Közbeszélgetéseinket a fáradhatatlanul újra és újra indított kormánykampányok tematizálják, innen így látszik. Ezért feltételezhetjük, hogy a legtöbb magyar hallotta már azt a kampányszöveget, hogy „Magyarország nem lesz bevándorló-ország!” Furcsa mondat ez is, gyakori ismételgetése axiómává emelte.…

Nekem senki sem szólt korábban arról, hogy ez most egy születésnapi buli volt. Másnap olvastam egy-két meghatottnak szánt cikkecskét valahol, amelyben a szerző könnyes szemmel (hogyan írta vajon könnyes szemmel a posztját?) lelkendezik arról, hogy ő bizony augusztus 20-án megünnepelte „az ország…

Az elmúlt vasárnap országgyűlési képviselő-választás volt Magyarországon. A választás érvényes és eredményes volt. A Fidesz, a leadott szavazatok kb 31%-ával impozáns többséget szerzett a Parlamentben. Iszonyodó kis szegények kikanalazták a kormánypropaganda híg levesét. Dávid és Góliát mérkőzésében…

Minden nap elolvasom a hazai tudósításokat, híreket. Ennek az Internet-korszaknak hála, ha akarom, követhetem, hogyan kelnek életre otthon a hírek, hogyan provokálnak vitákat, kommenteket, hogyan hogyan fecseg Magyarországon a felszín és, hogy hogyan és kivel perlekedik a mély. Ami persze a magyar…

Megtanultuk egy életre: a 22-es csapdája ott van a cselekedetekben és folyton belebotolhatunk ott is, ahol nem is várnánk. Idézzük csak ide még egyszer az eredetit, hogy gyakoroljuk. Így szól: „Csak egy csapda volt és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valóságos…

A Kínai Népköztársaság miniszterelnöke Magyarországra látogatott, hogy személyesen is képviselhesse azt, amit a világ egyik fele már régóta tud és amelyet néhányan azért félnek: a kínai terjeszkedés, a kínai gazdasági befolyás övezeteinek kiterjesztése tudatos, tervezett lépések sorozatából áll.…

A leíró művészet! Festőknek ez a műfaj talán könnyebb. Lehet, Caspar Friedrich mást gondolna erről. Coppola elég jól megföstötte Keresztapa házatáját, szolgáit, a Családot. Leírni mindezt? Victor Hugo a waterlooi csatatéren. „Derék franciák, adjátok meg magatokat!” Erre pedig a dacos válasz:…

Előző nap későn feküdtem, bár másnap korán kellett kelnem. Nem késhettem le a gépemet, hiszen hazajövök. Kis izgalommal a szívemben, hiszen itthon mindig jó. Budapest esővel fogadott, szürke, hasas felhők csüngtek felettem az égen, a vizes aszfalton, a tócsákat kerülgetve már bőrig is áztam, mire…

Mi találkozik mivel is a boncasztalon? Mi az, hogy szürreális? Mi is? Taxival jövök be a Liszt Ferenc Repülőtérről a városomba, ráadást anyanyelvem magyar. Jól értem ezért az utat szegélyező plakáterdőből kiszóló üzeneteket. Mert magyarul üzennek, nem angolul, nem oroszul, nem kínaiul, nem szuhaéli…

Miközben tegnap délután gyűlt a tömeg Budapesten, a Várkert Bazárnál, mi itt, Strasbourgban a Rajnán átívelő gyaloghíd felé mentünk, hogy csatlakozzunk egy demonstrációhoz. A Pulse of Europe egy friss mozgalom, Németországból indult, terjed, eljutott ide, Franciaországba is. Ők szólították meg a…

Magyar választópolgár vagyok, ez egy felelős helyzet és én ebből a néző-pontból figyelek a kormányunk ötleteléseire. Így nemcsak azt figyelem, hogy hogyan alakul az adórendszer, az iskola, az egészségügy vagy a szociális ellátások rendszere, hanem azt is, hogy mit is csinál a kormányunk most a civil…

