Szópatakok, összefolyó mondatok, áradása a szavak folyóinak, ahogyan összetalálkoznak, összevegyülnek, tengerré, tengerszemmé válnak, habjaik fennakadnak a kampányesemények gátjain. Hullámzó kedély habzása, tajtékos egek az ígéretek felett.
Ezzel teltek el a választási kampány elmúlt napjai, hetei. Plakátmosolyok, kényszeredett, de reánk szegezett pillantások, a hirdetőoszlop gömbölyödő síkjából kifelé, mifelénk, akik itt sétálunk. Néztek minket a választási plakátok, néztük mi a választási plakátokat. Túl vagyunk már a plakátrongálók éjszakáján és már elolvashattuk a plakátrongálókat-üldözők történeteit is.
Azt tanították nekünk valamikor réges régen, hogy a választás az ’en bloc’ a Demokráciának az ő ünnepe, amikor mind közösek vagyunk abban, ami most megélhető lényeg, hogy tudniillik mi vagyunk a Nép, aki dönt, aki a választásával uralkodik, aki felemel, aki elbocsát, aki utat mutat. Most viszont nekünk utat is, ajtót is mutattak. Egy olyan utat, amely csak Orbán Viktor által járható, de a magyar társadalom túlnyomó többsége számára járhatatlan, no meg egy olyan ajtót, amely kivezet minket abból a közösségből, amelyet élőhelyünknek gondoltuk eddig, de nyugodtan mondhatnánk európai nemzetnek is, ha tizennégy év Orbán-uralom után még van értelme a nemzet szónak, az általa hordozott fogalomnak. Nekünk a választási kampány csúnyaságairól semmit sem tanítottak. Leckéinkből hiányzottak a szavazatmaximálásról, a választási manipulációról, a kampányhazugságokról szóló fejezetek, minket az iskolában még naiv választónak és emberséget tisztelő polgárnak neveltek.
Most, 2024. év hektikus nyárfordulóján a választási neveltetésünk megint próbára és vizsgára bocsátatott. Azt látom, hogy még sokáig várnunk kell arra, hogy megismerjük ennek a választásnak az életkori metszeteit. Fontos tanulságokkal, mindenki épülésére szolgálna az, ha tudnánk, hogy hogyan reagálták le a szavazófülkékben ezt a kampányt a különböző korosztályok képviselői. Hogyan szavaztak a 60 pluszosok és hogyan a Z vagy az Y korosztály képviselői?
Magyarországon a 2024. évi európai parlamenti képviselői és a települési önkormányzatok tisztségviselői megválasztásához 7 874 264 választópolgárt szólítottak szavazásra (2019. óta eltűnt majd kettőszázezer szavazó a statisztikákból, akkor a választásra jogosultak száma 8.025.372 volt) – sokan meghallották ezt a hívást. A választási részvétel nemcsak a magyar, hanem az európai összehasonlításban is magas, 58,74%-os volt (Budapesten). Száz választópolgárból tehát 58-nak a véleményét ismerjük. Még mindig van 42%-uk, akik távol maradtak, akik véleményét nem ismerjük.
A választás előtt nagyjából arra figyeltek az elemzők, hogy az alacsony részvétel a Fidesz-nek kedvez, a magas részvétel az ellenzéknek ad esélyt. A hétfő reggel 10 óra körüli adatok alapján látható, hogy a Fidesz jelöltjeire 2.015.792 szavazat jutott, ami több, mint a legutóbbi választáson. Ez okkal szolgáltat érveket a Fidesz elnökének választási sikereket ünneplő mondataihoz, amit rutinosan ki is használt, természetesen. Ez a dolga. Rajta kívül már senki más sem lelkesítheti a Tábort. Sőt, rajta kívül már senki más sem állhat a Tábor elé. Karcsúbb lett az a Fidesz struktúra. Ez az a pont, ahonnan vissza kell néznünk a választási kampányra, a Fidesz utcákra-terekre, fákra és oszlopokra, falakra és tévé-képernyőkre kitett kampány-üzeneteire, az országjárásával fizikailag is tiszteletre méltó teljesítményt nyújtó Orbán Viktor által személyesen, saját hangján elmondott kampány-üzeneteire és e visszapillantással tudjuk csak megkérdezni azt, hogy akkor „ennek mi volt az értelme?”
A Fidesz képviselők szájába a Háború és a Béke kampányát adták. Viszont a kampány forgatókönyvének az ő megírását nem Lev Tolsztojra bízták. Az óriásplakátokat illetően a nyomdában félresikerült valami, a nyomdász összecserélhette a nyomólemezeket, mert az alapvetően kék (a Béke színe) és semleges fehér plakát HÁBORÚ felirata alatt a fényképek e témában teljesen ismeretlen és ártatlan (ártalmatlan) szereplők arcát sugározták szerte-széjjel, pedig ott Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (aki ellen háborús bűnösként nemzetközi körözvény van érvényben), Medvegyevnek, Peszkovnak, Szolovjovnak a képe kellene, hogy szerepeljen. Ők azok, aki az elmúlt hónapokban, energia-éheztetéssel és atomcsapásokkal, elzárt csapokkal és közvetlen katonai támogatással fenyegetnek bennünket. Legutóbb csak a múlt héten állt elő ezzel az ötlettel az Orosz Föderáció Elnöke ezzel az atomcsapásos pajkos ötlettel. Csak egy pár nappal a Szentpétervári Fórum előtt, amelyen az egyetlen EU-s miniszter résztvevő az a mi Petink, Szíjjártó miniszter úr. Van nekik, már tudniillik az oroszoknak atomjuk és le is dobnánk, hogy és ha és amikor – erről beszélnek össze-vissza minden nap. Közben a hadseregük egy területrabló háborút vív minden egyes napon Ukrajnában és ezt a gyarmatosító háborút terjesztik ki az Európa és a NATO ellen vívott háborúvá a propaganda adásaikban. De nem az ő képük volt azon a kék-fehér plakáton. A plakáton szereplő arcokat meg kell majd valamikor magyarázni. A Fidesznek az Orosz Föderációt lejárató plakátkampánya majdnem tökéletesre sikeredett. Csak a nyomdász tévedett egy nagyot, de ezt sem a Fidesz, sem a nyomda nem javította azóta sem. Ezért aztán e fontos javítás nélkül szavazott az a két milliónál is több magyar választópolgár. A Fidesz háborúpárti szövegelése tulajdonképpen az oroszok sötét háborús mesterkedéseinek a fedősztorijává vált – ezzel etették be a kishalakat (értsd: választópolgárokat).
Meg kell mondanom, ha már eddig nem értették meg az üzenetemet, hogy én nem volt közöttük. Nem vagyok Fidesz szavazó – ezt mondhatnám a komment-szekció jeleseinek. Arra a háborús uszításra, amelyet a Fidesz elkövetett a magyar választópolgárok ellen, arra az én részemről mentség nincsen. Az én választási jelszavam csak megerősödött, csak még szilárdabb lett ettől és így hangzik: „Hallgass végre az Eszedre, NE szavazz a Fideszre.”
