"Sound of silence", avagy a választások éjszakája Belgrádban. Noteszlapok
2012. május 07. írta: wootsch

"Sound of silence", avagy a választások éjszakája Belgrádban. Noteszlapok

A választások éjszakája hosszú utazás. Nagy utazás Remények és Várakozások, Csalódások és Dühök, Nevetések és Könnyek állomásai között. Bolgárok éjszakája (Semprun). Sütött a nap tegnap Belgrádban, amikor a polgárok szavazni mentek. Az ilyenkor kötelezően mindig megszólaló szakértők azt szokták mondani, hogy a jó idő miatt volt alacsony a részvétel. Más szakértők szerint a jó idő a Progresszív-pártiaknak kedvezett. Grillezni a Hajd-parkban bizonyára jobb élmény lehetett, mint esetleg sorba állni a III. számú Gimnázium egyik osztályában berendezett szavazókörben, ahol megállt a levegő (az ablakot úgy látszik, nem lehet kinyitni) és csak gyűléseztek az erős illatok. A város meglepően csendes volt, a máskor oly kalandos átkelés a Slavijan is simán sikerült, sőt még a 21-es trolira is kényelmesen, tolongás nélkül felszállhattunk, sőt le is ülhettünk. Kevés autó, szinte üres kereszteződések foglalták keretbe az utazást. Itt-ott néhány félbehagyott gödör emlékeztetett arra a lázas tevékenységre, amely a várost az elmúlt hetekben jellemezte. Hiába, ha választás, hát bizonyítási eljárás. Valahogyan ez év elején adták át az új belgrádi Ada-hidat. Bár a lehajtók még korántsem, máig sem készültek el 100%-osan, de örömmel vettük birtokba januárban. Aztán jöttek ezek az új, turkálható kukákat kiváltani hivatott szemétlerakók, mifelénk szinte minden sarokra jutott egy friss gödör. Többségük egyelőre nem üzemképes, de már láttam néhányat használatban is. Aztán azok az új utcai, hamutartóval ellátott szemetesek! A friss táblák az utcasarkon, amelyek feltárják az utca történetét! Kinek mik a lehetőségei. A vracari önkormányzat kitett magáért, Ðilas belgrádi polgármester is igyekezett, Tadić elnök is avatgatott szorgalmasan hidat, frissen festett iskolát, autópálya-szakaszt. Nikolić-nak nem jutott avatnivaló, de az övé az ellenzéki sors. Daćić-nak nem avatnivalója, hanem letartóztatni valója akadt, hiszen ő a belügyminiszter, vagy ahogyan itt mondják: a rendőrminiszter. Néhány napja csak, hogy a Preśevo-völgyben albán terroristákat vettek őrizetbe, kicsit hümmög az ember, hogy ez aztán az időzítés. De ez mindegy is. Eljő majd a választások éjszakája és akkor mindez gyorsan ad acta lesz, minden tömegdemokráciának populista bája ez. Ha választás, akkor ígéret – szorgalmas szakértők szép listákat készítenek ilyenkor és beárazzák az ígéreteket -, ha kormányzol, avatsz. Aztán eljő az az este, a választások éjszakája, a csömörökkel, fejfájásokkal teli este. Mint tegnap, itt, Belgrádban is.

Az európai demokráciának az a nagy, széles, sokszínű, sokféle, sokfelől ideérkező áramlattól táplált, mégis eltéveszthetetlenül európai tengere, amelyben majd’ 800 milliónyian polgárok olykor-olykor megmerítkezünk, tegnap is felborzolódott, mindig hullámos felületét helyi viharok kavarták fel Görögországban, egy széles atlanti hullám Sárközyt partra vetette Franciaországban, Schleswig-Holstein tartományban a Kalózok Pártja újabb frakcióval jelentkezett be a német magos politikába és már biztos, hogy jövőre a Bundestag is kóstolgathatja majd az „elasztikus szavazatokat”, meg majd hozzászokik a folyton-folyvást laptopjukra görnyedő és öltönyt semmiképpen sem viselő képviselők látványához. Az örmény választások még csak a lábjegyzet szintjéig sem érték el a BBC News ingerküszöbét és a visegrádi időközi választásokról néhány hazai internetes portál felvillantott valamit. Belgrádról azért ennél egy kicsit több írtak, de csak kicsivel többet. Azért tegyük azt is hozzá, a világsajtó számára ez a térség – ha csend van, ha nem dörögnek a fegyverek – periféria. Árnyékba húzódó térség, véres eseményeknek kell itt történnie ahhoz, hogy felkerüljenek a főtáblára. Most semmi ilyesmi nem történt, hvala bogu!, így aztán a belgrádi választások szépen, csöndben, a képviseleti demokrácia ujjgyakorlataként lezajlottak, tegnap. Eredményesen és érvényesen, különösebb események nélkül.