  2016. szeptember 1-jén, 9.45 perckor megnyitottam az origo.hu-t. Egy fizetett hirdetés ugrott elébb elém: „Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét! Szavazzunk nemmel! Október 2.” Továbbléptem az oldalra, az első hír így kezdődik: „17 gyermeket öltek meg Magyarországon nyolc hónap alatt. A legtöbb…

Hídon innen, hídon túl

2016.08.29. 17:38

Öt év, négy hónap és néhány nap, lassan egy ifjúsági generációnyi idő (az ifjúságszociológia az ifjúsági életszakasz generációs idejét hat évben méri). Ennyi ideje élek most már Budapesten, Magyarországon kívül. Kognitív térképemre új keresztutak rajzolódtak ki, telefonkönyvem új telefonszámaihoz új…

„Lázár János kilépne az Európai Unióból” – olvasom valahol, valamilyen magyar hírportálon, ahol olvasták, hogy így idézte a szavait valami angol napilap, pedig nem is ezt mondta, dehogy. Az Európai Uniós támogatások szak- és célszerű magyarországi disztribúciójáért felelős miniszter úr csak a…

 Ha most nézek fel a képernyőről, a Margit-körútra látok. Süt a nap, kiskabátra vetkőzve, lépéseiket lassítva élvezik a budapestiek az éledező tavaszi napfényt. A városi rendszerváltást szimbolizáló világoskék buszok cammognak az úttesten, egy 6-os feliratú a Széll Kálmán tér felé imbolyogva, látom,…

Most vannak ezek az egymástól elfordulások, egymás tekintetéről a félrenézések, a gyakran lehunyt szemek, a ki- és átkapcsolások, a csatornaváltások. Az átmenések az utca másik oldalára. Törölt posztok, visszavont like-ok, fagyasztott címek, kitörölt telefonszámok. Forr a…

Időszámításunk előtt, után … vagy úgy is mondhatnánk mi, Gergely pápa naptárát használók, hogy Krisztus előtt és után. Az értünk-megfeszített, a Megváltó születése előtt vagy után. A Kerítés túloldalán egyébként később jön az Ünnep, a szerbek országában január…

Még véget sem ért ez az év, de már tudhatjuk: Történelem. Mesélni kell róla. Gyermekeink vagy unokáink megkérdezik majd egyszer tőlünk, hogy „mondd, Te mit csináltál, hol voltál 2015. történelmi nyarán?” Kevesen, nagyon kevesen majd azt mondják majd: „menekülteknek…

„Fordulj kedves lovam ...” beh régen is volt, amikor először hallottam ezt a népdalt, a Muzsikástól, a Kassák Klubban vagy az FMH-ban, már nem emlékszem. A népdalban mindig a nép tapasztalásai szólalnak meg örök érvénnyel. „Fordulj kedves lovam napszentület felé, úgyse…

Ha ez a most aktuális nemzeti konzultáció tényleg arról szól, hogy beszéljük meg azt, hogy milyen politikát alakít, alakítson ki Magyarország a menekültekre vonatkozó ügyekkel kapcsolatosan, akkor az ahhoz csatlakozó plakátkampány a vélemények befolyásolásának az eszköze. Egy…

1.Nacionalistáink szerint „magyarnak lenni, az a legjobb dolog a világon”. Nyilván e tőből hajtott ki a "Magyarország jobban teljesít" huzamosan használt választási szlogen. De ha például győz a csapat Krakkóban, akkor azt mondják a magyar zsurnaliszták a magyar olvasóknak, hogy…

 "Előttem van Észak, hátam mögött Dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél." E kis gyermekmondóka földrajzi ismeretek közvetít, nem foglal állást a távolságok és a közelségek dolgában. Tudjuk pedig, hogy sokszor Kelet van közelebb, és Nyugat távolabb, egyik irány…

Keverik a dominót ...

2012.12.03. 17:43

 Keverik a dominót a kék-fehér kockás mintázatú viaszkosvászonnal terített asztalon. „Csrrrrr...khrrrrrr...csrrrrr...khrrrrrrr” Aztán az emberhang: „Jóska! Pistának még egyet, nekem meg egy felest!” „Igenis, Pali bácsi” – mondja a pincér készségesen. Csend van a…