A történelem nagy sodrású események torlódása, ahogyan látjuk, ahogyan láttatják. Az élet kis történetek csobogása, de ezek nagy folyókat táplálnak és ezek a folyók a tengerbe futnak. Így az óceán hullámainak tarajában, emelkedésükben és süllyedésükben ott van minden kis történet akkor is, ha csak azt a roppant vizet látjuk. „Az események zavarnak: az események csak a hab, engem a tenger érdekel.”, mondja valahol Paul Valéry. Engem most mégis egy kis történet érdekel, amely azonban belefut valami nagyobba, abba, amit európainak mondunk.
A történet éppen százötven évvel ezelőtt, 1870. július 19-én kezdődik, amikor Franciaország hadat üzent Poroszországnak. A történet mellékszereplője az elszászi táj, pontosabban annak is az északnyugati csücske, a felső-rajnai tartomány, franciául Bas-Rhin. Ezt a tájat Nyugaton a Vogézek hegyvonulata, Keleten a Rajna folyó határolja. A kettő között a régóta lakott Rajna-völgye, egy termékeny, dimbes-dombos táj ez, és a római idők óta művelt kultúrtáj. Északon a szomszédos német tartománytól elválasztó határ majd' merőlegesen fut neki a Rajnának. Sűrűn lakott vidék ez, falvak, városkák látótávolságra vannak egymástól. A szomszédolás itt akár gyalog is megjárható, az utak szelíden lejtő dombokon, kis erdőségeken át kanyarognak. A szántóföldek szabályos rendjét itt-ott tanyák, gazdasági épületek törik meg. A települések többsége mái megőrizte középkorias arculatát, házait, szerkezetét. 1648. óta a francia állam fennhatósága alatt élnek itt a népek, de a települések neve azért árulkodik a múltról. Történetünk helyszínén Lautenbourg és Neewiller, Croettwiller és Hunsbach, Oberhof, Woerth és Schirlenhof, csupa régi német (alemanisch) név. Egykoron hűbéruradalmak kis központjai és a régi urakra emlékeztetnek még a kastélyok, váracskák, a megerődített falak. Százötven évvel ezelőtt is éppolyan zöld és viruló volt a táj, mint most és talán a bárányfelhők alakja is éppen olyan volt, mint manapság.
Szóval százötven évvel ezelőtt, öt nappal ama hadüzenet után, július 24-én reggel, a határ túloldalán egy kis lovaskülönítmény készülődött küldetésére. Badeni dragonyosok voltak, egy százados, négy hadnagy és hét közlegény. Felderítésre kaptak parancsot, meg kellett állapítaniuk, hogy vannak-e francia csapatok a határ közelében. Bár a felek már öt napja hadban álltak egymással, a seregek még felvonulóban voltak. A németek vasúthálózatuk jóvoltából is gyorsabban és hatékonyabban mozgósítottak, a poroszok vezetésével a koalíciós erők 450.000 katonája már majdnem felzárkózott a határra. Koalíciós hadsereget mondok, hiszen akkor még Németország, abban a formájában, ahogyan mi ismerjük, még nem létezett. A porosz vezetésű Észak-német Szövetséghez csatlakoztak a bajorok, a badeni és a württembergi hadsereg. Az egyesített csapatok parancsnoka a legendás Helmut von Moltke porosz tábornagy volt és az egyik hadseregtest élén maga Frigyes Vilmos porosz trónörökös parancsnokolt. A franciák még csak felvonulóban voltak, létrehozták a Keleti Hadsereget 250.000 katonával, de ezek a csapatok még valahol Belfort és a Moselle között gyülekeztek. Jellemző anekdota, hogy Michel tábornok Belfortból a következőket táviratozta Párizsba: „Belfortban vagyok, nem találom a hadosztályomat, sem a paracsnokságot. Mit tehetnék? Fogalmam sincsen arról, hogy hol vannak a csapataim.” Ezzel szemben Moltkénak pontos és világos tervei voltak, már csak egy felderítéstől várt megerősítésre volt szüksége ahhoz, hogy megindítsa a támadást.
Erre választották ki a történet főszereplőit a badeni dragonyosok közül. A kis különítmény két nap élelmet, lőszert vételezett, aztán valamikor reggel nyolc óra körül átvágtatott a német-francia határon. A csapat élén egy gróf lovagolt, Ferdinand Adolf Henrich August Graf von Zeppelin-nek hívták ezt az urat. Bizony, ő az a Zeppelin, akinek a nevét a kormányozható léghajó tette halhatatlanná. Történetünk idején 32 éves volt, ereje teljében lévő férfiú, már százados és korábbi haditettei miatt kiérdemelt lovagkeresztet viselt a nyakában. Az amerikai polgárháborúban megfigyelőként részese volt az Unionisták néhány csatájának és ott szerezte a léghajózással kapcsolatos első tapasztalatait. Most azonban lovaglótudományára és nyelvtudására volt itt szükség.
