Munka, nyugdíj, üvegcserepek - Franciaországban
2023. március 26. írta: wootsch

Munka, nyugdíj, üvegcserepek - Franciaországban

Juhász Gyula még így tudott írni erről: „Én őt dicsérem csak, az élet anyját, / Kitől jövendő győzelmünk ered, / A munkát dalolom, ki a szabadság / Útjára visz gyász és romok felett.” Régen volt, másként voltak akkor még a dolgok. A korai szakszervezetek „Munkát! Kenyeret!” feliratok mellett lengették a munkásosztály vörös zászlaját, később pedig új munkahelyekért, a munkanélküliség felszámolásáért tüntettek, no meg az emberhez méltó munkakörülményekért, a munka biztonságáért, a pénzromlást követő fizetésemelésért, bértarifákért, ilyesmikért. A dolgozó ember emberi méltóságáért. Fordult a világ, annyi más mellett újra definiáltuk a munkát magát. Ma már heti négy napos munkahétről, munka nélkül mindenkit alanyi jogon megillető alapfizetésről, a covid-járvány tapasztalatai után otthoni munkavégzésről (a home-office beépül a munkavégzés feltételeibe), ilyesmikről beszélünk. Korábban a munka szocializációs jelentőséggel bírt, ma a fiatal generációk elveszítették az érdeklődésüket és a motivációjukat a munka iránt, csak írják be a keresőjükbe azt, hogy „Z generáció munka”, meglátják, hogy csak a magyar nyelvű találatokkal milyen érdekes világba merülnek alá.

Aztán csattan egyet a nyugdíj ostora a munkavégzőkön, a nyugdíjé, amely a mai rendszereinkben egyértelműen a munkához kötődik. Ha rendesen dolgoztál, és teljesítetted a kötelezően előírt penzumot, vagyis az állami nyugdíjhoz előírt szolgálati időt, akkor megkapod azt a pénzt, amely egy emberi élet méltó körülményeinek fenntartásához szükséges, ellenkező esetben a havonta neked juttatott pénz éppen csak az éhenhalás elkerülésére elég. Ki ne látta volna azt, hogy ki hogyan vásárol egy szupermarketben? Ki nem nézte volna végig, ahogyan egy-egy idősebb honfitársunk kiguberálja a pénzt a szégyellnivalón csekélységekért, a kefírért és a legolcsóbb párizsiért. Sok országban – az Európa Unió keleti tagországaiban főként (lsd. az eurobarometer idevágó statisztikáit) - a nyugdíjas a szegény szinonimája. Sokan közülük panaszolhatják, hogy … „és egy emberélet munkája után” … Nem, a munka nem az élet anyja többé, kedves költő uram Juhász Gyula! A nyugdíj pedig … A nyugdíj-kérdés, a rendszer, fenntarthatósága és finanszírozhatósága, összege mindenütt a világon a politika „forró krumplija”, dobálják is rendesen! Nos, ezekben a hetekben itt dübörög, szó szerint itt zakatol, sípol, tülekedik, zsibong, ordít és ordibál, lökdösődik, vonul és zászlót lenget, itt-ott tör-zúz ez a nyugdíjprobléma Franciaországban. Itt, Strasbourgban, ahol most lakom, rendszeresen kapom az értesítést a helyi tömegközlekedési vállalattól az éppen aktuális sztrájkokról. A CTS bérlettulajdonosaként nekem küldött, aktuális közlekedési információkat tartalmazó hírlevelekben most megszaporodtak az arról szóló értesítések, hogy mikor, melyik járat marad ki vagy szünetel a sztrájkok miatt. Országos hírlevelek is vannak, amelyeket érdemes tanulmányozni, mielőtt útnak indul az ember, hiszen a vasutasok is sztrájkolnak (olyankor például minden három TGV-ből csak egy indul, de az jobbára csak a pályaudvaron fog kiderülni, hogy melyik is), esetleg a kamion-sofőrök zárják le az autópályákat vagy az olajipari munkások vonnak blokádok a töltőállomások köré és akkor tankolni lehetetlen. Franciaország sztrájk idején méltóan őrzi hagyományait. A francia sztrájk az mindig kolerikus és gyakran végződik heves utcai összecsapásokban, mert minden utcai megmozduláshoz uszályként oda csatlakoznak az anarchisták bajkeverő, militáns csoportjai, amelyek a korszellemnek[1] megfelelően egyre többen vannak és egyre dühösebbek. Most sincsen ez másként, miközben az eredeti történet sem nélkülözi a drámai fordulatokat.

