Rosszkedvünk tele után máris ide ért, itt van ez a hektikus Tavasz. Felnézek a laptop képernyőjéről és látom azt, ahogyan remegnek ablakunk előtt a fák ágai a készülődő rügyek erőfeszítéseitől. Virágrobbanás előtt vagyunk, még két-három napsütéssel langymeleggé váló nap és utcánk fehér virágalagút lesz. Az ágak a már összehajoltak összekapaszkodásuk előtt, viszont egy gyors eső vág egyet rajtuk szapora esőcsepp-csapásokkal és ellöki őket egymástól most. Valami kolerikus szél rohamoz odakint és ritmustalan cibálja az ágakat. A hőmérséklet 10-15 fokokat ingadozik egyik napról a másikra, az esti tévéhíradó végén az időjárás-jelentés térképe mint egy két különböző dobozból összerakott puzzle. A térkép tetején, Északon -1 és +3 fokot mutatott tegnap, a térkép alján, Délen holnapra +21 fokot jósol. Aztán az előrejelzés szerint a következő napokra megint úgy 12-14 fokot mond, majd 8-10 fok lesz, a hétvégén talán megint fagyni fog és akkor a virágok alagútja dideregve elhullajtja rövid élete szirmait. Strasbourg magnóliái is készülődnek, a rügyek már tettre készen ágaskodnak, pipiskednek, mutatnák rózsaszín-bézs belsejüket, de ahogyan ez a napsütésből a hirtelen szürkeségben és a melegedésből a hidegedésbe átváltó időjárás változik, úgy gondolják meg ők is magukat. Még kivárnak egy pár napot. Mozgásban van most az egész tavaszi világ. A folyó vizét kivéve. Máskor, éppen ilyenkor az Alpok olvadó havának vizei áradó, habosodó, hullámzó, eleven élőlényé változtatják a Rajnát, gyakran a habok a felső rakpartra is kicsapnak, sokszor láttam, ahogyan kiteszik a figyelmeztető táblákat, csak óvatosan a parti sétákkal! Most alig van víz a mederben, régen látott kövek szürke háta mered elő, mint valami alvó sárkány egy régen elfeledett Rajna-völgyi meséből, ahol családból kilökött hercegnők kerestek árvaságukra gyógyírt a Fekete-erdő újabb és újabb meséket elsuttogó erdeiben. Máskor ilyenkor siet a tengerbe a folyó, most lelassult, most szinte megáll, még a lustán ejtőző hattyúk fodra sem zavarja meg. A kikötőben, partnak feszülve a nagy hajók dologtalanul várják most a vízállás-jelentést. Máskor ilyenkor szinte robognak lefelé a nagy konténereikkel a fedélzetükön, vagy szuszogva-fújtatva tolják orrhullámaikat felfelé, szinte fedélzetig süllyedve rakományuk súlyától. A folyó most üres és a máskor ilyenkor oly aktívan búvárkodó kormoránok is visszavonultak, úgy látszik sekélyebb vízben még ők sem szeretnek halászni. Itt van a Tavasz, kiáltja a táj, a hegyek távoli kontúrjainak vonala most élesebb lesz, ahogyan lombruhájukat magukra öltik a fák a Vogézekben, a Fekete-erdő örökzöld fenyőinek pedig mélyebb tónusú, sötétebb lesz zöldje. A levegő lágyabb már most és az új illatokkal könnyedebb, csak azok a zajos emberi tevékenységek zavarják ezt a szezonális pezsdülést – a szél szétteríti az elvadult belvárosi demonstrálók miatt bevetett könnygáz csípős füstjét. Még mókusunk a kertben, ő is megriadt ettől, pedig ő igazán edzett legényke. A minap még a legnagyobb forgalomban itt kelt át a ház előtt az úttesten és még az elhaladó busz sem, de a Vöröskereszt előtt sorban álló ukrán családok gyermekei sem zavarták, pedig ők igencsak megörvendtek neki.