A választások éjszakájára igyekeztünk tehát, hogy körülnézzünk egy kicsit ebben a hosszú estében. Vajon milyen ma a belgrádi polgárok? – gondoltuk – ünnepelnek-e, vagy éppen ellenkezőleg, csak egy napot töltenek együtt, egy olyat, mint az a sok másik. Egy semmi különös nem történt napot? Vagy úgy emlékeznek-e majd vissza erre a napra, mint mérföldkőre, a változásokat begyújtó alkalomra, kis történelemre a Nagy Történetben, ami az élet? Az utcákon, mint mondtam már, semmi különöset nem tapasztaltunk, inkább csendet, mint izgalmakat. Míg a 14.00 órakor közzétett közleményben a Választási Bizottság azt tudatta, hogy az időarányos részvétel „egy kicsit meghaladja” a 2008-as szintet, az utcákon ennek semmi nyoma sem volt. Szavazásra senki sem várakozott az utcán, a szavazókörök előtt. A Cvetni trg teraszai sem voltak tele a szokásos fecsegőkkel és a magassarkú cipők kopogása sem volt oly élénk, mint máskor. Feleségem elsietett az Európa Tanács választási megfigyelőivel tartott találkozóra, én meg a Média Centerbe igyekeztem, a Terazijén. Amikor befordultam az oda vezető betonfolyosóra, még megütötte a fülem az a kopogás, mert ezek a lányok, a magas sarkú cipőikben valahogyan mindig sietnek valahol és ezért a ritmus élénk, tak-tak, tak-tak és nem tik-taak, taak-tik.

A Média Centre tegnap egy alternatív gyülekezőhelye volt a helyi emberjog-védőknek, az Otporban egyetemistaként szocializálódott értelmiségieknek, elemzőknek, afféle az aktuális kormányokkal mindig perlekedő örök kíváncsiaknak, felelősséget érzőknek és felelősséget viselőknek, inges-farmeros, dohánysárga-ujjas gondolkodóknak, lazán okosoknak, élénk tekintetűeknek, hatalomra gyanakodóknak, demokrácia-eszményeket őrizőknek, hazai tollforgatóknak, néhány külföldi újságírónak. Jó légkör fogadott és gazdag program. A független és fontos elemzők közül sokan felvonultak itt tegnap este. Egy kis ízelítő a programból (az I. és a II. emeleten zajlottak az események, afféle "státusz-konferenciaként"). Pld: II - 18.30-19.00: Ivanka Kostic (Labris) és Jovanka Savovic (Labris): Diszkrimináció beszélgetése, amelyet Goran Miletic, a Pride szervezője moderált. Vagy a II: 20.30-21.00: Panel a korrupcióról, amelyben Nemanja Nenadic (Transparency Serbia) és Dragan Dobrasinovic (a toplicai Emberi Jogi Központ képviseletében) vett részt és ezt Danilo Milic (Olaf Palme Centre) moderálta. Érdekesnek ígérkezett a "Digital Voice of Serbia" beszélgetés, vagy a Média Szabadsága, amelynek a résztvevői a különféle újságírói szervezetek képviselője voltak. Az I. 21.30-22.00 panelben "A Szerbiával szemben támasztott nemzetközi követelmények" címmel beszélgetett Tim Judah (a helyi ügyekben roppant jártas újságíró, szerkesztő), Dusan Relijc (a berlini Nemzetközi Biztonság Intézettől) és Srecko Mihajlovic (szociológus, a Plum Mark Agencytől), amelyet Nenad Sebek moderált.