Lautenbourg, az első francia kisváros ott volt közvetlenül előttük. Zeppelin észrevette, hogy a fallal körülkerített városka közelebb eső kapuja nyitva van, ezért vágtát vezényelt és a kis csapat kivont szablyákkal, a macskaköveken szikrázó patkókkal átrobogott a településen a francia vámosok legnagyobb meglepetésére. A városka túloldalán kidöntöttek néhány távíró-oszlopot, így Lautenbourgból semmilyen üzenetet sem tudtak küldeni arról, hogy az ellenség megérkezett. A szomszédos faluban, Neewillerben a lovasok megálltak, kérdezősködtek a helyi lakosoktól, akik kíváncsiságánál csak a meglepetésük volt nagyobb. Zeppelin gróf egyik hadnagya, Herbert von Winsloe amúgy kiválóan ismerte a vidéket, hiszen gyakran vadászott az itteni erdőségekben ismerősei és barátai jóvoltából, az egyik közlegény pedig a közeli Hagenauban pincérkedett évekig. Nyelvi nehézségeik sem voltak, hiszen beszélték az itteni dialektust, no meg a gróf és hadnagyai kiválóan beszéltek franciául is. A németek elcsevegtek tehát a helyiekkel, akik elmondták, hogy francia katonaságot még nem láttak a környéken. A helyi postás táskájából pedig előkerült a francia vezérkar mozgósítási parancsa, amelyet a derék közszolga éppen kézbesíteni szándékozott a polgármesternek. A hasznos információk birtokában a felderítő-különítmény továbblovagolt a következő faluig. Croettwiller-ben, a helyi vendégfogadóban megpihentek egy kicsit, megitatták a lovakat és ettek valamit. Éppen lóra szálltak megint, amikor két egyenruhás lovas tűnt fel az úton. Egy francia zsandár és egy lándzsás könnyű lovas. Az egyik német dragonyos rájuk sütötte a pisztolyát. A dzsidás rémülten elvágtatott, a zsandárt elfogták és kifaggatták. Ő is csak azt tudta mondani, hogy nem találkoztak francia csapatokkal. A gróf attól tartott, hogy az elmenekült lovas nyakukra hoz valami őrjáratot, ezért tovább-ot parancsolt. A következő megállójuk Hunsbach volt. Von Wechmar hadnagy és két dragonyos megrongálták a vasútállomás távíró-készülékét, a többiek pedig a távírópóznákat döntötték ki. Mire ezzel végeztek, beesteledett. Oberhof mellett, egy tanyán megetették, megitatták a lovakat. Zeppelin százados úgy ítélte meg, hogy az eddig szerzett információkat minél előbb meg kell osztania a vezérkarral, ezért Gayling hadnagyot visszaküldte a főparancsnokságra, amely akkor Karlsruhéban volt. A hadnagy este érte el a határt, itt rátisztelgett az ott posztoló zsandárokra, akik visszatisztelegtek neki, talán mert a sötétben azt hitték, hogy francia tiszt lovagolt el előttük.
Másnap kora reggel a kis csapat felnyergelt és kilovagolt az erdőből. Woerth városa felé vették irányt, átügettek Kutzenhauesenen és Merkwilleren, ahol a helyiek nagy meglepetéssel konstatálták, hogy ellenséges lovasok lófrálnak az utcán. Woerthben von Villiez hadnagy ráfogta pisztolyát a polgármesterre, aki ijedtében bevallotta, hogy közeli Niederbronn-ban francia huszárok állomásoznak. Zeppelin gróf csapata sietve távozott a városkából. A krónikások feljegyezték a derék woerth-i zsandár nevét, aki lóhálában átvágtatott Niederbronn-ba, hogy értesítse a franciákat, hogy itt vannak a németek! Frey-nek hívták az urat. A 12-es lovas vadászok hadosztályának parancsnoka, de Bernis tábornok hatvan lovast küldött a németek megkeresésére. Négy csoportban fésülték át a vidéket és Schirlenhofban rájuk is találtak. Az történt ugyanis, hogy a németek délután értek a faluba, ahol Zeppelin úgy döntött, hogy pihennek egy kicsit. Megitatták és abrakolták a lovaikat, aztán a helyi fogadóban ettek volna valamit. A falusiak útbaigazította üldözőik ott ütöttek rajtuk. A franciák két oldalról lőtték az épületbe beszorult németeket, akik viszonozták a tüzet. Pagnier vadász halálos sebet kapott. Őt mondják e nagy háború első áldozatának. Von Wechmar, von Villiez hadnagyok és két dragonyos könnyű sebekkel fogságba esett. Winsloe hadnagy és két másik dragonyos súlyos sebekkel feküdt a fogadó ajtajában. Két dragonyos a fogadó hátsó ajtaján kiszökött és lovukra kapván elvágtattak. Zeppelin százados az egyik francia lovat ragadta el, és az ellenkező irányban kiszáguldott a faluból.
A franciák a súlyos sebesülteket kocsin Niederbronn-ba vitték, ahol azonnal kezelték sebeiket. Dr. Klein – mondja a krónikás – csak von Winsloe-val foglalkozott, de minden gondoskodó törődése ellenére a hadnagy négy óra múlva kiszenvedett. Jellemző a kor szellemére, hogy másnap teljes katonai tiszteletadás mellett temették el. A sírköve ma is ott van Niederbronn temetőjében, mindjárt Claude Ferréol Pagnier, a francia elesett sírja mellett. Winsloe maradványai azonban nincsenek már a sírban, azokat már 1870. októberében kihantoltatta és átvitette a család a karlsruhei temetőbe.