Emlékeztető: a francia elnökválasztásokat tavaly, 2022-ben tartották és ezt Emmanuel Macron nyerte meg 58,55%-al, a 41,45%-ot kapott (Mészáros Lőrinc bankjától kölcsön kapott 10 millió euróból kampányoló) Marine Le Pen-el szemben. A francia elnökválasztás kétfordulós, a jelöltek elképesztő óraszámban mondják fel a nyilvánosság előtt a választási programjukat, lényegében nincsen olyan médium, ahol ne találkozhatna az érdeklődő választópolgár azzal, hogy megválasztása esetén mit csinálna a jelölt. Ezek a választási műsorok korántsem arról szólnak, hogy biológiai mikrofon-állványként tartja valami riporter a mikrofont, hanem arról szólnak, hogy a mikrofon a riporter-moderátor munkaeszköze, kérdéseket, sokszor nagyon is kellemetlen kérdéseket közvetítenek általa. Ráadásul a választás kétfordulós, az első forduló előtt minden jelölt részvételével zajlik a választási összecsapás, a programok és elképzelések nyilvános versengése, amely a második forduló előtt a két állva maradt jelölt részvételével ismétlődik. Mindkét választási műsort volt alkalmam a TV1 csatornáján követni, az első három, a második két órát vett igénybe. (Ez csak az egyik csatorna volt, mert hasonlót rendezett a BFMTV is, pld.). Ez csak azért tartozik ide, mert Macron bizony kampányolt a nyugdíj-reformmal kapcsolatos elképzeléseivel, részletesen elmondta ezekben a választási műsorokban, hogy mit szeretne és azt is hogyan. Második elnöki ciklusát tölti, többet elnök ő már nem lehet, első ciklusa alatt nem tudta a reformját keresztül vinni, amely egyébként 2015 óta, Holland elnökség óta a francia belpolitika homlokterében van. Macron és a kormány szerint nincsen tovább idő várni, az idő sürget, 10 év múlva a rendszer fenntarthatatlan lesz. Az EU tagországai közül Franciaország a GDP 13%-át költi nyugdíjra (ez Magyarországon valami 6%, ha jól látom), Macron szerint lépni kell és most kell lépni. Nos, amikor tényleg beélesedett a dolog 2022. novemberében, akkor a szakszervezetek is észbe kaptak, hogy most sem szeretnék a nyugdíjreformot, amely lényeges eleme az, hogy a nyugdíj-korhatárt 62-ről 64 évre emeljék, illetve, hogy három évvel növeljék a teljes összegű nyugdíj-jogosultsághoz szükséges szolgálati évek számát. Itt kanyarodunk vissza ahhoz, hogy mit is jelent a munka. A bűvös szám tehát a 64, erre mondják a szakszervezetek azt, hogy „c’est mort!” – a hosszabb munkába tartott idő az a halálos ítélet, amely megakadályozza azt, hogy tovább élvezhessék a nyugdíjas éveink kényelmét és szabadságát. (Csak összevetésként: a magyar és a francia születéskor várható élettartam különbsége átlagosan úgy 7 esztendő, vagyis egy francia nőnek vagy férfinak nagyjából hét esztendővel több áll a rendelkezésére ahhoz, hogy élvezze (már, ha élvezhető) a nyugdíjas éveit.) A legváltozatosabb formákban ennek a kifejezésére szolgáltak a novembertől egyre bővülő, terjedő demonstrációk, figyelmeztető sztrájkok, kisebb-nagyobb tiltakozó megmozdulások, amely a nagyvárosokban voltak persze mindig élénkebbek, leginkább Párizsban, hiszen ott születnek a döntések a Parlamentben. Azt is tudni kell, hogy Macron pártja az elnökválasztás után megtartott parlamenti választásokon elveszítette parlamenti többségét, kisebbségi kormányoznak, alapvetően a mérsékelt jobboldali republikánusok segítségével. A parlamenti választások után a képviselőházban mind Le Pen szélsőjobboldali, mind Mélanchon populista baloldali pártja erősödött és önbizalmat szerzett, amely különféle populista akcióikban testet is ölt. Ebben a helyzetben került a képviselőház asztalára a nyugdíjreform ügye. Elég gyorsan kiderült, hogy egyszerű szavazással nem lehet keresztül vinni a kétkamarás törvényhozáson. Ezért a törvény előterjesztőjeként a kormány, amelyet 2022. májusa óta Elisabeth Borne vezet (évek óta különböző miniszteri tisztségeket töltött be különböző kormányokban, Jean Castex-et váltotta Macron kezdeményezésére) beélesítette az Alkotmány 49.3 paragrafusát, amely lehetővé teszi a kormánynak, hogy költségvetést érintő törvényjavaslatokat a parlament nélkül fogadjon el, amennyiben azzal a kormány tagjainak többsége egyetért. A parlament kormány munkáját ellenőrző jogkörének a csorbítása ellentételezésére ott van a bizalmi szavazás intézménye. Ezzel élt is az ellenzék, természetesen és azonnal két bizalmi szavazásra vonatkozó indítvány is érkezett, amelyekről a parlamentnek 48 órán belül szavaznia kell. A szavazások tétje a kormány, ezzel együtt az elnök politikai sorsa volt. Macron sem volt rest, beszédében még annak a lehetőségét is meglengette, hogy a kormány leszavazása esetén feloszlatja a parlamentet és új választásokat ír ki (erre alkotmányos elnöki jogkörében van lehetősége). Kedden szavaztak, 11 szavazat megmentette a kormányt és az elnököt, a helyükön maradnak. A választás estéjén már elszabadult a pokol Párizs utcáin.