Én a választási rendszerről és a médiajelenlétről szóló fejtegetéseket ültem végig. A többiről - sajnos - egyéb kötelezettségek és a kíváncsiság elszólítottak (lsd. alább). Ott ültem tehát és Vesna Pesic fejtegetéseit hallgattam arról, hogy "Szerbiában a választás nem szabad."Áradó és szenvedélyes előadásából azt tudtam meg, hogy a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a 2000-es "forradalom" után nem született valódi egyezség a politikai erők között a választási rendszerről és ez egy kikerülhetetlen probléma. Baj van a választókerületek meghatározásával, a pártok szerepének a meghatározásával és azzal, hogy a jelenlegi szabályozás túl sok mindent bíz a pártok vezetőire, és ez lényegében elkeni a választóknak tartozó felelősséget. A képviselők a pártvezetők döntései szerint jöhetnek-mehetnek. A választási rendszer elmossa a választópolgári indentitáshoz tartozó kérdéseket - a helyi beágyazódottság problémája. Olyan rendszer alakult ki, amelynek a fenntartásában minden párt érdekelt, miközben ez igazán pártérdekeket szolgál és nem a választók érdekeit. Például, hogy lehet az, hogy miközben Szerbiában 7.200-en élnek, addig több, mint 7 millió a választópolgár? (Igen, mert a választópolgárok számában benne vannak a diaszpórában élők is, akik egyébként hagyományosan nem igazán szavaznak, bár a nagykövetségeken megtehetik.) Aztán az meg hogy fordulhat elő, hogy az elmúlt két napban 250.000 (!) választópolgár csak úgy választói névjegyzéket cserélhetett? (Az írásjelek a kommentem jelzései.) Baj van tehát - mondta Pesic asszony - a választói névjegyzékkel is. Aztán indulatosan kikelt azzal kapcsolatban, hogy Tadic megint indul elnökjelöltként, pedig a szerb alkotmány 18.§-a világosan kimondja, hogy egy személy csak két ciklusra választható. "Ez most Tadic harmadik ciklusa lenne. És nem akadt újságíró, aki megkérdezte volna tőle, hogy ez meg hogy lehet. Az Alkotmánybíróságnak nem volt véleménye erről és az ombudsman se szólt semmit sem" - fejtegette dühösen. "Ez olyan, mint Putyin rendszere!" - tette hozzá. Miközben hallgattam a szenvedélyes szavait, a fejem felett a képernyőn egy aktuális közvéleménykutatás adatai futottak. A forrásról lemaradtam, de az néhány adatot feljegyeztem. Ezek az adatok, mint pontosvesszők, illeszkedtek Vesna Pesic mondanivalójához. Kontrapunktok. Például: "a megkérdezettek 59%-a bízik az ortodox egyházban, 48%-a a hadseregben, de csak 16%-uk a parlamentben, mindössze 6%-uk a pártokban", hogyan fordulhat elő az, hogy Szerbiában több, mint 600 pártként bejegyzett szervezet van, csak idén, 2012-ben 87 új pártot regisztráltak - mondta Pesic, a képernyőn átfutott egy adat: "Szerbiában 2 millió ember tagja valamelyik pártnak". A szociológus asszony beidézte a CeSid (lsd alább) egyik felmérésének adatát, mely szerint a megkérdezettek 66%-a semmilyen pártban sem bízik és feltette a költői kérdést, hogy akkor az hogy lehet, hogy ennyi párttag van? A képernyőn: "a megkérdezettek 9%-a bízik a politikusokban". Kavarogtak a szenvedélyes szavak a terem fojtott levegőjében és egy tolmács küzdött vitézül a pattogó mondatokkal, becsülettel. Hárman követtük fülhallgatón az angolra tolmácsolt eszmefuttatást, amelynek abban a helyzetben a számomra az a visszatérő gondolat volt egy fontos tanulsága, hogy "valami fontosat elmulasztottunk 2.000-ben, valami olyat, amelyet pld. Lengyelországban megcsináltak, a kerekasztal-tárgyalássokkal" ... Nem volt sokáig időm tűnűdni magyarként ennek a mondatnak a szerbiai értelmén, mert mindjárt mondott egy másik tovább-tűnődni valót is: "hol van most a civil társadalom" - kérdezte ugyanis - "három-négy évvel ezelőtt sokkal aktívabbak voltunk, bátrabban kritizáltunk ..." Vladimir Pavicevic, egyetemi docens a Politikai Tanulmányok Fakultásról csak tromfolt mindehhez. Közben pedig átfutott a képernyőn egy újabb adat: "Szerbia lakossága 50%-nak elemi iskolai végzettsége van csupán vagy írástudatlan" (így!), majd az, hogy "a megkérdezettek mindössze 2%-a támogatta 2011-ben a Meleg Felvonulás betiltását" (és no comment).

