a „migránsoknak” a neve, epitatos ornansa Stop. „Magyarország jobban teljesít”, állítja a plakát. Ha így van, a külföldiek Magyarországra való betelepülése megállíthatatlan folyamat. Ha nincsen így, akkor a Stop! állítás hamis. Senki sem jön Magyarországra, ha rosszul megy a magyar gazdaságnak. Miért is jönne? Kalocsai paprikáért, amelyet spanyol paprikával keverten árulnak a sarki Közértben?

 

Vajon ez a választási kampány a magyar társadalom vagy a magyar politikai elit által rendezett, uralt akciósorozat? Ez a magyar politikai elit nőtt ki a magyar társadalom talaján? Saját erkölcseinket számon kérhetjük-e saját politikai elitünkön? Vagy ez az a végső pillanat, amikor tudomásul kell vennünk azt, hogy a politikai teljesítmények nem mérhetőek a mi normáink szerint? Képviselői ők mindannak, amik mi vagyunk? Értékeinket veszik-e kölcsön, vagy „értékeiket” akarják ránk kényszeríteni úgy, hogy arról azt állítják, hogy a mieink? Csakis ilyen választási tömbökben létezik a magyar? Szegény és leszegényedett, akinek semmilye sincsen és „ezért annyit is ér”, meg az, akinek csak a kormány-sajtó sugallta illúzói vannak, amelyet mantráz és amelyben hisz? A migráns-propaganda mára a szegények szellemi rágógumija lett, pedig húsz éve már, hogy elkezdhettünk volna egy beszélgetést a migrációról, az átaludt évtizedek után. Ilyen tömbökben, ahogyan Tölgyessy Péter morzézta nekünk a minap, hogy „valódi (gazdasági, kulturális, szociális, stb.) teljesítmények nélküli, viszont ügyeskedő boldogulásban való hittel”, vagy abban, hogy „a Fidesz feltételek nélkül lojális választói”, vagy a kitelepültek és elsősorban Európa más országaiban boldogulni akaró magyarok és a „határon túl élő magyarok”, a fiatalabbak és az idősek, a vidék és a város, Kelet- és Nyugat Magyarország, a geográfiai Pannónia és a fantazmagorikus Hunnia? Együtt van-e egyben a magyar társadalom? Az ő akaratai irányítják-e a magyar politikát?

 

Most már tényleg felnézek a képernyőről. Forradalom az erkélyünk előtt. Kis bimbók, rügyek, akik tegnap még ijjedten húzódtak össze, ahogyan a hideg eső kíméletlenül végigvert csoportosulásaikon, a ma reggeli korai napsütésben felemelték apró fejecskéjüket. Nyílnak, dacosan, erős színekkel dalolva nekiszegülnek a langyosra szelídült szélnek. Kibomló szirmaik gyengécskék egyedül, összebújnak tehát, kifehéredett az utca felett, virágalagút vezeti a tekintetet. Az utca végén felmagasodik a Katedrális. Most már nincsen eső, amely a virágoknak ezt a tüntetését a Tavaszért szétverhetné. No és a madarak is persze, hogy új dalokra váltottak. Tavaszi, párkereső kottákból szól a rigófütty.

 

Holnapután parlamenti választás lesz a sokféle magyarok országában.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr7813814888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.