Két-sebességes Európa III., avagy a televíziózásról most

2019/02/17. - írta: wootsch

A strasbourgi élőhelyünk egy európai megfigyelőpont. Nemcsak azért, mert mert Európa két nagy országának a lélegzetvételére figyelhetünk innen, hanem azért is, mert Strasbourg az Capitale de l'Europe, városunkban van az Európa Tanács és alapvető fontosságú intézménye, az Emberi Jogok Európai Bírósága, no meg az Európa Unió Parlamentje és itt van minden nap kiváló programot sugárzó Arte német-francia tévéállomás is. Tévékészülékünkön mind a francia, mind a német közszolgálati adók programja fogható, számos regionális csatornát nézhetünk és persze van módunk arra is, hogy ránézhessünk a BBC, az Euronews, a France24, a BFMTV hírcsatorna, az Al Jazeera többnyelvű adásaira és persze a Russia Today (RT) programját is követhetjük. E bőséges választékban „lapozgatva” szerezhetünk némi tapasztalatot arról, hogy mi is a közszolgálati műsorszolgáltatás errefelé.

 

Az ebben a fotofonikus média-közegben szerzett élmények birtokában nézzük a magyar televíziózás műsorfolyamát. Néhány gyors benyomásról, most. A magyar közszolgálatinak mondott televíziózás ma valóság-elcsaló. Különös azt látni, hogy ebben a televízióban nincsenek szakértők. Mintha Magyarországon nem lennének egyetemek, kutatók, Tudományos Akadémia. Egy kezünkön meg tudnánk számolni azt, hogy kik azok az úgyenevezett szakértők, akik valamilyen kérdésben megszólalnak a magyar televízióban. Legyen az történelem, szociális kérdés, gender- vagy valami migrációval összefüggő dolog, mindig ugyanazt a néhány „szakértőt” látjuk. Mind a francia, mind a német közszolgálati tévéadókon gyakoriak a vitaműsorok, de olyat még nem láttam, ahol ne ültették volna a stúdióba egy tématerület akadémikus szakértőjét. Ha politikai vitaműsorról van szó, azon kikerülhetetlen a kormányzó párt vagy a kormány képviselőjével szembe érvelő ellenzéki politikus jelenléte, sőt ez annyira így van, hogy általában minden ellenzéki párt képviselője megkapja a maga műsorperceit ilyenkor. Ezért az ellenzéknek is van térfogata, arca, mondanivalójának kifejtésére elegendő tér és idő, így a választópolgár, ha figyel, naprakész az információkban, felkészülhet a következő választásokra, amely a demokrácia működéséből következően egy folyamatos, egy teljes politikai cikluson átívelő munka és nem egy három hetes kampány kérdése. Ha majd néhány év múlva egy korunk történéseire kíváncsi kutató felhasználná ezeket a vitaműsorokat annak a megértésére, hogy milyen kérdések is foglalkoztatták a német vagy a francia társadalmat, akkor ezeket a műsorokat elsőrendű forrásként használhatná. Ha a magyar köztévék adásai venné ez a kutató alapul, igencsak pontatlan és torz képet alkothatna magának a társadalom állapotáról. Képzeljék el azt a szakdolgozatot, amelynek az a címe, hogy „a 2018. évi kormányellenes tüntetések üzenetei az M1, az EchoTv, a HírTv és a TV2 műsorfolyamai alapján.”

 

Az például biztosan feltűnik majd kutatónknak, hogy Magyarországon a politikusok alig használják a közmédiát, vagy ha igen, akkor kizárólag csak annak az öt kormánypárti képviselőnek (pártszóvívő, kormányszóvivő, Századvég reprezentáns vagy mandiner-fabrikáns) van arca, akiket a megmondásra kijelöltek. E műsorokban a legritkábban láthatnak minisztert vagy államtitkárt, egész kormányzati területek maradnak megszólalásokkal lefedetlenül. Legfontosabb politika-területként bemutatott migrációval összefüggő kérdésekre vagy Bakondi György nyugdíjas dandártábornok beszél vagy Nógrádi György, a belügyminiszter úr vagy nevében és képében például a rendészeti államtitkára szinte soha nem kerül képernyőre. Iszlám-szakértőt eddig soha sem láttunk. Az pedig, hogy Bakondi úr mellette esetleg ott üljön valaki a Migration Aid vagy a Helsinki Bizottság nevében, egyenesen elképzelhetetlen. A magyar közszolgálat gondosan kerüli az érdemi vitákat, ellenvélemények összeütköztetését.