Alig volt időm levegőt venni, amikor is a média-jelenlétről szóló és az AGB Nielsen Media Research által készített (Boris Brocic által előadva) felmérésről kaptam kimerítő tájékoztatást. Ebből az derült ki, amit mindenki tud itt egyébként, hogy a média teljes elfoglalása a Tadic vezette demokraták részéről megtörtént. A cég 12 tv-csatornán vizsgálta a választási kampányfilmek megjelenésének időtartamát és tartalmait. Nos a kampányidőszakban 413.809 percnyi műsoridőt foglaltak el ezek a spotok (90,7%-uk "normális", 9,3%-uk "ellenfelet lejárató" jellegű volt), de ezeknek majd 40%-át a Demokrata Párt (DS) helyezte el és a maradék többin osztozott az összes többi politikai erő.

Aztán Gost-á vedlettem át és átmentem a Obilicev venacon, a Tanjug előtt felállított sátrakba tartott VIP-partyra. Miután kézhez vettük a meghívókat furcsa pletykák kaptak lábra a nemzetközi kommunában arról, hogy ez az egész rendezvény a regnáló kormány kampányfogása és, hogy ők állják azt a cehhet, amelyet a Tanjug, a független hírügynökség is állhatna már. Nagykövetek, a nemzetközi szervezetek helyi irodáinak vezetői hívták egymást, hogy ha ez igaz, akkor illendő lenne bojkottálni ezt az eseményt, hiszen nem az a küldetésük itten, hogy megint kiegyék az adófizetőket a vagyonukból. Efféle fogadásokra járnak éppen eleget és efféle fogadásokból van itten éppen elég, mert Belgrád e tekintetben még őrzi a régi titoi udvari hagyományokat, az el-nem-kötelezett-országok fogadásainak glamourját. Persze az efféle lázadásoknak megvannak a maga korlátai. A meghívással diplomáciai eseménnyé tették a fogadást és ilyenkor diplomáciai sértésnek számít, ha nem vagy ott. Legfeljebb azt teheted, ha nagykövet vagy, hogy elküldöd a második vagy a harmadik beosztottadat. Ez persze egy nagykövet megteheti, egy nemzetközi szervezet egyedül küzdő képviselője megfelelő helyettes híján már nem. (Legfeljebb elcipeli a férjét magával. Ez vagyok most én itten a történetben. Gost.) Szóval bevonultunk a Szerbiai Hostess Válogatott A csapatának sorfalával keretezett vörös szőnyegen. Kezünkben a szokásos pezsgővel, amelynek aranyló sápadtságát az alkalomhoz illően eper vöröse élénkítette fel, elvegyültünk a nagykövetek, celebek, befektetők, helyi potentátok, hallja’kendek társaságába. Ahhoz képest, hogy a szépen felöltöztetett sátrakat méretes képernyők élénkítették a Hírügynökség jóvoltából, egyszer csak azt vettük észre, hogy minden egyéb mozgásban van azokon a képernyőkön, csak a választási eredmények nem. A választások éjszakáján ott gyülekezett a Belgrádba akkreditáltak díszes társasága, nyilván azzal a szándékkal is, hogy tervezhesse a választások után elkövetkező munkanapjait egy kicsit és ott álltak és nem volt információjuk. Szerencsére mindig akad egy skandináv nagykövet, akinél van egy iPad, így annak a roppant szórakoztató látványnak voltam a részese, hogy a diplomaták nemzetközi közönsége a képernyőkkel kidekorált sátor közepén egy kicsiny méretű iPad kicsiny méretű képernyőjéről próbálja kisilabizálni, hogy hogyan is néz ki a pillanatnyi helyzet. Ezt időnként persze megtörte a nagy tálcákkal közéjük egyensúlyozó pincérek aktivitása és Radovanovic mester Cabernet Sauvignon-ja is éppen olyan jó volt, mint máskor. De a nemzetközi közvélemény kezdte hülyén érezni magát. Egy tengeren túli nagykövet meg is jegyezte, hogy „mi van itt, el akarnak zárni minket az információktól? A Tanjug?” Csak vártuk, hogy történjen valami, de hiába. Senki nem mondott semmit se nekünk, se hozzánk. Azt észleltük, hogy időnként a sátor sarkába valaki interjút készít valakivel, amiből persze egy szót sem értettünk és azt is észrevettük persze, hogy egyáltalán nincsenek számok a képernyőkön. Aztán egyszer megjelentek. Így: Sarközy 49,2% Hollande 50,2% „mondta” a képernyő, aztán megint reklámok futottak. Így aztán a nemzetközi közvélemény a szerbiai választások eredményhirdetésére rendelt időben, Belgrád közepén élénk beszélgetésbe kezdett a francia választások eredményeiről és a görög kolléga kicsit sápadtnak mutatkozott. Azt is megtudtuk hamarosan, hogy a PASOK (Papandreu pártja) történelmi vereséget szenvedett el és meg. De mi van a minket igazán érdeklő és a társaságot igazán érintő Tadic-Nikolic meccsen az első félidőben? Ezt a Tanjug jóvoltából nem sikerült megtudnunk. A telefonok aktivizálódtak, bár nem túl udvarias dolog, hogy egyszerre tucatnyi nagykövet csüng a telefonján vagy, hogy az, hogy EU iroda főnöke sms-eket küldözget a hangyáknak, akik szerencsések voltak és otthon nézhetik a tv-t. Az itteni nemzetközi kommuna szolidaritása időnként csodálatos. Így aztán szájról szájra horvát mondja portugálnak, kanadai adja tovább indiainak, dán színezi tovább az angolnak, csak kihámozhattuk, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően Tadic és Nikolic jut az elnökválasztás második fordulójába. De ki nyeri a pártok parlamenti versenyét? Ezt mindenki másként tudta, attól függően, hogy éppen melyik csatornát nézték az otthon ülő és nyilván kissé mérges kollégák, akiknek holnap majd haza is küldeni a választási riportjukat a saját Külügybe és most, akiket a főnökük éjnek idején hívogatott a VIP fogadásról … Aztán egyszer csak átvágtatott a színen a Szerb Köztársaság regnáló elnöke, Slavica Djukic Dejanovic, odabiccentett a nagyköveteknek és gyors interjút adott a sarokban, majd eltűnt. Nyomában üres képernyők maradtak. Itt volt elég. Úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a Média Centerbe.

