A 2018. év a nagy évfordulók éve és minden nagy évforduló zárókő a közös emlékezet patakjának generációk által kimélyített medrében. Ez a kő ugyan megállítja az emlékezetek áradását, de csak egy pillanatra. Aztán zuhognak, zubognak tovább azok a hullámok és sodornak képeket, szavakat, régi gesztusokat. Egy évfordulós megemlékezés záróköve identitás-képző szimbólum, amelyre rápillantva magunk is, nemzedékekkel később is magunkhoz vonhatjuk a régi eseményeket és eltöprenghetünk azon, hogy mi is történt apáink, nagyapáink, ükapáink nemzedékével.

 

Holnap megérkezik 2018. november 11-e, 100 évvel ezelőtt, 11.00 órakor hivatalosan is befejeződtek a harcok az európai frontokon. Compiégne-ben már három napja tárgyaltak a fegyvernyugvás feltételeiről a felek, Nyugaton még állt a front, egyes helyeken a lövészárkok még mindig ott voltak, ahol azokat 2014. nehéz őszén kiásták, és ahol eltemettett az a nagy illúzió, hogy a háború gyorsan bevégezhető. Az agg osztrák-magyar uralkodó anno még azt találta mondani, hogy „mire a levelek lehullanak, otthon lesznek a katonák”, de nem így történt. Ott, ahol az osztrák-magyar hadsereg harcolt, 2018. novemberében már nem is volt front. A katonák tömegei áramlottak visszafelé, hátrahagyva csapot-papot, csatát. 100 évvel ezelőtt, ezen a napon már tudható volt, hogy évszázados birodalmak enyésztek el egy csapásra. Eltűntek a Habsburgok, a Romanovok, mindjárt eltűnnek majd a Hohenzollerek is, II. Vilmos éppen száz évvel ezelőtt mondott le a trónról, és azok a királyi, császári dinasztiák, akik olyan sokáig olyan nagy szerepet játszottak az európai történelemben, epizódistákká csúsztak le a szereposztásban. Münchenben már november 7-én kikiáltották a Bajor Szabadállam Köztársaságát és a Wittelsbachok 700 éves dinasztikus uralma befejeződött. Budapesten sem volt már király, hiszen október 31-én nem a királyért tüntettek, zavarogtak a népek. Örökletes hatalomra berendezkedett dinasztiák enyésztek el, a Francia Köztársaság azonban állva maradt, az egyedüli hadviselő fél, amelynek a katonái nem királyra vagy császárra tették le esküjüket, hanem a köztársasági alkotmányra.

 

Száz évvel ezelőtt fáradtak voltak már a katonák. Nyugaton még mindig ott állt a front. Kimerült katonák támaszkodtak a fegyvereikre. Átpillantottak az ezerszer látott ellenséges lövészárkok mellvédjére, átnéztek a senki földjén heverő temetetlen holtak felett és bár tudták már, hogy a háborúnak vége, még végezték rutinná fáradt katona-munkájukat. Lassan csordolgáltak Párizsból a hírek. Két epizód a háború utolsó napjáról. A belga területen, a kis Robechier nevű falucska mellett, a 411-es gyalogoshadosztály parancsnoka 7.15-kor kapta meg telefonon a parancsot arról, hogy 11 órától „minden harctevékenységet meg kell szüntetni”. A katonákat még nem mentették fel szolgáltataik alól. A hadosztály 123-as hadrendi számot viselő ezrede reggel még azt a parancsot kapta, hogy nyomuljon előre az ellenséges vonalakig és foglalja el Robechier-t. A támadást támogató francia tüzérség lövedékei mintegy háromszáz méterrel az előremozgó katonák előtt, majd egyre közelebb hozzájuk csapódtak be, ezért a század parancsnoka 6 fehér rakétát lövetett fel, hogy figyelmeztesse a tüzéreket arra, hogy módosítaniuk kell az irányzékot. Egy lövedék azonban mégis veszélyes közelségben csapott le a katonákra. Így történhetett, hogy a Nagy Háború utolsó francia katona-áldozata a nyugati fronton 1918. november 11-én, 10.58-kor, két perccel az általános fegyvernyugvás előtt esett el. A 20 éves Auguste Joseph Marie Renault nagy valószínűséggel egy francia tüzérségi lövedék áldozata volt. Még kegyetlenebbé teszi ezt a történetet az a feltételezés, hogy a tüzérosztag parancsnoka ezzel az utolsó sortűzzel ünnepeltette meg a Békét ütegével. Francia földön az utolsó elesett katonaként Augustin Trébouchot tartják számon, akit az Ardennes-ekben, Vrigne-Meuse mellett ért az ellenséges golyó 10.50-kor. Ebben a történetben az a fájdalmas, hogy a Trébouchet osztagát két nappal korábban küldték támadásra egy német reteszállás ellen, és amelyért két napig keményen harcoltak, szó szerint a háború utolsó percéig. Az állást védő porosz gárda nemhogy meghátrált volna, hanem ellentámadást is indított az állásaikba betörő franciák ellen, aki e két nap alatt 68 halottat és 80 sebesültet vesztettek, utolsóként Trébouchet.