A több, mint egy hete sztrájkoló kukások nem vitték el a szemetet, Párizs patkányainak örömére, több turista is fotózhatott az utcán zavartalanul lakmározó rágcsálókat és posztolták a képeket „Ratatouille Paris” felkiáltással. A tüntetők felgyújtották a szeméthalmokat, aztán néhány vétlen, éppen útjukba álló autót is. A hónapok, hetek óta szolgálatban álló rendőrök egyre élesebben reagáltak a bajkeverők akcióira. Egész éjjel tartottak az utcai kergetőzések, a rendőrsorfalak menetelése, könnygázgránátok zuhogása. Másnap azt mondták, hogy 120 rendőr sérült meg az összecsapásokban, egyikük életveszélyes sérülésekkel került kórházba és még most is az életéért küzdenek. Egy tüntető elveszítette a bal szemét, a kisebb-nagyobb sérültek számát nem is tudták megmondani, hiszen nem mindenki szorult orvosi ellátásra, illetve nem mindenki jelentkezett orvosoknál. Minálunk az egyetemi kampusz körül habosodott fel az éjszakai élet. Mi otthon semmit sem érzékeltünk a dologból, a szél iránya megkímélt minket a könnygáztól, a távoli szirénák hangja sem jelezte, hogy nagyobb lenne a baj. Csak másnap reggel szembesültünk azzal, hogy a tőlünk néhány saroknyira lévő bankfiók, ahol mi is bankolni szoktunk, bizony kiégett. Most bedeszkázták a betört ablakait, de azért itt-ott belátni a megfeketedett falakra, Molotov-koktél nyomaira. A buszmegállók üvegfalait összetörték mindenhol a környéken, az egyik megállóban még látszik az Anarchisták körbe foglalt A-jele. A strasbourgi belvárosban a drágább üzletek kirakatai mind betörték. A Galérie Lafayette, a Louis Vuiton, a Hermes üzleteinek nagy üvegtáblái szilánkokra törtek, aztán csütörtök éjjel egy újabb maszkos csoport zúdult rá a városra, az utcai elektromos hirdetőtáblák voltak a célpont, amelyeket nem olyan régen újítottak fel led-es, mozgókép-közvetítésre alkalmas képernyőkkel. Most a főutakon mindenütt csak az üres fémkeretük áll, a járókelők talpa alatt üvegcserép csikordul, még üvegszemetesek a járdák itt-ott.

