Ha oldalról ránézünk valakire vagy valamire, csak az egyik oldalát látjuk. Ha felülről nézünk végig a városon, kiderül, hogy az utcák a végtelenbe vagy önmagukba futnak. Ha lenézünk valakire fentről, meglátjuk az árnyékát. Ha lenézünk valakit, nem látjuk meg az értékeit. Ha felnézünk erre a templomtoronyra, észrevesszük, ahogyan a csúcs körül tisztelettel kinyílnak a felhők, hogy utat engedjenek ennek a lentről érkező ragyogásnak. Ha felnézünk valakire, példaképet találunk, akár óvó árnyékát, megtanuljuk a tiszteletet. Ha szétnézünk, nem látjuk a részleteket. Ha megnézünk valamit, nem vesszük észre a környezetet. Ha kinézünk, csak annyit látunk, amennyi az ablakkeret enged. Ha benézünk, csak annyit láthatunk, amennyit a függöny vagy a fény megenged. Ha benézel hozzám, tudom, hogy nem maradsz sokáig. Ha mégis itt felejted magad, egyszer csak felkiáltasz: „nézd, hogy elszaladt az idő!” Ha kinézek hozzátok a telekre, csak annyit ígérek, hogy ott leszek. Azt nem, hogy el is töltöm a délutánomat veletek. Ha látok, nézek. Ha körbenézek, érzékelek. Sokszor csak úgy nézek, csak úgy nézelődöm, de nem látok. Jól csak a szívével lát az ember, mondta a Róka. Szívemből kinézek minden jóbarátra. Ha lenéznek, inkább félre állok. Ha felnézek valakire, eltitkolom. Csendes örömmel megfigyelem, ahogyan működik. Ha most kinézek az ablakon, látom, ahogyan csendes, puha léptekkel érkezik az este. Ha most nézek fel a képernyőről, egy pohár borra látok. A konyhaasztalon.