 

Ha valaki most venné magának a bátorságot és havonta elkészítené a kormány minisztereinek népszerűségi listáját, mint ahogyan azt mind a francia, mind a német közszolgálati adók megteszik, akkor a magyar minta legfeljebb azt mutatná meg, hogy a magyar választópolgárok jelentős részben azt se tudják, hogy kik a miniszterek ebben az Orbán-kormányban. Az állami vezetők többségének nincsen televíziós arca, ezért média-térfogata sincsen. Maga a televízió is azt sugallja, hogy tulajdonképpen mindegy is, hogy ki a miniszter, csakis a miniszterelnök fontos. A német vagy a francia mintákban jól követhető, hogy hogyan alakul egy miniszter megítélése, ismertsége, ezért e kormányok minisztereinek van média-térfogata. Ezeket a listákat ezek a tévék közlik, elemzik, magyarázzák. Így a német vagy a francia választópolgár rajta tarthatja kezét a változások ütőerén, kialakulhat a megalapozott véleménye és ez feltétlenül segíti majd a következő választáson meghozott döntésében. A magyar közszolgálati televíziózás a közvéleményt eltaszítja a közélettől, a német vagy francia közszolgálati televíziózás a közvéleményt bevonja a közéletbe. Lehet, hogy az ARD nem szereti az AfD-t, a szélsőjobboldali pártot, de az, hogy nem legyen a stúdióban az AfD-nek képviselője, ha olyan témáról van szó, amely a német parlament munkáját érinti, az bizony elképzelhetetlen. Ugyanígy Franciaországban is. Jean-Luc Melenchon vagy Marinne Le Pen is állandó szereplők a politikai vitaműsorokban. Minden úgynevezett híradó, legyen az közszolgálati vagy kereskedelmi csatorna műsorszáma, felelős azért, hogy képet adjon arról a társadalomról, amelyhez szólni akar. Az azért nem fordulhat elő e két példaként használt ország televíziózásában, hogy egy híradó ne adjon képet arról, hogy mi történik az utcákon például egy tüntetés idején. Olyan televízió errefelé azért nincsen, amely ne menne közel a tüntetőkhöz és ne kérdezne rá a tüntető düh okaira és indokaira. Magyarországon azért az bőséggel előfordul, hogy a kormányt ekéző demonstrációkról úgy tudósítanak, hogy tudósításban egyetlen tüntetőt sem szólaltatnak meg. Az „utca népe” a magyar televízóban lenézett csőcselék és úgy is bánnak vele.

 

A magyar köztévében, az ellenzéki pártok képviselőinek általában coki, azért az a kétségbeesett és nem túl sikerült akció, hogy „megzavarják” az M1 működését, az inkább az okozat következménye és nem az ok maga. Viszont a kormányhű sajtó az okozat szétcincálásában jeleskedik és nem szentel figyelmet az oknak. Ezt a kormánypártinak mondott médiakonglomerátumot egyébként is jellemzi az, hogy az okozatokkal bőséggel foglalkozik, az okok feltárásában azonban lényegében semmit sem csinál. Ez a média nem ad felületet azoknak, akiknek esetleg, uram bocsá'!, más véleményük van, vagy valamit másként látnak, elemeznek. Mondom még egyszer, a magyar televízózásból eltűnt a szakértő értelmiségi. Ez a francia vagy a német televíziózásban nem így van! Ezeket az adókat nézve megállapíthatjuk, hogy sok okos és gondolkodó, sőt vitaképes ember van, akik értelmes és elgondolkodtató dolgokat tudnak mondani mozgalmakról, politikai döntésekről, azok hátteréről, esetleg következményeiről, hatásaikról. A magyar televízióban vaskos propaganda megfontolásokból minden kormányzati döntés, amelyet a kormány meghozott, csakis a nép javát szolgálja. Nagy élmény, a Hír Tv vagy az Echo Tv olyan vitaműsoraira ránézni, amelyben négyen ülnek körül egy kerek asztal, négyen, akik egyébként mindennel egyetértenek egymással és az egymás között folytatott szóversenyük lényege leginkább az, hogy ki tud szebben ekézni olyan figurákat, akik e tévékben soha nem szólalhatnak meg. Ezek a politikai megmondó műsorok leginkább egy olyan vízilabda-mérkőzésre hasonlítanak, ahol az egyik csapat játékosai sámlikon állnak a vízben és ezért könnyedén átdobálják a labdát az ellenfél mélyvízben krallozó játékosai felett. A média-sportszerűség igencsak távol van a magyar közszolgálati televíziózástól! Ráadásul ezek az urak, mert mind urakról beszélünk ma a magyar médiában, hölgyekről sohasem, ezért a teljesítményért, két meccs között maguk között osztanak maguknak Fair Play díjakat.