 

2018. november 4-én Strasbourgba járt Emanuel Macron a francia és Walther Steinmeier a német köztársaság elnöke. Közös megemlékezést tartottak a Székesegyházban. Innen indult el a francia elnök nagy turnéjára, amelynek során a Nagy Háború csatáinak 12 helyszínén adja meg a tiszteletet azoknak, akiknek elestek Franciaországért. Az emlékezés és tiszteletadás körútján már járt Verdun-ben, tegnap a Somme melletti csatateret kereste fel, vasárnap ér majd Párizsba, ahol 11 órakor, várhatóan 60 állam- és kormányfő társaságában megkoszorúzza az Ismeretlen Katona emlékművét az Arc de Triomphe-nál. Nem tudom, hogy milyen nyomot hagyhat egy ilyen megrendítő látogatás egy emberben, hiszen az egy hét alatt felkeresett helyszínek ma már emlékhelyek, ahol a szépen rendben tartott katonatemetők fehér (a szövetségeseké) és fekete vagy szürke (a németeké) keresztjeinek végtelen sora emlékeztet arra, hogy ezen a tájon 100 évvel ezelőtt micsoda öldöklő csatákat vívtak a katonák egymással. Egy katonatemető csendjének a vállra, a szívre ránehezedő súlya van.

 

Macron becsülettel megküzdött az úttal és tegnap, a nyelvórákon egy érdekes feladvánnyal szembesültünk. Tanárunk újságcímeket, cikkeket idézett, amelyek egy jellegzetes francia alapállással azt találgatták, hogy vajon miért „Itiniére memorielle”-nek nevezték el ezt a programot az Elysée-palotában és miért nem hívták vajon zarándokútnak (pelerinage) és miért nem mémoire és miért mémorielle? Érdekes, lexikális és szókészletbéli tudásunkat mozgósító beszélgetés kerekedett ebből a csoportban, nyelvtani szempontból persze, nem is tudatosult bennünk, hogy valójában emlékezetpolitikáról és politikai finomhangolásokról beszélünk. Mert a Francia Köztársaság állva maradt a Nagy Háborúban és Köztársaságként emlékezik, a szóválasztásnak bel- és külpolitikai üzenetei egyaránt vannak. Egyes értő elemzők szerint kettős az üzenet, az egyik az En Marche híveinek szól, akik támogatására az elnöknek csökkenő népszerűsége miatt mindennél jobban szüksége van, a másik rétege az üzenetnek a francia-német európai szövetségnek szól. A mémorielle kevésbé hangsúlyozza ki a győztesnek a vesztes feletti fölényét, a mémoire erőteljesebb, franciásabban patrióta. Ez jobban is utal arra az új hagyományra, hogy a történelmi francia-német kézfogás és megbékélés szimbolikus helyszíne is Verdun volt („a verduni gesztus”, Mitterand és Kohl kézfogása a verduni Osszárium előtt) és azóta is minden évfordulón már hagyomány, hogy a Nagy Háború valamelyik csataterén közös német-francia megemlékezést tartanak. A Strasbourghoz közeli Hartmannswillerkopf (vagy franciául Veille Armand) Nemzeti Emlékhelyét is felkereste Steinmeier Macron társaságában tavaly. A német első világháborús katonatemetők csendjét és rendjét sem háborgatja senki és a 80-as évek óta a második világháborús német katonatemetőket is rendben tartják.

 

2018. november 11-én, 11 órakor csend lesz Franciaországban, mintha egy nagy ország visszafojtaná egy percre a lélegzetét, csend, amelyben meghallani, hogy dobognak a szívek. Meg kell mondanom, hogy nekünk, akik a vesztesek oldalán a vesztesek történelemkönyveiből tanultunk, a francia centenáriumi megemlékezéseknek a méltósága és gazdasága megkapó és az, ahogyan ki ki a maga módján és a maga helyén veszi ki ebből a részét. A történészek még mindig képesek új és új szempontokat átvilágítani és a könyvesboltok kirakatai teli vannak új, erre az alkalomra megjelentetett művekkel. Párizs városa holnap felavatja a Pére Lachaise temetőben a Nagy Háború párizsi katona-áldozatainak a falát, 94.415 név van oda bevésve, egy új emlékhely született az Ismeretlen Katona Sírja mellett, aki az Arc de Triomphe alatt nyugszik, és akit a Verdunben elesettek közül választottak. A Képviselőházban a képviselők két emlékplakettel jelölték meg a minap Georges Clemanceau és Jean Jaurés egykori parlamenti ülőhelyét és ez is egy érdekes gesztus, hiszen a győzelemért és a Franciaországnak kedvező békekötésért „tigrisként” küzdő miniszterelnök és a háború kitörésének napján merénylet áldozatává lett szocialista képviselő a politikai szerepvállalás két ellentétes pólusát képviselte.

 

Generációkat kapcsolnak össze a centenáriumi megemlékezések kisebb és nagyobb, nemzetközi, országos és helyi eseményei, de mindegyikük üzenete egyetemes. A Béke közös értékünk! Ezért is indít egy új kezdeményezést most Macron, a holnap prokolláris események után kezdődik a Párizsi Konferencia a Békéről (Conference de la Paix), egy három napos esemény, amelynek résztvevőiként állam- és kormányfőket, a nemzetközi szervezeteket, a nemzetközi civil társadalom képviselőit várják. Ez a francia kezdeményezés az első világháború lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulóján a hagyományteremtés szándékával szerveződik és minden évben meg szeretnék rendezni. Üzenete magasztos: a békéért együtt kell cselekednünk.

 

Franciaországban a megemlékezések mindig visszakanyarodnak azért a neves és névtelen szereplők történeteihez. A köztársaság hadseregének katonája, a „poilu” a tényleges főszereplő és nem a tábornokok, nem Nivelle vagy Weygand, nem Foch és legkevésbé sem Phillipe Pétain, sokkal inkább a fentebb említett történetekből Augustin Trébouchet vagy Auguste Renault. A Le Figaro mai számában pedig egy megdöbbentő infografika ábrázolja azt, hogy hogyan nőtt nőttön, növekedve az áldozatok száma a nyugati fronton. Idemásolom, tanulságul, évfordulós elmélkedésekhez: https://www.lefigaro.fr/fig-data/tombes-champ-honneur/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr6714364085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.