 (A Szerb Köztársaság ideiglenes elnöke /és a Parlament elnöke/ interjút ad a választások éjszakáján.)

Ott sok aktív képernyőt és kevés embert találtunk, szállt a füst, mert már előkerültek a hamutartók, a Kovacevic Chardonney itt sem volt rossz, néztük a képernyőket egy kicsit és a helyi Labris képviselőjével beszélgettünk az ez évi Meleg Felvonulás esélyeiről, már látva azt, hogy az egykori KISZ-titkár, Dasics a választások igazi nyertese. A királycsináló. Lehet, hogy miniszterelnök lesz hamarosan?

Aztán hazamentünk. Az utcák üresek voltak, csak a buszmegállóban álltak néhányan az éjszakai járatra várva. A Terazijén egy elkésett tűsarok ta-ta-ja kísérte a lépteinket. Otthon még ránéztünk a képernyőkre és megállapítottuk megint, hogy a tv-kben nem volt becsülete a számoknak – pedig mi más lenne érdekes a Választások éjszakáján, mint a számok? Egy pillanatra felvillant valahol egy szám, hogy aztán rögtön egymással feleselgető szakértők beszélgetéseinek közepében csöppenjünk. A számok soha sem álltak meg legalább egy pillanatra, hogy leírhassuk. Még az a szerencse, hogy az interneten viszont csak a számok „beszélnek”. Így aztán a választások hosszú éjszakájának azzal a tudással vetethettünk véget, hogy tudtuk:

·        a radikálisok és a velük majd egy követ fújó Dveri kikerültek a Parlamentből és ez a választás egyetlen igazi jó híre, Seseljnek lesz mit töprengenie a hágai cella magányában, és mi lesz az „utcai politizálással” most, általuk?

·        Nikolic Progresszív Pártja először a legerősebb párt a Skutpsinában, visszadja-e kölcsönt most, ebben a pozícióban a radikálisoknak?

·        Tadic és Nikolic két hét múlva újra vív és most először Tadic van a pool pozícióban, de mindkettejüknek vannak mozgósítható tartalékai (személyesen) – mi van, ha Nikolic most megmutatja az étvágyát és miniszterelnök vagy nagykoalíciós partner kíván lenni?

·        Dasics most diktálhat, megint. De mit is fog diktálni? Az ő étvágya vajon mekkora is? Afféle KISZ-titkári étvágy, amelyet mi otthon, Magyarországon oly jól ismerünk? Alkupozíciója meglehetős! 