 

A magyar média általános lezüllése persze, hogy magával rántja a modern, internetes médiafelületeken ügyködőket is. Némelyiküknél az olvasóik klikkelése őrzi függetlenségüket, integritásukat, kételkedő újságírói teljesítményüket, de megmaradt felületek felett is ott lebeg Damoklész kardjaként a tulajdonosváltás réme, amely lejátszásával őket is átirányíthatják a kormányt – és nem a magyar társadalmat – propagáló média-világ keretei közé. Ez az egyik oka talán annak, hogy a komment-szekciókban elszabadult a nyelvi pokol és Vergilius legyen a talpán, aki ide lekísér bennünket. Ha majd egyszer, tíz év múlva kutatónk e kommentszekciók (elég lenne csak a 444.hu vagy a 888.hu kommentjeit megnézni) elemzéséhez fog, egy patologikus társadalom képét fogja lerajzolni nekünk. Mi pedig szívesen hinnénk abban, hogy a magyar társadalom plurális és sokszínű, mert az; hogy a magyar társadalom modernizálódik és együtt halad a korával, mert ezzel próbálkozik minden napjában; hiszünk abban, hogy a magyar társadalomban is vannak a kort értően figyelő és elemző arcok, okosan higgadt emberek, mert bizony vannak; tudjuk, hogy a magyar társadalom is normális társadalom, mert az a maga sajátos kulturális kódjai szerint működő. Csakhogy ezt a magyar közszolgálati média tükrözéséből nem tudhatjuk meg. Ezzel szemben a francia vagy német közszolgálatban kirajzolódik a francia vagy a német társadalom és a társadalom tagjainak a munkamegosztása a megélt élet tapasztalatai és az arról szóló elemzések között.

 

Az is megszokott ma már, hogy a közszolgálati tévék műsorfolyamát reklámok szakítják meg. Mindig érdeklődéssel figyelem ezért, minden országban, ahol megfordulok, a televíziók reklámjait is, mert azok is a korszak lenyomatai, tükörképei. A német reklámok főleg tartós fogyasztási cikkekről szólnak (autó például), a francia reklámok sok szépítészeti terméket (parfümök, arckenőcsök és egyéb kence-ficék) népszerűsítenek és mindkét országban sok az étkezéssel összefüggő reklám. A magyar reklámok főleg az egészségről szólnak. Gyomor- és fejfájás, derékfájás, prosztata-problémák, kétes gyógyászati értékű vitaminok, néha merevedési zavarok, ilyesmik. No meg számolatlanul közpénzeket mozgató kormányhirdetések, amelyekben most Magyarország mindig jobban teljesít – bár azt még nem árulták el, hogy miben, hol, mikor … (na jó, elárulták: „még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon /hol, mikor, hogyan?/” - csakhogy ez egy statisztikai, de nem társadalmi igazság, mert mi is munka ma?).

 

Stílszerű lenne úgy bejezni ezt a posztot, hogy amikor felnézek a képernyőről, az M1 aktuális híradójára, vagy az Echo Tv aktuális kerekasztal-beszélgetésére nézek, ahol Bayer Zsolt és Bencsik Gábor egyetértően bólogatnak egymásnak és proliznak, de az igazság az, hogy a Bambi teraszán ülök, mert itt azért elszívhatok egy cigit, és a kinti asztal kényelmesebb, mint odabent a kerekasztalok, legalábbis a laptopom jobban szereti és van itt a szokásos ügymenet. Egy spanyolul beszélő fiatal társaság tárgyal valami pergő nyelvvel mellettem és valahonnan a terasz sarkából felszáll egy könnyed nevetés, olyan könnyedén, mint a cigi füstje. Persze a valóság aztán mindig közbeszól és úgy alakult, hogy végül a Bookta-ból küldöm el most ezt a szöveget, a helyről, amely úgy bújik meg itt a Rózsadomra felhajló utcában, mint egy rejtélyes barlang ezen a tavaszt ígérő, de még a telet itt tartó budai estén.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr3114632888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.