A fogadóból kiszabadult németek, Zeppelin egyedül, a két dragonyos együtt sikeresen le tudták rázni az üldözőiket. A páros a woerth-höz közeli erdőbe rejtőzött el, míg a gróf Nehwiller felé, aztán azon túl egyenesen a határ felé vágtatott. Estefelé a falu közelében összeakadt a községi tehenésszel, akitől kért és akitől kapott egy csobolyó tejet, aztán tovább ügetett északnak. Másnap hajnalban átlépte a határt és még aznap délután megtette a jelentését Karlsruhéban.
A két dragonyos az erdőben éjszakázott. Még nem tudták, de egy pár óra múlva észre fogják venni, hogy vad hajsza indult utánuk. Az események hatása alatt a woerth-iek is, a niederbronn-iak is kaszára, kapára kaptak. Az Albert birtokon fogták el őket és kísérték végig őket Niederbronn-on, ahol a lincseléstől a közben beérkező zsandárok és katonák védték meg őket.
Zeppelin százados különítménye fényesen teljesítette a feladatát. Két teljes napot töltöttek ellenséges területen, mélységei felderítést hajtottak végre és a gróf jelentése felbecsülhetetlen előnyhöz juttatta a németeket. Ezért a teljesítményért megkapta a Pour la Mérite-et, a legmagasabb porosz katonai kitüntetést és afféle nemzeti hőst faragott belőle a sajtó, hiszen az 1870-es háború eseményei már az akkori tömegmédia éber tekintete előtt zajlottak.
Herbert von Winsloe-t, mint már mondottuk, katonai tiszteletadás mellett temette el az ellenség. Von Winsloe, ismerős név, valahonnan ismerősnek tűnt nekem, ezért is mondtam el ezt a történetet, ő miatta és nem Zeppelin gróf miatt. Ízlelgettem ezt az idegen hangzást, míg csak eszembe nem jutott az, hogy van itt valami magyar szála is a dolognak. Báró Hatvany Lajos első felesége is Winsloe volt ugyanis! Igen, a magyar irodalom aranykora nagy mecénásának felesége, Báró Hatvanyné Christa Winsloe volt. Megjegyezendő, hogy a Winsloe család Invergordonból elszármazott skót család egyébiránt, valamikor az 1840-es években költöztek Darmstadtba, Herbert ott csatlakozott a badeni dragonyosokhoz. Christa már az ő halála után született, a rokoni fokot nem sikerült eddig kiderítenem, de hogy ugyanarról a családról van szó, az bizonyos. Christa Winsloe pedig arról nevezetes, hogy ő a Mädchen in Uniform alkotója. Ezt a filmet az akkor már csak volt Hatvanyné Christánk 1931-ben készítette és alkotását úgy tartják ma számon, mint az első olyan filmet, amely egy leszbikus kapcsolatot ábrázol. A weimari köztársaság szabadabb légkörében ez az alkotás elkészíthető volt, aztán elfeledtették, míg csak 1958-ban el nem készítették a remake-jét. Akkor a történet hőseit két legendává nemesített színésznő, Liselotte Pulver és Romy Schneider játszották el.
A kis történetek hullámai emelkednek és süllyednek, összevegyülnek ama óceánnal, összekapcsolódnak és szétválnak, valahol találkoznak, összecsapnak. Az 1870-71-es háború hozta el az egységes Németország megszületését. Ez egységes Németország Versailles-ban született, ahol akkor német csapatok kvártélyoztak. Elszász ennek a Német Birodalomnak a része lett és az maradt egészen 1918-ig. 48 hosszú éven át a „revanche” a francia politika egyik sarokköve volt. Aztán a német politika sarokköve lett a reváns és 1940-ben Elszász nem megszállt francia terület volt, hanem „visszacsatolták” a Német Birodalomhoz. Christa Winsloe a harmincas évek végén Párizsba menekült Hitlerék elől. 1944-ben valahol Tours közelében egy erdőben, máig nem tisztázott körülmények között francia ellenállók ölték meg barátnőjével együtt.
„Az események olyanok, mint a történelem habja, vagy kis buborékok, amelyek a felszínen jönnek létre és amelyek kifakadása miatt örvényekként terjednek.” - mondja valahol George Duby, ez a nagy francia történész.
Megjegyzés:
Ehhez a poszthoz nagy élvezettel lapoztam át a Dernier Nouvelle Alsace (DNA) kiadásában, a „Les Saisons d'Alsace” sorozatban megjelent „L'Alsace déchirée (Az elszakított Elszász) c. összeállítást (Strasbourg, 2020. júniusi szám), valamint különös érdeklődéssel Michel Busser: L'été 1870 (1870 nyara) című, pompásan illusztrált könyvét (Le Verger, 2017 – a woerthi múzeum kiadványa), továbbá Christa Winsloe életrajzáról interneten fellelhető forrásokat