·        A liberálisok már Belgrádban sem jutottak be a közgyűlésbe. No most mi lesz Cedomir?

·        A belgrádi polgármester Gyilasz úgy győzött, hogy majd számra egyforma szavazatot kapott, mint Vujics, ugyanakkor neki nagyobb a demokrata frakciója – és mi itten a szövetségkötés lehetősége?

A választópolgárok 40%-a csak távol maradt mindenféle véleménynyilvánítástól. A jobb élet lehetőségeibe vetett hit nagyon képlékeny dolog. Akik elmentek szavazni, elégedetlenül távozhattak. Lényegében semmi sem oldódott meg – marad a kényszer-koalíciók felelősségeket elkenő, a mindig a másikra áthárító helyzete, túlságosan is sok párt és pártoskodás, mint kényszer-cselekvés, zárt ajtók mögötti alkuk, píár-akciók közös platformokon és a nemzeti kérdésekben az elkenések – „mindünk szerb és szereti Szerbiát”, de ez mit is jelent majd most, ha Pristinával kell majd megint beszélgetni (mert kell), ha egy uniós tagország-Horvátországgal kellene szomszédsági kérdéseket rendezni (mert ésszerűen szükséges) és a legfőbb kérdésként, végre is kell hajtani azokat a nemzetközi kötelezettségeket, amelyek az EU-tagjelölti státuszból következnek egy olyan országban, ahol az EU egyrészt eminens ellenség („bombázott minket”), másrészről élet-kalkulációs adottság (és jogállam, emberi jogok, virágzó civil társadalom, stb.). Persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ott van a Vajdaság (Vojvodina) a maga összetettségében, önállósági elképzeléseivel, magyarságával és vlachjaival együtt és versenyre kihívó szomszédságok geopolitikai szorításában. No meg itt van a Globális Átrendeződés Nagy Medvéje is, a kertek alatt sompolyogván.

Erre kell kormányt alakítani, elnököt erősíteni – itt kell majd dolgozni a társadalmi munkamegosztásból következően politikusként. A többi néma csönd volt az éjjel. A Csend Hangjai motoszkáltak a Njegoseván és megállt egy autó és a letekert ablakból jó hangosan áradt valami turbófolk. A választások éjszakája mindig hosszú. Nagy utazás, zötykölődő vonaton. Bolgárok éjszakája egyeseknek.

Most, hogy ma délután felnézek a laptopról egy kicsit, a Monk's Bar pompás fali dekorációján akad meg a tekintetem. Iggy Pop (Run for Life) pld. Aztán visszarévedek a képernyőre és ide másolom a belgrádi Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSid) honlapjáról az eredményeket.

Az elnök-jelöltek versenyében Tadic 26,7, Nikolic 25,5 %-ot szerzett. Jovanovic 5,3%-on, Kostunica 7,7, Jadranka Seselj 3,9 és Pásztor István 2,3%-on zárta a versenyt.

A parlamentben (250 kényelmetlen székből) Nikolic Progresszív Pártja 73-at (24 %), Tadic Demokrata Pártja 68-at (22,3), a Szerb Szocialista Párt (Dasics) 45-öt (14,7), Kostunica demokratái 20-at, a VMSZ 5-öt szerzett meg és futottak még a Szandzsák Párt és az "egyik sem lista", valamint a Zajedno 1-1-el.

A választásokon a választásra jogosultak 58,7%-a vett részt (2008-hoz képest kevesebben).

A bejegyzés trackback címe:

https://wootschp.blog.hu/api/trackback/id/tr564494467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.05.08. 05:55:16

A Tanjug-rész egészen szürreális. Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nem vendégposztolsz nálunk.

Ezt viszont nem értem:

"Nikolić Progresszív Pártja először a legerősebb párt a Szkupstinában, visszadja-e a kölcsönt most, ebben a pozícióban a radikálisoknak?"

Nem azt nem értem, hogy "először" (hiszen ugye ez az első választásuk, tehát természetes, hogy minden eddiginél több szavazatot szereztek), hanem a kölcsön-visszaadós részt. Tény, hogy Šešelj megtiltotta a községi képviselőtestületekbe (és a vajdasági parlamentbe) bejutott párttagoknak, hogy a naprednjakokkal bármiféle koalícióra lépjenek, mondván, hogy Nikolić elárulta őt. Viszont az SNS-nek miért kéne dafke szívatnia az egykori apuci híveit?
süti beállítások módosítása