Egy októberi nap a belgrádi Vesele Domacicében

Ha most nézek fel a laptop képernyőjéről, a belgrádi Vesele Domacice félhomályába bámészkodhatok. Fiatal hangok emelnek hangokból ernyőt fejünk felé. Belgrádba beszökött az Ősz, csípős üzenetekkel megérkezett a szél, a fákról lehullott levelek sárga szőnyeget terítettek elém, a hosszú gyaloglás után jól esik most ez a füstös meleg, idebent. Nézem a lányok vonulását. Mert lányokkal van tele a Vesele Domacice most ugyanis, kettesével, hármasával érkeznek ezek a lányok, a sarokasztalnál éppenséggel négyen ülnek, szőkék, barnák, rafináltan feltűzött hajakkal brünettek. Innen most messzire van a Válság, a Nemzeti Együttműködés Rendszere odaát abban a másik országban, amely a Hazám, és amely „rendszer” kapott egy vajszínű árnyalatot tegnapelőtt Budapesten, egy csöppnyi színt, ’couleur locale’, az itteniben csak jönnek ezek a fiatal teremtések egy kis beszélgetésre, felszáll a füst, mert itt az asztalon a szimbólum fordítva üzen, mert azt üzeni, hogy „dobroljeno pusenje”, vagyis „dohányozni szabad” és ez is egy helyi szín. A minap még Budapesten voltam, hallottam, hogy a budapesti Főpolgármester Úr arról beszélt, hogy a „rend és az őszinteség fővárosa”, de én most itt ülök és nézem a lányokat, ahogyan egymásra figyelő tekintetek villanásaival kibeszélgetik magukból azt, amit ki kell beszélgetni. Amit ki kell mondani. Baráti és barátságos beszélgetésekre nézek. Egy fülbevaló olcsó ezüstjén a vöröslő csillár fénye villan, egy pulóver ujja visszacsúszik, hogy megmutassa az aranysárga karkötő tétovaságát, egy aprócska kék villámlik át a cigarettát fogó ujjakra fonódó gyűrűkön. A fényeknek ez a villanása és kihunyása és a szavaknak a levegőben füstként egyenletesen szétterülő zsinatolása adja meg az alaphangulatokat. A Válság ebből valahogyan kívül rekedt, bizony. A Téma, amely mindenkit foglalkoztat. A Helyzet, amelyben mindenki fogoly. Fiatal embereket látok most itt, akik csak élvezik azt, hogy szavakat cserélnek, barátságos testtartásokat látok, elengedett, de nem elernyedt mozdulatokat – senki sem hajít szavakat itt egymásra úgy, mint Molotov-koktélt. Sőt, Molotov-koktél az nincsen a Vesele Domacice itallapján, nincsen egyáltalán, minden egyéb megtalálható. Így a pincérek e nélkül sürögnek-forognak és hozzák a kávét, a kólát, hozzák a domaci rakiját annak a két fiúnak, itt mellettem mélyednek el a maguk igazságaiban és a Válság Ördöge most messzire van, valahol odakint, ahol fáradt levelek búcsúznak a nyártól. Mert Ősz van most, mindenütt ez az Ősz, talán ugyanaz az évszak most Keleten és Nyugaton, egy-két levél még tétovázik a fák ágain, de a többségük már lehullani kész és a megoldások is így hullanak alá, de a csupaszon hagyott ágakra már nem indáznak az új bimbók. Arra a Tavaszig várni kell majd. Lányok és Fiúk nyomulnak be most, ahogyan felnézek a laptop képernyőjéről, jókedvű, viháncoló társaság! Fiatal életek nyüzsgése tölti ki a teret. Rend van itt, az egymásra figyelő beszélgető-társak maguk alakította rendje. Dohányozni szabad, a füst kíváncsian az ablakhoz szalad, hogy megnézze, hogyan verik a szélben hajladozó ágak az üveget. A hiábavaló igyekezetet, hogy belülre kerülhessenek. De az odakint az nem az idebent. Fiatal életek megállója ez itt és jellemző: most élnek és most van itt az ideje a nagy beszélgetéseknek. A holnap, az majd egy másik beszélgetés, de majd csak akkor. Woland mester elégedetten dörzsölgetheti a kezét. A Válság Ördöge. Aki válságot mond, mondjon megoldást is. Aki megoldást mond, beszéljen a lehetséges válságokról is. Itt most erről senki sem beszél. Ha felpillantok a laptop képernyőjéről, a két szőke lányt látom. Egyikük hűvös, kimért, ujjai rózsabokor-ágak, a másik élénk, heves, nagy gesztusaival beletúr a levegőbe, mintha álmokat hessentene odébb. Mi dolguk ezeknek a lányoknak azzal, hogy Válság, no pláne, ha az finanszírozási válság? Mi dolguk van nekik azzal itt, hogy kihúzta a Válság Ördöge a Politika Társadalom talpa alól a Megszokott Szövegek Szőnyegét – és ezért a komák kétségbeesetten kapkodnak, kaszálnak a kezükkel, mint a súlypontjából kibillent és egyensúlyt kereső ember? Ha most nézek fel a laptop képernyőjéről, azokat a fiatal embereket látom Belgrádban, akik már belevágtak abba, hogy megoldják azokat a feladatokat, amelyeknek a neve fennköltebben az Élet. Jelenthetem, élik ezt az életet, gyakorolják a feladatot, mert élénk beszélgetéseik szavaiból és mondataiból óvó-védő esernyő épül felettünk, amelyen felcsattanó lány-nevetések villámocskái cikáznak át.