Nem valószínű, hogy az anarchistákat a nyugdíjreform izgatta fel ennyire, hiszen nagy valószínűséggel többségük amúgy sincsen a rendszerben. Viszont határozottan a rendszer ellen vannak. A rendszert pedig az egyenruhák képviselik, ezért elszánt csoportjaik kifejezetten provokálják, vadásszák a rendőröket. Ettől a rendőrök persze még dühösebbek lesznek, az indulatok kiszabadulnak a kultúra és humánum vékony burkával védett emberi helyükből és erőszakkal válaszol erőszakra a rendőr is. A 2015-ös nagy terrortámadások idején a határozott és gyors közbelépésekért ünnepelt rendőrök, akiket még az utcán is ölelgettek, ők most közellenséggé váltak és fellángolt megint a vita a túlzott rendőri erőszakról, a nem-arányos rendőri fellépésekről és még az Európa Tanács emberi jogi biztosa is felszólította a belügyminisztert, hogy legyenek mérsékletesebbek a tüntetőkkel szemben. No meg az örök vita arról, hogy nincsenek-e túlfegyverezve a rendőrök.

A nyugdíjreform elemeit elfogadták tehát. Ezzel az érintettek mind elégedetlenek és nem ígérhetik a szakszervezetek sem, hogy csendben maradnak, mostani céljuk az intézkedések visszavonására irányul. Az anarchisták jelszava eddig is mintha az lett volna, hogy „a jó édes k….a anyukáját annak a munkának” és több millió euró kárt okoztak a francia nagyvárosokban (Bordeaux-ban egészen konkrétan felgyújtották a történelmi védettség alatt álló Városháza kapuját), annyit amennyiből egy közepes méretű idősotthon összes lakójának az egész éves nyugdíját ki lehetne fizetni.

Tegyünk mindehhez hozzá még valamit. A francia közvélemény ennek ellenére sem türelmetlen, vagyis nem intoleráns. Minden, a hétköznapi közlekedést nehezítő sztrájk sem fordítja a tüntetők ellen az embereket. Megértik, hogy most a nyugdíj, de máskor valami más ügy majd utcára fogja szólítani az embereket és ez teljességgel elfogadott formája a vélemény-nyilvánításnak. Az anarchisták akcióit azonban mindenki elítéli. Viszont "cserébe" ott vannak azok a filmek, amelyekben megjelenik az a társadalom is, amely kitermeli, kineveli ezt az erőszakot (Mathieu Kassovitz A gyűlölet c. filmje 1995-ből, vagy Ladj Ly César-díjas Les Miserables filmje 2019-ből). Takarítják a strasbourgi utcákat, az elmúlt napok demonstrációinak nyomait. Dolgoznak a károk helyreállításán. Munka, mindenütt. …

 

[1] Korszellem alatt értsd azt az általa „radikalizálódásnak” nevezett jelenséget, amelyre Zygmunt Bauman a 90-es években már felhívta a figyelmet és aki megnevezte a vörös, a zöld vagy a fekete radikalizmust.

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr1618080924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása